adozona.hu
AVI 2000.11.144
AVI 2000.11.144
A vételár részletekben történő kifizetése nem minősül felfüggesztő feltételnek [1990. évi XCIII. tv. 3. § (6) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az 1993. február 2-án kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta a Pénzintézeti Központtól mint felszámolótól az M. P. K. és V. Vállalat gyáringatlanát a rajta lévő építményekkel, berendezésekkel és felszerelésekkel együtt. A felek az adásvétel tárgyát képező vagyon ellenértékét 18 000 000 Ft + áfában határozták meg akként, hogy ebből 1,8 millió Ft a belterületi föld értéke, 16 millió 200 ezer Ft pedig az ingatlanon lévő berendezései és felszerelési tárgyak, valamint a leltárban rés...
AVI 2000.11.144 A vételár részletekben történő kifizetése nem minősül felfüggesztő feltételnek [1990. évi XCIII. tv. 3. § (6) bek.]
A felperes az 1993. február 2-án kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta a Pénzintézeti Központtól mint felszámolótól az M. P. K. és V. Vállalat gyáringatlanát a rajta lévő építményekkel, berendezésekkel és felszerelésekkel együtt. A felek az adásvétel tárgyát képező vagyon ellenértékét 18 000 000 Ft + áfában határozták meg akként, hogy ebből 1,8 millió Ft a belterületi föld értéke, 16 millió 200 ezer Ft pedig az ingatlanon lévő berendezései és felszerelési tárgyak, valamint a leltárban részletezett egyéb vagyontárgyak értékéből és ezek általános forgalmi adójából tevődik össze. A felperes az adásvételi szerződést a Földhivatalhoz 1993. november 17-én nyújtotta be.Az első fokon eljárt közigazgatási szerv fizetési meghagyásában az ingatlan forgalmi értékét 31 800 000 Ftban határozta meg és a felperest kötelezte 1 590 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illetéknek, 1000 Ft tulajdonjog bejegyzési illetéknek, valamint 318 000 Ft mulasztási bírságnak a megfizetésére. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatot helyben hagyta. Döntését az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 70.§ (2)-(3) bekezdésére, az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 74. § (1) bekezdésének b) pontjára, valamint a 27/1972. (XII. 31.) MÉM sz. rendelet (továbbiakban: R.) 73. § (1) bekezdésére alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a forgalmi érték megállapítására az Illetékhivatalnak az elmúlt 2 év összehasonlító adatait kell felhasználnia. Ezek adataira figyelemmel pedig a szerződés szerinti vételi árat forgalmi értékként elfogadni nem lehetett. Hivatkozott arra is, hogy a tulajdonjog-átruházást a Földhivatal az adásvételi szerződés alapján jegyezte be, a szerződést pedig a felperesnek a szerződés keltétől számított 30 nap alatt kellett volna benyújtania. Mivel ezt elmulasztotta, a mulasztási bírság kiszabására jogszerűen került sor.
A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását kérte. Petituma irányult, hogy a bíróság az ingatlan forgalmi értékét 10 millió Ft-ban határozza meg és ez után írja elő a fizetendő illetéket. Vitatta továbbá a mulasztási bírság kiszabásának jogalapját és a bírság összegszerűségét is.
Az alperes ellenkérelmében - a határozatába foglalt indokolásra figyelemmel - a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes kereseti kérelmének részben helyt adott és az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően akként módosította, hogy a mulasztási bírság összegét 100 000 Ft-ra leszállította, egyebekben a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy az alperes helyesen határozta meg az ingatlan forgalmi értékét, határozata megfelelt az Itv. 102. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott jogszabályi követelménynek. Az volt a jogi álláspontja, hogy a felperes mulasztására figyelemmel jogszerűen került sor a mulasztási bírság kiszabására, annak mértéke azonban nem felelt meg az Art. 74. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésnek, így azt a jogszabályban meghatározott felső határra, azaz 100 000 Ft-ra le kellett szállítani.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását, kereseti kérelmének megfelelő ítélet meghozatalát. Vitatta a forgalmi értéket és az volt a jogi álláspontja, hogy a szerződés 1993. november 8-án, azaz akkor lépett hatályba, amikor a korábbi tulajdonos részére kiállította a tulajdonjogot átruházó jognyilatkozatát, ezért mulasztás nem róható a terhére. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helyben hagyását kérte.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján - mint érdemben helyes döntést hagyta helyben. Ítéletében arra mutatott rá, hogy az adásvételi szerződés II. pont 1. alpontja kifejezetten tartalmazza, hogy az adásvételi szerződés 1999. március 1-jén lép hatályba. Az elsőfokú bíróság ítéletében helytállóan vont le ténybeli és jogkövetkeztetést a felperes mulasztására vonatkozóan. Az alperes eljárása kapcsán pedig azt rögzítette, hogy az megfelelt a többször módosított államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 26. §-ában foglaltaknak, mivel összehasonlító adatokat szerzett be, helyszíni szemle után becsléssel állapította meg a forgalmi értéket, az Itv. 102. § (1) bekezdésének e) pontjára is figyelemmel. A rendelkezésre álló bizonyítékokat az alperes jogszerűen mérlegelte tekintettel arra, hogy a másodfokú eljárásban beszerzett igazságügyi szakértői vélemény az alperesi forgalmi értékmeghatározástól csekély mértékben tér el. Okszerűtlen, jogszabályba ütköző mérlegelés nem áll fenn.