adozona.hu
AVI 2000.12.155
AVI 2000.12.155
A jövedéki törvény alkalmazása során tárgyi bizonyítási eszköz lehet minden olyan dolog, amely a jövedéki törvény megsértésének bizonyítására alkalmas (1993. évi LVIII. tv. 67. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes alkalmazottja, H. Gyula által vezetett, a felperes tulajdonát képező FFZ-373 Volvo típusú haszongépjárművet és a pótkocsit 1996. április 4-én közúti ellenőrzés alá vonták. Az ellenőrzés megállapította, hogy a tartálykocsi gázolajat szállít, a szerelvény elején és oldalán a veszélyes anyag szállítására vonatkozó megkülönböztető ADR tábla nem volt kihajtva csupán a szerelvény végén, valamint azt, hogy H. Gyula semmiféle, a szállítmányra vonatkozó hivatalos okmánnyal nem rendelkezett....
AVI 2000.12.155 A jövedéki törvény alkalmazása során tárgyi bizonyítási eszköz lehet minden olyan dolog, amely a jövedéki törvény megsértésének bizonyítására alkalmas (1993. évi LVIII. tv. 67. §).
A felperes alkalmazottja, H. Gyula által vezetett, a felperes tulajdonát képező FFZ-373 Volvo típusú haszongépjárművet és a pótkocsit 1996. április 4-én közúti ellenőrzés alá vonták. Az ellenőrzés megállapította, hogy a tartálykocsi gázolajat szállít, a szerelvény elején és oldalán a veszélyes anyag szállítására vonatkozó megkülönböztető ADR tábla nem volt kihajtva csupán a szerelvény végén, valamint azt, hogy H. Gyula semmiféle, a szállítmányra vonatkozó hivatalos okmánnyal nem rendelkezett. A helyszínen határozatot hoztak a kb. 19 100 liter gázolaj lefoglalásáról.Az ellenőrzéshez kapcsolódóan az 1996. április 4-én kelt határozattal a felperes tulajdonát képező gépjárműt tárgyi bizonyítási eszközként lefoglalták. H. Gyula a rendőrségi meghallgatásakor olyan előadást tett, hogy csapágyolajat szállít, majd később elismerte, hogy a szállítmánya gázolaj volt.
Utóbb H. Gyula az eljáró vámhatósághoz olyan okmányokat mutatott be, mely szerint a felperes tulajdonát képező haszongépjárművet 1996. március 14-től 1996. április 30-ig bérbe adta az M. R. Bt.-nek. A hatóság meghallgatta H. Gyulát és Cs. Zoltánt az M. R. Bt. tagját, akik elmondták, hogy Cs. Zoltán telefonon kérte meg H. Gyulát arra, hogy D.-re menjen fuvarért. D.-n az út melletti kocsiból fejtették át az üzemanyagot a felperes tulajdonában álló tartálykocsiba, H. Gyula az átfejtéskor sem számlát, sem szállítólevelet nem kapott. Utóbb az átfejtett áruról az M. I. nevében, de nem általa kiállított számlát és az M. I. nevére szóló jövedéki engedélyt kapott az M. R. Bt.
A vámhivatal 1996. április 10-én kelt határozatával, mely határozatot utóbb április 11-én módosítottak,2 318388 forint jövedéki bírsággal sújtotta az M. R.Bt.-t. Elrendelte a lefoglalt kőolajtermék elkobzását és megsemmisítését.
Ez a határozat fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett, az M. R. Bt. azonban a kiszabott bírságot nem fizette meg.
A felperes fellebbezést nyújtott be a járműszerelvény lefoglalásáról rendelkező határozat ellen.
Az alperes 1996. július 2-án kelt határozatával a felperes fellebbezését elutasította, a lefoglalásról szóló első fokú határozatot helybenhagyta. A határozat indokolása szerint a gépjárműszerelvény tárgyi bizonyítási eszközként lett lefoglalva, így a jövedéki törvény 68. § (2) bekezdés b) pontjának megfelelően a lefoglalás megszüntetésére csak a jogerős jövedéki bírság megfizetése után kerülhet sor. A jövedéki bírságot nem fizették meg, e vonatkozásban nincs jelentősége annak, hogy a jövedéki bírság megfizetésére kötelezett a bérlő volt, a lefoglalt gépjárműszerelvény tulajdonosa viszont a felperes.
