adozona.hu
AVI 2001.7.85
AVI 2001.7.85
Az Art. 97. § v) pontja szerinti szabályozásból nem következik az, hogy a közérdekű bejelentés valóságtartalmának elemzésére irányuló vizsgálat ne minősülne ellenőrzésnek (1990. évi XCI. tv. 97. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az első fokon eljárt adóhatóság - felettes szerve által elrendelt új eljárásban - határozatában kötelezte az I. r. felperest 1991. évre vonatkozóan 283 709 Ft személyi
jövedelemadó-hiánynak, 141 885 Ft adóbírságnak, 377 701 Ft késedelmi pótléknak, 200 000 Ft mulasztási bírságnak a megfizetésére. Az alperes a mulasztási bírság összegét 20 000 Ft-ra leszállította, az elsőfokú határozatot az adókülönbözet, adóhiány, adóbírság és késedelmi pótlék tekintetében változatlanul helybenhagyta.
Az els...
AVI 2001.7.85 Az Art. 97. § v) pontja szerinti szabályozásból nem következik az, hogy a közérdekű bejelentés valóságtartalmának elemzésére irányuló vizsgálat ne minősülne ellenőrzésnek (1990. évi XCI. tv. 97. §)
Az első fokon eljárt adóhatóság - felettes szerve által elrendelt új eljárásban - határozatában kötelezte az I. r. felperest 1991. évre vonatkozóan 283 709 Ft személyijövedelemadó-hiánynak, 141 885 Ft adóbírságnak, 377 701 Ft késedelmi pótléknak, 200 000 Ft mulasztási bírságnak a megfizetésére. Az alperes a mulasztási bírság összegét 20 000 Ft-ra leszállította, az elsőfokú határozatot az adókülönbözet, adóhiány, adóbírság és késedelmi pótlék tekintetében változatlanul helybenhagyta.
Az első fokon eljárt adóhatóság ugyancsak az elrendelt új eljárás során hozott határozatában a II. r. felperest 1991. évre vonatkozóan határozatban kötelezte 300 699 Ft személyi jövedelemadó-hiánynak, 150 350 Ft adóbírságnak, 400 343 Ft késedelmi pótléknak, 100 000 Ft mulasztási bírságnak a megfizetésére. Az alperes a mulasztási bírság összegét 20 000 Ft-ra leszállította, az elsőfokú határozatot az adókülönbözet, adóhiány, adóbírság és késedelmi pótlék tekintetében helybenhagyta.
Az alperesi határozatokban megállapított tényállás szerint a felperesek 1991. évre vonatkozóan személyi jövedelemadó (Szja.) bevallást nem nyújtottak be, ugyanakkor két ingatlant is értékesítettek. Az ingatlanoknak a felperesek 50-50%-ban voltak tulajdonosai. Alperes a felpereseknek az ingatlan-értékesítésből származó 1991. évi jövedelmét 665 200 Ft-ban állapította meg és az Szja. fizetési kötelezettség szempontjából figyelemmel volt a részükre folyósított nyugdíj, munkaviszonyból származó jövedelem összegére is. Határozatában részletezte azokat az okokat is, amelyek miatt nem adott helyt a felperesek által előterjesztett ügy érdemére vonatkozó kifogásoknak, illetve eljárási jogszabálysértésekre alapított érvelésnek.
