adozona.hu
AVI 2000.10.128
AVI 2000.10.128
A vámérték megállapításakor a GATT Értékegyezmény és a vámtörvény rendelkezéseiben előírt kötelező sorrendet nem lehet megkerülni [1995. évi C. tv. 2. § (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A Pénzügyminisztérium Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokság Ellenőrzési Hivatal Külkereskedelmi Ellenőrzési Osztálya hatósági ellenőrzést tartott az O. Magyarország Járműgyártó Kft.-nél és jelen per felperesénél (előző vizsgálat idején O. Magyarország Autóforgalmazó Kft.) a belföldi forgalom számára vámkezelt személygépkocsik tarifális besorolásának és vámérték képzésének vizsgálatára vonatkozóan a forgalmazó felperesi Kft. alakulásától 1995. decemberig tartó időszakra. Az ellenőrzés me...
AVI 2000.10.128 A vámérték megállapításakor a GATT Értékegyezmény és a vámtörvény rendelkezéseiben előírt kötelező sorrendet nem lehet megkerülni [1995. évi C. tv. 2. § (3) bek.]
A Pénzügyminisztérium Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokság Ellenőrzési Hivatal Külkereskedelmi Ellenőrzési Osztálya hatósági ellenőrzést tartott az O. Magyarország Járműgyártó Kft.-nél és jelen per felperesénél (előző vizsgálat idején O. Magyarország Autóforgalmazó Kft.) a belföldi forgalom számára vámkezelt személygépkocsik tarifális besorolásának és vámérték képzésének vizsgálatára vonatkozóan a forgalmazó felperesi Kft. alakulásától 1995. decemberig tartó időszakra. Az ellenőrzés megállapította a rendelkezésre bocsátott okmányok alapján, hogy a felperes vámérték képzése az 1995. június 13-át követő előírásoknak nem felelt meg. A gyártó és a forgalmazó között ugyanis függőségi viszony állt fenn, mely kapcsolat befolyásolta a vámérték képzést. Ezért a vámérték képzés során a Genfben 1979. április 12. napján kelt "Egyezmény az Általános Vám és Kereskedelmi Egyezmény VII. cikkének végrehajtására" és a Genfben 1979. november 1. napján kelt "Jegyzőkönyv az általános vám és kereskedelmi egyezmény VII. Cikkének végrehajtásáról szóló egyezményhez" kihirdetéséről szóló 57/1980. (XII. 27.) MT rendelet (a továbbiakban: GATT, illetőleg Jegyzőkönyv) szabályai közül a GATT 1. cikk2/b. (ii. pontjában foglaltak ő és azon keresztül a GATT 5. cikk 1/a. pontjában foglaltak ő nem, hanem a 6. cikk rendelkezései alkalmazhatók. Az ellenőrzési osztály a jegyzőkönyvi megállapítások alapján megkereste az illetékes elsőfokú vámhatóságot a megfelelő intézkedés meghozatala céljából.Az elsőfokú vámhatóság határozataiban a vámértéket helyesbítette, pótfizetési kötelezettségeket írt elő a felperes terhére. A vámérték képzést a GATT 6. cikk alapján végezte el.
A felperes fellebbezése folytán eljáró alperes határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta.
Az alperes határozataiban kitért arra, hogy a másodfokú eljárás során további bizonyítást folytatott le (a felperes felhívásra csatolta a belföldi értékesítések adásvételi számláit). A másodfokú határozat indokolása szerint a felperesnek mint importőrnek azt kellett volna igazolnia, hogy az 1. cikk rendelkezései alapján kimunkált vámérték szorosan megközelíti az egy időben, vagy közel azonos időben az 5. cikk szerint egyszer már kimunkált és a vámhatóság által is elfogadott vámértéket. Erre az eladásokat dokumentáló számlák alkalmatlanok voltak. A felperes nem végzett olyan értékesítést, amely független partnerek részére történt volna, hasonló árut más gazdálkodó Magyarországon nem importál, így az 5. cikk alkalmazása kizárt volt.
A felperes keresetében az alperes határozatainak az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte.
