adozona.hu
EH 2000.235
EH 2000.235
A végelszámoló megszegte a törvényben foglalt kötelezettségét, amikor a végelszámolási eljárás során hitelezői igényként nem vette figyelembe a jogerős fizetési meghagyásokon alapuló hitelezői követelést, ezért a kártérítési felelőssége megállapítható [1991. évi IL. tv. 71. §, 73. § (2) bek., Ptk. 339. § (1) bek., 1975. évi II. tv. 103/E. § 105. § (1) és (5) bek., 1988. évi VI. tv. 54. § (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes jogelődje keresetében kérte az alperest, mint az M. T. Korlátolt Felelősségű Társaság volt végelszámolóját 135 669 Ft és járulékai kártérítés megfizetésére kötelezni. Keresetét az 1991. évi IL. törvény 73. §-ának (3) bekezdésére alapította. Álláspontja szerint az alperes végelszámolói kötelezettségének a megszegésével kárt okozott a felperesnek, így a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint felel és köteles a kárt megtéríteni. Az alperes a kereset elutasítását kérte, hi...
EH 2000.235 A végelszámoló megszegte a törvényben foglalt kötelezettségét, amikor a végelszámolási eljárás során hitelezői igényként nem vette figyelembe a jogerős fizetési meghagyásokon alapuló hitelezői követelést, ezért a kártérítési felelőssége megállapítható [1991. évi IL. tv. 71. §, 73. § (2) bek., Ptk. 339. § (1) bek., 1975. évi II. tv. 103/E. § 105. § (1) és (5) bek., 1988. évi VI. tv. 54. § (3) bek.].
A felperes jogelődje keresetében kérte az alperest, mint az M. T. Korlátolt Felelősségű Társaság volt végelszámolóját 135 669 Ft és járulékai kártérítés megfizetésére kötelezni. Keresetét az 1991. évi IL. törvény 73. §-ának (3) bekezdésére alapította. Álláspontja szerint az alperes végelszámolói kötelezettségének a megszegésével kárt okozott a felperesnek, így a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint felel és köteles a kárt megtéríteni. Az alperes a kereset elutasítását kérte, hivatkozott arra, hogy a gazdasági társaság bejegyzését követően tevékenységet nem végzett, a végelszámolás során hitelezői igénybejelentés nem volt, vitatta a követelés jogalapját és összegszerűségét.Az elsőfokon eljárt bíróság ítéletével a keresetnek helyt-adott, kötelezte az alperest, hogy 60 napon belül fizessen meg a felperesnek 135 669 Ft tőkét és ennek 1994. augusztus 17. napjától járó 20%-os kamatát. Ítéletének indokolásában utalt arra, hogy a kereset megalapozott. A felperes által kibocsátott fizetési meghagyások jogerősek és végrehajthatóak voltak. Az ennek alapján szabályszerűen bejelentett hitelezői igényt az alperes mint végelszámoló nem elégítette ki. A fizetési meghagyásokat a keresetindítási határidőn túl vitatta, közigazgatási határozat felülvizsgálat iránti igényét a bíróság elutasította. Mindezek alapján megállapítható, hogy a végelszámolói kötelezettségét vétkesen megszegte, így az okozott kárért a Ptk. 339. §-a alapján felel.
Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, kérte annak megváltoztatásával a kereset elutasítását. Változatlanul tagadta, hogy a cégnek járuléktartozása lett volna. Álláspontja szerint nem a fizetési meghagyás formális jogerejének, hanem a tárgyi igazságnak van jelentősége.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a fellebbezés eltérő indokok alapján alapos. A felperes a jogerős fizetési meghagyásával igazolta ugyan a kár keletkezését és annak összegszerűségét, nem bizonyította viszont, hogy a kára az alperes jogellenes (felróható) magatartásának a következtében állott elő. A végelszámolásban a 30 napos igénybejelentése határidő 1994. június 12-én járt le. A felperes 1994. június 1-jén tett formális bejelentése, mely szerint semmiféle követelése nem volt, csupán jogfenntartással élt, tényleges igénybejelentésnek nem tekinthető. A fizetési meghagyások nem igénybejelentések, hanem a felperes által mint közigazgatási hatóság által hozott határozatok, amelyek keresettel támadhatók meg. Határidőn belül akkor fordulhatott volna követeléssel a végelszámolóhoz, ha a fizetési meghagyások 1994. június 12-én jogerősek lettek volna. Ezért a másodfokú bíróság amiatt utasította el a keresetet, hogy a felperes a hitelezői követelést nem határidőben nyújtotta be, így a követelés behajthatatlansága mint kár nem az alperes végelszámolói magatartásával, hanem saját mulasztásával hozható okozati összefüggésbe.