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte a jogerős ítélet megváltoztatását, a mulasztási bírság törlését és a vagyonszerzési illetéknek 17 800 000 Ft forgalmi érték alapulvételével történő kiszabását. Vitatta a perbeli szakvélemény megállapításait, és azzal érvelt, hogy a forgalmi érték meghatározására nem az Itv. 70. §-ában foglaltak szerint került sor, és az e körben tett ítéleti megállapítások tévesek, iratellenesek. Felülvizsgálati kérelmét azzal is indokolta, hogy az adásvételi szerződés hatályba lépését a felek a szerződésben felfüggesztő feltételhez, azaz a vételár teljes kifizetéséhez kötötték. Mivel ez csak 1993. november 8-án teljesült, ezért mulasztás nem terheli, a bírság kiszabásának jogalapja sem áll fenn.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 14. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Rámutatott a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a Pp. 270.§ (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát csak jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. Ebből a kogens jogszabályi rendelkezésből következően a fellebbezési eljárásban beszerzett szakvéleménybe foglalt megállapításokat, valamint a jogerős ítéletben rögzített tényállást a felülvizsgálati eljárásban már nem lehet vitatni. A Legfelsőbb Bíróság továbbá - a felperes hivatkozásával ellentétben - nem észlelt olyan iratellenes téves, okszerűtlen, ténybeli megállapítást illetve ténybeli következtetést, amely arra utalt volna, hogy a másodfokú bíróság határozatát nem a Pp. 206. § (1) bekezdése és a 221. § (1) bekezdése szerint eljárva hozta volna meg. Kiemeli e körben azt is, hogy a felperes a fellebbezési eljárásban a szakvéleményre vonatkozóan érdemi nyilatkozatot nem terjesztett elő, az abban foglalt megállapításokat nem vitatta. A jogerős ítéletet hozó bíróság pedig helyesen utalt arra, hogy az alperes nem szegte meg az Áe. 26. § (1) bekezdésében foglalt tényállás tisztázási kötelezettségét és döntéshozatali eljárása illetve határozata megfelelt az Itv. 70. §-ában foglaltaknak is. Az Itv. 70. §-ában foglalt jogszabályi feltételek a helyszíni szemle foganatosítása, összehasonlító értékadatok beszerzése, a felek nyilatkozatának ismerése teljesült. Helyesen utalt a másodfokú bíróság arra is, hogy az alperes a forgalmi érték meghatározásánál döntését mérlegelésre hozta meg, a mérlegelés indokai pedig az Áe. 43. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltaknak megfelelően a felülvizsgálni kért határozatban feltárásra kerültek. A mérlegeléssel hozott döntés pedig csak akkor jogszabálysértő, ha az annak alapjául szolgáló tényállás nem tisztázott, illetve annak szempontjai nem ismerhetők meg avagy az önkényes. Ez pedig a perbeli esetben - az előzőekben kifejtettek miatt - illetve azért sem állt fenn, mivel okszerűtlen önkényes mérlegelésre utaló adat a perben sem nyert igazolást.
Az illetékfizetési kötelezettség az Itv. 3. § (3) bekezdésének a) pontja értelmében visszterhes vagyonátruházás esetén a szerződés megkötése napján keletkezik. E szabály alól kivételt az Itv. 3. § (6) bekezdése jelent, mely szerint felfüggesztő feltétellel kötött szerződés esetén a vagyonszerzési illetékkötelezettség csak a szerződés hatályának beálltakor keletkezik. Az R. 73. § (1) bekezdése értelmében pedig az ingatlanhoz kapcsolódó jog keletkezésének bejegyzése iránti kérelmet a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés keltétől számított 30 napon belül kell a földhivatalhoz benyújtani. Ha a szerződés létrejöttéhez harmadik személy beleegyezése vagy - ide nem értve a földhivatali engedélyt - hatósági jóváhagyás szükséges, akkor a kérelmet a bejegyzéstől illetve jóváhagyástól számított 30 napon belül kell a földhivatalhoz benyújtani. A felperes szerződésének létrejötte általa sem vitatottan nem függött harmadik személy beleegyezésétől és hatósági jóváhagyástól sem. A jogerős ítéletet hozó bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy a felek a szerződésben (II/1. pont) az adásvételi szerződés hatályba lépéseként 1993. március 1. napját állapították meg. A szerződésben pedig a felek felfüggesztő feltételt nem kötöttek ki. A szerződés V. pontjában a "Vételár, fizetési mód, szankciók" tekintetében rendelkeztek. A vételár részletekben történő kifizetése pedig nem tekinthető felfüggesztő feltételnek. Ha pedig a szerződő felek a tulajdonjog bejegyzésére vonatkozó engedélyt a vételár teljes kifizetésekor külön okiratban adják meg (perbeli szerződés II. pontja), az csupán tulajdonjog fenntartással történő eladást jelent, és olyan tényt, amit egyébként az ingatlan-nyilvántartásba is be lehet jegyezni. A másodfokú bíróság jogerős ítéletében tehát helyesen állapította meg, hogy a felperes esetében fennállt a mulasztási bírság kiszabásának jogalapja.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért határozat megfelel a jogszabályoknak, olyan eljárási szabálysértés sem történt, amelynek az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása lett volna, ezért a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a megtámadott határozatot hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 27.238/1998. sz.)