adozona.hu
BH 2003.12.509
BH 2003.12.509
I. A gazdasági munkaközösség tagjának mögöttes felelőssége elévül, ha a jogosult vele szemben a követelést a tagsági viszony megszűnését követő öt éven belül nem érvényesíti. A gazdasági munkaközösség ellen indított felszámolási eljárás alatt az elévülés nem nyugszik [Ptk. 324. §, 326. § (2) bek., 329. §, 1988. évi VI. tv. (régi Gt.) 54. §, 77. §, 79. §]. II. A másodfokú eljárásban előterjeszthető új bizonyítékok köre [Pp. 3. §, 141. § (2) és (6) bek., 235. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A H. Gazdasági Munkaközösség az 1990. március 28-án megkötött társasági szerződéssel jött létre. A társaság tagjai a társasági szerződést 1991. március 26-án úgy módosították, hogy a társaság neve B. Gazdasági Munkaközösségre változott, valamint a GMK-ból N. T. alapító tag 1991. március 15-i hatállyal kilépett, és ettől az időponttól új tagként O. J., I. r. alperes lépett be 10 000 Ft vagyoni hozzájárulással. A változást a cégbíróság a cégjegyzékbe 1991. április 15-én bejegyezte. A GMK ellen ...
BH 2003.12.509 I. A gazdasági munkaközösség tagjának mögöttes felelőssége elévül, ha a jogosult vele szemben a követelést a tagsági viszony megszűnését követő öt éven belül nem érvényesíti. A gazdasági munkaközösség ellen indított felszámolási eljárás alatt az elévülés nem nyugszik [Ptk. 324. §, 326. § (2) bek., 329. §, 1988. évi VI. tv. (régi Gt.) 54. §, 77. §, 79. §].
II. A másodfokú eljárásban előterjeszthető új bizonyítékok köre [Pp. 3. §, 141. § (2) és (6) bek., 235. § (1) bek.].
A H. Gazdasági Munkaközösség az 1990. március 28-án megkötött társasági szerződéssel jött létre. A társaság tagjai a társasági szerződést 1991. március 26-án úgy módosították, hogy a társaság neve B. Gazdasági Munkaközösségre változott, valamint a GMK-ból N. T. alapító tag 1991. március 15-i hatállyal kilépett, és ettől az időponttól új tagként O. J., I. r. alperes lépett be 10 000 Ft vagyoni hozzájárulással. A változást a cégbíróság a cégjegyzékbe 1991. április 15-én bejegyezte. A GMK ellen 1992. július 2-án csődeljárás indult, amelynek eredménytelensége miatt a bíróság a társaság felszámolását rendelte el. A felszámolási eljárást a bíróság az 1999. november 3-án meghozott 19. sorszámú végzésével nyilvánította befejezettnek, és határozott a GMK megszüntetéséről, amelynek alapján a cégbíróság a B. Gazdasági Munkaközösséget a cégjegyzékből 1999. november 22. hatállyal törölte. A felszámolási eljárás során a GMK hitelezői által bejelentett követelések kiegyenlítésére nem volt fedezet.Az APEH az 1999. május 16-án és 2000. január 10-én kelt engedményezési okiratokkal az M. K. Részvénytársaság felperesre engedményezte a GMK-val szemben keletkezett 6 577 229 Ft értékű, különböző kielégítési kategóriákba sorolt követeléseit. A felperes engedményesként 2000. március 3-án szólította fel először az I. r. alperest mint a B. Gazdasági Munkaközösség cégnyilvántartás szerinti tagját, hogy a GMK felszámolási eljárása során meg nem térült követelését fizesse meg. Miután az I. r. alperes a felhívást nem teljesítette, a felperes fizetési meghagyás kibocsátását kérte vele szemben, amelynek az I. r. alperes ellentmondott.