A másodfokú bíróság határozata ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte az ügyben tárgyalás megtartása mellett megváltoztatni a másodfokú bíróság határozatot. Álláspontja szerint a felperes a határidőn belüli hitelezői igénybejelentési kötelezettségének eleget tett a jogfenntartó nyilatkozatával, az igény összegszerűségét a végelszámolás befejezése előtt bejelentette. Az 1991. évi IL. törvény 68. §-ának (1) bekezdése szerint a 30 napos határidő nem jogvesztő. Az alperesnek mint végelszámolónak tudomása volt a felperes követeléséről, az 1991. évi IL. törvény 72. §-ának (2) bekezdésében írt kötelezettségét azonban vétkesen megszegte, miután a törvény 27. §-a (2) bekezdésének alpontja szerinti feltétel megvalósult. A fizetési meghagyások megtámadása iránti "keresete" idézés kibocsátása nélkül elutasításra került, ezért a fizetési meghagyások jogerőre emelkedtek, ennek ellenére nem tett eleget a fizetési kötelezettségének, illetőleg nem kérte a cég felszámolásának az elrendelését. Így az okozott kárért a Ptk. 339. §-a alapján felel.
Az alperes ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet változatlan tartalommal történő hatályban tartását. Fenntartotta az alapeljárás során tett nyilatkozatait, kiemelve, hogy az alperes nem szegte meg a végelszámolói kötelezettségét, a felperes követelése jogalap nélküli, tartozatlan fizetés jogcímén az alperes fizetésre nem kötelezhető. Eljárásjogilag nem tartotta határidőn belüli igénybejelentésnek a felperes jogfenntartó nyilatkozatát, a nemleges igénybejelentés nem tekinthető igényérvényesítésnek. Ezen túlmenően hivatkozott a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdésére.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az első- és másodfokon eljárt bíróságok helyesen állapították meg a tényállást, a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint azonban az adott tényállás mellett tévedett a másodfokú bíróság, amikor elfoglalt jogi álláspontja folytán megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és az alperes kártérítési felelősségét nem látta megállapíthatónak.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése szerint a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre hivatkozva a jogerős ítélet felülvizsgálatát lehet kérni. A felperes a felülvizsgálati kérelmét arra alapította, hogy az alperes részéről megvalósult a végelszámolói minőségben elkövetett vétkes kötelezettségszegés, ennek ellenére annak következményei nem kerültek alkalmazásra. Az M. T. Korlátolt Felelősségű Társaság, amelynek végelszámolója volt az alperes, 1992. december 31. napjával határozta el a jogutód nélküli megszűnését, befejezte a működését és kérte a cégbíróságtól a cégjegyzékből történő törlését, amely 1994. október 11-ével meg is történt.
A jelen ügyben irányadó jogszabály a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.), amelynek IV. fejezete tartalmazza a végelszámolásra vonatkozó rendelkezéseket. A Cstv. 73. §-ának (2) bekezdése szerint a végelszámoló a végelszámolás során az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni. A kötelezettségeinek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint felel.
