adozona.hu
BH 2004.1.27
BH 2004.1.27
A Budapest Székesfőváros által kibocsátott kommunális kötvényeken, az ún. népszövetségi kölcsönkötvényeken és az államadóssági kötvényeken alapuló követelések elévülésével kapcsolatos - a Ptk. hatálybalépését megelőző - jogszabályok értelmezése [1881. évi XXXIII. tv. 37. §, 40. §, 42. §, 1875. évi XXXVII. tv., Magyar Magánjogi Törvénykönyv javaslata 1292. §, 1293. §, 1924. évi IV. tv., 670/1946. ME r. 2. § (1), bek., 2780/1946. ME r. 2. §, 4790/1946. ME r. 1. §, 13. 110/1948. Korm. r. 4. §, 1960. évi 11. tv
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Budapest Székesfőváros a berlini D. Bankkal 1914. március 2-án kötött kölcsönszerződés alapján ún. többvalutás, többek között angol fontban, holland forintban és svájci frankban meghatározott, különböző névértékű, bemutatóra szóló, 4,5%-os kamatozású 50 év alatt törlesztendő kölcsönkötvényeket bocsátott ki. A törlesztés a kötvényekhez csatolt törlesztési terv szerint sorsolás útján történt olyan pénznemben, ami a kötvénybirtokosok számára a legkedvezőbb. A kamat fizetése félévenként július 1-...
BH 2004.1.27 A Budapest Székesfőváros által kibocsátott kommunális kötvényeken, az ún. népszövetségi kölcsönkötvényeken és az államadóssági kötvényeken alapuló követelések elévülésével kapcsolatos - a Ptk. hatálybalépését megelőző - jogszabályok értelmezése [1881. évi XXXIII. tv. 37. §, 40. §, 42. §, 1875. évi XXXVII. tv., Magyar Magánjogi Törvénykönyv javaslata 1292. §, 1293. §, 1924. évi IV. tv., 670/1946. ME r. 2. § (1), bek., 2780/1946. ME r. 2. §, 4790/1946. ME r. 1. §, 13. 110/1948. Korm. r. 4. §, 1960. évi 11. tvr. (Ptké.) 75. § (1) bek., 85. §, 94. §, 95. §, 1982. évi 28. tvr. 2. § (1) bek. a)-k) pontjai, 3. § (1) bek. a)-d) pontjai, 7. §, 86/1987. (XII. 29.) MT r., 80/1992. (V. 12.) Korm. r. 6. § c) pont, Ptk. 115. §, 324. §, 326. § (2) bek.]
Budapest Székesfőváros a berlini D. Bankkal 1914. március 2-án kötött kölcsönszerződés alapján ún. többvalutás, többek között angol fontban, holland forintban és svájci frankban meghatározott, különböző névértékű, bemutatóra szóló, 4,5%-os kamatozású 50 év alatt törlesztendő kölcsönkötvényeket bocsátott ki. A törlesztés a kötvényekhez csatolt törlesztési terv szerint sorsolás útján történt olyan pénznemben, ami a kötvénybirtokosok számára a legkedvezőbb. A kamat fizetése félévenként július 1-jén és január 2-án vált esedékessé, amely fizetésre a kötvényekhez tartozó kamatszelvények alapján került sor. A kamatszelvények az esedékesség napjától számított 6 év, a tőkekövetelés pedig 20 év elteltével évültek el. Az 1925. augusztus 14-én Ostendében kötött Egyezménnyel a felek a kötvények lejáratát 1984. január 1-jéig meghosszabbították. Azok a kötvénytulajdonosok, akik az Ostendei Egyezményhez hozzájárultak, kötelesek voltak a kötvényeket felülbélyegzés céljából bemutatni. A felülbélyegzés igazolta a tulajdonos részéről az Egyezményhez való hozzájárulást. A háborús események folytán megsemmisült kötvények helyett ún. ideiglenes kötvényt és szelvényutalványt állítottak ki azzal, hogy a végleges kötvény kibocsátásáig a kötvénybirtokost megillető jogokat az ideiglenes kötvény birtokosa gyakorolja. A főváros a törlesztési kötelezettségének 1945. január 2-át követően nem tett eleget, a magyar kötvénytulajdonosok részére 1946. január 2-át követően kamatszelvények kiállítására sem került sor.A Magyar Állam az 1924. évi IV. tc., valamint a Nemzetek