A felperes keresetében az alperes 1996. július 2-án kelt határozatának hatályon kívül helyezését kérte, és kérte a lefoglalás megszüntetésével a jármű kiadását. A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte. A felperes arra hivatkozott, hogy az alperes azonos kategóriaként kezeli a zár alá vételt és a lefoglalást, az ellenőrzéskor a szerelvény a bérleti szerződés alapján a bérbevevő rendelkezésére állott, így a jövedéki törvény 66. § (2) bekezdés b) pontja alapján a megjelölt szállító alatt nem a felperest, hanem az M. R. Bt.-t kellett érteni. A jövedéki törvény nem definiálja a bizonyítási eszköz fogalmát, ez azonban a büntetőeljárási szabályokból sem vezethető le. A járműszerelvény egyébként sem tekinthető bizonyítási eszköznek, ezért a lefoglalás felté-telei nem álltak fenn. A felperes hivatkozott arra is, hogy más esetben a pénzügyőrség feloldotta a lefoglalást.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 7. számú ítéletével az alperes keresettel támadott határozatát az első fokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy a perbeli esetben a felperes járművei alkalmazott nélkül kerültek az M. R. Bt. használatába. H. Gyula nem mint a felperes alkalmazottja vezette a járművet, hanem nyilatkozata szerint az M. R. Bt. vezetője közvetlenül őt kereste meg a munka elvégzésére. Így az állapítható meg, hogy H. Gyula nem a munkakörében eljárva vezette az autót. Ezért a jövedéki szabályozásról és ellenőrzésről szóló, valamint bérfőzési szeszadóról szóló 1993. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Jszt.) 70. § (3) bekezdését nem lehet alkalmazni. Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a jövedéki törvény, a bizonyítási eszköz, a lefoglalás és zár alá vétel fogalmait nem határozza meg, így e fogalom meghatározására forrásként csak a büntetőeljárás fogalmai érvényesülhetnek, mint lex generalis. Az elsőfokú ítélet idézte a büntetőeljárás vonatkozó rendelkezéseit. Mindezek alapján azt állapította meg, hogy a szállítási eszköz nem minősül tárgyi bizonyítási eszköznek, ezért a vámhatóság a Jszt. 68. § (1) bekezdés b) pontja szerint nem foglalhatta volna azt le. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a felperes az adott esetben nem volt a jövedéki törvény alanya, vele szemben jogkövetkezmények alkalmazására nem kerülhetett volna sor, tekintettel arra, hogy nem volt szállítója az elvont terméknek. Az elsőfokú bíróság elfogadta az alperes azon érvelését, hogy a lefoglaláskor még nem lehetett tudni, hogy kinek a tulajdona a szerelvény, alkalmazhatók-e a jogkövetkezmények, de erre álláspontja szerint a Jszt.66. § (2) bekezdés b) pontja szerint lehetett volna a jármű zár alá vételét elrendelni, illetve ennek megfelelően megfontolni a büntetőeljárás megindítását. A zár alá vétel időtartama alatt tisztázható lett volna a tulajdoni viszony.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezett.
A Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 2. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A másodfokú bíróság megerősítette az elsőfokú ítéletben kifejtett azon álláspontot, mely szerint a jelen esetben a Jszt. 66. § (2) bekezdése alapján lehetőség lett volna a szállítóeszköz zár alá vételére. Álláspontja szerint ugyanis a Jszt. zár alá vételt biztosító szabály éppen azt a célt szolgálja az elrendelt tíz, illetve harminc nap alatt - hogy az államigazgatási szerv eldönthesse: van-e alapos gyanú a Jszt. 67. § (8) bekezdése szerinti büntetőeljárás kezdeményezésére. Ennek keretében a vámhatóságok a Jszt. 66. § (1)-(7) bekezdésében szabályozott eljárás mellett a Be.</a> szabályait kell hogy alkalmazzák. A másodfokú bíróság helytállónak találta az elsőfokú bíróság azon megállapítását is, hogy mivel jelen esetben büntetőeljárás nem indult, a felperes tulajdonában lévő szállítójármű a Jszt. 78. § (1) bekezdés b) pontja alapján nem volt lefoglalható, a perbeli esetben ugyanis a szállítóeszköznek nem volt köze a jövedéki törvény megsértéséhez. Nem volt szerepe abban, hogy az M. R. Bt. a termék eredetét nem tudta igazolni.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság álláspontjával ellentétesen azt állapította meg, hogy a felperes a jövedéki ellenőrzés folytán a Jszt. által szabályozott eljárási jogviszony alanyává vált, anyagi jogi értelemben azonban nem követte el a Jszt. 54. § b) pontjába ütköző jogellenes tevékenységet, miután a perbeli terméket nem a felperes "szállította".
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítéletek megváltoztatását és a kereset elutasítását.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 2. sorszámú ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
Az első fokú vámhatóság 1996. április 4-én kelt határozatával - mely határozatot az alperes mint másodfokú hatóság helybenhagyott - a felperesi társaság tulajdonát képező Volvo tartálykocsit a Jszt. 68. § (1) bekezdés b) pontja alapján tárgyi bizonyítási eszközként foglalta le.
E határozatot a vámhatóság azon a napon hozta, amikor a közúti ellenőrzés során e tartálykocsit vezető H. Gyula nem tudta igazolni a tartálykocsiban szállított mintegy 19 000 liter gázolaj származását.
