adozona.hu
BH 2003.12.511
BH 2003.12.511
Az adós felszámolása nem rendelhető el olyan kérelmek alapján, amelyek tárgyában a bíróság már jogerősen határozott, és a felszámolás elrendelésének alapjául szolgáló körülmények lényegesen nem változtak, illetve olyan kérelem alapján, amely a hitelező által le nem számlázott - a szerződés szerint számla kibocsátásával érvényesíthető - követelésen alapul [Ptk. 302. § b) pont, 1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 27. § (2) bek. a) pont,
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I. r. hitelező a 2000. november 21-én benyújtott kérelmében az adós fizetésképtelenségének megállapítását kétszer 1 669 800 Ft összegű elismert, 60 napon túl lejárt, villamosenergia-kapacitás lekötéséből eredő tartozás miatt kérte. Kérelméhez csatolta okirati bizonyítékait, az adóssal kötött villamosenergia-felhasználói szerződését, és a más érdekeltek részvételével felvett, 2000. augusztus 15-i dátumú, az adós tartozáselismerését és teljesítési ígéretét tartalmazó jegyzőkönyvet.
A II. r....
BH 2003.12.511 Az adós felszámolása nem rendelhető el olyan kérelmek alapján, amelyek tárgyában a bíróság már jogerősen határozott, és a felszámolás elrendelésének alapjául szolgáló körülmények lényegesen nem változtak, illetve olyan kérelem alapján, amely a hitelező által le nem számlázott - a szerződés szerint számla kibocsátásával érvényesíthető - követelésen alapul [Ptk. 302. § b) pont, 1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 27. § (2) bek. a) pont, (4) bek., 72. § (3) bek., Pp. 130. § (1) bek., d) pont, 157. § a) pont].
Az I. r. hitelező a 2000. november 21-én benyújtott kérelmében az adós fizetésképtelenségének megállapítását kétszer 1 669 800 Ft összegű elismert, 60 napon túl lejárt, villamosenergia-kapacitás lekötéséből eredő tartozás miatt kérte. Kérelméhez csatolta okirati bizonyítékait, az adóssal kötött villamosenergia-felhasználói szerződését, és a más érdekeltek részvételével felvett, 2000. augusztus 15-i dátumú, az adós tartozáselismerését és teljesítési ígéretét tartalmazó jegyzőkönyvet.A II. r. hitelező a 2000. december 13-án előterjesztett kérelmében - ugyancsak a 2000. augusztus 15-i adósi tartozás-elismerésre hivatkozással - 1 050 000 Ft összegű, engedményezéssel megszerzett, 60 napon túl lejárt követelés alapján kérte megállapítani az adós fizetésképtelenségét. Arra hivatkozott, hogy a részéről az adóssal szemben indított korábbi felszámolási eljárás megszüntetését követően lényeges változás következett be, mert az adós és a C. Kft. jogelődje, az F. Kft. között folyamatban lévő perben az adós megtámadta a tartozás-elismerő nyilatkozatát tartalmazó, 2000. augusztus 15-én létrejött többoldalú megállapodást, annak semmisségét állítva. Amikor erről a II. r. hitelező tudomást szerzett, az adóssal írásban közölte, hogy elfogadja az adós álláspontját, és maga is érvénytelennek tekinti a megállapodást. Ebből következően - a II. r. hitelező megítélése szerint - az érvénytelen megállapodásban meghatározott beszámításra sem kerülhet sor az F. Kft. tartozásába. Így - a megváltozott körülményekre tekintettel - a továbbiakban az adós tartozását már nem lehet vitatottnak, illetőleg beszámítással teljesítendőnek tekinteni.
Az elsőfokú bíróság a két eljárást egyesítette.
Az adós a bíróság felhívására - tartalmilag - az eljárás megszüntetését kérte mindkét hitelező kérelme vonatkozásában. Mindkét hitelező kérelmét illetően arra hivatkozott, hogy a 2000. augusztus 15-én tett nyilatkozatai és a létrejött megállapodások is semmisek. A tartozás-elismerő nyilatkozatait és a jegyzőkönyvbe foglalt fizetési kötelezettségvállalásait ugyanis megtámadta az M. L. által indított munkaügyi perben, amelyről az I. r. hitelezőnek azért volt tudomása, mert 2000. augusztus 15én, a jegyzőkönyv felvételekor M.L. képviselte az I. r. hitelezőt is. Egyébként is a megállapodások és az elismerő nyilatkozatai semmisségére - megítélése szerint - határidő nélkül hivatkozhatott. Semmis tartozás-elismerő nyilatkozatok valamint kötelezettségvállalások pedig a fizetési kötelezettségét, illetőleg a fizetésképtelensége megállapítását nem alapozhatják meg.