Szövetsége Tanácsának határozata alapján 1924. március 14-én évi 7,5% kamatozású államadóssági kötvényt bocsátott ki, 1944. évi lejáratra. A kibocsátás részben belföldi, részben külföldi forgalomba hozatallal, a visszafizetés a lejárat előtt visszavásárlás vagy sorsolás útján történt. A Magyar Királyság és a Népszövetségi Kölcsön Bizottsága az 1937, szeptember 17-én kelt "Memorandum"-ban a kölcsön lejáratát 1979. augusztus 1-jére a kamat mértékét évi 4,1/2%-ra módosította. A kötvényben szereplő összeg után a kamatfizetés a kötvényekhez tartozó kamatszelvények alapján minden év február 1-jén és augusztus 1-jén volt esedékes. A háborús események során megsemmisült kötvények helyett a 4790/1946. ME számú rendelet előírásai szerint "ideiglenes elismervény" került kibocsátásra. A kötvényekhez, illetőleg ideiglenes elismervényekhez járó kamatszelvényt utoljára 1946. augusztus 1-jei esedékességgel bocsátották ki, azt követően kamatszelvény kibocsátására nem került sor.
A Magyar Királyság az 1922. évi I. törvénycikk 6. §-a alapján 1925. július 1-jén 6%-kal kamatozó kötvényt bocsátott ki a Franciaországban elhelyezett magyar államadósság-címletek 1919. január 1-jétől 1921. július 26-áig, illetőleg 1919. június 30-áig esedékessé vált szelvényei és lejárt címletei rendezése céljából. A kötvény 1947. július 1-jén járt le. 1937. december 1-jéig a kölcsön mindennemű szolgálata szünetelt, 1938. január 1-jétől 1941. december 31-éig a kamatszolgálat újból feléledt, a tőketörlesztés azonban továbbra is szünetelt.
A 13.110/1948. Korm. rendelet 4. §-a - a perben nem releváns kivételektől eltekintve - magánjogi jogcímen az 1946. augusztus 1-je előtt keletkezett követelések bírói úton történő érvényesítésének lehetőségét kizárta. A fenti kormányrendeletet a 86/1987. (XII. 29.) MT rendelet 1987. december 31-ei hatállyal hatályon kívül helyezte.
A felperes birtokában volt - az 1924. évi IV. tv. alapján forgalomba hozott, de időközben megsemmisült - 1 db 1000 svájci frank névértékű, bemutatóra szóló államadóssági kötvényről 30.170 szám alatt 1947. január 25-én a 4.790/1946. ME sz. r. 1. §-a alapján kiállított ideiglenes elismervény; 1 db a Magyar Királyság által 1925. július 1jén kibocsátott A sorozatú 082687 sorszámú, 100 francia frankra szóló kötvény; végül a Budapest Székesfőváros által 1914. március 2-án kibocsátott C 071230 számú, több valutára, közöttük 504 svájci frankra kiállított, bemutatóra szóló ún. "kommunális kötvény", továbbá a Budapest Székesfőváros által 1946. december 31-én egy - az előzővel azonos tartalmú, de megsemmisült - kötvény helyett kiállított C 130937 sorszámú ideiglenes kötelezvény.
A felperes a keresetében kérte kötelezni az I. r. alperest a már ismertetett népszövetségi kölcsönkötvény helyett kiállított ideiglenes elismervény alapján 1000 svájci frank teljesítéskori forintellenértékének megfizetésére, továbbá 1946. augusztus 1-jétől 1979. augusztus 1-jéig terjedő időre a kamatszelvények kibocsátására, és ez alapján a kamatokat is beszámítva 2485 svájci frank után 1979. augusztus 2-ától a kifizetés napjáig járó, a nemzetközi pénzpiaci átlagkamatnak megfelelő mértékű késedelmi kamat; a Magyar Királyság által 1925. július 1-jén kibocsátott 100 francia frankra szóló kötvény névértéke teljesítéskori forintellenértékének, és 1947. július 2-ától a kifizetés napjáig járó, a nemzetközi pénzpiaci átlagkamatnak megfelelő mértékű késedelmi kamatának megfizetésére.
