adozona.hu
AVI 2001.5.56
AVI 2001.5.56
Nem kötelessége a vámhivatalnak annak vizsgálata, hogy a vámfizetésre kötelezett a visszaviteli határidő alatt az elszámolási kötelezettségének mely oknál fogva nem tett eleget (1995. évi C. tv. 73. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A vámhatóság a felperes indítványára 1996. december 13-án egy db Mercedes-Benz típusú személygépkocsit vámkezelt behozatali előjegyzésben. A visszaviteli határidőt 1997. december 31. napjában állapította meg.
Az első fokon eljárt vámhivatal határozatában a felperes terhére összesen 1 516 000 Ft fizetési kötelezettséget írt elő (vám, vámpótlék, vámkezelési díj, importfogyasztási adó, környezetvédelmi termékdíj, általános forgalmi adó) az 1 millió Ft vámértékű személygépkocsi után a vámot 730 ...
AVI 2001.5.56 Nem kötelessége a vámhivatalnak annak vizsgálata, hogy a vámfizetésre kötelezett a visszaviteli határidő alatt az elszámolási kötelezettségének mely oknál fogva nem tett eleget (1995. évi C. tv. 73. §)
A vámhatóság a felperes indítványára 1996. december 13-án egy db Mercedes-Benz típusú személygépkocsit vámkezelt behozatali előjegyzésben. A visszaviteli határidőt 1997. december 31. napjában állapította meg.Az első fokon eljárt vámhivatal határozatában a felperes terhére összesen 1 516 000 Ft fizetési kötelezettséget írt elő (vám, vámpótlék, vámkezelési díj, importfogyasztási adó, környezetvédelmi termékdíj, általános forgalmi adó) az 1 millió Ft vámértékű személygépkocsi után a vámot 730 000 Ft-ban határozta meg. Döntését azzal indokolta, hogy a felperes a vámáru külföldre szállítását nem igazolta, azt vámraktárba nem raktároztatta, belföldi forgalom számára nem vámkezeltette, a visszaviteli határidőig az előjegyzett vámáru vámjogi sorsát nem rendezte. Az alperes az elsőfokú határozatot helyes indokaira tekintettel helybenhagyta. Döntését az 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 125. § (2) bekezdésének d) pontjára, 75. § (1) bekezdésére, 77. § (1) és (2) bekezdésére, 76. § (1) bekezdésére, 125. § (2) bekezdés c) pontjára, valamint a 45/1996. (III. 25.) Korm. sz. rendelet (továbbiakban: R.) 131. § (3) bekezdésében foglaltakra alapította.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte arra hivatkozva, hogy az alperes figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a nevére történő vámkezelésnek nem volt törvényes jogcíme. A vámárut a külföldi cég magyarországi kereskedelmi képviseletének részére kellett volna jogszerűen vámkezelni. Mivel ez nem így történt, jogsértő a vámterhek részére történő előírása is. Jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott munkaszerződésére, a pro forma számlára, a készfizető kezesi nyilatkozatra, a gépkocsi tárolásával kapcsolatos bérleti szerződésre.