A felperesek keresetükben az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését kérték. Azzal érveltek, hogy az alperes olyan jövedelem vonatkozásában állapított meg adót, amelyet soha nem szereztek meg, és nem tudnak kifizetni. Hivatkoztak arra is, hogy az alperes eljárása, illetve határozatai nem felelnek meg az 1990. évi XCI. törvény (Art.) 79. § (7) bekezdésében foglaltaknak. Ellenük az eljárás ugyanis közérdekű bejelentés alapján indult, amely kapcsán az alperes adóvizsgálatot folytatott le, ennek során pedig bizonyítható adóköteles jövedelmet az 1994. március 22-i jegyzőkönyv tanúsága szerint nem tárt fel, ezért további vizsgálatnak nem volt jogalapja, illetve a jegyzőkönyvben rögzített megállapítással szemben terhükre csak egy éven belül hozhatott volna határozatot az alperes. Az alperes ellenkérelmében - a határozatába foglalt indokolásra figyelemmel - a felperesek keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság - a felperesek által hivatkozott anyagi, jogi jogszabálysértések érdemi vizsgálatát mellőzve - azt állapította meg, hogy az alperes megszegte az Art. 79. § (7) bekezdésében foglalt határozathozatali korlátozásra vonatkozó rendelkezést, ez pedig önmagában olyan súlyú eljárási jogszabálysértés, amely a határozatok hatályon kívül helyezését indokolja. Ítéletének tényállása szerint az APEH Megyei Igazgatóságának Titkársági Osztályának (Titkársági Osztály) az 1994. január
20-i, 1994. március 22-i jegyzőkönyvek, valamint az 1994. március 2-i idézésből megállapíthatóan a közérdekű bejelentés kivizsgálása során hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság az Art. szabályai szerinti ellenőrzést folytatta le. E tekintetben nincs jogi relevanciája annak, hogy megbízólevél nem került kiállításra, mivel ez az adóhatóság kötelezettsége lett volna, így annak elmulasztása az adózó terhére nem vehető figyelembe. A Titkársági Osztály pedig jegyzőkönyvbe rögzítetten azt a megállapítást tette, hogy az ügy további intézkedést nem igényel, bizonyítható adóköteles jövedelmet nem tártak fel. Ennél fogva e jegyzőkönyv jogi konzekvenciák levonását vonja maga után, azt eredményezi, hogy az adóhatóság vizsgálata, illetve ellenőrzése 1994. március 22-én adóigazgatási eljárás megindítása nélkül befejeződött. Ezért az Art. 79. § (7) bekezdésében foglalt és a vizsgálat időpontjában is hatályos rendelkezésre figyelemmel, a jegyzőkönyv átadásától számított egy éven túl a felperesek terhére adókötelezettséget megállapító határozatot nem lehetett volna hozni, ez a határidő 1995. március 22-én telt le, így az ezt követően meghozott és kibocsátott valamennyi határozat, azaz a keresettel megtámadott döntések is jogszabálysértőek. E körben kiemelte azt is, hogy az alperes által megsemmisített legkorábbi döntést tartalmazó elsőfokú határozatok is 1995. július 7-én kerültek expediálásra és a felperesek terhére fizetési kötelezettséget írtak elő, az 1994. március 22-i jegyzőkönyv megállapításaihoz képest. Arra mutatott rá, hogy az Art. 97. § v) pontja szerinti szabályozásból - az alperes érvelésével ellentétben - nem következik az, hogy a közérdekű bejelentés valóságtartalmának elemzésére irányuló vizsgálat ne minősülne ellenőrzésnek, adóvizsgálatnak. Kiemelte továbbá, hogy az adóhatóságnak 1994. január 20-i jegyzőkönyv felvételét eredményező eljárását mindkét felperesre hatályosnak kell minősíteni a perbeli ügyben releváns 1991. évben hatályos 1989. évi XLV. törvény 32. § (3) bekezdésének a) pontja szerinti rendelkezésből következően, a házassági vagyonközösség fennálltára tekintettel. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság az alperes a perben felülvizsgálni kért határozatait az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását, a felperesek keresetének elutasítását. Azzal érvelt, hogy az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból téves jogkövetkeztetésre jutott, közérdekű bejelentés kivizsgálása ugyanis nem ütközik az Art. 54. § (1) bekezdésében szabályozott ismételt ellenőrzés tilalmába és nem felel meg az Art. 97. § v) pontjába foglalt kritériumoknak. A közérdekű bejelentés alapján "célvizsgálati jegyzőkönyvet" vett fel, abban rögzítette, hogy az nem minősül adóvizsgálatnak, mivel az csak a bejelentés valóságtartalmának megállapítására irányult az 1977. évi I. törvény (Tv.) szabályai alapján. Hangsúlyozta azt is, hogy adóvizsgálat megbízólevéllel indul, a bevallást vizsgálja, tételes adóvizsgálat és az Art. szabályai szerint illetékes revizori osztálynak kell lefolytatnia. A perbeli esetben pedig a célvizsgálatnak és az adóvizsgálatnak az iratanyaga is egymástól jól elkülöníthető. 1994. március 22-i jegyzőkönyv nem az adóhatóságnak a megállapításait, hanem az I. r. felperes által tett nyilatkozatot rögzíti, így az jogi konzekvenciák levonására már ezen oknál fogva sem alkalmas.
