adozona.hu
EH 2001.440
EH 2001.440
A felszámolás körébe tartozó vagyontárgyra vonatkozó vételi jog engedése nem felel meg a nyilvános értékesítés követelményének, ezért az ilyen kikötés semmis [Ptk. 234. § (1) bek., 1997. évi XXVII. tv.-nyel is módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 1. § (3) bek., 38. § (4) bek., 48. §, 49. § (1) és (4) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság végzésével a Cs. E. Részvénytársaság hitelező 1998. szeptember 7-én benyújtott kifogását elutasította. Végzésének indokolásában utalt arra, hogy az adós elleni felszámolási eljárás a Cégközlöny 1997. október 30-i 44. számában került közzétételre. A felszámolás kezdő időpontja 1997. október 13-a. Így a jelen ügyre a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, lényegesen az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (többször mód....
EH 2001.440 A felszámolás körébe tartozó vagyontárgyra vonatkozó vételi jog engedése nem felel meg a nyilvános értékesítés követelményének, ezért az ilyen kikötés semmis [Ptk. 234. § (1) bek., 1997. évi XXVII. tv.-nyel is módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 1. § (3) bek., 38. § (4) bek., 48. §, 49. § (1) és (4) bek.].
Az elsőfokú bíróság végzésével a Cs. E. Részvénytársaság hitelező 1998. szeptember 7-én benyújtott kifogását elutasította. Végzésének indokolásában utalt arra, hogy az adós elleni felszámolási eljárás a Cégközlöny 1997. október 30-i 44. számában került közzétételre. A felszámolás kezdő időpontja 1997. október 13-a. Így a jelen ügyre a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, lényegesen az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (többször mód. Cstv.) rendelkezései az irányadóak. Megállapította az elsőfokú bíróság, hogy a hitelező több kifogást is benyújtott, a bíróság azonban az 1998. szeptember 18-án előterjesztett kifogásával nem foglalkozott. A jelen kifogásában sérelmezte a közte és a felszámoló között a felszámolási eljárás során létrejött opciós szerződés felmondását, mint a felszámoló jogszabálysértő intézkedését. Kérte, hogy a bíróság - miután szándékában áll az opciós joggal élni - állapítsa meg, hogy a Cs. E. Rt. tulajdonjogot szerzett a szerződés melléklete szerinti vagyontárgyakra és a fennálló 273 011 516 Ft tartozás betudásával helyezze a kifogással élőt a vagyontárgyak birtokába. Az adós a felszámolási eljárás alatt gazdasági tevékenységet folytatott, amelyhez a Cs. E. Rt. energia és más szolgáltatásokat nyújtott. Erre vonatkozólag a felek 1997. december 12-én szerződést kötöttek, amelyben a szolgáltatások ellenértékének kiegyenlítésére, annak mértékéig opciós jogot engedett a szerződésben meghatározott vagyontárgyaira az adós. Ezt követően, 1998. április 24-én újabb megállapodást kötöttek és megerősítették az opciós megállapodást. A felszámoló az 1998. augusztus 31-én kelt levelében közölte: az opciós szerződést felmondja arra tekintettel, hogy a hitelezőnek nem tartozik. Az elsőfokú bíróság a kifogást nem találta megalapozottnak. Megállapította, hogy az opciós szerződés a többször mód. Cstv. több rendelkezésébe ütközik, így az 1. § (3) bekezdésébe, a 48. és 49. §-aiba. A felszámolónak az adós vagyontárgyait nyilvánosan kell értékesíteni a forgalomban elérhető legmagasabb áron. Az ilyen értékesítés nem valósulna meg, mert a felek között létrejött opciós megállapodás ezt megakadályozza. A bíróság álláspontja szerint a szerződés vételi jogot engedő része a Ptk. 234. §-ának (1) bekezdése értelmében semmis. A szerződés e rendelkezése érvénytelen. Ebből eredően megalapozatlan a hitelezőnek a kifogásban előterjesztett az a kérelme, amelyben tulajdonjogának a megállapítását és birtokba helyezését kéri. Ezért az elsőfokú bíróság a többször mód. Cstv. 51. §-ának (3) bekezdése alapján a kifogást elutasította.Az elsőfokú bíróság végzése ellen a Cs. E. Részvénytársaság nyújtott be fellebbezést. Kérte a végzés hatályon kívül helyezését. Az eredeti kérelmében foglaltak szerint a tulajdonjog megállapítására vonatkozó igényét továbbra is fenntartotta.
