adozona.hu
AVI 2001.5.58
AVI 2001.5.58
A vámhatóság megtévesztése akkor is megállapítható, ha a ténybelileg téves közlés nem vétkesen történt [39/1976. (XI. 10.) PM-KkM r. 70. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az 1994. július 12. és 1996. március 25. napja között kiállított 81 db vámáru-nyilatkozaton számítástechnikai eszközök belföldi forgalom számára történő vámkezelését kérte. A vámhatóság az árunyilatkozatok alapján a vámkezelést elvégezte, a vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM rendelet (a továbbiakban: R.) 92/B. §-a alapján az adatok és utasítások vámértékének figyelmen kívül hagyásával a hordozó eszköz vámér...
AVI 2001.5.58 A vámhatóság megtévesztése akkor is megállapítható, ha a ténybelileg téves közlés nem vétkesen történt [39/1976. (XI. 10.) PM-KkM r. 70. §)
A felperes az 1994. július 12. és 1996. március 25. napja között kiállított 81 db vámáru-nyilatkozaton számítástechnikai eszközök belföldi forgalom számára történő vámkezelését kérte. A vámhatóság az árunyilatkozatok alapján a vámkezelést elvégezte, a vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM rendelet (a továbbiakban: R.) 92/B. §-a alapján az adatok és utasítások vámértékének figyelmen kívül hagyásával a hordozó eszköz vámértékének megállapítása mellett.A vámhatóság utólagos vámellenőrzése során az 1997. augusztus 28-án felvett jegyzőkönyvben megállapította, hogy az alapvámkezelések során a vámértéket az R. 92/B. alapján a külföldi által meghatározott szoftver értékkel csökkentve tüntették fel, és a vámkezelést ennek megfelelően végezte el a vámhivatal. Az árunyilatkozatok, a számlák és a felperes könyvelésének vizsgálata során utóbb megállapította, hogy a felperes nevére mágneslemez vagy más hordozó szoftverrel nem érkezett, így a vámérték kimunkálásánál a szoftverérték figyelmen kívül hagyása jogszabálysértő. A vámhatóság a megismételt eljárásban hozott határozatával helyesbítve korábbi alaphatározatait 149 148 898 Ft köztartozás megfizetését rendelte el, megállapította, hogy a felperes nem volt jogosult a szoftver értékének figyelmen kívül hagyásával a csatolt számlák alapján. Határozatában hivatkozott az 1995. évi C. törvény 31. § (1) és (2) bekezdésére, a 25. § (1) bekezdésére, 131. § (1) bekezdésére, 132., 136. §-ára, 143. § (1) bekezdésére, 145. § (1) bekezdésére, a 146. és 147. §-okra, valamint az R. 92/B. §-ában foglaltakra. Külön határozattal 75 313 729 Ft vámbírság megfizetésére is kötelezte a felperest. Az alperes határozatában az első-fokú határozatot helybenhagyta, külön kiemelte, hogy a külkereskedelmi forgalomban behozott vámáru vámértékének megváltoztatása helyesbítés és nem módosítás, amelyre az elévülési időn belül lehetősége van.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát hatályon kívül helyezte és kötelezte 11 223 130 Ft perköltség megfizetésére. Megállapította, hogy a perbeli esetben a vámteher helyesbítését megalapozó változás nem következett be, mert a vámkezeléskor valamennyi adat, tény a vámhatóság rendelkezésére állt, ha pedig a felperes jogszabálysértően járt el a vámkezelés során, akkor az alaphatározatok módosításának lett volna helye. Kifejtette, hogy az 1995. évi C. törvény hatálybalépése előtt történtek az alapvámkezelések, így a vámjog szabályozásáról szóló 1966. évi 2. tvr. (a továbbiakban: Tvr.) és végrehajtása tárgyában kiadott (R.) szabályait kellett volna alkalmazni.