Az alperes ellenkérelmében - a határozatába foglalt indokolásra figyelemmel - a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletében arra mutatott rá, hogy a közigazgatási iratokból megállapíthatóan, a felperes által sem vitatottan az árunyilatkozatot a felperes töltötte ki, azon külföldi tartózkodás jogcímeként munkavállalói minőséget, továbbá külföldi lakcímet is feltüntetett. Az ideiglenes behozatalra vonatkozó Vtv. és R. szerinti előírások értelmében pedig nincs jelentősége annak, hogy a felperes jó-, avagy rosszhiszemű magatartást tanúsított-e vagy sem, mivel a vámkezelést saját nevében kérte. A felperes a jogszabály által számára előírt feltételeket nem teljesítette, ezért az alperes a jogszabályban meghatározott jogkövetkezményeket helyesen alkalmazta, a felperes a perben nem tudta bizonyítani az alperesi határozat jogszabálysértő voltát. Utalt egyben arra, hogy a perbeli jogvita eldöntése szempontjából korábbi vámkezelésekkel összefüggésben keletkezett iratanyag tartalma nem releváns, és indokolatlannak tartotta a felperes bizonyítási indítványát is. Rögzítette, hogy a perben nem nyert bizonyítást egyértelműen az sem, hogy a felperes a vámkezelés kezdeményezésekor munkaszerződését csatolta volna.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, elsődlegesen annak megváltoztatását, kereseti kérelme szerint döntés meghozatalát kérte. Másodlagosan pedig azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet helyezze hatályon kívül, és az elsőfokú bíróságot utasítsa a per újabb tárgyalására, és újabb határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy mivel a vámkezelés törvénysértő volt, annak nem lehet törvényes vonzata a vám kiterhelése. Az ítélet megalapozatlan, mivel munkaszerződését a vámkezeléskor becsatolta, illetve azért is, mert az elsőfokú bíróság a korábbi vámeljárások iratait nem vonta értékelési körébe és nem szerezte be a gépkocsival kapcsolatos polgári per iratait sem. Ennél fogva nem volt abban a helyzetben, hogy mérlegelje a felperest megillető visszatartási jog, illetve az elszámolási kötelezettség egymáshoz való viszonyát a vámfizetési kötelezettség tekintetében. Munkaszerződésének becsatolására tanúként kérte meghallgatni M. A.-t.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Közigazgatási perekben a bíróságok mindig csak a konkrét, perben felülvizsgálni kért határozatok jogszerűsége, avagy jogszerűtlensége tárgyában dönthetnek. Az ideiglenes behozatal vámvizsgálatból, a vámáru azonosításából, a vámfizetési kötelezettség és a visszaviteli határidő megállapításából, a vámteher kiszabásából, biztosításából és a vámáru elszámolásából áll. [Vtv. 76. § (1) bekezdés]. Az ideiglenes behozatali eljárásban a vámkezelést kérő és vámfizetésre kötelezett fél a felperes volt, a visszaviteli határidő lejárta előtt a vámfizetésre kötelezett személye nem változott meg. A perben felülvizsgálandó határozat az ideiglenes behozatali vámkezeléshez kapcsolódó, annak utolsó mozzanatát képező elszámolási kötelezettség tárgyában került meghozatalra, ezért e perben az ideiglenes behozatali előjegyzésben történő vámkezelés jogszerűsége nem vizsgálható felül, az nem vitatható. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a tanú meghallgatására irányuló bizonyítási indítványának teljesítését, amely egyébként sem releváns tényre vonatkozott, - mint szükségtelent és indokolatlant - mellőzte.
A felperes, mint vámfizetésre kötelezett elszámolási kötelezettségének a rendelkezésre álló okiratokból megállapíthatóan, általa sem vitatottan, a visszaviteli határidőn belül nem tett eleget. Ebből következően vele szemben a Vtv. 78. § (2) bekezdése, 73. § (3)-(9) bekezdése szerint kellett a vámhatóságnak eljárnia. A Vtv. 73. § (4) bekezdése pedig kizárólag azt írja elő a vámhivatal számára, hogy amennyiben az elszámolás nem történik meg, haladéktalanul intézkedjen a vámteher és egyéb köztartozások beszedéséről. Nem kötelessége tehát a vámhivatalnak annak megvizsgálása, hogy a vámfizetésre kötelezett a visszaviteli határidő alatt az elszámolási kötelezettségének mely okoknál fogva nem tett eleget. Hangsúlyozza továbbá a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a perbeli jogvita nem polgári jogi, hanem vámjogi jogviszonyból ered, ebből következően ennek elbírálására kizárólag a vámjogi jogszabályi rendelkezések, azaz az előzőekben nevesített törvényhelyek az irányadóak. Az elsőfokú bíróság tehát helyesen járt el akkor, amikor a felperes polgári ügyének iratait nem szerezte be. A visszaviteli határidő alatti elszámolási kötelezettség nem teljesítése esetére jogszabály írja elő a köztartozások beszedését, ezért a Legfelsőbb Bíróság is csak, mint nem releváns adatot értékelhette a felperes azon előadását, amellyel "visszatartási jogát" indokolni kívánta.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a perbeli jogvita eldöntése szempontjából releváns tényállást helyesen állapította meg, és abból helyes, okszerű és jogszerű ténybeli és jogkövetkeztetésre jutott. Ezért az elsőfokú ítéletet a Pp. 253.§ (4) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 29.227/1999. sz.)