Az I. r. hitelező követetésével kapcsolatosan az adós állította azt is, hogy a kétszer 1 669 800 Ft összegű követetéséről az I. r. hitelező számlát nem állított ki. A számlázási késedelem pedig kizárja az adós egyidejű késedelmét. Emellett az adós igazolta, hogy 2001. január 16-án az I. r. hitelező a követelését csak 115 393 Ft-ban tartotta nyilván. Utóbb pedig arra is hivatkozott, hogy a szerződés semmisségének megállapítását kérte az adós a C. Kft. által indított perben is, amely körülményről az adós képviselője távbeszélőn tájékoztatta az I. r. hitelezőt, a jelen felszámolási eljárás megindítása előtt.
A II. r. hitelező kérelmére vonatkozóan az adós arra is hivatkozott, hogy a II.r. hitelező mint az F. Kft. engedményese az adós végelszámolási eljárásában a követelését elkésetten jelentette be. Ez a késedelme pedig - megítélése szerint - jogvesztést eredményezett.
Az elsőfokú bíróság a 9. sorszámú végzésében a felszámolási eljárást mindkét kérelem vonatkozásában soron kívül megszüntette. Megállapította, hogy az adott eljárásra irányadó, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló többször, lényegesen az 1993. évi LXXXI. tv. és az 1997. évi XXVII. törvényekkel módosított 1991. évi IL. törvény (többször módosított Cstv.) 27. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint az az adós fizetésképtelen, aki nem tud fizetni, szemben azzal, aki valamilyen okból nem akar teljesíteni. A rendelkezésre álló adatok mérlegelése alapján az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az adós a 2000. augusztus 15-i jegyzőkönyvben még valóban elismerte az I. és II. r. hitelezőkkel szemben fennálló tartozását. Ezt az elismerő nyilatkozatát azonban utóbb, 2000. szeptember hónapban, tehát "a felszámolási kérelem megismerését megelőzően vitatta, a fizetéseket megtagadta, s e jegyzőkönyvi megállapodás érvénytelensége a különböző felek közötti peres eljárásoknak is tárgyát képezi". Ezekre az indokokra hivatakozással az elsőfokú bíróság az eljárást a többször módosított Cstv. 27. §-ának (4) bekezdése alapján soron kívül megszüntette.
E végzés ellen benyújtott közös fellebbezésükben a hitelezők - tartalmilag - az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatását, az adós fizetésképtelenségének megállapítását, a felszámolás elrendelését, valamint az adósnak költségükben való marasztalását kérték. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság végzése megalapozatlan és "önellentmondó". Kifejtették, hogy az elsőfokú bíróság végzése ellentmondást tartalmaz azért, mert a 2000. december 15-i megállapodás érvényességének megállapítása esetén az I. r. hitelező, érvénytelenségének megállapítása esetén pedig a II. r. hitelező kérelme alapján kellett volna az adós fizetésképtelenségét megállapítani. Ugyanazon okból ugyanis mindkét hitelező kérelmének megalapozatlan voltát nem lehet kimondani. Állították, hogy miután jelenleg az M. L. által az adós ellen indított munkaügyi perben hozott jogerős ítélet állapítja meg a 2000.december 15-i többoldalú megállapodás érvényességét, az I. r. hitelező kérelme alapján az adós fizetésképtelenségét az elsőfokú bíróságnak mindenképpen meg kellett volna állapítania. A II. r. hitelező kérelmével összefüggésben pedig arra is hivatkoztak - a megállapodás érvényességét feltételezve -, hogy - noha a követelés kompenzálására vonatkozóan megállapodás jött létre - az adós semmit nem tett a saját követelésének érvényesítése érdekében. Utóbb a hitelezők a fellebbezésüket kiegészítették azzal is, hogy hivatkoztak az adós mint I. r. felperes és a D. B. Kft. mint II. r. felperes által a C. Kft. ellen indított perben a megyei bíróság által 2003. február 16-án meghozott jogerős ítéletre, melyben a bíróság ugyancsak az adós 2000. augusztus 15-i tartozás-elismerő nyilatkozata érvényes voltát állapította meg.
