adozona.hu
AVI 2000.10.126
AVI 2000.10.126
A térítésmentes vagyonátadás rendkívüli ráfordítás, az eredmény terhére kell elszámolni akkor is, ha az alapítói jogokat gyakorló szerv részére történt (1991. évi XVIII. tv. 2. sz. mell.)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesi jogelődnél a C. Gyógyszerellátó Vállalatnál 1992-93. évekre átfogó adóellenőrzést tartott. Az ellenőrzés többek között megállapította, hogy a felperesi jogelőd 1992. évben "ráfordításként" számolt el 8 781 000 forint értékben ún. "térítés nélkül átadott tárgyi eszközöket" az EÜ II. raktárral kapcsolatosan. Ezt az elszámolást az ellenőrzés helytelennek tartotta.
A Népjóléti Minisztérium VII. főosztály levele szerint térítés nélküli vagyonátadást a Kormány ha...
AVI 2000.10.126 A térítésmentes vagyonátadás rendkívüli ráfordítás, az eredmény terhére kell elszámolni akkor is, ha az alapítói jogokat gyakorló szerv részére történt (1991. évi XVIII. tv. 2. sz. mell.)
Az elsőfokú adóhatóság a felperesi jogelődnél a C. Gyógyszerellátó Vállalatnál 1992-93. évekre átfogó adóellenőrzést tartott. Az ellenőrzés többek között megállapította, hogy a felperesi jogelőd 1992. évben "ráfordításként" számolt el 8 781 000 forint értékben ún. "térítés nélkül átadott tárgyi eszközöket" az EÜ II. raktárral kapcsolatosan. Ezt az elszámolást az ellenőrzés helytelennek tartotta.A Népjóléti Minisztérium VII. főosztály levele szerint térítés nélküli vagyonátadást a Kormány határozata rendelte el, mely szerint az Állami Egészségügyi Tartalékot képező készletek és a raktárhálózat a kincstári vagyon része. A népjóléti miniszter közölte a vállalattal, hogy az EÜ II. raktárak kezelői jogát átveszi és kérte a megállapodás aláírását. A megállapodás megtörtént, az ingatlan-nyilvántartási eljárás során a földhivatal a kezelői jogváltozást bejegyezte, a tulajdonos az adott raktárhálózat esetében maradt a Magyar Állam, a kezelői jogviszony a Népjóléti Minisztériumé lett. A visszavett épület nettó értéke 8 780 799 forint vagyonelvonásnak minősül, amelyet a számviteli törvény 2. sz. melléklet 25/a. pontja szerint rendkívüli ráfordításként nem lehetett volna elszámolni.
Az ellenőrzés eredményeképpen az elsőfokú adóhatóság határozatával a felperes terhére 3 458 000 forint adóhiánynak minősülő adókülönbözetet, 1 729 000 forint bírságot és 2 000 400 forint késedelmi pótlékot állapított meg.
A felperes fellebbezése folytán eljáró alperes a másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot annyiban változtatta meg, hogy a bírságot 660 000 forintra, a késedelmi pótlékot pedig 778 000 forintra mérsékelte, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte. A felperes álláspontja az volt, hogy a térítés nélkül átadott vagyontárgyak esetében helyesen járt el, amikor a számviteli törvény alapján rendkívüli ráfordításként mutatta ki a vagyontárgy értékét.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A városi bíróság ítéletével az alperes keresettel támadott határozatát akként változtatta meg, hogy a felperest az 1992. adóév vonatkozásában mentesítette 3 149 000 forint adóhiány, 505 000 forint adóbírság és 509 000 forint késedelmi pótlék megfizetése alól.
Az elsőfokú bíróság az 1992. évi LV. számú törvényre hivatkozott, melynek 5. § (2) bekezdése kimondja, hogy nem kerülnek az önkormányzatok tulajdonába a tanácsok által alapított és a tanácsok felügyelete alatt álló közüzemi célra alapított állami gazdálkodó szervezetek közül a gyógyszertári központok.
Utalt továbbá az elsőfokú bíróság a felperes által csatolt egyik legfelsőbb bírósági ítéletre is. Ennek alapján a bíróság azt állapította meg, hogy a felperesi jogelőd egyértelműen állami tulajdonból rábízott vagyonból gazdálkodott. Ezen túl osztotta a felperes álláspontját, miszerint ezt az állami vagyontárgyat - melyet önkéntesen kellett átadni - a számviteli törvény értelmében rendkívüli ráfordításként kellett kimutatni. A számviteli törvény ugyanis nem tesz különbséget aszerint, hogy a vagyonátadás önkéntesen vagy jogszabályon alapul és milyen célt szolgál.
Az elsőfokú bíróság utóbb az ítélete rendelkező részét 12. sorszámú végzéssel azzal javította ki, hogy a felperest az 1992. adóév vonatkozásában mentesíti 3 149 000 forint adóhiány, valamint 660 000 forint adóbírság és 778 000 forint késedelmi pótlék megfizetése alól.