Ezt meghaladóan a Budapest Székesfőváros által 1914. március 2-án kibocsátott kötvény, továbbá az ugyanezen kölcsönről 1946. december 31-én kibocsátott ideiglenes kötelezvény alapján kötvényenként 504-504 svájci frank teljesítéskori forintellenértékének megfizetésére, az 1946. január 1-jétől 1984. január 4-éig ki nem bocsátott kamatszelvények kibocsátására, végül az 1984. január 1-jéig kiszámított ügyleti kamat és tőke együttes összege - összesen kötvényenként 1 365,84 svájci frank után 1984. január 2-ától a kifizetés napjáig járó, a nemzetközi pénzpiaci átlagkamatnak megfelelő mértékű késedelmi kamat megfizetésére az I. és II. r. alpereseket egyetemlegesen kérte kötelezni.
Az alperesek mindketten a kereset elutasítását kérték. Az I. r. alperes arra hivatkozott, hogy a Budapest Székesfőváros által kibocsátott kötvények tekintetében sem kibocsátóként, sem jogutódként nem áll fenn helytállási kötelezettsége.
A II. r. alperes elsősorban arra hivatkozott, hogy a Budapest Főváros Önkormányzata Budapest Székesfővárosnak nem jogutódja, ezért vele szemben a kötvényen alapuló követelések nem érvényesíthetők. Mindketten állították, hogy a kötvényekben foglalt követelések devalválódtak, továbbá, hogy a követelések elévültek.
Az elsőfokon eljárt Pesti Központi Kerületi Bíróság a ítéletében a felperes keresetét elutasította, és a felperest az I. r. alperes javára 29 000 Ft, a II. r. alperes javára 7800 Ft perköltség megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán hozott másodfokú ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A Budapest Székesfőváros által 1914-ben kibocsátott Kommunális kötvény, valamint ideiglenes kötelezvény tekintetében elfogadta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját, miszerint az általa kibocsátott kötvényekben írt kötelezettség teljesítéséért az alpereseket fizetési kötelezettség terheli. A Magyar Állam a kötvények visszafizetéséért a kibocsátáskor állami garanciát nem vállalt, jogszabályok a kibocsátóért való helytállásra nem kötelezték, ezért az I-II. r. alperesek helytállási kötelezettsége csak akkor lenne megállapítható, ha bizonyítást nyer, hogy nevezettek jogutódlás folytán a kötvényjogviszony alanyaivá váltak. Olyan jogszabály azonban nincs, - és nem is volt - hatályban, amely rögzítette volna, hogy Budapest Székesfővárosnak az alperesek lennének a jogutódai. Nem alapozza meg az alperesek jogutódlását az a körülmény sem, hogy a Székesfőváros vagyona 1949-ben az I. r. alperes tulajdonába került, majd 1990-91-ben átkerült a II. r. alperes tulajdonába. A perbeli kötvénytartozásnak nem a vagyon, hanem a Székesfőváros jövedelme adta a fedezetét, a tartozás konkrét vagyontárgyakhoz nem kötődött. Nem vonható le következtetés a jogutódlásra az I. r. alperes által a külföldiek részére történt teljesítésekből sem, mert hogy ezekre nemzetközi vagyonjogi megállapodások alapján került sor. Tekintve, hogy a kamatszelvények kibocsátására a kötvény kibocsátója köteles, az alperesek jogutódlás hiányában a ki nem bocsátott kamatszelvények kibocsátására sem kötelezhetők.
Az 1924. és 1925. években kibocsátott államadóssági kötvények tekintetében elfogadta, hogy az I. r. alperes azok kifizetéséért a kötvényekről szóló 1982. évi 28. tvr. alapján nem felel, mert e jogszabálynak nincs visszaható hatálya, továbbá, hogy a tvr. végrehajtása tárgyában kiadott 80/1992. (V. 12.) Korm. rendelet rendelkezéseit sem lehet alkalmazni.
