adozona.hu
AVI 2001.6.74
AVI 2001.6.74
A visszaviteli határidő eredménytelen leteltét követően a jogszabály erejénél fogva következik be a vámfizetési kötelezettség [39/1976. (XI. 10.) PM-KkM egy. r. 54. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A vámhivatal L. W. külföldi állampolgár részére - a felperes készfizető kezességvállalása mellett személygépkocsit vámkezelt behozatali előjegyzésben. A visszaviteli határidőt 1996. augusztus 30-ában határozta meg. A felperes által adott kezességi nyilatkozat a kezességvállalás idejeként 1996. szeptember 30-át jelöli meg. A visszaviteli határidő lejárt, a vámáruval a külföldi állampolgár nem számolt el.
Az első fokon eljárt közigazgatási szerv az 1998.május 21-én kelt határozatában a felpere...
AVI 2001.6.74 A visszaviteli határidő eredménytelen leteltét követően a jogszabály erejénél fogva következik be a vámfizetési kötelezettség [39/1976. (XI. 10.) PM-KkM egy. r. 54. §]
A vámhivatal L. W. külföldi állampolgár részére - a felperes készfizető kezességvállalása mellett személygépkocsit vámkezelt behozatali előjegyzésben. A visszaviteli határidőt 1996. augusztus 30-ában határozta meg. A felperes által adott kezességi nyilatkozat a kezességvállalás idejeként 1996. szeptember 30-át jelöli meg. A visszaviteli határidő lejárt, a vámáruval a külföldi állampolgár nem számolt el.Az első fokon eljárt közigazgatási szerv az 1998.május 21-én kelt határozatában a felperest összesen 402 500Ft köztartozás megfizetésére kötelezte.(168 000Ft vám, 7000 Ft vámkezelési díj, 77 000 Ft fogyasztási adó, 150 500 Ft általános forgalmi adó) Az alperes az elsőfokú határozatot az 1998. június 22. napján hozott határozatában helybenhagyta. Döntését a 39/1976. (XI. 10.) PM-KKM sz. együttes rendelet (továbbiakban: R.) 69. § (1) és (5) bekezdésére alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a vámjogszabályok szerinti készfizető kezesség nem azonos a polgári jogi készfizető kezességvállalással. A vámjogszabályok szerinti készfizető kezességvállalásból eredő fizetési kötelezettség mindaddig fennáll, amíg a vámteher az általános szabályok szerint el nem évül, vagy azt meg nem fizetik.
A felperes a keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Azzal érvelt, hogy a határozatok jogszabálysértőek, mivel kezességvállalásának határideje 1996. szeptember 30-án lejárt, a vámhivatal pedig a visszaviteli határidő lejártát követő 5. napon nem intézkedett a köztartozások beszedése iránt. Kifejtette azon jogi álláspontját, mely szerint határidőhöz kötött készfizető kezesség vállalását a vámhivatal elfogadta, így az a nyilatkozatában rögzítettek szerint jött létre.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte a határozatába foglalt indokolásra, valamint az 1966. évi 2. sz. tvr. (továbbiakban: tvr.) 11. (2) bekezdésére hivatkozással.
Az elsőfokú bíróság osztotta az alperes azon jogi álláspontját, mely szerint a készfizető kezesi nyilatkozat aláírásával a felperes és a vámhatóság között közigazgatási jogviszony jött létre. Kifejtette ugyanakkor, hogy a közigazgatási jogviszony nem hivatalból, hanem kérelemre keletkezett, ennél fogva az 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 13. § (1) bekezdése értelmében az államigazgatási szerv csak kérelemhez kötötten járhat el, annak megfelelő tartalmú döntést hozhat, vagy a kérelem elutasításáról dönthet. Mivel pedig az alperes a kérelemben megjelölt határidőn túl, azaz a kezesi nyilatkozatban rögzített időpontot követően bocsátotta ki határozatát, az jogszabálysértő. Az elévülésre vonatkozó szabályok a kérelem szerinti határidőn túl nem alkalmazhatóak. Ezért az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását. Vitatta az elsőfokú bíróságnak "kérelemhez kötöttség" kapcsán kifejtett jogi álláspontját. Arra hivatkozott, hogy határozata nem volt jogszabálysértő, megfelelt az R.-ben, valamint a tvr. 9. és 11. §-ában foglaltaknak. Az elsőfokú bíróság a kezesi nyilatkozatot nem a vámjogszabályok, hanem tévesen a Ptk. szabályai szerint bírálta el.
A felperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, annak helyes indokaira tekintettel. Hivatkozott arra is, hogy a kezesség terjedelme a bankgaranciához hasonlóan korlátozható.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
Az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy a vámeljárást nem a kezességvállaló, hanem elsősorban a vámfizetésre kötelezett indítja a vámkezelési kérelem benyújtásával. Ha a kezesi nyilatkozat nem tartalmazza az R. 6.§ (5) bekezdése szerint kötelező tartalmi elemeket, akkor a vámhatóság nem a kezesi nyilatkozatot utasítja el, hanem a vámkezeléshez benyújtott árunyilatkozatot utasítja vissza.
A Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében kifejtette, hogy a vámkezesség tartalmát tekintve nem azonos a polgári jogi kezességgel. (Kfv. IV. 28.572/97/6. Kfv. I. 27.571/98/5. Kfv. II. 27.024/98/6 ......) A vámbiztosítékként nyújtandó készfizető kezesség célja a vám és a hozzá kapcsolódó közterhek megfizetése az állam részére. A készfizető kezes az általa vállalt kezességi nyilatkozatban nem korlátozhatja kötelezettségvállalását. A perbeli esetben a felperes készfizető kezesi nyilatkozatának, illetve a vámkezelési kérelem elfogadásának jogi akadálya nem volt, mivel a kezesi nyilatkozat a jogszabály által előírt kötelező tartalmi elemeket, így a vám és az ezzel együtt kiegyenlítendő egyéb köztartozások megfizetésére vonatkozó kötelezettségvállalást tartalmazta. Az R. 69. § (1) bekezdése szerint az (5) bekezdés alapján vámfizetésre kötelezettek a vámárut terhelő köztartozásért egyetemlegesen felelősek. Az (5) bekezdés d) pontja alapján vámfizetésre kötelezett a vámterhek megfizetésére készfizető kezességet vállaló. Az R. 53. § (1) bekezdése szerint az előjegyzett vámáruval a jogerősen megállapított visszaviteli határidőig az előjegyzésbe vételt kérő köteles elszámolni. Az R. 54. § (3) bekezdése alapján az e1 nem számolt előjegyzett vámáru után esedékes vám, vámmal együtt fizetendő adó, kamat és vámkezelés díj beszedése iránt a visszaviteli határidő lejártát követő 5. napon kell intézkedni. E határidő tehát a szabályozásból következően nem jogvesztő határidő. Ennél fogva a vám beszedésére a tvr. 11. §-ában meghatározott ideig, azaz elévülési határidőn belül van jogi lehetőség. Az R. 54. § (3) bekezdése szerinti szabályozás pedig szövegezésénél fogva azt jelenti, hogy a visszaviteli határidő eredménytelen leteltét követően jogszabály erejénél fogva következik be a vámfizetési kötelezettség, az alperesnek pedig jogszabályi kötelezettsége a beszedés iránti intézkedés, azaz határozat meghozatala. Mivel az R. és a tvr. előzőekben nevesített rendelkezései kötelező jellegű szabályokat határoznak meg, nincs jogi lehetőség arra, hogy a közigazgatási jogviszony alanyai ettől eltérhessenek.
Megjegyzi egyben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a köztartozás érvényesíthetőségének korlátozása a kifejtettekből következően ellentétes lenne a jogalkotó jogszabályban is megfogalmazott céljával, és értelmetlenné tenné a vámbiztosíték intézményét is. Az alperes tehát jogszerűen kötelezte a felperest a határozatai szerint köztartozások megfizetésére, mivel a felperes a készfizető kezességvállalással, mint egyetemlegesen kötelezett vám megfizetésére vállalt kötelezettséget, a köztartozásokat pedig ennél fogva vele szemben esedékessé kellett tenni, mivel a visszaviteli határidőn belül az elszámolás nem történt meg a behozatali előjegyzésben kezelt vámáru esetében.
Megjegyzi egyben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a felperes keresetének alaposságát az sem teremthetné meg, ha a Legfelsőbb Bíróság elfogadná a határidőhöz kötött kezességvállalással kapcsolatos jogi álláspontját. A visszaviteli határidő eredménytelen leteltét követően ugyanis afelperes kötelezettségvállalása még saját előadása szerint is érvényes volt. A felperesnek a bankgaranciával, mint biztosíték jellegű jogintézménnyel kapcsolatos előadását pedig a Legfelsőbb Bíróság e perben csak mint nem releváns tényre és jogintézményre vonatkozó előadást értékelhette.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
(Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 29.427/1999. sz.)