adozona.hu
AVI 2001.7.87
AVI 2001.7.87
Az árutovábbítás a vámárunak a vámhivatalnál történő bemutatásával és annak további vámeljárás alá vonásával fejeződik be (1995. évi C. tv. 56-57. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A V. Vámhivatal 1997. november 28-án vámáru továbbítását végezte az N. Vámhivatalhoz a felperes által kiállított készfizető kezességre szóló nyilatkozat mellett. A felperes kirendeltség vezetője tájékoztatta a vámhivatalt, hogy a kezességvállalási nyilatkozatok mellé csatolt belső használatra szóló iraton ("bemutatás igazolása") szerepelő N. Vámhivatal bélyegző lenyomata aggályos. A vámszervek megállapították, hogy a vámáru a rendeltetési vámhivatal nyilvántartásában nem szerepel, a megadott ...
AVI 2001.7.87 Az árutovábbítás a vámárunak a vámhivatalnál történő bemutatásával és annak további vámeljárás alá vonásával fejeződik be (1995. évi C. tv. 56-57. §)
A V. Vámhivatal 1997. november 28-án vámáru továbbítását végezte az N. Vámhivatalhoz a felperes által kiállított készfizető kezességre szóló nyilatkozat mellett. A felperes kirendeltség vezetője tájékoztatta a vámhivatalt, hogy a kezességvállalási nyilatkozatok mellé csatolt belső használatra szóló iraton ("bemutatás igazolása") szerepelő N. Vámhivatal bélyegző lenyomata aggályos. A vámszervek megállapították, hogy a vámáru a rendeltetési vámhivatal nyilvántartásában nem szerepel, a megadott nyilvántartási szám alatt más nevére szóló, más vámáru vámkezelése szerepel. Ezért a V. Vámhivatal határozatával 402 047 Ft vám, 1455 Ft környezetvédelmi termékdíj és 982 558 Ft áfa megfizetésére kötelezte egyetemlegesen a felperest a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 126. § (1) bekezdése alapján. Az alperes a határozatot az érdemét nem érintő változtatás mellett helybenhagyta, kifejtve, hogy a vámáruk bemutatása nem történt meg, így az árutovábbítási eljárás nem tekinthető befejezettnek.A felperes keresetében a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Utalt arra, hogy a nyilvántartásba vételi kötelezettség nem a fuvarozót terheli. Az eljárás befejeződésének nem feltétele a nyilvántartásba vétel. A rendelkezésére álló iratokon szabályszerűen záradékolták a vámáru nyilvántartásba vételét, az okmány valódiságának szakértői vizsgálata nem történt meg. A rendeltetési vámhivatal szerint is a nyilvántartási tételszám valós és létező.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte azzal, hogy a vámáru bemutatása igazoltan nem történt meg.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy az árutovábbításról a Vtv.
56. §-a rendelkezik, ennek (3) bekezdése szerint az árutovábbítás az erre irányuló kérelem elfogadásakor kezdődik, a vámárunak és a vámkezelés szabályai szerint csatolt iratoknak a rendeltetési, vagy a kiléptetést végző vámhivatalnál történt bemutatásakor fejeződik be. Az 57. § (1) bekezdése alapján az árutovábbításkor a vámhivatal meghatározza a rendeltetési vámhivatalt és a vámáru bemutatási határidejét, amelyen belül a vámáru/áru további vámkezelését, illetve kiléptetését kell kérni. A Vtv. végrehajtására kiadott 45/1996. (III. 25.) Kormányrendelet (továbbiakban: R.) 86. § (2) bekezdése alapján pedig az árutovábbítást kérő a vámárut/árut további vámkezelés céljából meghatározott határidőn belül a rendeltetési vagy kiléptetést végző vámhivatalnál köteles bemutatni, és annak további vámeljárás alá vonását kérni.
Ebből következően az árutovábbítás egy folyamat, és a folyamat végpontja csak abban a viszonylatban nyer értelmet, ha a bemutatást követően megtörténik a vámáru további vámeljárás alá vonása is. Ezt az értelmezést támasztja alá az R. 86. § (2) bekezdésében az "és" kötőszó használata is. Ha bármifajta további vámkezelésre sor került volna, akkor annak nyilvántartásbeli nyoma is lenne az N. Vámhivatalnál, továbbá az iratok a felperes számára is hozzáférhetőek lennének (pl. az áru szállítójától beszerezhetné azokat). A kifejtettek alapján tehát önmagáért való áru bemutatás nem létezik, az azt követő vámkezeléskor sor kellett volna kerüljön a vámteher kiszabására, közlésére, beszedésére.
Az elsőfokú bíróság hivatkozott arra, hogy a perben nem annak volt jelentősége, hogy bizonyítottan hamis bélyegzőlenyomat szerepelt-e az iratokon, hanem csak annak, hogy az árubemutatás megtörtént-e igazolhatóan. E körben arra hivatkozott, hogy a Pp. 195. § (1) bekezdésére figyelemmel a felperesnek nincsenek olyan okiratok a birtokában, amelyeken szereplő igazolást ellenkező bizonyításáig érvényesnek kellene tekinteni. A felperes által belső használatra rendszeresített "bemutatás igazolása" és az Egységes Vámáru-nyilatkozat (EV) nem tekinthető olyan közokiratnak, amelyek hitelesen igazolnák az árubemutatás megtörténtét. A V. Vámhivatalhoz visszaérkezett EV példány önmagában szintén nem tanúsít semmit, hiszen az N. Vámhivatalnál az EV megfelelő példánya nem lelhető fel. Az is egyértelmű, hogy a megvizsgált tételszám alatt egy másik cég részére végzett vámkezelést az N. Vámhivatal.