Sérelmezték továbbá a hitelezők az elsőfokú bíróság végzésének azt a megállapítását is, mely szerint a többször módosított Cstv. 27. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján az az adós fizetésképtelen, aki nem tud fizetni, szemben azzal, aki nem akar. E megállapításnak - álláspontjuk szerint - nincs jogszabályi alapja. Utaltak arra, hogy az adós az I. r. hitelezővel szemben a tartozását kifejezetten elismerte. A tartozását azonban nem fizette meg, annak ellenére, hogy az I. r. hitelező felé az elismerő nyilatkozatát nem támadta meg. Ennek ellenkezőjét az elsőfokú bíróság a végzésében megalapozatlanul állapította meg. A II. r. hitelező követelése vonatkozásában pedig a hitelezők arra is hivatkoztak, hogy az adós a saját tartozásába jogszerűen nem számíthatja be mással szemben fennálló követetését.
Az adós a fellebbezésre tett észrevételében - tartalmilag - az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte. Hivatkozott arra, hogy végelszámolás alatt áll, amelynek tartama alatt - jogi álláspontja szerint - a felszámolása még alapos kérelem esetében sem rendelhető el a Legfelsőbb Bíróságnak a Bírósági Határozatok című folyóiratban 1996. évben 277. sorszámon közzétett eseti döntésében kifejtett iránymutatása szerint.
A hitelezők fellebbezése alaptalan.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a rendelkezésre álló adatok alapján az alábbiakkal egészíti ki:
Az adós és a hitelezők, valamint más felek között 2000. augusztus 15-én jegyzőkönyvbe foglalt megállapodás jött létre arra vonatkozóan, hogy az adós a jegyzőkönyvben megnevezett jogosultakkal szemben elismert tartozásait milyen határidőre és milyen módon vállalja megfizetni. A jegyzőkönyvbe foglalt elismerő nyilatkozatait és a megállapodásokat az adós e célból indított perben nem támadta meg. Az egyes jogosultak által a javukra elismert tartozások megfizetése iránt indított perekben azonban az adós az elismerő nyilatkozatai, valamint a megállapodásai semmisségére hivatkozással kérte a keresetek elutasítását. Az adós és az I., valamint II. r. hitelezők között peres eljárás nem volt folyamatban. E hitelezőkhöz az adós a velük kötött megállapodása, illetőleg a javukra adott tartozás-elismerő nyilatkozata megtámadásának szándékát nem jelentette be. A 2000. augusztus 15-i nyilatkozatai semmisségére az adós az I. r és II. r. hitelezők vonatkozásában, velük közölt módon, igazoltan csak a jelen felszámolási eljárásban hivatkozott.
A 2000. augusztus 15-i jegyzőkönyvben az adós az I. r. hitelező javára az 5.) pontban "2000. június és július hóra szóló teljesítmény-lekötésből származó - kétszer 1 669 800 Ft + áfa követelést" - ismert el, amelynek megfizetését a 7.) pontban foglaltak szerint úgy vállalta, hogy B. T., az adós végelszámolója fogja megállapítani a teljesítési határidőt 2000. augusztus 30-ig úgy, hogy annak legkésőbbi időpontja 2000. szeptember 15. lehet. A szerződés 9.) pontjában az adós és a D.-i I. Kft. I. r. hitelező elismerték, hogy köztük még 2000. augusztus 15-én is fennállt a minimális villamosenergia szolgáltatására vonatkozó szerződés. Az I. r. hitelező és az adós 1999. június 22-én kötöttek villamosenergia-felhasználói szerződést 1999. július 1-jétől 2000. július 31-ig terjedő határozott időtartamra. Ezt a szerződésüket azonban - a 2000. augusztus 15-i megállapodás 9.) pontjában foglaltak szerint - az I. r. hitelező által biztosított, és az adós részéről elfogadott minimális villamosenergia-szolgáltatásra tekintettel a jegyzőkönyv aláírásakor is hatályban lévőnek tekintették, ami a szolgáltatási szerződés 9.5 pontjából következett. A szolgáltatási szerződés 7.2 pontja úgy szólt, hogy a fogyasztó (adós) részéről a teljesítés - amennyiben külön megállapodás nincs - átutalással történik, a számla elküldésétől számított 8 napon belül. A számlalejáratot követő 15 napos fizetési mulasztás pedig a szerződés megszegésének minősül, és a szerződésben meghatározott jogkövetkezményeket vonja maga után. A szerződés 7.1 pontja szerint a szolgáltató (I. r. hitelező) számlázásának havonként kellett történnie. Az I. r. hitelező a 2000. augusztus 15-én kötött megállapodásban meghatározott, az adós részéről elismert 2000. június és július havi, kétszer 1 669 800 Ft + áfa összegű követelésére vonatkozóan számlát nem állított ki. A számla kibocsátásának hiányát az I. r. hitelező elismerte, és azzal indokolta, hogy "azt az adós kiegyenlíteni a fizetésképtelensége miatt nem tudta volna. Természetesen az adós teljesítése esetén a szabályszerű számlát" utóbb kiállította volna (5. számú beadvány 3. oldal 4 bekezdés).