Elfogadta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban, hogy a követelések nem értéktelenedtek el, továbbá, hogy mindhárom követelés elévült. Az elévülés kérdésében mindkét bíróság abból indult ki, hogy a Ptk. hatálybalépése - 1960. május 1-je - előtt az 1881. évi XXXIII. tc.-nek az elévülésre vonatkozó részében még hatályban volt II. fejezetét az 1960. évi 11. számú tvr. (Ptké. I.) 95. §-a a Ptk. hatálybalépésének napjával hatályon kívül helyezte. Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelések esedékessé válnak. Az 1914-ben kibocsátott, valamint az 1924. évi ún. népszövetségi kölcsönkötvény a Ptk. hatálybalépését követően járt le, ezért a bennük foglalt követelések elévülésére a Ptké. 75. §-ának (1) bekezdése szerint a Ptk. rendelkezései az irányadóak. A Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése értelmében a pénzkövetelések öt év alatt évülnek el. A fenti két kötvényben írt követelések azonban az esedékesség időpontjában a 13.110/1948. (XII. 22.) Korm. rendelet hatálya alatt bírósági úton nem voltak érvényesíthetők. 1988. január 1-jével az akadály megszűnt, a felperes a két kötvényből eredő igényét joghatályosan a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése szerint az akadály megszűnésétől számított egy évig érvényesíthette. A két követelés 1989. január 1-jén elévült, mert a felperes a követelését bírósági úton ez ideig nem érvényesítette.
Az 1947. június 1-jén esedékessé vált államadóssági kötvényben írt tőkekövetelés elévülése a korábban hatályban volt 1881. évi XXXIII. tv. rendelkezései szerint e napon kezdődött. A 13.110/1948. (XII. 24.) Korm. rendelet hatálybalépésével - 1948. december 24-én - az elévülés nyugvása beállt, és mindaddig tartott, amíg a 86/1987. (XII. 29.) MT rendelet az elévülés nyugvását előidéző korábbi kormányrendeletet 1987. december 31-i hatállyal hatályon kívül nem helyezte. Az elévülés az akadály megszűnésétől tovább folyt, annak időtartamára azonban a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdésében írt ötéves időtartam volt az irányadó, ezért ez utóbbi követelés elévülése 1991. június 7-én következett be, így 1999-ben, a perindítás időpontjában a felperes követeléseinek egyike sem volt bíróság előtt érvényesíthető.
Elfogadta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban is, hogy a kötvénykövetelés kötelmi igény, ezért a Ptk. 115. §-ának (1) bekezdése nem alkalmazható. A főkövetelések elévülésével a felperesnek a kamatszelvények kibocsátása iránti igénye is elévült.
Nem fogadta el a felperesnek azon előadását, hogy az igényérvényesítésében 1999-ig akadályozva volt, megítélése szerint a felperes által felhozottak a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdésében megkívánt akadálynak nem tekinthetők.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a kereset teljesítését, másodsorban mindkét fokú ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte.
A felülvizsgálati kérelmét a Pp. 270. §-ának (1) bekezdésére és a (2) bekezdés a), és ba) pontjára, a joggyakorlat egységesítésének követelményére alapította. Előadta, hogy az eljárt bíróságoknak a követelés elévülésével, valamint a kötelezett személyével kapcsolatos döntései jogszabálysértők. Jogsértéssel állapították meg, hogy a követelések elévültek. E körben jogszabálysértően alkalmazták a Ptké. 85. §-ának (3) bekezdésében és a Ptk. 326. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseket. Álláspontja szerint abból kell kiindulni, hogy a perben érvényesített mindhárom követelés a Ptk. hatálybalépését megelőzően keletkezett, ezért az elévülésnek a Ptk. hatálybalépését megelőzően bekövetkezett nyugvására, megszakadására és megrövidítésére a Ptké. 85. §-ának (3) bekezdése szerint a korábbi jogot kell alkalmazni. A korábbi jog a "nyugvás" fogalmát nevesítette, a Ptk. ezt a kifejezést nem használja. A másodfokú bíróság a nyugvás megítélése során a korabeli jogot alkalmazta, az elévülési idő számításánál azonban a jelenleg hatályos jogszabályokból indult ki, holott helyesen a Ptké. 85. §-ának (3) bekezdése szerint annak számításánál (időtartamának megállapításánál) is a korabeli rendelkezéseket kellett volna alkalmazni.