Utalt arra is az elsőfokú bíróság, hogy a fuvarozás körülménye és az abban résztvevő személye sem mentes az ellentmondásoktól. A felperes szerepével kapcsolatban kifejtette, hogy a vámeljárásban vállalt készfizető kezesség nem polgárjogi szerződést biztosító mellékkötelezettség, a kezességi nyilatkozatban nem korlátozhatja a kötelezettség vállalását.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, kérve annak megváltoztatását. Egyetértett azzal, hogy a bemutatás igazolás és a CMR-fuvarlevél nem közokirat, de teljes bizonyító erejű magánokiratnak tekinthető. A V. Vámhivatalhoz visszaérkezett EV példány azonban kétséget kizáróan közokirat, az alperes pedig a közokirat hamisságát a perben nem bizonyította, a becsatolt okmányszakértői vélemény más iratokra és azokban szereplő pecsétekre vonatkozik, így az bizonyítékként nem értékelhető. Kifejtette, a jogszabályi rendelkezésekből nem következik, hogy az árutovábbítási eljárás az áru bemutatásával nem fejeződik be, ahhoz szükség lenne az azt követő eljárás megtörténtének és annak igazolásának. Az R. 19. § (5) bekezdése szerint, ha a vámbiztosíték indokoltsága megszűnt, azt a vámhivatalnak azonnal fel kell szabadítani. Ennek egyik módja az EV okmányon szereplő igazolás, amely a bemutatás megtörténtének igazolásával az árutovábbítási eljárás lezárását igazolja, és ezzel a kezességet felszabadítja.
Az alperes az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte azzal, hogy az áru bemutatása nem történt meg. Hivatkozott még a vámjog szabályozásáról szóló 1966. évi 2. sz. tvr. és a 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet rendelkezéseire is.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság elsőként rámutat arra, hogy a perbeli jogvitát a Vtv. és az R. szabályai szerint kellett elbírálni, mivel az árutovábbítás időpontjában az alperes fellebbezési ellenkérelemben hivatkozott törvényerejű rendelet és együttes rendelet már nem volt hatályban.
Az elsőfokú bíróság igen részletesen fejtette ki azokat a jogszabályokat, amelyek az árutovábbításos vámkezelési módra vonatkoznak. A Vtv. 56. § (3) bekezdése, 57. § (1) bekezdése és az R. 86. § (2) bekezdése alapján megállapítható, hogy az árutovábbítás a vámárunak a vámhivatalnál történő bemutatásával és annak további vámeljárás alá vonásával fejeződik be.
A perben a felperes sem állította, hogy a vámáru további vámeljárás alá vonása megtörtént, de azt sem tudta bizonyítani, hogy annak bemutatása a vámhivatalnál megtörtént. A felperes fellebbezésében elismerte, hogy a bemutatási igazolás és a CMR-fuvarlevél közokiratnak nem minősül. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint ezek az iratok a Pp. 196. §-ára figyelemmel teljes bizonyító erejű magánokiratnak sem minősülhetnek. E körben figyelemmel kell lenni arra a körülményre is, hogy a vámszervek a nyilatkozataikat, intézkedéseiket, vagy határozataikat nem magánokirat formájában teszik meg.
Közokiratnak egyedül az EV 5. számú példánya tekinthető, a Pp. 195. § (3) bekezdése alapján ezzel szemben ellenbizonyításnak van helye. Az alperes pedig az eljárásában bizonyította, hogy az EV további példányai nem lelhetők fel, az azon szereplő tételszám alatt a rendeltetési vámhivatal más részére, más vámáru vonatkozásában végzett vámkezelést. Minderre figyelemmel az EV okmányon szereplő bélyegző vizsgálata nélkül is megállapítható, hogy az alperes bizonyította, ilyen tételszám alatt a perbeli vámáru bemutatása nem történt meg a rendeltetési vámhivatalnál.
A Vtv. 125. § (1) bekezdés f) pontja szerint vámfizetésre kötelezett az, aki a vámárut azzal a kötelezettséggel veszi át, hogy azt változatlan állapotban megőrzi, vagy a vámhivatalnak bemutatja, de ennek a kötelezettségének
- az elhárítatlan külső ok (baleset vagy erőhatalom következtében megsemmisült, vagy végérvényesen elveszett, illetőleg természetéből eredő okból mennyiségéből vesztett vámáru) esetét kivéve - nem tesz eleget. A 126. § a) pontja alapján pedig a vámfizetési kötelezettség szempontjából a vámárut jogellenesen belföldi forgalomba hozottnak kell tekinteni azt, aki a vámárut a belföldi forgalom számára való vámkezelés nélkül, vagy a vámhatóság megtévesztésével történt vámkezelés után belföldi forgalomba hozza, megszerzi, ilyen forgalomba hozatalt elősegíti, illetőleg az ilyen vámárut felhasználja. Mivel az alperes az eljárásában bizonyította, hogy a vámáru bemutatása és annak belföldi forgalom számára történő vámkezelése nem történt meg, az elsőfokú bíróság helyesen döntött a kereset elutasításáról.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 29. 218/1999. sz.)