adozona.hu
AVI 2001.7.82
AVI 2001.7.82
Az adóhatóság érvényes polgári jogi szerződésnek is megállapíthatja a valóságos tartalma szerinti adójogi következményeit [1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az ítéleti tényállás szerint az adóhatóság vizsgálatot folytatott az I. r. felperesi társaságnál. A vizsgálat megállapította, hogy 1995. november 21-én öt magánszemély
- jelen per II-VI. r. felperesei - adásvételi szerződést kötöttek a D. Gy. Kft.-vel K. irodatechnikai részvények vásárlására. A vételi árfolyam 40%-os volt, egyenként
400 000 forint, a vételár kifizetési határidő 3 nap volt. Ezt követően különböző ügyleteket kötöttek a II-VI. r. felperesek a részvények eladásával kapcsolatban...
AVI 2001.7.82 Az adóhatóság érvényes polgári jogi szerződésnek is megállapíthatja a valóságos tartalma szerinti adójogi következményeit [1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek.]
Az ítéleti tényállás szerint az adóhatóság vizsgálatot folytatott az I. r. felperesi társaságnál. A vizsgálat megállapította, hogy 1995. november 21-én öt magánszemély- jelen per II-VI. r. felperesei - adásvételi szerződést kötöttek a D. Gy. Kft.-vel K. irodatechnikai részvények vásárlására. A vételi árfolyam 40%-os volt, egyenként
400 000 forint, a vételár kifizetési határidő 3 nap volt. Ezt követően különböző ügyleteket kötöttek a II-VI. r. felperesek a részvények eladásával kapcsolatban a D. S. Kft. és a D. Gy. Kft. társaságok bekapcsolásával. A részvényekkel kapcsolatos ügyletek végeredménye az lett, hogy a D. Gy. Kft. 3 nap múlva ismét az eredeti értékpapírok tulajdonosa lett, a D. S. Kft. 40 000 forint árfolyamnyereséget realizált, az I. r. felperesi társaságnak 2 040 000
forint árfolyamvesztesége lett, míg a II-VI. r. felperesek magánszemélyek fejenként 400 000 forint, összesen
2 000 000 forint árfolyamnyereséget realizáltak, melyet 1995. november 23-án ténylegesen fel is vettek.
Az elsőfokú adóhatóság az adóellenőrzés megállapításai alapján az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 1. § (7) bekezdése alapján ezeket a szerződéseket való tartalmuk szerint minősítette és megállapította, hogy a szerződés célja a II-VI. r. felperes magánszemélyek év végi anyagi jellegű juttatásának biztosítása volt úgy, hogy a személyi jellegű kifizetéseket terhelő közterhek helyett csak az értékpapír árfolyam nyereségre eső kedvezőbb közteher kerüljön megfizetésre.
E minősítések következtében az adóhatóság a II-VI. r. felpereseknél jelentkező személyenként 400 000 forint összeget személyi jellegű kifizetésnek minősítette, az I. r. felperes vonatkozásában pedig megállapította, hogy a
2 000 000 forint összegből nem tett eleget a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló jogszabály szerinti adólevonási kötelezettségének.
Az elsőfokú adóhatóság ezért az I. r. felperest mulasztási bírsággal sújtotta, a II. r. felperest 146 000, a III. r. felperest 144 094 forint, a IV. r. felperest 139 941 forint, az V. r. felperest 146 000 forint és a VI. r. felperest is
146 000 forint adókülönbözetből adóhiánynak minősülő összeg megfizetésére, valamint 50%-os bírság megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljárt alperes az I. r. felperessel szemben kiszabott mulasztási bírságot 10 000 forinttal mérsékelte, egyebekben az elsőfokú határozatokat helybenhagyta.
A felperesek keresettel kérték az alperesi határozat hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság az egyes felperesi kereseteket egy perben egyesítette.
A felperesek az adóhatóság által megállapított tényállást nem vitatták, de jogi álláspontjuk az volt, hogy az általuk kötött egyes szerződések érvényes szerződésnek voltak tekinthetők a polgári jog szabályai szerint, így az adóhatóság nem volt jogosult arra, hogy a szerződéseket színleltnek minősítve adójogi következményeket állapítson meg.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A városi bíróság 9. számú ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az eljárt adóhatóságok jogszerűen minősítették a II. és III. r. felperesek értékpapír ügyleteit valódi tartalmuk szerint, az összevont adóalapba számító egyéb jellegű kifizetésnek. Nem volt ugyanis okszerű magyarázata annak, hogy az I. r. felperes 2 040 000 forint veszteséggel járó olyan értékpapír ügyletet bonyolítson, amely veszteségből 40 000 forint, a bonyolításban résztvevő egyik gazdálkodó szervezetnél jelentkezik bevételként, személyenként pedig 400 000 forint a II-VI. r. felpereseknél. A II-VI. r. felperesek által így megszerzett jövedelem a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló módosított 1991. évi XC. törvény (Szja. tv.) 32. § (1) bekezdése alá eső összjövedelem, ezért utána nem a kedvezményes mértékű 10%-os forrásadót, hanem az Szja. tv. 37. § (1) bekezdés szerint kiszámítandó adót kell megfizetni. Így jogszerűen állapított meg az adóhatóság személyi jövedelemadó különbözetet a II-VI. r. felperesek terhére, míg az adókülönbözetből adóhiánynak minősülő összeg után az Art. 72. § (1) bekezdés alkalmazásával 50%-os mértékű adóbírságot is.