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperest új eljárásra kötelezte és az alperes által fizetendő perköltség összegét 1 000 000 Ft-ra leszállította. Kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alapvámkezelések időpontjára tekintettel a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vtv.) és végrehajtási rendelete nem volt alkalmazható, így a törvény 141. §-a alapján vámigazgatási bírság kiszabására sem kerülhetett sor. Megállapította az irányadó jogszabályok alapján, hogy az alaphatározatok helyesbítésére nem kerülhetett sor. A másodfokú bíróság ítéletét a továbbiakban a Tvr. 13. § (1) bekezdésére, az államigazgatási általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 3. § (6) bekezdésére, 61. §-ára, valamint az R. 70. § (1) bekezdésének a) pontjára és 70. § (2) és (3) bekezdésére alapította. Kifejtette, hogy az alperes nem tett eleget az Áe. 26. § (1) bekezdése és az Áe. 43. § (1) bekezdésének c) pontjában foglaltaknak és az 1995. évi C. törvény eljárási szabályait tévesen alkalmazta. Lényeges eljárási szabálysértések miatt a határozat hatályon kívül helyezése szükséges volt.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyása mellett a perköltség összegének felemelését kérte. Állította, hogy a vámhatóságoknak a vámkezeléskor minden adat rendelkezésére állt, így utóbb azonos tényállás mellett a korábbi határozatok megváltoztatása jogszabálysértő volt. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a kereseti kérelmén túlterjeszkedve döntött.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 13. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Vtv. 1996. április 1-jén lépett hatályba. A Vtv. 209. § (1) bekezdése értelmében rendelkezéseit a hatálybalépését követően végzett vámkezeléseknél és vámhatósági eljárásoknál, intézkedéseknél kell alkalmazni. Következésképp a törvény hatálybalépése előtt végzett vámkezelések esetében az utólagos ellenőrzéskor nem a Vtv., hanem a Tvr. és Áe.</a>, valamint az R. szabályait kell alkalmazni. Az Áe. 3. § (3) bekezdése értelmében a törvény alkalmazása szempontjából államigazgatási ügy minden olyan ügy, amelyben a közigazgatási szerv ügyfelet érintő jogot vagy kötelezettséget állapít meg. A Tvr. 13. § (1) bekezdése vámügyekben egyértelműen az Áe.</a> rendelkezéseinek alkalmazását írja elő. Az Áe.</a> 1996. április 1-je előtt hatályos 3. §-ának (6) bekezdése a vámügyeket és vámeljárásokat nem sorolta fel azok között a közigazgatási eljárások között, amely ügyekben az Áe.</a> szabályait csak a külön jogszabály eltérő rendelkezése hiányában kiegészítő jelleggel kell alkalmazni. Az Áe. 3. §-ának (8) bekezdése értelmében a (6) bekezdésben nem említett államigazgatási eljárásokra vonatkozó jogszabályok e törvény rendelkezéseitől csak akkor térhetnek el, ha azt a törvény megengedi. Ebből következik, hogy a Tvr. alkalmazása melletti vámeljárásokban az Áe.</a> szabályait elsődlegesen kell alkalmazni.
A Vtv. 145. §-ának (1) bekezdése értelmében a vámigazgatási eljárásokban az Áe.</a> rendelkezéseit csak az e törvényben foglalt eltérésekkel lehet alkalmazni. Az Áe.</a> szabályozása a Vtv. hatálya alá eső esetekben tehát másodlagos.
A perbeli esetben a vámhatóság a Tvr. és R. rendelkezései helyett a Vtv. rendelkezéseit alkalmazta, az előbbieket csak mint anyagi jogszabályt véve figyelembe, holott az azonos ügy a két különböző jogszabály alapján eltérő jogi megítélés alá esik. Az alperes tehát jogszabálysértően járt el, amikor a Vtv. rendelkezéseit alkalmazta. Ez az eljárásjogi szabálysértés lényeges, a döntés érdemére is kiható olyan szabálysértés volt, amely a bírósági eljárásban már nem volt orvosolható. A Pp. 339. §-ának (1) bekezdése és a Legfelsőbb Bíróság 31. számú kollégiumi állásfoglalása alapján ezért az alperes határozatának hatályon kívül helyezése és új eljárásra való kötelezése nem volt jogszabálysértő tekintettel arra, hogy az ügy érdemben elbírálható nem volt.