A perré alakult eljárásban a felperes - módosított keresetében - az I. r. alperest GMK-tagi mögöttes felelőssége alapján 6 577 229 Ft tőkekövetelése, annak 2000. április 30-tól járó évi 20%-os mértékű késedelmi kamata, valamint perköltség megfizetésére kérte kötelezni. A II. és III. r. alperesekre kiterjesztett kereseti kérelme pedig annak megállapítására irányult, hogy az alperesek között létrejött ajándékozási szerződés mint fedezetelvonó szerződés vele szemben hatálytalan. Ezért a II. és III. r. alpereseket annak tűrésére kérte kötelezni, hogy az I. r. alperessel szemben fennálló követelését az ajándékozási szerződéssel érintett Sz., J. u. 4. sz. alatt fekvő ingatlanból kielégíthesse.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. A I. r. alperes az elsőfokú eljárás során elsősorban azzal védekezett, hogy a B. GMK-nak csak mintegy 3 hónapig volt alkalmazottja. Ez idő alatt a GMK ügyeit M.S. GMK-tag intézte. Így őt a GMK tartozásáért mögöttes felelősség nem terheli. Másodsorban az I. r. alperes a felperes követelésének vele szemben bekövetkezett elévülésére hivatkozott. A II. és III. r. alperesek pedig a perben az I. r. alperessel azonos módon védekeztek.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest arra kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 6 577 229 Ft tőkét - annak 2000. április 30-tól a kifizetés napjáig járó évi 20%-os mértékű kamatával -, továbbá megállapította, hogy az alperesek között 2000. április 10én létrejött adásvételi szerződés mint fedezetelvonó szerződés a felperes vonatkozásában hatálytalan. Ezért a II. és III. r. alpereseket annak tűrésére kötelezte, hogy az I. r. alperest terhelő tartozás erejéig a felperes a követelését a Sz., J. u. 4. sz. alatt fekvő ingatlanból kielégítse. Kötelezte továbbá az elsőfokú bíróság az alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek egyetemlegesen 394 530 Ft eljárási illetéket és 328 860 Ft ügyvédi munkadíjból eredő perköltséget. Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint az I. r. alperes 1991. március 15-én lépett be a nevét ugyanekkor B. GMK-ra változtató gazdasági társaságba, amelynek tagja maradt a társaság felszámolási eljárás folytán bekövetkezett megszűnéséig.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint ezt a megállapítást támasztották alá a cégbíróságtól beszerzett iratok, valamint a kihallgatott N. T. tanú vallomása is. Az I. r. alperes tagsági viszonyának a cég megszüntetése folytán bekövetkezett megszűnése és a felperes 2000. március 3-i igényérvényesítése között a felperes követelésének elévülése azért nem következett be, mert a jogutód felperes a jogelőd APEH engedményezését követő egy éven belül az I. r. alperest írásban felszólította a teljesítésre, amely a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdésében meghatározott elévülést a Ptk. 327. §-ának (1) bekezdése alapján megszakította, ezáltal az elévülés a (2) bekezdés szerint újrakezdődött.
Tekintettel arra, hogy az elsőfokú bíróság az I. r. alperes mögöttes felelősségének elévülését nem találta megállapíthatónak, az I. r. alperest mint volt GMK-tagot kötelezte a B. GMK-tól meg nem térült tartozás megfizetésére. Erre tekintettel az alperesek szerződésének a felperessel szemben való hatálytalanságát is megállapította a Ptk. 203. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján, és az alpereseket annak tűrésére kötelezte, hogy a felperes az I. r. alperest terhelő tartozás erejéig a követelését a szerződéssel érintett ingatlanból kielégíthesse. Az elsőfokú bíróság az alpereseket teljes pervesztességük folytán a felperes illetékköltségből és ügyvédi munkadíjból eredő perköltsége megfizetésére is kötelezte.
Az alperesek fellebbezése folytán indult másodfokú eljárásban az alperesek - ezúttal már jogi képviselői közreműködéssel - részletesen kifejtették jogi álláspontjukat. A másodfokú eljárásbeli védekezésük lényege az volt, hogy az I. r. alperes tagsági jogviszonya a GMK-ban már azt megelőzően megszűnt, hogy a munkaviszonyának megszüntetése a munkakönyvébe bejegyzést nyert. Ezért - az alperesek álláspontja szerint - a felperes követelése az I. r. az alperessel szemben elévült. Ebből következően a II. és III. r. alperesek marasztalásának sem volt jogalapja. Az alperesek a felperesi követetés elévülésének bizonyítására a másodfokú eljárás során további okirati bizonyítékokat csatoltak.
