adozona.hu
AVI 2001.2.17
AVI 2001.2.17
A számla kibocsátójának felelőssége nem függ össze az adólevonási jog gyakorolhatóságával (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság ellenőrzést végzett a felperesnél általános forgalmi adó adónemben, 1994. év szeptember hónapjára vonatkozóan. Az ellenőrzés eredményeként határozatával az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa törvény) 32. § (1) bekezdésének a) pontja és a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 84. §-ának (2) bekezdése alapján a felperes terhére 774 000 Ft adóhiányt és 387 000 Ft adóbírságot állapított meg. Az adóhián...
AVI 2001.2.17 A számla kibocsátójának felelőssége nem függ össze az adólevonási jog gyakorolhatóságával (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
Az elsőfokú adóhatóság ellenőrzést végzett a felperesnél általános forgalmi adó adónemben, 1994. év szeptember hónapjára vonatkozóan. Az ellenőrzés eredményeként határozatával az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa törvény) 32. § (1) bekezdésének a) pontja és a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 84. §-ának (2) bekezdése alapján a felperes terhére 774 000 Ft adóhiányt és 387 000 Ft adóbírságot állapított meg. Az adóhiány megállapítására azért került sor, mert a felperes az 1994. szeptember havi gázolaj beszerzése után 1 115 444 Ft előzetesen felszámított általános forgalmi adót helyezett levonásba olyan számlák alapján, amelyeken a szállítóként feltüntetett P. Bt. szerepel, amely nem létező adóalany, így a kiállított számlák nem valóságos adatot tartalmaznak.A felperes fellebbezése folytán az alperes a határozatával helybenhagyta az elsőfokú közigazgatási határozatot. Megállapította, hogy a P. Bt. bejelentett székhelyén, telephelyén, a képviselők lakásán nem található, adóbevallási kötelezettségét nem teljesítette, adóbefizetést nem teljesített, ennek alapján az általa kiállított készpénzfizetési számlákat az Sztv. 84. és 85. §-a értelmében hitelt érdemlő dokumentumként elfogadni nem lehet. Utalt arra is az alperes, hogy az Áfa törvény 44. §-ából nem vonható le olyan következtetés, hogy a hitelesnek nem tekinthető számla alapján is megilletné az adólevonás joga az adózót.
A felperes keresetében kérte a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a P. Bt. cégbejegyzés iránti kérelmének elutasítása folytán mint gazdasági társaság nem jött létre, ezért az Áfa törvény 4. §-a szerint nem minősül adóalanynak, az általa kiállított számla nem szolgálhat az adólevonási jog gyakorlásának alapjául.
A felperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Ítéletének indokolásban megállapította, hogy az adóhatóság a tényállást kellő mélységben felderítette, és ebből - az Áfa törvény és az Sztv. rendelkezései alapján - helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a perbeli vásárlás során nincs olyan másik adóalany, aki a felperesre az általános forgalmi adót jogszerűen átháríthatta volna, vagyis a felperest a visszaigénylés nem illeti meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő döntés hozatalát. A Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. 27.579/1995/4. számú ítéletére hivatkozással kifejtett álláspontja szerint a számlák valóságos gazdasági eseményről lettek kiállítva, az adólevonási jog akkor is gyakorolható, ha a számla kibocsátója ismeretlen, vagy felelőssége megállapítható. A jogerős ítélet jogszabályellenesen hivatkozik arra, hogy formailag szabályos számla még nem alapozza meg az adólevonást; az Áfa törvény 44. §-ának (4) bekezdése ellenére a vétlen felperes köteles a felelős szállító helyett általános forgalmi adófizetésre.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 4. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Áfa törvény 32. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből [48. § (1) bekezdése], levonhatja azt az összeget, amelyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. Az Áfa törvény 35. §-ának (1) bekezdése értelmében az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Az Sztv. 84. §-ának (2) bekezdése szerint a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hiteleseknek, megbízhatóknak és helytállóknak kell lenniük. Az Áfa törvény és az Sztv. előírásai alapján tehát formai és tartalmi feltételek együttes megléte esetén kerülhet sor az adólevonási jog gyakorlására. A formai feltételek a felszámított adó összegét igazoló dokumentumra (számlára) vonatkoznak, ha viszont a számla hitelességét akár az adóhatóság, akár az adóalany vitatja, vizsgálni kell a tartalmi feltételek meglétét, így
a) valóságosan végbement-e az a gazdasági esemény (termékértékesítés, vagy szolgáltatásnyújtás), amelyre az adó-visszatérítését alapítják,
b) a termékértékesítés (szolgáltatás) ellenértékét (ideértve az adót is) a vevő megfizette-e,
c) a másik adóalany részéről sor kerülhetett-e az adó áthárítására.
Az önmagában formailag szabályos számla tehát nem ad alapot az adólevonásra, ha a felsorolt feltételek közül bármelyik hiányzik. A perbeli esetben az eljárt bíróságok a megállapított tényállásból helytálló jogi következtetést vontak le. A peradatok alapján egyértelműen megállapítható volt az, hogy a készpénzfizetési számlák fiktívnek minősülnek, meg nem történt termékértékesítésekről lettek kiállítva. A P. Bt. nem vett részt a tényleges gazdasági eseményben, így részéről nem is történhetett meg az adó áthárítása a felperesre, az előzőekben - az a) és c) pontokban - írt tartalmi feltételek tehát nem valósultak meg, így a felperes adólevonási joga sem nyílt meg.
Tévesen hivatkozott a felperes felülvizsgálati kérelmében az Áfa törvény 44. §-ának (4) bekezdésére, a számla kibocsátójának a felelősségére is. E rendelkezés szerint a számlában, az egyszerűsített számlában és a számlát helyettesítő okmányban feltüntetett adatok valódiságáért a kibocsátó a felelős. A számla kibocsátójának felelőssége azonban nem függ össze az adólevonási jog gyakorolhatóságával, vagyis a számlát kibocsátó felelősségének megállapítása nem jelenti azt, hogy az adóalany az adólevonás törvényi feltételeinek hiányában is élhet visszaigénylési jogával.
Végül a Legfelsőbb Bíróság megjegyzi, hogy a felperes felülvizsgálati kérelmében megjelölt legfelsőbb bírósági döntés más tényállás alapján született, jelen üggyel nem összehasonlítható.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. 27. 470/1998. sz.)