Állította, hogy az elévülés nyugvása a 670/1946. ME rendelet 2. §-ának (1) bekezdése értelmében már 1946. január 21-én bekövetkezett, tekintve, hogy a hivatkozott jogszabályhely már ekkor kizárta a bírói út igénybevételének lehetőségét. Emiatt az elévülés nyugvása valamennyi követelés tekintetében az irányadó korábbi jog szerint még az esedékesség előtt beállt, így az elévülés csak az akadály megszűnésekor, 1988. január 1-jével indult, és az 1881. évi XXXIII. törvény 37. §-a szerint az 20 év eltelte után - 2007. december 31-én - következett volna be, ezért a követelések nem évültek el.
Abban az esetben, ha a .bíróság arra a következtetésre jut, hogy a követelések elévülésére a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezéseket kell alkalmazni, az elévülésre ez esetben sem került sor. Az értékpapírra a Ptk. 94. §-ának (2) bekezdése szerint a tulajdonjogra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A Ptk. 115. §-ának (1) bekezdése szerint viszont a tulajdoni igények nem évülnek el.
Akadályozta a követelések elévülését a kötvényekről szóló 1982. évi 28. tvr. 7. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezés is, miszerint a kötvényen alapuló követelések nem évülnek el. Vitatta, hogy e jogszabálynak nincs visszaható hatályba. E körben hivatkozott még arra, hogy az 1914. évi kibocsátású kötvények lejártakor, 1984. január 1-jén már hatályban volt a fenti jogszabály, ezért erre a kötvényekre a lejáratkor már hatályos jogi rendelkezés mindenképpen irányadó, így az e kötvényekben írt követelések semmiképpen sem évülhettek el. Végezetül hivatkozott arra, hogy az I. r. alperes fizetési kötelezettsége valamennyi kötvény tekintetében azért is fennáll, mert a 80/1992. (V. 2.) Korm. rendelet 6. §-ának c) pontjában a fizetési kötelezettségét elismerte, és deklarálta.
Hivatkozott továbbá arra, hogy a másodfokú bíróság megsértette a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdésében, valamint a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó, a Pp. 206. §-ában írt törvényi rendelkezéseket is azzal, hogy nem fogadta el a felperes bizonyított előadását, miszerint a követelését 1999 előtt menthető okból nem tudta érvényesíteni. Előadta, hogy a bírói gyakorlat az elévülés nyugvására vezető igényérvényesítési akadálynak tekinti, ha a jogosult a követeléséről csak később szerez tudomást. A felperes az általa becsatolt 1999-ben közzétett újságcikkekből értesült az igény érvényesíthetőségéről. Addig akadályozta az igény érvényesítését az a körülmény is, hogy a PM és a Pénzintézeti Központ is olyan értelmű tájékoztatást adott, miszerint a számjegyzékbe vétellel a követelések elértéktelenedtek. Csupán a megjelenő újságcikkek alapján ismerte fel, hogy van érvényesíthető követelése az alperesekkel szemben.
Előadta továbbá, hogy az elévülési idő drasztikus lerövidítésével (32 évről 5 évre) és a felek jogviszonyába való beavatkozással - valójában a Ptk. rendelkezéseinek hatálybalépésével - sérült az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdése és 9. §-a.
Állította, hogy az eljárt bíróságok jogsértéssel foglaltak állást a Székesfőváros által kibocsátott kötvényekben írt követelések kötelezettjének kérdésében is.
Hivatkozott arra, hogy a ki nem bocsátott kamatszelvények elévülése tekintetében is jogsértő az ítélet. A szelvények kibocsátása az alpereseknek a 2780/1946. ME rendelet 2. §-ában írt jogszabályi kötelezettsége volt. Az alperesek e kötelezettségüknek nem tettek eleget. A kamatszelvény maga is értékpapír, így a benne foglalt követelést csak annak birtokában lehet érvényesíteni. Amíg az alperesek nem tesznek eleget a szelvény kibocsátása iránti kötelezettségüknek, a kamatszelvényen alapuló igény nem érvényesíthető, következésképpen annak elévülése el sem kezdődött. Alaptalanul utasították ezért el az eljárt bíróságok elévülés okából a felperesnek a kamatszelvények kibocsátásra irányuló kereseti kérelmét is.