A másodfokú bíróság a jogerős ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. A felperest az alperesek javára 100 000 Ft másodfokú perköltség megfizetésére, az állam javára pedig 394 600 Ft, az alperesek által le nem rótt fellebbezési eljárási illeték megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást - a másodfokú eljárás során csatolt okirati bizonyítékok figyelembevételével - úgy módosította, hogy az I. r. alperes 1992. év végén bejelentette kilépési szándékát a GMK képviselőjének, ezáltal megtette azt a címzett jognyilatkozatot, amely a kilépéséhez szükséges volt. A B. GMK működésére vonatkozóan még irányadó, a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (régi Gt.) 1992. évben hatályos rendelkezései szerint - a régi Gt. 77., 79. és 80. §-aiban foglaltak alapján - az I. r. alperesnek mint a GMK tagjának jogában állt a tagsági viszonyát rendes felmondással, vagy azonnali hatályú felmondással megszüntetni, amely az I. r. alperes tagsági viszonyát illetően 1992. december 15-én bekövetkezett. Ezt igazolta az I. r. alperesnek a B. GMK bejegyzését tartalmazó, a másodfokú eljárás során csatolt munkakönyve és társadalombiztosítási igazolványa. A régi Gt. 54. §-a értelmében a gazdasági társaság tagjai ellen a társaságot terhelő kötelezettségek alapján érvényesíthető követelések a tagsági viszony megszűnésétől számított 5 év alatt évültek el, ha jogszabály valamely követelésre rövidebb elévülési határidőt nem állapított meg. Emiatt - a másodfokú bíróság megállapítása szerint - a felperes az I. r. alperessel szemben a B. GMK tartozása miatt legkésőbb 1997. december 15-ig érvényesíthette volna a mögöttes felelősségen alapuló követelését. Az ezt követő időben előterjesztett kereseti kérelme pedig elévült. A másodfokú bíróság hivatkozott arra, hogy a felperes jogelődje, az engedményező adóhatóság nem volt akadályozva abban, hogy az I. r. alperessel mint a GMK volt tagjával szemben az igényét korábbi időpontban érvényesítse, amikor a B. GMK ellen indított felszámolási eljárás adatai alapján már egyértelművé vált, hogy a társaság vagyonából a tartozás nem lesz kiegyenlíthető. A másodfokú bíróság megállapítása szerint a felszámolási eljárás az I. r. alperessel szemben 1992. december 15-én megkezdődött elévülést nem szakította meg, és az elévülés nyugvását sem eredményezte. Mivel a felszámolási eljárás jogerős befejezését követő egy éven belül a jogutód felperes az alperesekkel szemben a pert nem indította meg, ezért a Ptk. 326. §-a (2) bekezdésének alkalmazása sem kerülhetett szóba. A másodfokú bíróság hivatkozott arra, hogy a felperesre engedményezett adótartozás érvényesíthetőségéhez az adóigazgatási eljárás szabályai szerint az I. r. alperesre vonatkozóan az engedményező adóhatóságnak határozatot kellett volna hoznia, amely nem vitásan nem történt meg. Ezért az I. r. alperes mögöttes felelősségét a GMK 1991. és 1993. áprilisa közötti időben keletkezett adótartozásaiért ebből az okból sem lehetett volna megállapítani.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet megváltoztatását, és az alpereseknek az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltak szerint történő marasztalását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Ptk. 324. §-ának (1) és (2) bekezdéseit, a 326. § (1) és (2) bekezdéseit, a 327. § (1)-(3) bekezdéseit, a 329. § (1)-(3) bekezdéseit és a 331. §-át. A régi Gt. 16. §-ának (1) és (2) bekezdéseit, 75. §-ának (1)-(3) bekezdéseit, 77. §-át, 79. §-át, 80. §-ának (1) bekezdését és 83. §-ának (1) bekezdését. A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) 7. §-ának (1) és (2) bekezdéseit, 91. §-ának (1)-(3) bekezdéseit, 92. §-át, 93. §-ának (1) bekezdését, 94. §-át és 97. §-ának (1) bekezdését. Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 2. §-ának (1) bekezdését, 3. §-át, 25. §-ának (2) bekezdését és 95. §-ának (4) bekezdését. A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény korábban hatályos 1. §-át, illetve jelenleg is hatályos 1. §-ának (3) bekezdését, 60. §-ának (1) bekezdését, a korábban hatályos 63. §-át, illetve a jelenleg is hatályos 63. §-ának (1) bekezdését. A Pp. 141. §-ának (6) bekezdését, 235. §-ának (1) bekezdését, 249. §-ának (1) bekezdését és 253. §-ának (1)-(3) bekezdéseit.