A felperes keresetében előadta, hogy az O. Magyarország Járműgyártó Kft. által vámszabad területen, részben külföldről behozott, részben magyar alkatrészekből összeszerelt O. személygépkocsik kizárólagos magyarországi forgalmazójaként működik, aki az így összeszerelt gépkocsikat változatlan állapotban, a vele kapcsolatban álló G. M. A. C. Pénzügyi Szolgáltató Kft. (GMAC) finanszírozó közbejöttével értékesíti az egyes márkakereskedőknek, akitől a fogyasztók a kocsikat megvásárolják. A finanszírozó szerepe pusztán pénzügyi, kereskedelmi szintnek nem tekinthető. A finanszírozó a pénzügyi hátteret biztosítja rövid 28ő40 napos határidőre, lényegében biztosíték nyújtását végzi addig, amíg a márkakereskedő ki nem fizeti a jármű vételárát. Belföldön az első kereskedelmi szint az az adásvételi szerződés, amelynek során a márkakereskedő megvásárolja a járművet. A márkakereskedő mind a forgalmazótól, mind a finanszírozótól független önálló jogalany saját kockázatára hozza meg üzleti döntéseit.
A termékek importálását, azaz a vámszabad területről Magyarországra behozatalt a felperes mint importőr végzi, ő a vámeljárást kérő.
A felperes nem vitatta, hogy az Egyezmény 15. cikk szerinti kapcsolat járműgyártó és importőr között fennállt, de a jogszabály szerint még ekkor sem kizárt, hogy a vámérték alapját a behozatali ügyleti érték képezze. Ilyen esetben ugyanis meg kell vizsgálni az eladás sajátos körülményeit és az ügyleti értéket el kell fogadni, amennyiben a kapcsolat nem befolyásolja az árat.
A felperes arra hivatkozott, hogy a belföldi árat a piac sajátosságai határozták meg a versenytársak árai és a piac felvevőképessége. A gyártó, forgalmazó, finanszírozó és márkakereskedő közötti eladási láncban a jármű végig változatlan állapotban, modellként azonos egységáron került értékesítésre egy-egy eladásnál, függetlenül a darabszámtól. A felperes állította, hogy az 1. cikk 2/b. pont ii. alpontjában felsorolt feltételek fennálltak, így az ehhez kapcsolódó 5. cikk 1/a. pontjának alkalmazására lehetőség volt. Ennek bizonyítására becsatolták a járműgyártó, a felperes és a GMAC cég által kiállított konkrét számlákat, valamint az O. G. márkakereskedő nyilatkozatát a kiskereskedelmi árakra. Ezek az okiratok bizonyították, hogy a kiskereskedelmi árba csak az 5. cikk szerinti szokásos megengedett tényezők kerültek beépítésre. Ezért törvénysértően járt el a vámhatóság, amikor a felperes vámérték képzését nem fogadta el és helyette a 6. cikk alkalmazásával állapította meg a vámértéket.
A felperes a keresetében eljárási jogszabálysértésekre is hivatkozott.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és fenntartotta a határozataiban foglalt jogi álláspontját. Az alperes ellenkérelmében hangsúlyozta, hogy a járműgyártó és a felperes között függőségi viszony van, ezért az ügyleti érték csak az 1. cikk 2/b. pontjában előírt feltételek bizonyítása esetén fogadható el. A bizonyítási kötelezettség a felperest terhelte, amelyet az 5. cikkben írt eljárás szerint kellett volna lefolytatnia. A felperes azonban a bizonyítási kísérleteit felületesen, konkrét számadatokat és számításokat mellőzve tette meg, ezért azt az alperes nem fogadta el és a 6. cikk szerint folytatta le a vámérték képzést. Az alperes nyilatkozatában azt is kifejtette, hogy a devizaszorzó és a devizaárfolyam folyamatos emelkedése miatt a vámértéket emelnie kellett volna a forgalmazónak, ehelyett a gyártó és forgalmazó között az adásvétel ára csökkent. Ezáltal a vámérték is csökkent, holott ugyanebben az időszakban a kereskedelmi ár nőtt. A vámérték az önköltség alá csökkent.
A városi bíróság 8. számú ítéletével az alperes keresettel támadott határozatait hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.
A fellebbezés folytán eljáró megyei bíróság 10. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkező részében megjelölt 1997/1997. sorszámú alperesi határozat számát kijavította 1577/1997. számú határozatra, ezen túl a kijavított ítéletet részben megváltoztatta és az alperes valamennyi határozatát az elsőfokú határozatokra is kiterjedően azzal helyezte hatályon kívül, hogy az alperes helyett a vámhivatalt kötelezte új eljárás lefolytatására. Ezt meghaladóan az ítéletet helybenhagyta. Kötelezte az alperest a felperes javára 300 000 forint másodfokú perköltség megfizetésére.
Megállapította, hogy a 9 000 000 forint fellebbezési illetéket az állam viseli.
A megyei bíróság jogerős ítéletében utalt az ugyanezen bíróság előtt megismételt fellebbezési eljárásban hozott 7. sorszámú ítéletére.
