adozona.hu
AVI 2001.1.4
AVI 2001.1.4
Az adózás rendjéről szóló törvény a határozat módosításának korlátai között a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokat nem szabályozza (1990. évi XCI. tv. 74. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes mint importőr és a P. S. Kft. 1995. október 12-én import-bizományosi szerződést kötött világító petróleum beszerzésére. A szerződés 3. pontjában a P. S. Kft. kérte a termék fogyasztási adómentes vámkezelését a birtokában lévő mentességet biztosító okirat alapján és felelősséget vállalt, hogy a terméket kizárólag a jogosítványában szereplő gyártáshoz alapanyagként használja fel. Ennek alapján a felperes a vámhivataltól szigorú számadású füzetet kapott, amely fogyasztási adómentes be...
AVI 2001.1.4 Az adózás rendjéről szóló törvény a határozat módosításának korlátai között a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokat nem szabályozza (1990. évi XCI. tv. 74. §)
A felperes mint importőr és a P. S. Kft. 1995. október 12-én import-bizományosi szerződést kötött világító petróleum beszerzésére. A szerződés 3. pontjában a P. S. Kft. kérte a termék fogyasztási adómentes vámkezelését a birtokában lévő mentességet biztosító okirat alapján és felelősséget vállalt, hogy a terméket kizárólag a jogosítványában szereplő gyártáshoz alapanyagként használja fel. Ennek alapján a felperes a vámhivataltól szigorú számadású füzetet kapott, amely fogyasztási adómentes beszerzésekre és az azt követő felhasználás nyilvántartására szolgált. A felperes a P. S. Kft. részére 1995. október 10-én kiadott igazolásra hivatkozással, amely engedély 1995. november 16. napjáig szólt, kérte mint import bizományos a vámmentes vámkezelést az 1995. október 16-án kelt beadványában.A vámhivatal az 1995. október 20. és 1995. november 14. napja között hozott határozataiban a felperes által importált terméket fogyasztási adó- és általános forgalmi adó mentesen vámkezelte. Ezt követően az első fokon eljárt vámhivatal az 1995. november 24-én kelt határozataiban a felperes 225 778 521 Ft fogyasztási adó és 56 444 631Ft általános forgalmi adó, összesen 282 223 152 Ft megfizetésére kötelezte. A határozatok indokolása megállapította, hogy a felperes a vámkezelések során nem rendelkezett a fogyasztási adómentesség feltételeivel.
Az alperes jogelődje az 1996. február 5-én kelt határozatával az elsőfokú határozatokat helybenhagyta. A határozat indokolása szerint a vámhivatal igazolását 1995. november 17-én visszavonta, ezért emiatt szabta ki a fogyasztási adót és az ennek alapján fizetendő általános forgalmi adó különbözetet. Határozatát az 1991. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: FAT) 7. § (2) bekezdésének b) pontjában írtakra alapította, mert a perbeli termék importálója a felperes volt, aki a saját nevében kérte a vámkezelést. A felperes viszont fogyasztási adó mentesítéssel nem rendelkezett.
A felperes keresetében a jogerős határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
Az alperes nyilatkozatában kérte a kereset elutasítását.
Az első fokon eljárt városi bíróság az 1997. évi április hó 30. napján 16. számú ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes és a P. S. Kft. importbizományosi szerződést kötött, a P. S. Kft. érvényes mentesítési engedéllyel rendelkezett, a szerződés alapján a Kft. volt az adóalany. Hivatkozott a FAT 7. § (2) bekezdésének b) pontjában és a 4. § (2) bekezdésében írtakra.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. A másodfokú bíróság az irányadó jogszabályok felsorolása és alkalmazása mellett megállapította, hogy a fogyasztási adómentes vámkezelésre akkor kerülhet sor, ha a felperes az adott per tárgyát képező eljárásban saját nevére kéri a mentesítést, ezt megkapja, majd ennek eredeti példányát a vámkezelések során bemutatja. Tekintettel arra, hogy a felperes a mentesítésre vonatkozó engedéllyel nem vitásan nem rendelkezett - ekként ugyanis az 1996. október 16-án benyújtott kérelem, majd az ennek nyomán átadott szigorú számadású füzet nem tekinthető -, a felperes a fogyasztási adómentes vámkezelésre nem volt jogosult. A perben az alperes határozatának jogszerűsége vagy a jogszabálysértés megállapítása szempontjából kizárólag annak a két tényezőnek volt jelentősége, hogy a felperes volt az importálónak, tehát a vámfizetésre kötelezettnek tekinthető, ugyanakkor mentesítésre vonatkozó engedéllyel nem rendelkezett, következésképp a határozat jogszerű volt.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése mellett az első-fokú bíróság ítéletének hatályban tartását és az alperes perköltségben való marasztalását kérte. Álláspontja szerint a FAT 7. § (1) és (2) bekezdése szerint nem volt szükséges részére a mentesítő határozat beszerzése, mert a (3) bekezdés rendelkezései az adott esetben nem voltak alkalmazhatók. Hivatkozott arra, hogy az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 84. § (1) bekezdésének, illetve az államigazgatási eljárásról szóló többször módosított 1957. évi IV. törvény 61. § (5) bekezdésében írtakat a határozatok megsértették. Végül sérelmezte, hogy az általa felajánlott tanúbizonyítást az adóhatóságok mentesítésével kapcsolatos eljárására az eljárt bíróságok mellőzték.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 5. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni.