A Cstv. 71. §-a értelmében a végelszámoló a gazdálkodó szervezet kötelezettségeit - a lejárattól függetlenül - teljesíti, követeléseit behajtja, igényeit érvényesíti és vagyonát szükség szerint értékesíti. A jogszabály fenti rendelkezéseire tekintettel tévedett a másodfokú bíróság akkor, amikor figyelmen kívül hagyva az elsőfokú bíróságnak erre történő hivatkozását, nem látta megállapíthatónak az alperes jogellenes magatartását. Mint azt a városi bíróság a jogerős végzésével megállapította, a felperes által kibocsátott fizetési meghagyásokat az alperes június 10-én és 16-án átvette, ennek ellenére csak 1994. augusztus 26-án nyújtotta be a keresetét. Mivel a 30 napos keresetindítási határidőt elmulasztotta és a vétlenségét nem valószínűsítette, a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítására került sor. A végzés jogerőre emelkedett. A fizetési meghagyások tehát a keresetbenyújtás előtt jogerőre emelkedtek, amelynek eredményeként a felperes jogelődje fizetési felszólítást adott ki, azt az alperes 1994. augusztus 19-én átvette. Erre tekintettel az alperesnek ekkor már tudomása volt arról, hogy a fizetési meghagyások jogerősek, amelyeket teljesíteni kell.
Tévedett a másodfokú bíróság az igényérvényesítés határidejének elmulasztásával kapcsolatban is. A végelszámolási eljárásokban is irányadó a Legfelsőbb Bíróság felszámolási ügyekben hozott több eseti döntése, így a BH 1997(2)93. szám alatt közzétett határozat, amelyben kifejtette, hogy az eljárás során esedékessé váló követelés bejelentésének határideje ugyancsak 30 nap, a határidőt azonban a követelés esedékessé válásától kell számítani. Így a felperes igénye határidőben került bejelentésre az alpereshez, amellyel kapcsolatban a szükséges intézkedéseket meg kellett volna tennie. A fentiek alapján tehát megállapítható, hogy az alperes elmulasztotta a Cstv. 71. §-ában foglalt kötelezettségét.
A kár, amely a felperest érte, a végelszámolás alatt álló cégnél 1994. júniusában elvégzett társadalombiztosítási ellenőrzés eredményeként feltárt tartozás. Ez áll 71 280 Ft járuléktartozásból, 26 565 Ft késedelmi pótlékból, valamint 37 820 Ft rendbírságból, összesen 135 669 Ft-bó1. Megállapításra került, hogy a cég az ügyvezető igazgató után, aki az alperes volt, az 1993. január 1-jétől 1994. április 30-áig terjedő időben nem tett járulékbevallást. A járulékfizetési kötelezettség a cégnek a cégjegyzékből történő törléséig fennáll. A többször módosított 1975. évi II. törvény 103/E. §-a tartalmazza a társas vállalkozások és tagjaik járulékfizetésére vonatkozó rendelkezéseket. A 105. § (1) bekezdése szerint a behajtásra és a járuléktartozásért felelős személyek körére az adókra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Az (5) bekezdés szerint a társadalombiztosítási szerv jogerős fizetési meghagyása végrehajtható közigazgatási okirat. A fizetési meghagyásnak a közigazgatási határozattal azonos joghatálya van. Erre tekintettel a jelen esetben a bíróság a kár meglétére nézve a vizsgálódást csupán ezen határig vizsgálhatja, mivel a jogerős határozatot közigazgatási per keretében lehet megtámadni; nem tartozik polgári bíróság hatáskörébe a járulékfizetési kötelezettségnek, valamint annak összegszerűségének megállapítása [Legfelsőbb Bíróság eseti döntése; BH 1997(1)32. sz.].
A fentiekre tekintettel az elsőfokon eljárt bíróság állapította meg helytállóan, hogy az alperes mint végelszámoló megszegte a Cstv-ben foglalt kötelezettségét, nem az adott helyzetnek megfelelő gondossággal járt el, ezzel a magatartásával okozati összefüggésben a végre nem hajtott fizetési meghagyásokban foglalt követelések kiegyenlítésének elmaradása kárt képez, ezért a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján a kártérítési felelőssége fennáll. Ez természetesen nem zárja ki, hogy az alperes a jelen ügyben még alkalmazandó, a gazdasági társaságokról szóló, többször módosított 1988. évi VI. törvény 54. §-ának (3) bekezdése alapján a korlátolt felelősségű társaság tagjaival szemben igényt támaszthasson.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Gfv.VIII. 31. 247/1999. sz.)