adozona.hu
EH 2001.484
EH 2001.484
Szabálysértési eljárásra az Áe. hatálya nem terjed ki [1957. évi IV. tv. 3. § (7) bek., 1999. évi LXIX. tv. 135. § (2) bek., 1994. évi XXXIV. tv. 92. § (2) bek., 93. §, 1/1999. sz. KJE].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2000. augusztus 25-én személygépkocsival Dunapatajon közlekedett az éjszakai órákban, mellyel a lakott településen megengedett sebességet túllépte. A sebességtúllépést a rendőrkapitányság intézkedő rendőre traffipax sebességmérő berendezéssel állapította meg, amit a kitöltött nyomtatványon szabálysértésnek minősített és 8000 Ft helyszíni bírságot szabott ki, melyet a felperes tudomásul vett.
A felperes 2000. szeptember 22-én kelt beadványában a rendőrkapitányság vezetőjéhez jogorv...
EH 2001.484 Szabálysértési eljárásra az Áe. hatálya nem terjed ki [1957. évi IV. tv. 3. § (7) bek., 1999. évi LXIX. tv. 135. § (2) bek., 1994. évi XXXIV. tv. 92. § (2) bek., 93. §, 1/1999. sz. KJE].
A felperes 2000. augusztus 25-én személygépkocsival Dunapatajon közlekedett az éjszakai órákban, mellyel a lakott településen megengedett sebességet túllépte. A sebességtúllépést a rendőrkapitányság intézkedő rendőre traffipax sebességmérő berendezéssel állapította meg, amit a kitöltött nyomtatványon szabálysértésnek minősített és 8000 Ft helyszíni bírságot szabott ki, melyet a felperes tudomásul vett.A felperes 2000. szeptember 22-én kelt beadványában a rendőrkapitányság vezetőjéhez jogorvoslattal élt, kérve az intézkedés megsemmisítését és a helyszíni bírság behajtásának törlését. Beadványában arra hivatkozott, hogy az intézkedő rendőri szerv gépjárművén a sebességmérő készülékből származó bizonyítékot a helyszíni bírságolási eljárásban nem lehetett volna felhasználni, mert azt a hatóság nem a törvényes eljárás keretében szerezte meg, mivel a sebességmérő készülék nem rendőrségi állományban lévő és nem rendőrségi forgalmi rendszámmal ellátott járműre volt felszerelve, és a gépjármű az esti órákban közterületen nem volt kivilágítva és a sötét utcában kivilágítatlanul a menetirány szerinti bal oldalon, forgalommal szemben állt.
A rendőrkapitányság vezetője a 2000. október 9-én kelt levelében a felperes panaszát megalapozatlannak tartotta.
A felperes jogorvoslata folytán az alperes a 2000. november 14-én kelt levelében az elsőfokú rendőrhatóság álláspontjával megegyezően megállapította, hogy a helyszínen eljáró rendőr eljárása, sebességellenőrző készülék üzemeltetése és a rendőrségi gépjármű helyszínen történő felállítása törvényes és szabályszerű volt, a felperes által tudomásul vett helyszíni bírságolás ellen további jogorvoslatnak helye nincs.
A felperes keresetében a szabálysértési határozat megsemmisítését és a birság törlését kérte. Hivatkozott az Alkotmány 57. § (5) bekezdésére, mely szerint a Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. Utalt az Alkotmány 70/K. §-ára is, melynek értelmében az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők.
Az elsőfokú bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította. A végzés indokolása szerint az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 72. § (1) bekezdése szerint az ügyfél jogszabálysértésre hivatkozva - ha a törvény ettől eltérően nem rendelkezik -, az államigazgatási ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatát kérheti a bíróságtól. A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 92. § (2) bekezdése és a 93. §-a a rendőri intézkedések, illetve kényszerítő eszközök alkalmazása miatti jogorvoslatot szabályozza, mely során másodfokon hozott határozat a Pp. 324. § (2) bekezdés a) pontja és az 1/1999. sz. közigazgatási jogegységi határozat szerint bíróság által felülvizsgálható hatósági államigazgatási ügyben hozott határozatnak minősül.
Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a felperes nem a helyszínen eljáró rendőr által foganatosított intézkedést sérelmezi, hanem a helyszíni birság kiszabását. Megállapította az elsőfokú bíróság, hogy az 1/1999. sz. közigazgatási jogegységi határozatban foglaltak a felperes ügyében nem alkalmazhatók, a szabálysértési eljárásban meghozott határozat ellen a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (továbbiakban: Sztv.) 135. § (2) bekezdése alapján bírósági felülvizsgálat nem kérhető, mert a felperes a szabálysértés tényét a helyszínen elismerte. Mivel nincs olyan közigazgatási érdemi határozat, amelynek bírósági felülvizsgálatára sor kerülhetne, a Pp. 130. § (1) bekezdés b) pontja alapján a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította.
A végzés ellen a felperes nyújtott be fellebbezést és annak hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság új határozat hozatalára történő utasítását kérte. Álláspontja szerint a helyszíni bírság kiszabására vonatkozó intézkedés olyan érdemi közigazgatási határozat, amelynek bírósági felülvizsgálatára sor kerülhet. Az alapvető jogait sértő helyszíni bírságolás miatt az Alkotmány biztosítja a jogorvoslati lehetőséget, melyet az Sztv. 135. § 12) bekezdése sem zár ki.
Az alperes a fellebbezésre észrevételt nem terjesztett elő.
A fellebbezés alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a keresetlevelet a Pp. 130. § (1) bekezdés b) pontja alapján jogszerűen utasította el idézés kibocsátása nélkül. Helytállóan állapította meg, hogy a felperes 2000. augusztus 25-én szabálysértést követett el és a helyszíni bírság kiszabását tudomásul vette.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperesnek a bírságolást követően rendőrhatósághoz írt beadványai nem minősülnek az Rtv. 93. § (1) és (3) bekezdésében szabályozott jogorvoslatnak és ennél fogva az 1/1999. sz. közigazgatási jogegységi határozat a felperes ügyében nem irányadó.
A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény felperes által hivatkozott 57. § (5) bekezdése értelmében a törvényben meghatározottak szerint lehet jogorvoslattal élni az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely jogot vagy jogos érdeket sért. Ezen alkotmányos elv alapján a jogorvoslathoz való jog részletes szabályait - többek között - a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény részletezi. Az Sztv. 135. § (2) bekezdése a bírságolás ellen a jogorvoslatot azonban kizárja, ha az elkövető a helyszíni bírság kiszabását tudomásul veszi. A perbeli esetben a felperes nem vitásan a helyszíni bírság kiszabását tudomásul vette, ezzel a fenti jogszabályi rendelkezésnek megfelelően jogorvoslat lehetőségétől magát megfosztotta, amely egyébként az Sztv. 89. § (1) bekezdés és a 89. § (2) bekezdés rendelkezései szerint őt megillette volna. A külön törvényben szabályozott jogorvoslati lehetőségre figyelemmel a felperesnek az Alkotmány hivatkozott rendelkezései alapján közvetlen perindításra nincs lehetősége.
Ugyancsak helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az Áe. 3. § (7) bekezdése értelmében az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény hatálya a szabálysértési eljárásra nem terjed ki, s mivel a kifejtettek szerint a Pp. 324. § (2) bekezdés a) pontjának megfelelően nem született olyan közigazgatási érdemi határozat, amelynek bírósági felülvizsgálatára sor kerülne, az elsőfokú bíróság helyesen alkalmazta a Pp. 130. § (1) bekezdésében foglaltakat.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott végzését a Pp. 259. § folytán alkalmazandó Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bir. Kpkf. II. 39. 356/2001. sz.)