A felperes jogi álláspontja szerint a másodfokú bíróság jogszabálysértően állapította meg, hogy az I. r. alperesnek a B. GMK-beli tagsági viszonya 1992. december 15-ével megszűnt, így vele szemben a mögöttes felelősségére alapozott igény 1997. december 15-től már nem volt érvényesíthető. Az iratokhoz csatolt okirati bizonyítékok és a kihallgatott tanú vallomása ugyanis - a felperes véleménye szerint - ezt a megállapítást nem támasztották alá. A felperes hivatkozása szerint e megállapítás kapcsán a másodfokú bíróság megsértette a régi Gt.-nek a tagsági jogviszony megszűnéséről szóló rendelkezéseit - amelyeket a jelenleg hatályos Gt. változatlan módon vett át - tekintettel arra, hogy figyelmen kívül hagyta a nyilatkozatok közlésére vonatkozó, a korábbi és a jelenlegi Gt.-ben szabályozott rendelkezéseket. A tagsági jogviszony felmondása ugyanis olyan egyoldalú címzett jognyilatkozattal történhetett, amelynek hatályosulásához szükséges volt, hogy annak közlése a társaság képviselőjével írásban, vagy más bizonyítható módon megtörténjen. A felperes jogi álláspontja szerint önmagában a munkaviszony megszűnése nem eredményezte a tagsági jogviszony megszűnését, mint ahogy nem eredményezhette azt az I. r. alperesnek a cégbírósághoz intézett beadványa, valamint az M. S.-nak írt, a kilépési szándékára utaló, de egyértelmű nyilatkozatot nem tartalmazó levele sem. Sérelmezte a felperes azt is, hogy a jogerős ítéletben a másodfokú bíróság nem állapította meg, hogy milyen módon találta megszűntnek az I. r. alperes tagsági jogviszonyát, csupán utalt a rendes felmondás és a rendkívüli felmondás, valamint egy esetleges közös megegyezés lehetőségére. A felperes megítélése szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű mérlegelése esetén félreérthetetlenül megállapítható, hogy az I. r. alperes tagsági viszonya a B. GMK-ban csak a cégjegyzékből való törléssel, 1999. november 22-i hatállyal szűnt meg. Ezért a régi Gt. 54. §-ában írt elévülési idő is csak ettől az időponttól kezdődött meg. A tényállás megváltoztatásával összefüggésben a felperes sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a Pp. 2000. január 1-jétől hatályos rendelkezését megszegve olyan új bizonyítékokat (munkakönyv, társadalombiztosítási igazolvány, levélmásolat) értékelt, és fogadott el a tényállás megváltoztatását eredményező okirati bizonyítékként, amelyek meglétéről az alpereseknek már korábban is tudniuk kellett. Ezért e bizonyítékok figyelembevétele a felülvizsgálni kért határozatban - álláspontja szerint - jogszabálysértő.