A közúti ellenőrzést követő rendőrségi előállításon H. Gyula először olyan vallomást tett, hogy a tartályban csapágyolajat szállít, majd a Kerületi Rendőrkapitányság helyiségében elmondta, hogy aznap Cs. Zoltán győri lakástelefoni felhívására kellett D.-re mennie az 50-es út menti lovardához, ahol egy Mercedes tartálykocsiból fejtették át az őáltala vezetett tartálykocsiba a gázolajat. A szállítmánnyal az utasítás szerint a felperes Cs.-T. Kft. Budapest, B. úti telephelyére kellett mennie, ahol a kocsikulccsal együtt ott kellett volna azt hagynia.
A gépkocsivezető másnap 1996. április 5-én, az első fokú vámhivatal helyiségében tartott meghallgatáson előadta, hogy a felperes az M. R. Bt.-nek adta bérbe az általa vezetett tartálykocsit, a bérleti idő alatt a gépjárművet a bérbeadó (a felperes) alkalmazottai vezetik, ő is ilyen alkalmazott.
A későbbi jövedéki eljárás során került megállapításra az a tény, hogy a járműkocsi bérlő M. R. Bt. a gépjárműszerelvény mint szállítóeszköz alkalmazásával a Jszt. 67.§ (1) bekezdés b) és c) pontjában ütköző törvénysértést követett el. A vámhatóság a jövedéki törvénysértés megállapításához szükséges tényállás tisztázása érdekében hozott a cselekmény elkövetésének napján - tehát a jövedéki eljárás megindításának napján - a lefoglalásról határozatot.
A gázolaj mint folyékony anyag szállítása speciális szállítóeszköz nélkül nem elképzelhető. A Jszt. 67. § (1) bekezdés b) pontja a szállítást mint elkövetési magatartást külön is nevesíti és feltételekhez, engedélyekhez köti.
Az elsőfokú bíróság ítéletében helytállóan állapította meg, hogy a jövedéki törvény alkalmazása szempontjából tárgyi bizonyítási eszköz lehet minden olyan dolog, amely a jövedéki törvény megsértésének bizonyítására alkalmas. Tévedett azonban a bíróság akkor, amikor azt állapította meg, hogy a felperes tulajdonát képező járműszerelvény nem alkalmas bizonyítási eszközként való szereplésre. Az eljárás kezdeti szakaszában ugyanis a fent leírtak szerint nem lehetett még tudni, hogy a gázolaj szállítására használt eszköz kinek a tulajdona, kinek a megbízásából került sor a gázolaj szállítására (olyan adatok mellett, hogy a felperes telephelyére kellett az olajat szállítani), vitatott volt a tartálykocsi tartalma is, hiszen a gépkocsivezető erre vonatkozóan is ellentétes előadásokat tett. Az eljárás későbbi szakaszában a hatóság a tényállást tisztázta. A lefoglalás megszüntetéséről azonban a Jszt. 68. § (2) bekezdés b) pontja úgy rendelkezik, hogy a tárgyi bizonyítási eszköz lefoglalását - az (5) bekezdésben foglalt eltéréssel - meg kell szüntetni, ha az eljárás érdekében arra már nincs szükség és a jogerős jövedéki bírságot megfizették. A törvény a lefoglalás megszüntetésénél tehát együttes feltételt ír elő, a feltételek egyike a jövedéki bírság megfizetése nem valósult meg, ezért az alperes helytállóan rendelkezett a lefoglalás megszüntetése iránti kérelem elutasításáról.
Jelen eljárás tárgya az volt, hogy a bíróság felülvizsgálja azt a közigazgatási határozatot, mely a felperes tulajdonát képező jármű lefoglalásáról szólt, és mely a lefoglalás feloldása iránti kérelmet elutasította. A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatosan megállapította, hogy az alperes keresettel támadott határozata jogszabályt nem sértett. A perbeli esetben a vámhatóság a jármű zár a1á vételéről nem hozott rendelkezést, a Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatban nem értett egyet a jogerős ítéletben kifejtettekkel, a zár alá vétel ugyanis a Jszt. 66. § (2) bekezdés b) pontja alapján a jogkövetkezmények között meghatározott időre előírt szankció, és nem azt a célt szolgálja, hogy az eljáró államigazgatási szerv döntsön az esetleges büntetőeljárás kezdeményezéséről.
A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza, hogy jelen esetben a jövedéki törvény alapján történt a lefoglalás jogszerűen. A vámhatóság a jövedéki törvény alapján köteles és jogosult eljárni, a törvényben felsorolt intézkedések megtétele mellett a Jszt. 66. § (8) bekezdése szerint az (1)-(7) bekezdésben foglalt rendelkezések alkalmazása mellett, ha a cselekmény egyben a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény rendelkezéseit is megsérti, büntetőeljárást kezdeményez.
A rendelkezés tehát azt jelenti, hogy a vámhatóság nem a büntetőeljárási jogszabályok szerint jár el, hanem jogosult arra, hogy a jövedéki eljárás mellett kezdeményezze a büntetőeljárás megindítását.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése szerint a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 27 313/1998. sz.)