A jogerős ítélet ismertette a felperes által a Legfelsőbb Bíróság előtt Kfv. I. 27.373/1998. számon folyamatban volt felülvizsgálati eljárásban becsatolt iratot, mely szerint a Vámszervezetetek Világszövetsége Vámértékelési Technikai Bizottság 7. ülésszakára 42599E. számon a GATT Titkárság által "az Egyezmény 5. pont cikkelyének értelmezése kérés Magyarországról" megnevezésű dokumentummal megállapítva, hogy a Világszervezetek Világszövetsége Értéktechnikai Bizottságához WTO Egyezmény S. cikkelyének értelmezésére vonatkozó megkeresést Magyarország visszavonta, ezért a bizottság állásfoglalására nem került sor.
A felperes jelen eljárásban csatolta az Sz.-i Vámhivatal 1996. március 5-én kelt határozatát, melyben a vámérték megállapítása és vámterhek kiszabása a felperes bevallásával egyezően történt.
Az ítélet megállapította, hogy a felek egyező előadása szerint a megyei bíróság 1997. december 3-án kelt 7. sorszámú ítéletének keletkezése óta a vámkezelés az Egyezmény 1. cikkelye, a vámtörvény 21. §-a alapján történik.
A megyei bíróság osztotta az alperesnek azt a jogi álláspontját, hogy a felperes vámérték képzését jogszerűen nem alapíthatta az egyezmény 1. cikkére, mert nem tudta bizonyítani, hogy az exportőr és importőr közötti kapcsolat nem befolyásolta az árat.
A megyei bíróság álláspontja szerint abból a tényből, hogy az importügyleti érték alacsonyabb a személygépkocsik alkatrész bekerülési értékénél, nem szükségszerűen következik, hogy az exportőr és az importőr között fennálló kapcsolat befolyásolta az árat. A termelési költséget és nyereséget nem fedező áron történő értékesítés bizonyos üzletpolitikai célok érdekében szükséges lehet és nem korlátozódik az egymással, az egyezmény szerinti kapcsolatban álló eladókra és vevőkre.
A felperes az 1. cikk 2/b. pont ii. alpontban foglaltakat kívánta igazolni, mely szerint: az egymással kapcsolatban álló személyek közötti eladáskor az ügyleti érték elfogadható és az áruk értékelése az 1. cikk rendelkezései alapján történik, ha az importőr bebizonyítja, hogy a szóban forgó érték szorosan megközelíti az egy időben, vagy közel azonos időben előforduló alábbi értékek egyikét; az 5. cikk rendelkezései szerint meghatározott azonos vagy hasonló áruk vámértékét. A megyei bíróság megállapította, hogy a vámhatóság többszöri felhívása ellenére a felperes nem csatolt az 1. cikk 2/b. pont ii. alpontban írt követelményeknek megfelelő ő vagyis az 5. cikk rendelkezései szerint meghatározott és a vámhatóság által elfogadott áruk vámértékét igazoló bizonyítékot. A megyei bíróság nem fogadta el a felülvizsgálati eljárást követő új eljárás során becsatolt 1996. március 5-én kelt vámhatározatra való hivatkozást. A közigazgatási határozat törvényességét ugyanis a határozat meghozatalakor fennálló tényállás alapján kell megítélni, feltéve, ha a közigazgatási szerv tényállás tisztázási kötelezettségének eleget tett.
A megyei bíróság megállapította, hogy az 1. cikk vonatkozásában az alperes a tényállás tisztázási kötelezettségét teljesítette, a felperes nem volt jogosult az 1. cikk szerinti vámérték képzésére.
Alappal hivatkozott azonban a felperes arra, hogy az Egyezmény egymást követő cikkei kötelező sorrendiséget jelentenek. Így az alperes a 6. cikket a vámérték megállapításhoz csak akkor alkalmazhatta volna jogszerűen, ha a felperes az általa megjelölt 5. cikkben írt feltételeket és abban foglalt vámérték képzés jogszerűségét nem tudja bizonyítani.
A felperes tehát alappal hivatkozott arra, hogy az 5. cikk alapján jogosult a vámérték megállapítására, ha az abban foglalt valamennyi feltétel fennállt. A megyei bíróság tévesnek minősítette az alperes azon jogi álláspontját, hogy ő mivel a felperes az összes importált gépjárművet a GMAC finanszírozó részére értékesítette nincsen olyan értékesítése, mely független vevő részére történne, ezért nem felel meg az 5. cikkben írt feltételnek.
A megyei bíróság álláspontja szerint az 5. cikk alkalmazhatóságát nem zárja ki az a tény, hogy a vevő felperes a gépkocsikat először egy vele kapcsolatban álló félnek, a GMAC Kft.-nek értékesítette és csak azt követően került a gépjármű független vevőkhöz.