Az I. r. és a II. r. alperesek a felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását kérték.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint részben alapos.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a Ptké. I. 85. §-a (3) bekezdésének a másodfokú bíróság általi értelmezését sérelmezte. A felperesnek az volt a jogi álláspontja, hogy a perbeli esetben a követelés elévülésének nyugvása már a 13.110/1948. Korm. rendelet hatálybalépésével - utóbb, hogy a 670/1946. ME rendelet hatálybalépésével - bekövetkezett - tekintet nélkül arra, hogy a kötvénykövetelések a 670/1946. ME rendelet hatálybalépésének időpontjában még nem váltak esedékessé, ezért azok elévülésére a Ptk. hatálybalépését megelőzően hatályban volt jogszabályokat kell alkalmazni.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a másodfokú bíróság az 1924-ben kibocsátott népszövetségi kölcsönkötvény, valamint a Budapest Székesfőváros által 1914-ben kibocsátott kommunális kötvények tekintetében helyesen értelmezte és alkalmazta a Ptké. 85. §-ának (3) bekezdését. A fenti jogszabályhely szerint az elévülésnek a Ptk. hatálybalépését megelőzően bekövetkezett nyugvására, megszakadására és megrövidítésére a korábbi jogot kell alkalmazni. A Ptk. hatálybalépését megelőzően hatályban volt jogszabályok az 1881, évi XXXIII. törvény, a Magyar Magánjogi Törvénykönyv javaslata, valamint az 1875. évi XXXVII. törvénycikk - azaz a Kereskedelmi Törvény - voltak. A Kereskedelmi Törvény az elévülésre általános szabályokat nem tartalmazott, így a magánjogi szabályokat kellett alkalmazni a kereskedelmi ügyletekből eredő igényekre is, kivéve ahol a törvény különös szabályokat állított fel.
Az 1881. évi XXXIII. törvénycikk 37., illetőleg 40. §-a szerint az állami értékpapírokban kifejezett tőke, illetve a szelvényeken alapuló követelés elévülésének kezdő időpontja a lejárat napja. A Magyar Magánjogi Törvényjavaslat 1287. §-a szerint az elévülés abban az időpontban kezdődik, amelyben a követelés jog szerint érvényesíthetővé vált (lejárt). Az érvényesíthetőség időpontja tehát a követelés lejárata, érvényesíteni csak lejárt követelést lehet.
A Magyar Magánjogi Törvényjavaslat 1292. §-a szerint az elévülés nyugszik, ha a követelés érvényesítése az ott írt jogi vagy tényleges akadályba ütközik. A nyugvás idejét az 1293. § szerint az elévülés idejébe nem lehet beszámítani. Hasonlóan rendelkezett az 1881. évi XXXIII. törvénycikk 42. §-ának utolsó bekezdése is. Ha tehát az érvényesítés akadályba ütközik, az akadály ideje alatt nem indul meg az elévülés. Ez azonban a felperes álláspontjával ellentétben nem azt jelenti, hogy az elévülés nyugvása az elévülés megkezdődése (a követelés lejárata) előtt bekövetkezett, hanem azt, hogy az elévülés az érvényesíthetőség jogi, illetőleg egyéb akadálya esetén a lejárat időpontjától kezdve nyugszik, és az akadály megszűnésekor indul meg. A törvényben írt akadály ugyanis nem az esedékességet, nem a lejáratot akadályozza, hanem a lejárttá vált követelés érvényesítését. A népszövetségi kötvény 1979. augusztus 1-jén, Budapest Székesfőváros kommunális kötvényei pedig 1984. január 1-jén - a Ptk. 1960. május 1-jén történt hatálybalépését követően - váltak esedékessé, tehát az elévülés nyugvása a fentebb kifejtettek szerint a Ptk. hatálybalépése után következett be, ezért helytálló volt a másodfokú bíróság jogi álláspontja, miszerint a fent megjelölt kötvényeken alapuló követelésre a Ptké. 75. §-ának (1) bekezdése szerint a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. Nem irányadó tehát sem a Ptké. 85. §-ának (1), sem a (3) bekezdése. Az elévülés ugyanis a Ptk. hatálybalépésekor nem volt folyamatban, és a nyugvás sem következett be a Ptk. hatálybalépését megelőzően. 1988. január 1-jén a követelés érvényesítését gátló akadály megszűnt, ekkor a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdésében írt ötéves elévülési időből a Székesfőváros által kibocsátott kommunális kötvények tekintetében még egy év volt hátra, a népszövetségi kölcsönkötvény tekintetében pedig az öt éves elévülési idő már eltelt. A Ptk. 326. §-ának (1) bekezdése szerint a felperes az igényét bírói úton a fenti kötvények vonatkozásában 1989. január 1-jéig érvényesíthette. Ezzel szemben a felperes a keresetét a népszövetségi és a kommunális kötvényekre alapítottan 1999ben terjesztette elő, olyan időpontban, amikor valamennyi követelés elévült, ezért azok a Ptk. 325. §-ának (1) bekezdése szerint bírói úton már nem voltak érvényesíthetők.