Hivatkozott arra: a jelen esetben a hitelezői választmány 1998 februárjában megalakult és hozzájárult ahhoz, hogy a felszámoló a céget tovább működtesse. E választmányi ülésen a felszámoló nyilvánvalóan tájékoztatta a hitelezőket a fennálló helyzetről, a már létrejött opciós szerződésről. Ez pedig a hitelezői választmány hozzájárulását jelentette ahhoz, hogy a szokásos szerződéseket megkösse. Így a nyilvános értékesítés elve nem sérült. Másrészt jogi álláspontja szerint a decemberben megkötött szerződés nem minősült értékesítésnek, mivel nem azzal a szándékkal jött létre, hogy a vagyontárgyakon tulajdonjogot szerezzen a hitelező. Ez egy fizetési megállapodás volt, amelyen az opciós jog a fizetések biztosítékaként került kikötésre. Az értékesítés akkor történt meg, amikor opciós jogával élni kívánt a hitelező, és egyoldalú nyilatkozattal az adott vagyontárgyak tulajdonába lépett. Ilyen irányú nyilatkozathoz hitelezői hozzájárulásra nem volt szükség. Így a Cstv. 49. §-ának (4) bekezdésére vonatkozó hivatkozás is téves.
A hitelező fellebbezésére az adós észrevételt tett. Kérte az elsőfokú bíróság határozatának helybenhagyását. Véleménye szerint tévesen hivatkozott a hitelező a hitelezői választmány hozzájárulására, arról maga is csupán feltételezések alapján nyilatkozik, így az jogilag nem tekinthető megalapozottnak. A Cstv. 49. §-ának (1) bekezdése szerint a felszámoló az értékesítést pályázat vagy árverés keretében nyilvánosan végzi. A hitelező által sem vitatott az, hogy a vételi jog engedése egyik értékesítési módnak sem felel meg. A vételi jog útján történő átruházás értékesítés jellegű, ezt alátámasztja a vételi jog intézményének a Ptk.-ban történő elhelyezkedése is. Semmis a vételi jog létesítésére vonatkozó megállapodás azért is, mert a Cstv. 38. §-ának (4) bekezdése szerint ha a visszavásárlási vagy a vételi jog jogosultja a felszámolás kezdő időpontja után a vagyontárgyat egyoldalú nyilatkozattal megvásárolja, az adóssal szemben beszámítással nem élhet. Változatlanul fenntartotta azt az észrevételét is, amely a hitelező követelése mértékének bizonytalanságára vonatkozott.
A hitelező fellebbezése nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékok mérlegelésével helyesen állapította meg a tényállást, helyes az arra alapított jogi döntése is. A hitelező a fellebbezésében nem hozott fel olyan új tényt vagy bizonyítékot, amely alkalmas lenne az elsőfokú bíróság érdemben helyes végzésének a megváltoztatására.
A többször mód. Cstv. 49. §-ának (1) bekezdése egyértelmű rendelkezést tartalmaz vonatkozásban, hogy a felszámoló az adós vagyontárgyait nyilvánosan értékesíti a forgalomban elérhető legmagasabb áron. Az értékesítést pályázat vagy árverés keretében végzi. A jogszabály lehetőség ad arra, hogy amennyiben annak a feltételei fennállnak, a felszámoló az értékesítés egyéb nyilvános formáját is alkalmazhassa kedvezőbb eredmény elérése érdekében.
A jogszabály tehát kogens rendelkezést tartalmaz vonatkozásban, hogy a nyilvános értékesítést kell alkalmaznia a felszámolónak. Ennek az indoka az, hogy az érdekeltek az értékesítés teljes folyamatát figyelemmel kísérhessék, megismerhessék a vételi ajánlatokat, a felajánlott vételár összegét, a teljesítés módjára vonatkozó ajánlatot és ennek ismeretében - a forgalomban elérhető legmagasabb ár előírt követelményeire is figyelemmel - a vevők a magasabb árajánlatukat megtegyék és közöttük a licitálás eredményeként alakulhasson ki a végleges ár a legkedvezőbb fizetési feltételekkel. Alaptalanul hivatkozott a fellebbezésében a hitelező arra, hogy a jelen esetben a hitelezői választmány hozzájárult a vételi jog alkalmazásához. Ez még ha valóban így történt volna is, a fent hivatkozott jogszabályba ütközik, mivel a felszámoló ebben az esetben is csak nyilvános formában alkalmazhatja az értékesítést, csupán a pályázat és árverés formájától tekinthet el. Helyesen hivatkozott az adós az észrevételében arra, hogy az opció engedése a Ptk.-ban az adásvétel egyes különös nemei között szerepel. Alaptalanul hivatkozott tehát arra a hitelező, hogy a vételi jog nem tekinthető értékesítésnek.
A fentiekre tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen döntött, amikor jogszabályba ütközőnek minősítette a vételi jog engedélyezésével kapcsolatos szerződési kikötést. Helyesen döntött, amikor a hitelező tulajdonszerzését ezért nem állapította meg, s a birtokba helyezését megtagadta.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság végzését a többször mód. Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint megfelelően alkalmazandó Pp. 259. §-ára figyelemmel, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján, lényegében helyes indokaira tekintettel helybenhagyta. (Legf. Bír. Fpk. VIII. 30. 624/1999. sz.)