A megyei bíróság értékelve a becsatolt GATT Vámérték Technikai Bizottság által adott állásfoglalást mint bizonyítékot, valamint a Pénzügyminisztériumhoz címzett Magyar Köztársaság Ipari Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztériuma helyettes államtitkár által adott állásfoglalást, azt állapította meg, hogy a márkakereskedő sem a GMAC-vel, sem a felperessel nem állt az egyezmény és a Jegyzőkönyvben írt függőségi viszonyban. A szerződő felek gazdaságilag és jogilag önállóak, visszterhes szerződés esetén a szerződések rendszerint tartalmaznak az ellenőrzésnek, illetve a korlátozásnak vagy irányításnak minősíthető elemeket, különösen a tartós jogviszonyt szabályozó szerződéseknél. Ez kiemelten érvényes az ún. franchise szerződések speciális jellegére tekintettel, mely az adott esetben fennállt. A megyei bíróság megállapította, hogy a márkakereskedők és a felperes, illetve GMAC között nincs olyan többlettényállási elem, amely a márkakereskedők vonatkozásában az Egyezmény 15. cikk (4) bekezdés e) pontjában írt függőségi viszonyt megvalósította volna.
A megyei bíróság nem osztotta az alperesnek azt a jogi álláspontját, melyet a felülvizsgálati kérelemben fejtett ki, hogy az 5. cikk és a vámtörvény 25. §-a alkalmazhatóságát már önmagában elveti az a tény, miszerint a felperes az 5. cikk alkalmazásához szükséges és a 10/1996. (III. 25. ) PM rendelet 11. § b) pontjában részletezett bizonyítási kötelezettségének maradéktalanul nem tett eleget.
Az alperes ő eltérő jogi álláspontja miatt ő az 5. cikk alkalmazásához szükséges bizonyítékok csatolására a felperest nem hívta fel. Ebből a szempontból az általa egyébként csatolt okirati bizonyítékokat nem is értékelte. Így e körben az alperes által jelzett bizonyítási hiányosság a felperes terhére nem értékelhető és nem zárja el őt az 5. cikkben írt vámérték képzés alkalmazásától új eljárás keretei között. Így a megyei bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes jogosult volt az 5. cikk alapján a vámérték meghatározására, ha az ott írt valamennyi feltételeknek megfelelt. Kifejtette a másodfokú bíróság azt is, hogy az alperesnek azokra a határozataira vonatkozóan, ahol a vámtörvény 21ő26. §-ait kellett alkalmazni, a megyei bíróság álláspontja megegyezett a GATT Egyezmény 1ő6. cikkei körében kifejtett jogi állásponttal.
A felek által vitatott jogkérdés lényegét tekintve tehát a megyei bíróság a felperes keresetét eredményesnek tekintette. Ezért az elsőfokú ítélet rendelkező részében észlelt elírás kijavítását követően az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, az alperes valamennyi határozatát az elsőfokú határozatokra is kiterjedően azzal helyezte hatályon kívül, hogy az alperes helyett az Sz.-i Vámhivatalt kötelezte az új eljárás lefolytatására.
Az új eljárással kapcsolatban a megyei bíróság utalt arra, hogy a peres felek egyezően úgy nyilatkoztak, mely szerint a kiszabott vám- és adóteher összegszerűségét az 1. cikk, valamint a 6. cikk alkalmazása esetén nem vitatták. Eltérő nyilatkozatot tettek arra vonatkozóan, hogy az 1. cikk és az 5. cikk alkalmazása azonos eredményre vezetne-e a vámteher és adóteher összegére vonatkozóan. A megyei bíróság megállapította, hogy az alperes alappal hivatkozott arra, hogy a felperesnek legalább egyszer minden jelentősebb eladási ár, valamint az ezt befolyásoló költségként jelentkező köztartozás összegének változásakor minden típus vonatkozásában ki kell munkálni az 5. cikk szerinti vámértéket. A felperesnek ezt konkrét, egyedileg azonosítható gépkocsik vonatkozásában oly módon kell megtenni, hogy eljárása megfeleljen a 10/1996. (III. 25.) PM rendelet 11. § b) pontjában írt követelményeknek.
Tekintettel arra, hogy a felperes már számos bizonyítékot csatolt erre vonatkozóan is, a vámszerveknek az új eljárásban pontosan fel kell hívni a felperest arra vonatkozóan, hogy milyen további bizonyítékot kell csatolnia.
A megyei bíróság jogerős ítéletében egyebekben a perköltségre vonatkozó rendelkezésre is az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, ebben kérte az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének teljes elutasítását.