A fellebbezés folytán eljáró megyei bíróság 4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokaira tekintettel helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, kérték az ítéletek hatályon kívül helyezését és a kereset szerinti ítélet meghozatalát.
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben fenntartották azt a korábbi álláspontjukat, hogy érvényes szerződéseket kötöttek, adókikerülésről szó sem lehetett, hiszen az ügyletek utáni 10%-os adót megfizették. Fenntartották azt a jogi álláspontjukat, hogy a felek szerződési szabadságába az adóhatóság nem avatkozhat be, a szerződés átminősítésének nem lehet egyedüli indoka az a felismert adózói szándék, mely bizonyos feltételek szerinti szerződés megkötése révén akár kedvezőbb adózási kondíciókat is el lehet érni.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 4. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni.
A jelen perben a felperesek a megállapított tényállást nem vitatták, csak az abból levont jogkövetkeztetést tartották helytelennek. A felperesek a jogszabálysértés okát abban jelölték meg, hogy az adóhatóság érvényes polgári jogszabályoknak megfelelő szerződéseket érvénytelennek minősített és ennek adójogi konzekvenciáit levonta.
Az első- és másodfokú bíróság helytállóan állapította meg ítéletében, hogy az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 1. § (7) bekezdése szerint a szerződés ügyletet és más hasonló cselekményt valódi tartamuk szerint kell minősíteni, az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható.
Ezen rendelkezés tehát azt jelenti - ahogyan azt az Alkotmánybíróság 724/B/1994. számú határozatában is megerősítette -, hogy az adóhatóság a szerződéseket és ügyleteket az adójogi előírásoknak megfelelően minősíti, tehát az adott esetben érvényes polgárjogi szerződéseknek is megállapíthatja a valóságos tartalma szerinti adójogi következményeit.
A perbeli esetben is lényegében egyidejű (néhány napos eltérésű) szerződéses láncban a részvények ára olyan ingadozást mutat, amely az értékpapír piac hatásaitól teljesen független. Az árak irányítottak, így nyilvánvaló, hogy a résztvevők nem az értékpapír piac kockázatát is vállalva kívántak ügyleteket kötni, a kérdéses ügyletsorozat kizárólagos célja az volt, hogy a K. J. M.-O. Kft. tagjai a társasági vagyon terhére anyagi juttatásban részesüljenek és a juttatás után a kedvezőbb adózási, fizetési kötelezettséget kelljen teljesíteni.
Nem vitás tény, hogy az árfolyam nyereség után a felperesek a 10%-os forrásadót megfizették, alaptalanul hivatkoztak azonban a felperesek felülvizsgálati kérelmükben arra, hogy ennek következtében nem vezethette őket az adókikerülési cél. A jogügylet valóságos tartalma szerinti kifizetés alapján ugyanis a 10%-os adó helyett többszörös adófizetési kötelezettség terhelte volna őket. Az eljárt adóhatóságok és az első- és másodfokú bíróság az Art. 1. § (7) bekezdésére figyelemmel helyesen állapította meg a felperesek által kötött szerződések valóságos célját és tartalmát és helytállóan állapította meg, hogy az I. r. felperes a tényleges személyi jellegű kifizetésnek minősülő összesen 2 000 000 forint összegből a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény rendelkezései szerint nem tett eleget az adóelőleg levonási kötelezettségének, ezért az Art. 74. § (6) és (13) bekezdés a) pontja alkalmazásával mulasztási bírság megfizetésére köteles. A II-VI. r. felperesek pedig személyenként a részükre jutatott 400 000 forint összeget az Szjt 32. § (1) bekezdése szerint az összevont adóalapba beszámítandó munkaviszonyból származó jövedelemként kellett figyelembe venni, amelynek következménye volt az adókülönbözetekből eredő adóhiánynak minősülő összeg és az ehhez kapcsolódó 50%-os bírságmegfizetési kötelezettség.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet törvénysértését nem észlelte, ezért a megyei bíróság ítéletét a Pp. 275/A. § (1) bekezdése szerint hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 27.823/1998. sz.)