A továbbiakban a felperes a másodfokú bíróságnak a GMK elleni felszámolási eljárás és az I. r. alperes mögöttes felelőssége elévülésével összefüggő megállapításait támadta, amelyeket azért tartott jogszabálysértőnek, mert - megítélése szerint - a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a gazdasági társaság kötelezettségeiért való mögöttes felelősség esetében sorrendtartás érvényesül. Ebből következően a tagok vagyoni felelőssége csak akkor, és annyiban kerülhetett szóba, amennyiben a társaság vagyona a követelések fedezetét nem biztosította. Ennek megállapítására viszont csak akkor kerülhetett sor, amikor a felszámolási eljárás befejeződött. Ezért - jogi álláspontja szerint - a követelésének esedékessége a mögöttes felelőssel szemben csak azt követően nyílt meg, hogy a felszámolási eljárás jogerősen befejeződött, hiszen azt megelőzően a felperes korrektül még nem állapíthatta meg, csupán feltételezhette, hogy a GMK vagyona a követelését nem fogja fedezni. Az igényérvényesítés megnyílásának lehetősége előtt pedig az elévülési idő az I. r. alperessel szemben nem kezdődhetett meg, így annak nyugvása sem következhetett be. Ezért a felperes törvénysértőnek tartotta a jogerős ítéletnek az I. r. alperes mögöttes felelőssége elévülésére vonatkozó megállapítását olyan időpontban, amikor a jogelőd felperes követelése - a felszámolási eljárás folyamatban létére tekintettel - még a B. GMK-val, tehát az elsődleges felelőssel szemben állt fenn, és a felszámolási eljárás során a felperes, illetőleg jogelődje a felszámolási eljárás céljának megfelelően a követelése kielégítését még a GMK-val szemben kereste.
Jogszabálysértőnek állította a felperes a jogerős ítéletnek azt a megállapítását is, miszerint az adóhatóságnak az I. r. alperessel szemben határozatot kellett volna hoznia ahhoz, hogy a GMK adó- és járuléktartozásaiért való mögöttes felelősségét vele szemben érvényesíteni lehessen. Álláspontja szerint a hivatkozott adóhatósági határozat meghozatalára csak a felszámolási eljárás jogerős befejezését követően kerülhetett volna sor. Akkor viszont a követelés az engedményezés folytán már átszállt a felperesre. A felperest pedig az adóhatározattal való igényérvényesítés lehetősége nyilvánvalóan nem illette meg.
Az alperesek ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását, és a felperesnek a felülvizsgálati költségeikben való marasztalását kérték. Álláspontjuk szerint a másodfokú bíróság a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabálysértéseket nem követte el. Hivatkoztak arra, hogy az I. r. alperes az elsőfokú eljárás során is azzal védekezett, hogy a tagsági viszonya a B. GMK-nál megszűnt, illetőleg a társaságnak nem is volt tagja, csupán pár hónapig az alkalmazottja. Előadták, hogy az I. r. alperes az elsőfokú eljárás során jogi képviselő nélkül járt el. Az elsőfokú bíróság pedig nem hívta fel annak a bizonyítására, hogy a tagsági viszonya a GMK-ban mikor, és hogyan szűnt meg. Az I. r. alperes megítélése szerint állításait az elsőfokú eljárás során kihallgatott N. T. tanú vallomása, valamint a cégbíróságtól beszerzett iratok mindenben alátámasztották. Egyéb iratok csatolására pedig őt a bíróság a Pp. 3. §-a (3) bekezdésének megfelelően nem hívta fel. Ez volt az oka annak, hogy a további okirati bizonyítékait csak a másodfokú eljárás során nyújtotta be. Az alperesek megítélése szerint a másodfokú bíróság által mérlegelt bizonyítékok megfelelően igazolták a másodfokú bíróságnak azt a megállapítását, hogy az I. r. alperes tagsági viszonya 1992. december 15. napjával, a munkaviszonya megszűnésének bejegyzésével megszűnt. A tagsági viszony megszűnését pedig nem érintette, hogy az a cégjegyzékbe nem került bejegyzésre, tekintettel arra, hogy a tagnak a cégjegyzékből való törlése nem konstitutív hatályú jogi esemény. Az alperesek álláspontja szerint a felperes a felülvizsgálati kérelmében tévesen hivatkozott arra is, hogy a követelésének érvényesíthetősége a mögöttes felelőssel szemben csak a felszámolási eljárás jogerős befejezését követően kezdődött. Utaltak továbbá arra is, hogy a felperes jogelődjének követelése nem vitásan adó- és társadalombiztosítási járulék jogcímén állt fenn, amely jogcím a Ptk. 329. §-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint az engedményezés folytán nem változott meg. Így a felperes követelésére továbbra is az Art. szabályai irányadók. Az Art. 95. §-ának (4) bekezdése pedig kimondja, hogy az adótartozás végrehajtásához való jog az esedékesség naptári évének az utolsó napjától számított 5 év elteltével elévül. Ezért - az alperesek jogi álláspontja szerint - a felperes követelése ez okból is elévült. Hivatkoztak az alperesek az Art. 25. §-ának (2) és bek. 27. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra is, amelyekből következően - álláspontjuk szerint - az esedékesség az adótartozások megfizetésére kötelezettel szemben nem a behajthatatlanságtól kezdődött, hanem a törvényben meghatározott időponttól.