Az alperes fenntartotta a korábban kifejtett jogi álláspontját. Hangsúlyozta, hogy a megyei bíróság téves jogértelmezéssel jutott arra a megállapításra, mely szerint a felperes az 5. cikk alapján jogosult a vámérték megállapítására. Az alperes az Egyezmény szövegezéséből és annak szelleméből azt a következtetést vonta le, hogy az első kereskedelmi szintű értékesítés adatait lehet az egységár meghatározásánál figyelembe venni, ha az független partnernek történik. A vizsgálat alapját csak az első kereskedelmi szint jelentheti, az eljárás során pedig egyértelműen kiderül, hogy a felperes esetében egyetlen olyan első kereskedelmi szintű" értékesítés sem volt, mely független partnernek történt volna, hiszen minden autót a GMAC-nek értékesített. Az 5. cikk alkalmazhatóságának elfogadása ugyanakkor azt is maga után vonná, hogy a felperes legalább egyszer minden típus vonatkozásában köteles lett volna kimunkálni az 5. cikk szerinti vámértéket, ezt azonban a felperes soha nem tette meg. Ez már önmagában is elveti a GATT 5. cikkelyének, illetve a vámtörvény 25. §-ának alkalmazhatóságát. Az alperes hangsúlyozta, hogy a márkakereskedők nem minősülnek független partnernek, a franchise megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alól történő mentesítéséről szóló 246/1997. (XII. 20.) Korm. rend. 1. § (1) bekezdése mentesíti a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalma alól a franchise megállapodást, ez a rendelet azonban 1998. január 1. napján lépett hatályba. Ebből következően a korábban ilyen jellegű megállapodások e tilalomba ütköztek. Amennyiben pedig versenykorlátozó megállapodásoknak tekinthetők, úgy nyilvánvaló, hogy nem tekinthetők egymástól függetlennek sem az e megállapodásban résztvevő felek.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felperes ismét értékelte a GATT Egyezmény, valamint a vámtörvény vonatkozó rendelkezéseit, továbbá kérte alkalmazni az 1995. január 1-jén hatályba lépő ún. Marrakeshi Egyezmény vonatkozó rendelkezéseit is. A felperes hangsúlyozta, hogy a jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy az 5. cikken, illetőleg a 25. §-on alapuló bizonyítás elmaradása nem róható a felperes terhére, erre vonatkozó lehetőséget a felperes nem kapott a vámhatóságtól. Ezért helytállónak találta a jogerős ítélet azon rendelkezését, hogy új eljárást kell lefolytatni a felperesnek, erre a bizonyítási lehetőséget biztosítani kell.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Jelen per tárgya a felülvizsgálni kért vámeljárás során hozott határozatok jogszerűségének elbírálása volt. Eldöntendő kérdés perbeli esetben az volt, hogy a felperes mint vámkezelési eljárást kérelmező importőr helytállóan állapította-e meg a vámkezelni kért vámáru vámérték alapját, illetve a vámhatóság ettől eltérő vámérték meghatározása volt-e jogszerű.
A perbeli eljárás során a vámhatóság 1995. június 13. és 1996. május 24. között benyújtott és már elfogadott vámbevallások és ezek alapján hozott vámhatározatok ellenőrzését végezte el és hozott a felperes terhére vámfizetési kötelezettséget elrendelő határozatokat.
1995. június 13ő1996. április 1. közötti időszakban a vámeljárásra a vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PMőKkM együttes rendelet, valamint a vámérték megállapításának szabályairól szóló 57/1980. (XII. 27.) számú minisztertanácsi rendelettel kihirdetett Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) VII. cikkének végrehajtásáról szóló rendelkezések voltak az irányadók.
1996. április 1-jén lépett hatályba a vámjogról, vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (Vtv.), így az ezt követő vámkezeléseknél, illetőleg vámhivatali eljárásoknál a 209. § (1) bekezdés értelmében e rendelkezéseket kellett alkalmazni.
A jogerős ítélet megállapította, hogy a perbeli vámeljárások lefolytatásánál eljárási jogi jogszabálysértés nem történt. A vámhatóság anyagi jogszabálysértést követett e1, amelynek kiküszöbölése érdekében a másodfokú bíróság a jogerős ítéletével az alperesi határozatokat hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatására kötelezte a vámszervet.
A Pp. 275. § (2) bekezdése szerint a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül, kivéve ha a pert a tárgyalás alapján megszünteti, vagy ha a határozatot hozó bíróság nem volt szabályszerűen megalakítva, illetve a határozat meghozatalában olyan bíró vett részt, akivel szemben a törvény értelmében kizáró ok áll fenn.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet eljárásjogi jogszabálysértéssel kapcsolatos megállapítását nem vitatta, sérelmezte azonban az ítélet anyagi jogszabálysértéssel kapcsolatos megállapításait.