Alaptalanul hivatkozott a felperes a Ptk. 115. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra is. A Ptk. 115. §-ának (1) bekezdése szerint a tulajdonjogi igények nem évülnek el. A kötvényben foglalt követelés azonban nem tulajdonjogi, hanem kötelmi igény. A kötvény kibocsátója arra vállalt kötelezettséget, hogy a kötvény birtokosának a kötvényben írt időben és módon fizetést fog teljesíteni. A perbeli esetben ez a teljesítés maradt el. A kötvény, illetőleg az ideiglenes kötvény, valamint ideiglenes kötelezvény a felperes birtokában volt, ezeket a kibocsátó a megvásárlásuk időpontjában kiadta, így a jogvita tárgya nem lehet a kötvényekkel kapcsolatos tulajdoni igény.
Elfogadta a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban is, hogy a perbeli esetben a kötvényekről szóló 1982. évi 28. tvr. rendelkezései nem kerülhetnek alkalmazásra. A fenti jogszabályhely 7. §-ának (1) bekezdése szerint a kötvényen alapuló követelés nem évül el. A fenti jogszabály 1982. december 4-én lépett hatályba, visszaható hatálya nincs, rendelkezéseit csak a hatálybalépése után a 3. § (1) bekezdésének a)-d) pontjaiban írt szervezetek által, a 2. § (1) bekezdésének a)-k) pontjában írt tartalommal kibocsátott kötvényekben írt követelésekre lehet alkalmazni.
Nem alkalmazható a fenti két kötvényre a 80/1992. (V. 12.) Korm. rendelet 6. §-ának c) pontjában foglalt rendelkezés sem. A fenti jogszabályhely szerint az állam helytáll az 1988. január 1-je előtt kibocsátott, magánszemély által is megszerezhető kötvényeken feltüntetett kötelezettségei teljesítéséért. Tekintettel azonban arra, hogy a részletezett két kötvényfajtából eredő követelés 1992. május 12-ét megelőzően elévült, e követelések nem vonhatók a rendelet 6. §-a c) pontjának hatálya alá.
Helyesen értelmezte és alkalmazta a másodfokú bíróság a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdésében írt akadály mibenlétét. A felperes 1988. január 1-jén, a követelések érvényesíthetőségének megnyílta időpontjában valamennyi kötvény, illetőleg ideiglenes kötvény birtokában volt; az a körülmény, hogy a követelés érvényesíthetőségéről a jogszabály ismeretének hiányában nem volt tudomása, illetve, hogy e vonatkozásban a perben nem álló Pénzintézeti Központtól, valamint az I. r. alperest képviselő Pénzügyminisztériumtól olyan értelmű tájékoztatást kapott, hogy a követelés érvényesítésére nincs mód, menthető oknak nem tekinthető.
Alaptalan volt a felülvizsgálati kérelem a kamatszelvények kibocsátása tekintetében is. A kibocsátó és az értékpapír birtokosa közötti jogviszony tárgya az értékpapírban foglalt követelés, nem pedig az esetleges numizmatikai értékkel bíró pénzpapír, ezért a szelvény kiadására irányuló igény is csak addig érvényesíthető, amíg maga a benne foglalt követelés el nem évült. Tekintve, hogy a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése szerint 1989. január 1-jén a felperes valamennyi - a fenti két kötvényfajtával kapcsolatos - követelése elévült, a felperes alappal a szelvények kibocsátását sem követelheti.