Az így kiegészített tényállás alapján is helytálló az elsőfokú bíróságnak az I. r. hitelező kérelmére indult eljárást megszüntető rendelkezése, az alábbi indokbeli módosítással:
A Legfelsőbb Bíróság már számos eseti döntésében kifejtette, hogy a felek szerződéses jogviszonya esetén a számlázási kötelezettségnek a hitelező részéről történő elmulasztása olyan jogosulti késedelemnek minősül, amelyre tekintettel a kötelezettel szemben a késedelem jogkövetkezményei, - köztük a felszámolási eljárás megindításának lehetősége - nem alkalmazhatók, figyelemmel a Ptk. 302. §-ának b) pontjában foglaltakra. A számlázási kötelezettség elmulasztása nem a teljesítés esedékessé válását érintette, hanem azt zárta ki, hogy a jogosult késedelmének tartama alatt az adós teljesítési kötelezettségének késedelme bekövetkezhessen (Lásd: a Legfelsőbb Bíróságnak a Bírósági Határozatok című folyóiratban 2002. évben 370. sorszámon közzétett jogesete).
Figyelemmel arra, hogy az I. r. hitelező a kérelme alapját képező, az adós részéről elismert követelésére vonatkozóan a számlázási kötelezettségét saját nyilatkozata szerint sem teljesítette, e követelése alapján a következetes bírósági gyakorlat szerint jogszerűen nem kérhette az adós fizetésképtelenségének a megállapítását. Az adós még le nem számlázott tartozása alapján ugyanis nem álltak fenn a többször módosított Cstv. 27. § (2) bekezdésének a) pontjában megállapított törvényi feltételek.
E megállapításra tekintettel szükségtelen volt annak a további kérdésnek a vizsgálata, hogy az adós az I. r. hitelezővel szemben a tartozás-elismerő nyilatkozatát megtámadta-e valamilyen módon, már azt megelőzően, hogy a felszámolása iránti kérelemről a bíróságtól tudomást szerzett, vagy a nyilatkozata semmisségére csak a jelen eljárásban, illetőleg a más felekkel kapcsolatos pereiben hivatkozott. Ezzel összefüggésben megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy utólag az elismert tartozás is vitatható. Az elismert tartozás vitatott voltát azonban semmisségre való hivatkozás esetében is csak akkor lehet megállapítani, ha az elismerő nyilatkozat semmisségére való hivatkozás nem csak a felszámolási eljárásban történik meg, hanem annak a hitelezővel való közlését az adós annál korábbi időpontban igazolja, mint ahogy a felszámolás iránti kérelemről a bíróságtól tudomást szerzett.
A II. r. hitelező kérelmével összefüggésben pedig a Legfelsőbb Bíróság az alábbiakat állapítja meg:
A II. r. hitelező az adós felszámolása iránti kérelmét ugyanarra a követelésére alapozta, amelynek tárgyában az elsőfokú bíróság a 2000. október 24-én kelt jogerős végzésében már úgy határozott, hogy a többször módosított Cstv. 27. §-a (2) bekezdésének a) pontjában írt törvényi feltételek nem álltak fenn, ezért az eljárást soron kívül megszüntette.