A felülvizsgálati eljárás tárgya így annak eldöntése volt, hogy a jogerős ítélet helytállóan állapította-e meg az alperesi határozatok anyagi jogszabálysértését és helyesen kötelezte-e a vámhatóságot új eljárásra.
1996. április 1-je előtt a R. 92. §-a rendelkezése szerint a kiszabásra kerülő vám alapja a vámáru vámértéke. A külkereskedelmi áruforgalomban beérkező vámáru vámértékét az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) VII. cikkének végrehajtásáról szóló Egyezményben, valamint ezen egyezményhez tartozó Jegyzőkönyvben foglaltak szerint egységnyi pénznemre (egész számra) kerekítve kell meghatározni. Az árunyilatkozatot adónak a vámkezelési kérelemben nyilatkoznia kell arról, hogy a vámérték kimunkálása a GATT Vámérték Egyezmény melyik cikkében meghatározott előírások szerint történt.
A felperes az általa importált vámáruk vámkezelése iránti kérelmében, illetőleg a vámbevallásban a GATT Egyezmény 1. cikke szerint kérte a vámérték megállapítást és ennek megfelelő okiratokat csatolt.
1995. június 13-án hatályba lépett 12/1995. (VI. 8.) PMőKkM együttes rendelet alapján a rendelet 92. § (7) bekezdés helyébe lépő rendelkezés szerint, "Az ipari vámszabad területről belföldre szállított vámáru belföldi forgalom számára történő vámkezelésekor a vám alapját függetlenül attól, hogy a vámáruban belföldi eredetű áru értéke is szerepel ő az e §-ban foglalat általános szabályok szerint kell megállapítani. Ilyen esetben belföldi forgalom számára való vámkezelésnél a 102. § (5)ő(6) bekezdéseinek rendelkezéseit kell alkalmazni.
A vámszervek e jogszabályváltozásra tekintettel vizsgálták felperes által vámkezelni kért személygépkocsik vámértékét és jutottak arra a következtetésre, hogy felperes vámérték képzése nem felel meg az előírásoknak.
A vámhatóság vizsgálati megállapításai szerint az adott időszakban a devizaszorzó és devizaárfolyam folyamatos emelkedése miatt a vámértéket kellett volna a felperesnek emelnie, a gyártó és forgalmazók között az adásvétel ára mégis csökkent, ezáltal a vámérték is; a kereskedelmi ár nőtt, a vámérték pedig az önköltség alá süllyedt.
A vámhatóság abból a tényből is, miszerint az 1996. május 31-i ellenőrzési jegyzőkönyv végrehajtása érdekében a felperes megadta az önköltségi árakat, majd ezt követően közölte, hogy visszamenőlegesen módosítják az alkatrészek árát ő azt a következtetést vonta le, hogy ő független vevők esetén ez nem szokványos árképzési mód. Az importőr és márkakereskedő vevő közötti kapcsolat befolyásolta az ügyleti értéket, így mind az 1. cikk, mind az 5. cikk alkalmazása kizárt volt, a 6. cikk alapján általa kimunkált vámérték a jogszerű.
A felperes nem vitatta, hogy a GATT Egyezmény 15. cikk szerinti kapcsolat a járműgyártó és közötte mint importőr között fennállt, de a jogszabály szerint még ekkor sem kizárt, hogy a vámérték alapját a behozatali, ügyleti érték képezze. Ilyen esetben meg kell vizsgálni az eladás sajátos körülményeit és az ügyleti értéket el lehet fogadni, feltéve hogy a kapcsolat nem befolyásolja az árat.
A felperes ő álláspontja szerint ő bizonyította az 1. cikk 2/b. ii. pontban foglalt feltételeket.
A jogerős ítélet megállapította (10. oldal), hogy a felperes csak az ismételt másodfokú eljárás során hivatkozott az 1. cikk 2/b. ii. pont alkalmazását alátámasztó bizonyítékra ő amely egyébként erre nem is volt alkalmas ő, így nem volt jogszabálysértő az alperesi megállapítás arra vonatkozóan, hogy a felperes nem volt jogosult az 1. cikk szerinti vámérték képzésre.
A peres felek ez utóbbi megállapítást végül is nem vitatták.