A fellebbezés folytán eljáró megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság kijavított ítéletét részben megváltoztatva, az alperesi határozatot megváltoztatta és a felperes terhére 1992-93. évre megállapított adóhiánynak minősülő adókülönbözet összegét 309 000 forintra, az adóbírság összegét 154 000 forintra, a késedelmi pótlék összegét 62 000 forintra szállította le.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást helytállónak tekintette és helyesnek tartotta lényegében az abból levont jogi következtetéseket is, mely szerint nincs jogi jelentősége annak, hogy az elsődleges létesítő alapító az érvényes létesítő határozatban megjelölt szervet kell tekinteni, mely a felperes esetében a megyei önkormányzat, mint a Megyei Tanács VB jogutódja. Az alapítói vagyon elvonásra irányuló döntést csak az alapító jogokat gyakorló szerv hozhatja meg, mely ebben az időben nem a Népjóléti Minisztérium volt. A felperes és a minisztérium között azért került sor a gyógyszerraktár térítés nélküli átadásra vonatkozó megállapodás megkötésére, mert a vagyon alapítói jogon való elvonása nem volt lehetséges.
A társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény 4. § (3) bekezdés f) pontja szerint az adózás előtti eredményt az adóalap számításakor növeli a térítés nélkül átadott eszköz nyilvántartási értéke, kivéve, ha a kötelező átadást jogszabály írja elő.
A perbeli esetben a 8 781 000 forint értékű vagyontárgy átadásáról nem vitásan a határozat rendelkezett. A felperes tehát a számviteli törvénynek megfelelően járt el, amikor a jogszabályi rendelkezésen alapuló térítés nélküli vagyonelvonást az eredménye terhére könyvelte el. A másodfokú bíróság a másodfokú eljárásban a felek egyező előadása szerint megállapította a perrel nem vitatott adóhiány adóbírság és késedelmi pótlék összegét és ennek megfelelően változtatta meg részben az elsőfokú bírósági ítéletet, illetőleg az alperes jogerős határozatát.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet megváltoztatását és a felperesi kereset elutasítását. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében is fenntartotta a korábbi álláspontját, hangsúlyozta továbbá azt a kérdést, hogy rendkívüli ráfordításként vagy a saját tőke terhére kell az eszközátadást elszámolni, a számviteli törvénynek a saját tőkére vonatkozó előírásának figyelembevételével lehet csak eldönteni. Az alperes részletesen kifejtette a saját tőke és jegyzettőke közötti különbséget és azt a következtetést vonta le, hogy amennyiben az alapítói vagyon részét képező gyógyszerraktárt (annak kezelői jogát) elvonták a vállalattól, annak a jegyzettőkét kell csökkentenie, hiszen annak a része. Ez felel meg a mérlegvalódiság elvének is.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság jogerős ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni.
Az első- és másodfokú bíróság helytállóan állapította meg ítéletében, hogy a perbeli esetben a vita tárgya elsődlegesen az a kérdés, hogy a felperesi jogelőd vállalat az 1992. évben térítés nélkül átadott vagyontárgyak felszámított általános forgalmi adóval növelt nyilvántartott értékét rendkívüli ráfordításként elszámolhatta-e, vagy sem.
A felek által hivatkozott számviteli törvény az 1991. évi XVIII. számú törvény 2. sz. mellékletének 25. § a) pontja értelmében rendkívüli ráfordításként kell kimutatni a térítés nélkül átadott vagyontárgyak felszámított forgalmi adóval növelt nyilvántartott értékét. A törvényi rendelkezés nem tesz különbséget aszerint, hogy a vagyonátadás önkéntesen vagy jogszabályon alapult, a vagyonátadás milyen célt szolgált, és hogy a vagyonátadás az alapítói jogok gyakorlója vagy harmadik személy részére történt-e. A térítésmentes vagyonátadás tehát rendkívüli ráfordítás, az eredmény terhére kell elszámolni akkor is, ha az alapítói jogokat gyakorló szerv részére történt.
A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott számviteli törvény 15. § (3) bekezdése szerint a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállóknak is megállapíthatóknak kell lenniük. Értékelésüknek meg kell felelni az e törvényben előírt értékelési elveknek és az ehhez kapcsolódó értékelési eljárásoknak (valódiság elve). A perbeli jogvita alapját képező gazdasági esemény a felperes könyvvitelében rögzítést nyert, a valóságban is megtalálható volt a beszámolóban szereplő tételek között. Bizonyíthatóan és kívülállók által is megállapíthatóan végbement. Értékelése a számviteli törvény értékelési elveinek megfelelt, nem sértette a valódiság számviteli alapelveit. A jogerős ítélet helytállóan hivatkozott a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény 4. § (3) bekezdés f) pontjára is.
A felperes helytállóan hivatkozott a peres eljárás során arra a tényre is, hogy a felperesi jogelőd ún. tanácsi kezelésbe került ugyanúgy, mint az ország egyéb gyógyszerközpontjai is. A vállalat felett alapítói jogokat gyakorló szerv a perbeli megállapodás időpontjában a megyei önkormányzat mint a megyei tanács jogutóda volt. A kormány határozatával rendelte el a térítés nélküli vagyonátadást, a Népjóléti Minisztérium erről az érintetteket tájékoztatta. A térítésmentes vagyonátadás végül is a felperesi jogelőd és a Népjóléti Minisztérium közötti 1992. augusztus 27-én kelt megállapodáson alapult. E megállapodás szolgált alapul az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez is, amelyet a földhivatal 1992. december 31-én rendelt el.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság osztotta azt a felperesi álláspontot, mely szerint a perbeli gazdasági esemény térítésmentes vagyonátadásnak, nem pedig alapítói vagyonelvonásnak minősül, ezért helytállóan járt el a felperes akkor, amikor a számviteli törvény vonatkozó rendelkezése szerint ezt rendkívüli ráfordításként számolta el.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás során jogszabálysértést nem észlelt, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 27.642/1998. sz.)