A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bírósággal egyezően megállapította, hogy a vámhatóságnak a határozatok módosítására vonatkozó eljárása során az Áe. 61. §-át kell alkalmaznia. Az Áe. 61. §-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint a határozat módosítására vagy visszavonására a határozat közlésétől számított egy éven belül kerülhet sor. Az Áe. 61. § (5) bekezdése alapján a határozatokat nem lehet visszavonni vagy módosítani, ha ez jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokat sértene. Ez a szabály az egyazon ügyben történő újabb intézkedés esetén irányadó, az ügyazonosság személyi (ügyfél), tárgyi és ténybeli azonosságot jelent. Abban az esetben, ha a vámellenőrzés eredményeként, bár azonos tárgykörben és azonos ügyfélt illetően, de a korábbiakhoz képest más tényállás kerül megállapításra, akkor a vámhatóság a Tvr. 11. § (4) bekezdésének a) pontja alapján az öt éves elévülési időn belül a vámkivetési kötelezettséget megállapíthatja. A Tvr. 11. § (1) bekezdése alapján a vámhatósággal, a vámáru értékével kapcsolatos minden lényeges adatot közölni kell. Az R. 55. § (2) bekezdése értelmében a belföldi forgalom számára való vámkezelést írásbeli nyilatkozattal kell kérni. Az R. 70. § (2) bekezdése szerint a vámhivatal megtévesztésével történik a vámkezelés, ha a vámfizetésre kötelezett a vámárunak vámszempontból lényeges körülményei tekintetében valótlan árunyilatkozatot ad. A (3) bekezdés a lényeges körülmények között sorolja fel a vámáru jellegét, mértékét és minden olyan körülményt, amely a vámfizetést vagy a vámmentességet befolyásolja. A vámhatóság megtévesztése akkor is megállapítható, ha a ténybelileg téves közlés nem vétkesen történt. Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság és ezért ítélete nem volt jogszabálysértő, amikor a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján történt hatályon kívül helyezést követő új eljárásra vonatkozó szempontokat is megadta.
Miután a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával az alperes határozatának hatályon kívül helyezése mellett az alperest új eljárásra is kötelezte, a felperes csak részben minősült pernyertesnek. Az ő keresete és fellebbezési ellenkérelme ugyanis az alperesi határozat hatályon kívül helyezésére irányult, ehhez képest a másodfokú bíróság az alperes fellebbezésének részben helyt adott és ezért a Pp. 81. §-a alapján döntött a perköltség viseléséről. A 12/1991. (IX. 9.) IM rendelet 1.§ (1) és (2) bekezdése alapján a perköltség összegét az ügyvédi képviseletre vonatkozó szabályozásnak, a pertárgy értékének és a pernyertesség arányának figyelembevétel jogszabálysértés nélkül állapította meg.
Tévesen hivatkozott a felperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 215. §-ának megsértésére azt állítva, hogy a másodfokú bíróság a kereseti kérelmén túlterjeszkedve döntött az alperes új eljárásra kötelezéséről. A Pp. 339. § (1) bekezdése alapján a közigazgatási határozat jogszabálysértése miatti hatályon kívül helyezésével egyidejűleg a bíróságnak szükség esetén - mint a jelen ügyben is - az alperest új eljárásra akkor kell kötelezni, ha csak egy új eljárás eredményeként orvosolható a jogszabálysértés. A Legfelsőbb Bíróság KK 34. számú állásfoglalásában foglaltak szerint a közigazgatási perben a keresethez kötöttség akként érvényesül, hogy a bíróság a felperes által hivatkozott jogszabálysértésen kívül más, attól érdemben eltérő jogszabálysértésre a közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését nem alapíthatja. Erre pedig jelen esetben nem került sor.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a másodfokú bíróság ítélete a jogszabályoknak megfelelt, ezért a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 29.844/1999. sz.)