A felperesek ellenkérelmükben az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a tényállást - a fellebbezésben előadottakkal szemben - iratszerűen helyesen állapította meg. Az 1994. március 22-i jegyzőkönyv ugyanis a felperes nyilatkozatán kívül rögzíti az adóhatóság megállapítását is a következőképpen: "fentiek alapján az ügy további intézkedést nem igényel, bizonyítható adóköteles jövedelmet nem tártunk fel". Önmagában abból a tényből, hogy az adóhatóság e jegyzőkönyvébe belefoglalta azt is, hogy az nem minősül adóvizsgálatnak, érvelésének alaposságát még nem teremti meg. Az ugyanis, hogy az adóhatóság eljárása vizsgálatnak, illetve ellenőrzésnek minősül-e vagy sem, kizárólag az Art.-ban rögzített szabályok szem előtt tartásával dönthető el és nem annak függvénye, hogy e körben rögzített-e vagy sem, ha igen, akkor milyen minősítést a jegyzőkönyv.
Az Art. nem ismeri az alperes által hivatkozott célvizsgálatot, illetve célvizsgálati jegyzőkönyv jogintézményét.
A Tv. 9. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a közérdekű bejelentést az elintézésre hivatott szerv köteles az ügy megvizsgálása és a tényállás megállapítása alapján elintézni. A 11/1977. (III. 30.) MT rendelet 6. és 7. §-ában rögzített jogszabályi rendelkezésekből is és az Art. 49. §-a szerinti szabályozásból is az következik, hogy az adóhatóság hatáskörébe tartozó ügyben első fokon a megyei szervnek kell eljárnia, ennél fogva nincs jelentősége annak, hogy a megyei szerv melyik osztálya jár el, ez az alperes kompetenciájába tartozik. Az alperes által hivatkozott jogkövetkeztetés levonására nem alkalmas az a ténykérdés, hogy a Tv. nem alkalmaz eljárási szabályokat a vizsgálat lefolytatására vonatkozóan. Az alperes ellenőrzésére az Art.-ban rögzítettek az irányadóak. A Legfelsőbb Bíróság osztja az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a tekintetben is, hogy az Art. 97. § v) pontja szerinti szabályozásból nem következik az, hogy a közérdekű bejelentés valóságtartalmának elemzésére irányuló vizsgálat ne minősülne ellenőrzésnek, illetve adóvizsgálatnak, ettől teljesen független az, hogy az ilyen jellegű ellenőrzés nem eredményez ellenőrzéssel lezárt időszakot. A perbeli esetben a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóhatóság által közérdekű bejelentés kivizsgálása kapcsán lefolytatott ellenőrzés során az adóhatóság az Art. 51. § (1) és (2) bekezdésében, 53. § (2) bekezdésében, 52. § (7) bekezdésében foglaltak szerint járt el. Az elsőfokú bíróság ítéletében nevesített okiratokból megállapíthatóan adózási kötelezettség teljesítését vizsgálta hivatali helyiségében, a bekért bizonyítékok alapján ellenőrzését befejezte, megállapítását jegyzőkönyvbe foglalta, azt az adózó részére átadta. 1994. március 22-i jegyzőkönyvben az ellenőrzést befejezettnek tekintette, további intézkedések megtételére, adóigazgatási eljárás megindítására nem látott jogi indokot. Ezért e jegyzőkönyv átvételét követő egy éven túl az Art. 79. § (7) bekezdése szerinti rendelkezés folytán nem hozhatott volna olyan új határozatot, amely az adókötelezettséget a felperesek terhére változtatja meg, mivel ellenőrzését adóigazgatási eljárás megindítása nélkül fejezte be. Az Art. 79. § (7) bekezdése szerinti rendelkezésből következően nincs jelentősége annak, hogy a közérdekű bejelentés kivizsgálása kapcsán keletkezett iratanyag elkülöníthető-e vagy sem az ezt követően lefolytatott adóhatósági eljárás iratanyagától. Megbízólevél hiánya perbeli jogvita eldöntése szempontjából az elsőfokú ítéletben rögzített helyes indokra tekintettel nem releváns. Kiemeli továbbá a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy az elsőfokú bíróság a perben felülvizsgálni kért határozatok jogszabálysértő voltát nem az Art. 54. § (1) bekezdése szerinti rendelkezés megsértésére, hanem a 79. § (7) bekezdése szerinti szabály be nem tartására figyelemmel állapította meg, helyesen.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján lényegében azonban helyes indokaira tekintettel hagyta helyben.
(Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 35.397/1999. sz.)