adozona.hu
EH 1999.125
EH 1999.125
Egyszerűsített felszámolás esetén is az 1991. évi IL. törvény 36. §-ában írtak szerint van helye beszámításnak. A felszámolás kezdő időpontjában csak a hitelező, nem pedig az adós követelésének kell lejártnak lennie [1991. évi IL. tv. 36. §, 57. § (1) bek., 63/A. §, Ptk. 296. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a 48. sorszámú "záróvégzésével" az adós egyszerűsített "felszámolási eljárását" elrendelte, egyúttal az eljárást befejezettnek nyilvánította. Elrendelte az adós megszüntetését és a cégjegyzékből való törlését. Megállapította a felszámoló díját, továbbá azt, hogy az adósnak 1 929 000 Ft záróvagyona van készpénzben, amelyet teljes egészében a B. Rt. hitelező "b) kategóriába" sorolt, igénye részbeni kielégítésére rendelt fordítani. Felhívta továbbá a felszámolót, hogy tegye m...
EH 1999.125 Egyszerűsített felszámolás esetén is az 1991. évi IL. törvény 36. §-ában írtak szerint van helye beszámításnak. A felszámolás kezdő időpontjában csak a hitelező, nem pedig az adós követelésének kell lejártnak lennie [1991. évi IL. tv. 36. §, 57. § (1) bek., 63/A. §, Ptk. 296. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság a 48. sorszámú "záróvégzésével" az adós egyszerűsített "felszámolási eljárását" elrendelte, egyúttal az eljárást befejezettnek nyilvánította. Elrendelte az adós megszüntetését és a cégjegyzékből való törlését. Megállapította a felszámoló díját, továbbá azt, hogy az adósnak 1 929 000 Ft záróvagyona van készpénzben, amelyet teljes egészében a B. Rt. hitelező "b) kategóriába" sorolt, igénye részbeni kielégítésére rendelt fordítani. Felhívta továbbá a felszámolót, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket, amelyek az eljárás megszüntetésével felmerültek.Végzésének indokolásában utalt arra, hogy az adós elleni felszámolási eljárás közzététele a Cégközlöny 1995. július 20-ai számában történt meg. A felszámolás megindulását követően a felszámoló a nyilvántartások és a könyvvezetés hiánya miatt az adós egyszerűsített felszámolásának elrendelését indítványozta, amelyet az elsőfokú bíróság megalapozottnak talált. A hitelezők a részükre megküldött egyszerűsített "záróvégzést" és vagyonfelosztási javaslatot nem kifogásolták, így az elsőfokú bíróság az 1991. évi IL. törvény 63/A. §-a alapján rendelkezett az ügyben.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Megyei Igazgatósága hitelező nyújtott be fellebbezést. Kérte az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatásával az adós záróvagyonát 1 759 000 Ft készpénzben megállapítani. Hivatkozott arra, hogy a zárójelentésben a felszámoló 1 929 000 Ft-ban határozta meg a felosztható vagyont. Ebben az összegben szerepel várható bevételként 170 000 Ft, amely általános forgalmi adó visszaigénylése folytán keletkezik. A hitelező álláspontja szerint a helyes összeg 160 000 Ft. Ez az összeg azonban a felszámolás végén felosztható vagyonban még nem realizálódott, így a felszámolás befejezésével várható bevételként szerepeltetése a felosztható vagyonban nem helytálló, hiszen azt nem lehet felosztani. Hivatkozott a módosított 1991. évi IL. törvény 36. §-ára, mely szerint beszámításnak csak a felszámolás kezdő időpontjában lejárt pénzkövetelés tekintetében van helye. Az adóhatóság bejelentette, hogy 2 633 000 Ft követelése állt fenn a felszámolás kezdő időpontjában, és ez lejárt követelés. Ezért a vele szemben támasztott 160 000 Ft összegű követelést beszámítja a hitelező követelésébe. Kérte mindezek alapján, hogy a másodfokú bíróság módosítsa a felosztható készpénzvagyon összegét, és ennek megfelelően állapítsa meg a B. Rt.-t megillető vagyonösszeget.