Az alperesek állították, hogy a B. GMK felszámolási eljárásában a felperes jogelődjének, mint adóhatóságnak az elkészített mérlegekből pontos ismeretekkel kellett rendelkeznie arról, hogy a GMK vagyonából a követelése nem hajtható be. Ezért a végrehajtási joga elévülésének határidején belül az Art. 25. §-ának (2) bekezdése alapján a felperes jogelődjének intézkednie kellett volna a tartozás megfizetésére mögöttesen kötelezettekkel szemben is. A felperesek mulasztása pedig az alperesekre nem hárítható át.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan. A jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében tartalmilag egyfelől a másodfokú bíróság által figyelembe vett bizonyítékok körét sérelmezte, másfelől a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelését, a tényállás téves megállapítását, és az így megállapított tényállásból téves jogi következtetések levonását állította.
A másodfokú bíróság által figyelembe vett bizonyítékok körével kapcsolatos jogszabálysértésként a Pp. 141. §-ának (6) bekezdését és a 235. §-ának (1) bekezdését jelölte meg.
A Polgári perrendtartásnak a jelen perre irányadó 235. §-a (1) bekezdése valóban azt mondja ki, hogy a fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására akkor kerülhet sor, ha az új tény vagy új bizonyíték az elsőfokú határozat meghozatalát követően jutott a fellebbező fél tudomására. A továbbiakban azonban a Pp. hivatkozott rendelkezése azt is tartalmazza, hogy a fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására, vagy az elsőfokú bíróság által mellőzött bizonyítás lefolytatásának indítványozására akkor is sor kerülhet, ha az az elsőfokú határozat jogszabálysértő voltának alátámasztására irányul: a 141. § (6) bekezdésében foglaltakat azonban ebben az esetben is alkalmazni kell.
A Pp. 141. §-ának (6) bekezdése pedig azt tartalmazza, hogy ha a felek valamelyike tényállításának, nyilatkozatának előadásával, bizonyítékainak előterjesztésével - a (2) bekezdésben előírt kötelezettsége ellenére - alapos ok nélkül késlekedik, és e kötelezettségének a bíróság felhívása ellenére sem tesz eleget, a bíróság a fél előadásának, előterjesztésének bevárása nélkül határoz…. A Pp. 141. §-ának (2) bekezdése alapján pedig a bíróság - ha ez a tényállás megállapításához szükséges - a feleket felhívja nyilatkozataik megtételére, és lefolytatja a bizonyítási eljárást. A fél köteles a tényállításait, nyilatkozatait, bizonyítékait - a per állása szerint - a gondos és az eljárást elősegítő pervitelnek megfelelő időben előadni, illetve előterjeszteni. E kötelezettségekkel összefüggésben a Pp. 3. §-ának (3) bekezdése azt tartalmazza, hogy a bizonyítás indítványozása elmulasztásának, illetve a bizonyítási indítvány elkésett voltának jogkövetkezményei, valamint a bizonyítás esetleges sikertelensége - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a bizonyításra kötelezett felet terheli. A bíróság köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni.