A perbeli esetben eldöntendő kérdés az volt, hogy a felperes vámfizetésre kötelezett volt-e és ehhez képest jogosult volt-e a fogyasztási adómentes vámkezelésekre, illetve hogy az adómentes vámkezelésről szóló határozatok visszavonása jogszerű volt-e. Az 1966. évi 2. tvr. 6. §-ának a) pontja szerint vámfizetésre kötelezett az, aki a vámárut maga vagy megbízottja útján a belföldi forgalom számára vámkezelteti. A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bírósággal egyezően megállapította, hogy a felperes kérte a belföldi forgalom részére történő vámkezelést a 35/1976. (XI. 10. ) PM-KkM együttes rendelet 69. § (5) bekezdésének a) pontjában írtaknak megfelelően saját nevében, saját számlára, amelyet alátámasztottak az általa kiállított egységes vámáru-nyilatkozat adatai is. A felperes tehát vámfizetésre kötelezett és egyben importáló is volt. A felperes mint importáló a FAT 1. § (1) bekezdésének b) pontja alapján fogyasztási adó fizetésére kötelezett. A FAT</a> helyes értelmezése szerint az importáló a 7. § (1) bekezdése alapján mentesülhet az adó megfizetése alól a (2) bekezdés b) pontjában és a (3) bekezdésben írt feltételek teljesítése esetén akkor, ha az importálást megelőzően azt írásban kéri a vámhivataltól és ha a kérelem a jövedéki szabályozásról szóló 1993. évi LVIII. törvényben meghatározott feltételeknek megfelel [17/B. § (1) és (4) bekezdése, továbbá (6) bekezdése] és mentesítést kap, teljesíti a nyilvántartási és elszámolási előírásokat. A felsoroltakból nem vonható le az a felülvizsgálati kérelemben írt következtetés, hogy a FAT 7. § (3) bekezdése csak a gyártókra vonatkozik, a felperes importálóra nem. A perbeli esetben a vámhatóság határozatait éppen azért vonta vissza, mert a felperes nem rendelkezett a fogyasztási adó mentesség feltételeivel, a per alapját képező időszakban a felperes mint importőr saját nevében és saját számlára végezte az importot, ugyanakkor nem rendelkezett a területileg illetékes vámhivatal jövedéki termék fogyasztási adómentesen való felhasználására jogosító engedéllyel.
Az Art. 3. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az Art. hatálya kiterjed az adóval összefüggő befizetésekre és az azzal kapcsolatos eljárásra. A vámhatóság az Art. 6. § (1) bekezdésének b) pontjában foglaltaknak megfelelően adóhatóságként járt el és ezért eljárásában az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit akkor kellett alkalmaznia, ha az Art., vagy adó, adófizetési kötelezettséget, költségvetési támogatást megállapító törvény másként nem rendelkezik [Art. 4. §-ának (1) bekezdése]. Ezzel összhangban rendelkezett az 1957. évi IV. törvény 3. §-ának (6) bekezdése, hogy a törvényt az adóigazgatási ügyekben akkor kell alkalmazni, ha jogszabály másként nem rendelkezik.
Az Art. 84. §-ának (1) bekezdése az adóügyben hozott határozat módosítására az Áe. 61. §-ában foglaltaktól eltérő szabályozást tartalmaz, így a fogyasztási adó és általános forgalmi adó pótlólagos kiszabásáról rendelkező közigazgatási határozat tekintetében nem az Áe.</a>, hanem az Art. szabályait kell alkalmazni.
Az Art. 84. §-ának (1) bekezdése lehetővé teszi az adóhatóság részére a határozatnak az adózó terhére történő módosítását vagy visszavonását, mégpedig a határozat közlésétől számított egy éven belül abban az esetben, ha a felettes szerv vagy a bíróság a határozatot még nem bírálta el. Mivel ez a jogszabályi rendelkezés a határozat módosításának korlátai között a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokat nem szabályozza, a vámhatóság jogszerűen módosította a felperes terhére jogszabálysértő alaphatározatát az annak közlésétől számított egy éven belül.
Végül a Legfelsőbb Bíróság utal arra, hogy a perbeli jogvita az okirati bizonyítékok alapján eldönthető volt, ezért az eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül mellőzték a felperes által indítványozott tanúbizonyítást.
A kifejtettek alapján nem volt értékelhető és nem volt jelentősége a felperes által a felülvizsgálati eljárásban utóbb csatolt 83/1996. (V. 22.) VPOP utasításnak.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú ítéletet a Pp. 275/A. §-ában foglaltak alapján hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 27. 496/1998. sz.)