adozona.hu
EH 1999.36
EH 1999.36
Az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény 40. §-a (1) bekezdésének a) pontjában szabályozott megtámadás határidejét nem a szerződésen alapuló kifizetés időpontja, hanem a szerződés megkötésének az időpontja határozza meg [1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. tv. 40. § (1) bek. a) pont, Ptk. 205. § (1) és (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletével arra kötelezte a II. r. alperest, hogy 15 napon belül fizessen vissza az I. r. alperesnek 6000000 Ft-ot, valamint fizessen meg a felperesnek 5000 Ft perköltséget.
Ítéletében tényként állapította meg, hogy az Állami Vagyonügynökség határozatával a privatizációs koncepciót elfogadta és az I. r. alperes kezelésében lévő üzletrészek és ingatlanok nyilvános pályázat keretében történő értékesítéséhez hozzájárult. A határozat akként rendelkezett, hogy az I. r. alperes...
EH 1999.36 Az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény 40. §-a (1) bekezdésének a) pontjában szabályozott megtámadás határidejét nem a szerződésen alapuló kifizetés időpontja, hanem a szerződés megkötésének az időpontja határozza meg [1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. tv. 40. § (1) bek. a) pont, Ptk. 205. § (1) és (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével arra kötelezte a II. r. alperest, hogy 15 napon belül fizessen vissza az I. r. alperesnek 6000000 Ft-ot, valamint fizessen meg a felperesnek 5000 Ft perköltséget.Ítéletében tényként állapította meg, hogy az Állami Vagyonügynökség határozatával a privatizációs koncepciót elfogadta és az I. r. alperes kezelésében lévő üzletrészek és ingatlanok nyilvános pályázat keretében történő értékesítéséhez hozzájárult. A határozat akként rendelkezett, hogy az I. r. alperes jóléti eszközeinek az értékesítéséből befolyó vételár 50%-a a végkielégítések kifizetésére, illetőleg jóléti célokra kerüljön elkülönítésre.
1995. július 10-én a két jóléti létesítményt értékesítették, összesen 22000000 Ft értékben. Az Állami Vagyonügynökség határozatára figyelemmel a befolyó vételárból 1996. szeptember 13-án az I. r. alperes a II. r. alperes részére 6000000 Ft-ot kifizetett.
Az I. r. alperes 1994. október 1-jétől végelszámolás alatt állt. A II. r. alperes a végelszámolás során külön hitelezői igénybejelentéssel nem élt. Az elsőfokú bíróság végzésével az I. r. alperes felszámolását 1997. június 18-i kezdő időponttal elrendelte, melyet a Cégközlönyben 1997. július 3-án közzétettek.
A felperes az 1997. október 1-jén benyújtott keresetében az 1991. évi IL. törvény 40. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján megtámadta a 6000000 Ft-os ingyenes elidegenítést, annak érvénytelenné nyilvánítását és a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése szerint az eredeti állapot helyreállítását kérte.
Az I. r. alperes felszámolója a kereset teljesítését nem ellenezte. Álláspontja szerint a végelszámoló nem volt jogosult a 6000000 Ft kifizetésére. A II. r. alperes a kereset elutasítását és felperesnek perköltségben marasztalását kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaposnak találta. Hivatkozott az 1991. évi IL. törvény 40. §-a (1) bekezdésének a) pontjára, melynek értelmében a hitelező a felszámolást elrendelő végzés közzétételének időpontjától, a felszámoló pedig a felszámolás kezdő időpontjától számított 90 napon belül a bíróság előtt keresettel megtámadhatja az adósnak a megelőző egy éven belül megkötött szerződését vagy más jognyilatkozatát, ha annak tárgya az adós vagyonából történő ingyenes elidegenítés, illetve a vagyont terhelő ingyenes kötelezettségvállalás. Megállapította, hogy a felperes a keresetlevél benyújtásakor a felhívott jogszabályban meghatározott határidőt betartotta, és hogy az ingyenes juttatás a felszámolást megelőző egy éven belül következett be. Megállapította, hogy 1996. szeptember 6-án az I. r. alperes által a II. r. alperes részére 6000000 Ft-nak ingyenes, ellenérték nélküli átadása történt meg. Kifejtette, hogy a végelszámoló feladatát a Cstv. 65-79. §-ai egyértelműen meghatározzák. Ennek keretében a végelszámolónak e törvényben foglaltakat kell végrehajtania és nem az egyébként jogforrási jelleggel nem bíró ÁVÜ határozatot. A II. r. alperes a végelszámolás során hitelezőként nem jelentkezett be, így ennek hiányában részére kifizetést teljesíteni nem lehetett volna. A kifizetést gátolta továbbá az a körülmény, hogy a végelszámolás alá került I. r. alperesnek nem állt rendelkezésére elegendő pénzeszköz valamennyi hitelezője kielégítésére, így a végelszámolás lefolytatásának a feltételei nem is álltak fenn. Mindezekre tekintettel az ítélet rendelkező része szerint kötelezte a II. r. alperest az I. r. alperes részére a keresetben megjelölt összeg visszafizetésére.