Tény, hogy az alperesek az elsőfokú eljárás során még jogi képviselő nélkül jártak el. Nincs a peres iratok között adat arra, hogy az alpereseket a bíróság a jogkövetkezményekre történt figyelmeztetés mellett további bizonyítékaik benyújtására hívta volna fel, amelyet ők nem teljesítettek. Ilyen adatok mellett a másodfokú bíróság nem sértette meg a Pp. 235. §-ának (1) bekezdését azzal, hogy az általa értékelendő bizonyítékok köréből nem zárta ki, és a mérlegelés során figyelembe vette azokat a másodfokú eljárásban előterjesztett, a tényállás megváltoztatását eredményező további okirati bizonyítékokat, amelyeket az alperesek az elsőfokú ítélet jogszabálysértő voltának alátámasztására nyújtottak be.
E megállapítást követően a felülvizsgálati eljárás során eldöntendő kérdés az volt, hogy a másodfokú bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékokat jogszabálysértően, kirívóan okszerűtlenül mérlegelte-e, amikor az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást megváltoztatta. A következetes bírósági gyakorlat szerint ugyanis a felülvizsgálati eljárásban a bíróság mérlegelési körébe tartozó kérdés általában nem vizsgálható, és kizárt a bizonyítás adatainak újabb egybevetése és értékelése is. A felülvizsgálat tehát a bíróság mérlegelése kapcsán csupán arra szorítkozhatott, hogy a mérlegelés körébe vont adatok, tények, nyilatkozatok értékelésénél nem történt-e nyilvánvalóan helytelen, kirívóan okszerűtlen, vagy logikai ellentmondást tartalmazó következtetés. (Lásd pl. a Bírósági Határozatokban 1994. évben 195. sorszámon, 2001. évben 197. sorszámon közzétett eseti döntéseket.)
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megállapítása szerint a másodfokú bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékokat okszerűen mérlegelve jutott arra a következtetésre, hogy az I. r. alperes tagsági jogviszonya a B. GMK társaságban legkésőbb 1992. december 15-ével megszűnt. Ezt a megállapítást mindenben alátámasztották a cégbíróság korabeli iratai; az I. r. alperes ott előterjesztett, a tagsági viszonya megszüntetése céljából írt beadványa, amelyre a cégbíróságtól pontos, szakszerű tájékoztatást nem kapott, a kihallgatott tanú vallomása, az M. S.-hoz intézett levelének másolata, valamint a munkakönyvében és a társadalombiztosítási igazolványában lévő bejegyzések adatai. Kétségtelen, hogy a másodfokú bíróság a mérlegeléssel megállapított tagsági jogviszony megszűnésének módját a jogerős ítéletében nem határozta meg. Az ítéletben kifejtett indokokból azonban nyilvánvaló, hogy a tagsági jogviszony megszűnésének módjaként a másodfokú bíróság az I. r. alperes azonnali hatályú felmondását állapította meg, a régi Gt. 77. §-a és a 79. §-a alapján. A másodfokú bíróságnak ez az állásfoglalása is okszerű mérlegelésen alapult, figyelemmel arra, hogy az I. r. alperes a cégbírósághoz intézett, 1992. december 3-i levelében is azzal indokolta a kilépési szándékát, hogy jövedelme nincs, és M. S.-sel együtt dolgozni nem lehet. Az utóbbi indok pedig a régi Gt. 79. §-át támasztja alá. A régi Gt.-hez fűzött miniszteri indokolás szerint pedig az azonnali hatályú felmondás, - miként az ún. rendes felmondás - olyan egyoldalú címzett jognyilatkozatban történhetett meg, amelynek a hatályosulásához a címzettel történő közlésén túl nem volt szükséges annak külön elfogadása is. Tény, hogy az I. r. alperes az adott esetben az azonnali hatályú felmondásának a címzettel történt közlését külön nem bizonyította. Azt azonban enélkül, önmagában is igazolta az I. r. alperes munkakönyvébe és a társadalombiztosítási igazolványába eszközölt, a munkaviszonya megszüntetésére vonatkozó bejegyzés, amely a tagsági jogviszony megszűnését azért is igazolta, mert a személyes közreműködésre köteles GMK- tag tagsági jogviszonya a munkaviszonya megszüntetését követően már nyilvánvalóan nem állhatott fenn. A tagsági viszony megszűnésének időpontjához képest pedig a másodfokú bíróság az I. r. alperes mögöttes felelősségének elévülését a régi Gt. 54. §-a alapján, 1997. december 15-ével helyesen állapította meg. Helyesen hivatkozott továbbá a másodfokú bíróság arra is, hogy a felperes - illetőleg jogelődje - nem volt elzárva attól, hogy jogainak megóvása érdekében a mögöttes felelősséggel terhelt I. r. alperest az igényérvényesítési szándékáról az elévülés bekövetkezése előtt értesítse. Az elévült követelését viszont az I. r. alperessel, illetőleg az ő mögöttes felelősségére alapozottan a II. és III. r. alperesekkel szemben jogszerűen már nem érvényesíthette.