A II. r. hitelező ugyan az újabb kérelmében a korábban elbírálthoz képest a körülmények lényeges változását állította arra hivatkozással, hogy az adós és az F. Kft. között indult perben az adós az F. Kft. felé a 2000. augusztus 15-én létrejött szerződés semmisségére hivatkozott, a II. r. hitelező pedig - erről értesülve - azt közölte az adóssal, hogy "tudomásul veszi" a hivatkozott szerződés érvénytelenségére vonatkozó jogi álláspontját. Azt azonban a II. r. hitelező maga sem állította, hogy az adós az újabb felszámolás iránti kérelemről a bíróságtól való tudomásszerzése előtt, kifejezetten hozzá intézett nyilatkozatban is megtámadta a 2000. augusztus 15-i jegyzőkönyvben elismert tartozás megfizetésére vonatkozó megállapodásnak a II. r. hitelező követelésére vonatkozó részét. Megállapítható ugyanakkor a II. r. hitelező elismerése alapján, hogy az adós és az F. Kft. közötti per még nem fejeződőit be. Ilyen adatok mellett - az adós és a II. r. hitelező közötti jogviszonyban - az adós tartozás-elismerő nyilatkozatának, valamint a teljesítésre vonatkozó megállapodásuknak eredményesen megtámadott voltát nem lehetett megállapítani, minthogy arra nem szolgálhattak alapul az adósnak a más felekkel kapcsolatos perekben tett, és a más felekkel kapcsolatos tartozásaira, valamint megállapodásaira vonatkozó nyilatkozatai. Ebből következően az adósnak és a II. r. hitelezőnek a teljesítésre vonatkozó megállapodását, valamint az adósnak a II. r. hitelezővel szemben tett tartozás-elismerő nyilatkozatát - az egymás közötti jogviszonyukban - érvényesnek kell tekinteni. Ebből viszont azt is következik, hogy a II. r. hitelező és az adós jogviszonyát illetően a körülmények olyan lényeges változása nem volt megállapítható, amelynek alapján a bíróság ismét érdemben vizsgálhatta volna a II. r. hitelezőnek a bíróság részéről egyszer már jogerősen elbírált, azonos követetésén alapuló felszámolás iránti kérelmét.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az I. r. hitelező kérelmét illetően megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a többször módosított Cstv. 27. §-ának (4) bekezdése alapján - a jelen végzésben kiegészített és módosított indokok szerint - a felszámolási eljárást soron kívül helyesen szüntette meg.
A II. r. hitelező kérelme alapján indult eljárást azonban az elsőfokú bíróságnak helyesen a többször módosított Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése folytán alkalmazott Pp. 157. §-ának a) pontja és a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján kellett volna megszüntetnie. Figyelemmel azonban arra, hogy az eljárást az elsőfokú bíróság a II. r. hitelező kérelme vonatkozásában is megszüntette, a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzésének mindkét kérelemre vonatkozó rendelkezését helybenhagyta, a többször módosított Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése folytán alkalmazott Pp. 259. §-a és 253. §-ának (2) bekezdése alapján, azzal a változtatással, hogy a II. r. hitelező kérelme vonatkozásában az eljárás megszüntetésére nem érdemi vizsgálat eredményeként, a többször módosított Cstv. speciális rendelkezése, a 27. § (4) bekezdése szerint soron kívül, hanem a Pp. általános rendelkezései alapján került sor [Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontja, 157. § a) pontja]. (Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy az elsőfokú bíróság a többször módosított Cstv. 27. §-a (2) bekezdésének a) pontjára utalással tévesen hivatkozott arra, hogy annak az adósnak a fizetésképtelensége állapítható meg, aki nem képes a tartozását kiegyenlíteni, szemben azzal, aki nem akar fizetni. A hitelezők a fellebbezésükben alappal állították, hogy a hivatkozott jogszabályból ilyen következtetés jogszerűen nem vonható le. Az adott esetben azonban az elsőfokú bíróság téves megállapításának nem volt ügydöntő jelentősége.)
Arra viszont alaptalanul hivatkozott az adós a fellebbezésre tett észrevételében, hogy ellene - a megindult végelszámolási eljárásra tekintettel - felszámolási eljárás nem folyhat.
Az adott ügyre vonatkozóan irányadó, többször módosított Cstv. 1997. augusztus 6-tól hatályos 72. §-ának (3) bekezdése ugyanis éppen ellenkező rendelkezést tartalmaz. Ezért a Legfelsőbb Bíróságnak az adós által hivatkozott - a korábban hatályos Cstv.-n alapuló - eseti döntése már nem alkalmazható.
Észlelte a Legfelsőbb Bíróság, hogy az elsőfokú bíróság elmulasztott rendelkezni a feljegyzett eljárási illeték tárgyában, amelyet a többször módosított Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 253. §-ának (3) bekezdése alapján a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátaitól függetlenül pótolni kellett.
(Legf. Bír. Fpk. VI. 30.934/2001. sz.)