A jogerős ítélet azonban a felperesi állásponttal egyezően azt is megállapította, hogy az alperes megsértette a GATT Egyezmény 4. cikkét, mivel ha az importált áru vámértéke az 1., 2. és 3. cikk rendelkezése alapján nem állapítható meg, a vámértéket az 5. cikk rendelkezései alapján kell meghatározni, vagy ha azon cikk alapján sem határozható meg, akkor a 6. cikk rendelkezéseit kell alkalmazni; az importőr kívánságára azonban az 5. és 6. cikk alkalmazási sorrendjét meg kell fordítani.
Az Egyezmény I. sz. melléklet magyarázó jegyzete 1. pontjában kifejtettek szerint az 1ő7. cikkek meghatározzák az importált áruk vámértéke megállapításának módozatait a jelen egyezmény rendelkezéseinek megfelelően. Az értékelési módszerek az alkalmazás sorrendjében szerepelnek. A vámérték meghatározásának alapvető módszerét az 1. cikk határozza meg és az importált árukat ezen cikk rendelkezései szerint kell értékelni, amennyiben az abban leírt feltételek teljesülnek.
2. cikk. Ha a vámérték nem határozatható meg az 1. cikk rendelkezései alapján, a meghatározást az utána következő cikkek közül sorrendben az első olyan cikk alapján kell végezni, amely alapján a vámérték megállapítható.
3. cikk. Ha az importőr nem kívánja, hogy az 5. és 6. cikk sorrendjét megfordítsák, a természetes sorrendet kell követni.
Az alperes a felsorolt rendelkezéseket figyelmen kívül hagyta.
Ugyanígy megsértette az alperes a Vtv. 20. § (3) bekezdésében foglaltakat is, mely ugyancsak kötelezővé tette a 21ő27. §-ok egymást követő sorrendjének betartását oly módon, hogyha valamely paragrafus nem alkalmazható, a következő paragrafus alapján kell megkísérelni a vámérték meghatározását.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a jogerős ítélet azon megállapításával, mely szerint az előzőekben kifejtett, mind a GATT Értékegyezmény, mind a vámtörvény rendelkezéseiben előírt kötelező sorrendiséget nem lehet megkerülni.
A GATT Egyezmény 1. cikk 2/a. pontja azt is megállapítja, annak meghatározásakor, hogy az ügyleti érték elfogadható-e az 1. pont alkalmazás céljaira az a tény, hogy a vevő és az eladó a 15. cikk értelmezése szerint kapcsolatban áll egymással önmagában nem elegendő ok arra, hogy az ügyleti értéket elfogadhatatlannak tekintsék. Ilyen esetben meg kell vizsgálni az eladás sajátos körülményeit és az ügyleti értéket e1 kell fogadni feltéve, hogy a kapcsolat nem befolyásolja az árat. Amennyiben az importőr által nyújtott vagy más forrásokból szerzett információk alapján a vámszervek alapos okkal úgy ítélik meg, hogy a kapcsolat befolyásolta az árat, indokaikat közlik az importőrrel és megfelelő lehetőséget adnak a válaszadásra. Ha az importőr kéri az indokok közlése írásban történik.
A másodfokú bíróság értelmezve a jogszabályi rendelkezéseket, továbbá a becsatolt okmányokat, szerződéseket, minisztériumi állásfoglalást és a GATT Vámérték Technikai Bizottság által kiadott állásfoglalás-tervezetet azt állapította meg, hogy a felperes esetében az 5. cikk alkalmazása nem kizárt. Azt nem zárja ki az a tény, hogy a gépkocsikat a felperes először egy vele kapcsolatban álló félnek a GMAC Kft.-nek értékesítette és csak ezt követően jutottak a járművel független vevőkhöz.
A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatban az 5. cikk, illetve a Vtv. 25. §-ában foglalt rendelkezésekre utalt, miszerint vámértéket annak az ügyletnek az értéke alapján kell megállapítani, amelyen az áruk az importáló országban egy független félnek eladásra kerülnek. E cikkhez fűzött magyarázat 1. pontja "a legnagyobb összesített mennyiségben eladott áruk egységára" kifejezést úgy értelmezi, hogy ez az ár, amelyen a legnagyobb számú egységet értékesítik olyan személyeknek, amelyek nem állnak kapcsolatban az ezen árut nekik eladókkal, az importot követő első olyan kereskedelmi szinten, ahol az ilyen eladások történnek.
A magyarázat tehát nem azt mondja, hogy az importot követő első belföldi vevőnek függetlennek kell lennie, hanem azt, hogy az egységárat azon az első kereskedelmi szinten kell számítani, ahol független felek részére történik az eladás.