Alapos volt a felülvizsgálati kérelem az 1925-ben kibocsátott államadóssági kötvény tekintetében. A fenti kötvény 1947. június 1-jén - a Ptk. hatálybalépését megelőzően - járt le, az elévülése ekkor kezdődött. A Ptké. I. már ismertetett 85. §-ának (3) bekezdése szerint a követelés nyugvására, félbeszakadására, valamint megrövidítésére is a Ptk. hatálybalépését megelőzően hatályos jogot kell alkalmazni. Így abban a kérdésben is a korábbi jog az irányadó, hogy mit jelent az elévülés nyugvása, és mi annak a jogkövetkezménye. A Magyar Magánjogi Törvényjavaslat 1292. és 1293. §-a, valamint az 1881. évi XXXIII. törvénycikk 42. §-a szerint az elévülés nyugszik, ha a követelés érvényesítése az ott írt akadályba ütközik. A nyugvás idejét az elévülés idejébe nem lehet beszámítani. Az elévülés határideje tehát nem a Ptk.-ban írt három hónappal, illetve egy évvel hosszabbodik meg, hanem annyi idővel, amennyi ideig a jogosult a követelése érvényesítésével menthető okból akadályozva volt. Az ún. francia kötvény vonatkozásában az elévülés a követelés esedékessé válásával, 1947. június 1-jén megkezdődött, és folyt 1948. december 24-éig - 1 év 207 napon keresztül - amíg a 13.110/1948. Korm. rendelet hatályba nem lépett. A 640/1946. ME rendelet 2. §-a nem akadályozhatta az igényérvényesítést, mert az csak olyan magánjogi jogcímen alapuló követelés bírói úton való érvényesítését zárta ki, amely követelés mértékét a külföldi pénznemnek, illetőleg aranynak pengőre átszámításával kellett megállapítani. Olyan magánjogi követelésről rendelkezett tehát a jogszabály, amely ún. értékállandósági kikötést tartalmazott. Az elévülés nyugvása tehát csak a 13.110/1948. (XII. 24.) Korm. rendelet hatálybalépésével következett be. Az elévülési időből ekkor még 18 év és 158 nap volt hátra. Az elévülés nyugvása 1988. január 1-jével megszűnt, az elévülési idő azonban nem a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdésében írt három hónappal, illetőleg egy évvel hosszabbodott meg, hanem a még hátralévő teljes 18 év 158 nappal. E kötvény tekintetében ezért az elévülési idő 2005ben járt volna le, így a keresetindítás időpontjában -1999-ben - a fenti követelés elévülése még nem következett be.
Az alperesek valamennyi kötvénykövetelés tekintetében elévülési kifogást terjesztettek elő. A Ptk. 325. §-ának (1) bekezdése értelmében az elévült követelést bírósági úton érvényesíteni nem lehet. Az eljárt bíróságoknak ezért az elévülési kifogás kérdésében kellett állást foglalniuk, mégpedig azokkal az alperesekkel szemben, akikkel szemben felperes keresetet indított. Az eljárt bíróságok - helyesen - a Székesfőváros által kibocsátott kommunális kötvények elévülését megállapították, így a kötelezett személyét illetően nem foglalhattak volna állást, mert az az ügy érdemében hozott döntésnek minősül, mint ahogy érdemi döntésnek minősül az elévült követelések elértéktelenedése tárgyában hozott ítéleti rendelkezés is. Ezért a kötelezett személyére, valamint a követelések elértéktelenedésére vonatkozó megállapításokat a Legfelsőbb Bíróság az első- és másodfokú bíróság ítéletének indokolásából mellőzte.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletének az 1925. július 1-jén kibocsátott 100 francia frank névértékű kötvényköveteléssel kapcsolatos rendelkezését a Pp. 213. §-ának (2) bekezdése szerint hozott részítéletben a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése értelmében hatályon kívül helyezte, és ebben a keretben az elsőfokú bíróságot új eljárásra, és új határozat hozatalára utasította, egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A követelés összegét illetően az elsőfokú bíróságnak a szükséges bizonyítást le kell folytatnia, tekintettel az I. r. alperes összegszerűségi kifogására, és arra, hogy a frankot mint törvényes fizetőeszközt időközben felváltotta az euro. (Legf. Bír. Gfv. I. 31.942/2002. sz.)