A hitelező fellebbezésére a felszámoló észrevételt tett. Hivatkozott arra, hogy helyesen jelölte meg a visszaigényelhető áfa összegét. Előadta, hogy téves jogi okfejtést tartalmaz az észrevétel a beszámítással kapcsolatban. A hitelező a felszámolás kezdő időpontja előtti követelését kívánja érvényesíteni, amely nem vitásan lejárt. A felszámoló által a zárómérlegben szerepeltetett áfa-visszaigénylés ezzel szemben a felszámolási eljárásban keletkezett, a kezdő időpontban még nem is létezett, nem volt lejárt, tehát azzal szemben a hitelezői igény beszámításának helye nincs.
A hitelező fellebbezése részben megalapozott.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésére álló adatok alapján helyesen állapította meg a tényállást és részben helyes az arra alapozott jogi döntése is.
Az iratok tartalma alapján megállapítható, hogy az eljárás megindítását eredményező kérelem benyújtásának időpontja 1995. március 7. napja. Erre tekintettel az eljárásra a lényegesen az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (mód. Cstv.) rendelkezései az irányadóak.
A nem vitás tényállás szerint a felszámoló kérte az eljárásnak egyszerűsített formában történő lefolytatását, amelyet a bíróság indokoltnak talált. Az egyszerűsített felszámolást a mód. Cstv. 63/A. §-a szabályozza. Ez olyan speciális szabályt tartalmaz, amely eltér a felszámolási eljárás általános szabályaitól. A bíróság a felszámoló kérelmére és írásbeli előkészítése alapján végzésben elrendeli az adós vagyonának, illetve be nem hajtott követeléseinek a hitelezők közötti felosztását a mód. Cstv. 57. §-ának (1) bekezdése alapján, valamint az adós megszüntetését. Erre tekintettel téves a hitelezőnek arra történő hivatkozása, hogy az áfa-visszaigénylésből adódó összeg nem szerepeltethető a vagyonfelosztásban, mivel a fent hivatkozott rendelkezés szerint a be nem hajtott követeléseket is fel kell osztania a bíróságnak a hitelezők között. A felszámoló tehát helyesen szerepeltette az általa visszaigényelhetőként megjelölt összeget. Az, hogy a közigazgatási eljárás eredményeként ez az összeg változhat, nem befolyásolja a feloszthatóságot. Ugyanaz a jogi sorsa ennek a követelésnek, mint az egyéb be nem hajtott követeléseknek, amelyeknek az összege ugyancsak változhat a behajthatások eredményességétől függően.
A mód. Cstv. a Ptk. szabályaitól részben eltérően szabályozza a beszámítás jogintézményét, annak speciális szabályát a mód. Cstv. 36. §-a tartalmazza. E törvényhely szerint a felszámolási eljárásban beszámításnak csak a felszámolás kezdő időpontjában lejárt pénzkövetelés tekintetében van helye. A törvényi szabályozásból következően - a felszámoló téves érvelésével ellentétben csak az adós tartozásával szemben beszámítani kívánt pénzkövetelésnek kell a kezdő időpontban lejártnak lennie, az adós követelésével szemben ilyen jogszabályi követelmény nincs.
Az adott ügyben a hitelező a felszámolás kezdő időpontjában már fennállt, lejárt, 2 633 000 Ft összegű követelést támasztott az adóssal szemben, ezt számította be az adós korlátolt felelősségű társaság vele szembeni, általa 160 000 Ft összegben megjelölt, a felszámolás tartama alatt keletkezett követelésébe.
A beszámításnak a felszámolás során is irányadó, a Ptk. 296. §-ának (2) bekezdésében megfogalmazott szabálya értelmében a beszámítás erejéig az egymással szembeni kötelezettségek megszűnnek, mégpedig tekintet nélkül az adóssal szembeni követelések kielégítési sorrendjére vonatkozó, a mód. Cstv. 57. §-ában írt szabályra.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság e vonatkozásban a mód. Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság végzését részben megváltoztatta, és megállapította, hogy a fellebbező hitelező 160 000 Ft tartozásra vonatkozó beszámítási kifogása alapos. Emiatt az adós felosztható vagyona az első fokú végzésben megjelölt 1 929 000 Ft helyett 1 769 000 Ft (1 929 000 - 160 000 Ft), s ez az összeg illeti meg a B. Rt. hitelezőt a mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontjába sorolt igénye részbeni kielégítéseként. Ez utóbbi összeg magában foglalja a felszámoló által érvényesíteni kívántként jelzett, bizonytalan követelésként átadott, az adóhatóság részéről beszámított 160 000 Ft visszaigénylést meghaladó 10 000 Ft-ot is. (Legf. Bír. Fpk. VIII. 32. 377/1997. sz.)