Ezt az értelmezést erősítette a felperes által hivatkozott, a Magyar Köztársaság vonatkozásában a perbeli időszakban hatályos ő 1995. január 1-jén hatályba lépett az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) keretében kialakított, a kereskedelmi világszervezetet létrehozó Marrakeshi Egyezmény és mellékleteinek kihirdetéséről szóló 1998. évi IX. törvény megállapodás az 1994. évi általános Vám és Kereskedelmi Egyezmény VII. cikkének végrehajtására I. rész V. cikk 1/a. pont szövegezése.
Eszerint ha az importált áruk, illetve az azonos vagy hasonló importált áruk változatlan állapotban kerülnek értékesítésre az importáló országban, az importált áruk vámértéke a jelen cikk szerint azon az egységáron alapul, amelyen az importált árukat, illetve az azonos vagy hasonló importált árukat az értékelendő áruk behozatalával egy időben, vagy azzal azonos időben a legnagyobb aggregált mennyiségben, az eladóktól független személyeknek értékesítenek; az alábbiak azonban levonhatók az egységárból 3. pont iőiv. felsorolásban.
A vámhatóság eltérő jogi álláspontja miatt nem adott lehetőséget a felperesnek az 5. cikk szerinti vámérték képzés feltételei bizonyítására. Ezért helyesen rendelkezett a megyei bíróság akkor, amikor ennek érdekében valamennyi alperesi határozatot hatályon kívül helyezett és kötelezte a vámszervet új eljárás lefolytatására.
Az új eljárásban azonban annak rögzítése mellett, hogy a felperes bizonyíthatja az 5. cikk szerinti vámérték képzés feltételeinek fennállását, a Legfelsőbb Bíróság szükségesnek tartja arra vonatkozó bizonyítási eljárás lefolytatását is, hogy az ügyleti értéket mennyiben befolyásolta a felperes által sem vitatott függőségi helyzet a gyártó, forgalmazó, pénzfinanszírozó cég között.
Az alperes elemzése szerint független partnerek között nem szokásos a felperes által követett árképzés. Az adott időszakban a devizaszorzó és devizaárfolyam folyamatos emelkedése miatt a gyártó és forgalmazó között az árat emelni kellett volna. Az adásvételek ára mégis csökkent, így a vámérték már nem érte el az önköltség árát sem.
Az alperes ezt a megállapítását tőle független személytől eredő gazdasági levezetéssel nem támasztotta alá. Önmagában a számszerű összefüggéseket kimutató táblázatok ennek igazolására nem alkalmasak.
Adott esetben független, igazságügyi vámszakértői vélemény beszerzése oldhatja fel a peres felek ellentétes álláspontját arra vonatozóan, hogy mi az oka annak a felperes által sem vitatott ténynek, miszerint az importügyleti érték lényegesen alacsonyabb volt az egy adott személygépkocsira vetített alkatrészek bekerülési értékénél.
A felperes szerint az alacsony importárat speciális piaci körülmények indokolták.
Az alperes szerint viszont a felperesi árképzés következményeként a vámteher csökken és így nem a vámteher lett hatással a belföldi árra, hanem az ár a vámteherre, mely a GATT Értékegyezmény általános elveivel is ellentétes.
A jogerős ítélet is megállapította, hogy az Egyezmény 17. cikkelye értelmében a vámhatóság jogosult meggyőződni a benyújtott okmányok valóságáról. Így a felperes a 10/1996. (III. 25.) PM rendelet 11/B. §-a szerint fel kell hívni arra, hogy csatolja a bizonyítékokat az 5. cikk szerinti vámérték kimunkálására.
A felperes azt is állította, hogy a vámértéket meghatározó ügyleti értéken történt a független márkakereskedőknek is a továbbértékesítés, a szokásos 5. cikk 1. a) iőiv. pontokban írt tényezők figyelembevételével ő vállalva az egyéb szempontok miatt veszteséges értékesítés fenntartását is.
A felperes ezen állításának ő bizonyítás alapján jelentősége lehet, mivel ez valóban megerősíthetné a vámérték "tisztességes, egységes és semleges megállapítási módját" ő mely a GATT Egyezmény preambulumában kifejtett célja az egyezményhez csatlakozó tagoknak.
Az új eljárás a bizonyítás lefolytatására lehetőséget ad, így lesz a vámhatóság olyan helyzetben, hogy eldönthesse, a vámérték képzés az 5. vagy 6. cikk, illetve a Vtv. 25.§ vagy 26. §-a szerint jogszerű. E bizonyítási eljárás lefolytatása a tényállás teljes körű tisztázásához szükséges, ennek foganatosítása a vámszervek feladata, ellenkező esetben ugyanis a bíróság a vámszervek hatáskörét és feladatát elvonná.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése szerint a fent kifejtett indokolással hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 29.307/1999. sz.)