Az ítélet ellen a II. r. alperes nyújtott be fellebbezést, melyben annak megváltoztatását, a kereset elutasítását, felperesnek perköltségben marasztalását kérte.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte helyes indokai alapján.
A fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást a jogvita eldöntéséhez szükséges mértékben lényegében helyesen állapította meg, de abból téves jogi következtetésre jutott. Az elsőfokú bíróság nem folytatott le bizonyítást arra vonatkozóan, hogy a 6000000 Ft ingyenes, részben ingyenes, vagy ellenérték fejében történő juttatás volt-e a II. r. alperes részére. Ennek folytán az ítéletnek az a megállapítása, hogy 1996. szeptember 6-án 6000000 Ft-nak az ingyenes, ellenérték nélküli átadása történt meg, megalapozatlan. Ennek azonban az alább kifejtettek miatt az ügy eldöntése szempontjából nincs jogi jelentősége.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperes a keresetlevelét a Cstv. 40. §-a (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül nyújtotta be. Tévedett azonban akkor, amikor a 6000000 Ft kifizetését tekintette az adós megelőző egy éven belül megkötött szerződésének, illetve jognyilatkozatának.
A jelen eljárásra irányadó, az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (módosított Cstv.) 40. §-ának (1) bekezdés a) pontja értelmében nem a szerződésen alapuló kifizetés alapozza meg a megtámadás lehetőségét és nem ez határozza meg a megtámadás határidejét, hanem a szerződés megkötésének az időpontja. A II. r. alperes és az I. r. alperes végelszámolója között az 1995. július 10-i jegyzőkönyvbe foglaltan jött létre a 6000000 Ft kifizetését megalapozó megállapodás, amely kívül esik a fent hivatkozott megtámadási határidőn. Tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor a megtámadást határidőn belülinek és alaposnak minősítette. Annak az ügy eldöntése szempontjából nincs jogi jelentősége, hogy az alperesek az ÁVÜ határozatra tekintettel állapodtak meg a pénz átadásában. Megállapodásuk mindenben megfelel, a szerződés megkötésére vonatkozó Ptk. 205. § (1) és (2) bekezdésében foglaltaknak.
Nincs jogi jelentősége annak sem, hogy a II. r. alperes hitelezőként az I. r. alperes végelszámolójánál a módosított Cstv. 68. §-ának (1) bekezdése szerint bejelentette-e hitelezői követelését. A végelszámolási eljárásban - tekintettel arra, hogy az a nem fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszűnésére irányuló olyan eljárás, ahol a hitelezők valamennyi igénye kielégíthető -, a hitelezői igény szabályszerű bejelentésének hiánya nem eredményezi a hitelezői igény kielégítésének a meghiúsulását. Az adott esetben az I. r. alperes végelszámolója ilyen külön bejelentés nélkül is tudott a II. r. alperes hitelezői igényéről, hisz a II. r. alperes épp a végelszámolóval állapodott meg a 6000000 Ft kifizetésében.
Mivel az alperesek között a 6000000 Ft átadására vonatkozó megállapodás 1995. július 10-én történt, az kívül esik a módosított Cstv. 40. §-a (1) bekezdésében meghatározott egyéves megtámadási határidőn, ennek folytán tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a keresetnek helyt adott.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Gf.VI.30.990/1998. sz.)