Alaptalanul hivatkozott a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a B. GMK ellen indított felszámolási eljárás az elévülést megszakította, illetőleg annak nyugvását eredményezte. Az I. r. alperes mögöttes felelőssége ugyanis olyan önálló, vele szemben közvetlenül érvényesíthető, és érvényesítendő felelősségi forma, amely az elsősorban kötelezett GMK felelősségével annyiban függött össze, hogy mindaddig, amíg a követelés a társasággal szemben behajtható lehetett, illetőleg annak ellenkezőjét megalapozottan nem állapították meg, a társaság tartozásáért a tag saját vagyonát nem lehetett igénybe venni, következésképpen a kötelezettségért való helytállás vonatkozásában sorrendtartás érvényesült. A mögöttes GMK-tagi felelősség azonban nem zárta ki, hogy a jogosult a felszámolás alá került társaság mellett az igényét egyidejűleg a mögöttes felelőssel szemben is bejelentse, vagy ellene bírósági eljárásban érvényesítse, és ezáltal az elévülést megszakítsa, amely az adott esetben nem vitásan nem történt meg. A sorrendtartásnak ugyanis nem az igény érvényesítésekor, hanem a követelésnek az alap, és a mögöttes felelősöktől való behajtásakor kellett érvényesülnie.
A kifejtett indokokra tekintettel nem volt külön jelentősége annak, hogy a felperes elévült követelése - a követelés jogcímére tekintettel - az Art. szabályai szerint mikor évült el. Ezért a Legfelsőbb Bíróság ezzel összefüggésben a felülvizsgálati kérelemben megjelölt további jogszabálysértések vizsgálatát mellőzte. Szükségtelennek tartotta továbbá a Legfelsőbb Bíróság a B. GMK-ra vonatkozóan még nem alkalmazható új Gt. és a jelen perbeli jogvitára még nem vonatkozó csődtörvény jogszabálysértőnek tartott rendelkezései vonatkozásában a felülvizsgálati kérelem vizsgálatát.
A kifejtett indokok szerint - miután az alperesek marasztalása elévült követelésen jogszerűen nem alapulhatott - a másodfokú bíróság a felperes keresetét helytállóan utasította el. A másodfokú bíróság a döntése indokolásának maradéktalanul eleget tett. A jogerős határozat okszerűen mérlegelt tényeken, bizonyítékokon és nyilatkozatokon alapult, amelyekből a másodfokú bíróság helyes jogi következtetést vont le. Ezért a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján.
A felek tárgyalás tartását nem kérték. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül bírálta el.
(Legf. Bír. Gfv. VI. 30.343/2002. sz.)
Lábjegyzet
Az 1988. évi VI. törvényt az 1997. évi CXLIV. törvény hatályon kívül helyezte, de a határozatban foglaltak a hatálya alá tartozó jogvitákban még irányadók.
