adozona.hu
AVI 2000.10.124
AVI 2000.10.124
Az adózó által előterjesztett visszatérítési igényről határozattal dönt az adóhatóság (1990. évi XCI. tv. 32. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felülvizsgálati kérelem szempontjából releváns tényállás szerint a felperes az 1995. évi társasági adóbevallásában és befizetésénél a társasági adóról szóló 1991. évi LXXVI. törvény (TÁNYA) 11. § (3) bekezdésének előírásait vette figyelembe, így a külföldi részvételű gazdasági társaságot megillető 60%-os mértékű kedvezmény helyett csak a számított adó 20%-os mértékéig élt adókedvezménnyel. Az Alkotmánybíróság a 16/1996. (V. 3.) AB határozatával a TÁNYA 11. §-át alkotmányellenesnek minősítet...
AVI 2000.10.124 Az adózó által előterjesztett visszatérítési igényről határozattal dönt az adóhatóság (1990. évi XCI. tv. 32. §)
A felülvizsgálati kérelem szempontjából releváns tényállás szerint a felperes az 1995. évi társasági adóbevallásában és befizetésénél a társasági adóról szóló 1991. évi LXXVI. törvény (TÁNYA) 11. § (3) bekezdésének előírásait vette figyelembe, így a külföldi részvételű gazdasági társaságot megillető 60%-os mértékű kedvezmény helyett csak a számított adó 20%-os mértékéig élt adókedvezménnyel. Az Alkotmánybíróság a 16/1996. (V. 3.) AB határozatával a TÁNYA 11. §-át alkotmányellenesnek minősítette és azt 1996. év július 1. napjával 1995. évi január 1. napjára visszamenőleges hatállyal megsemmisítette. A közigazgatási szervek azonban nem tudtak tájékoztatást adni arról, hogy a visszautalás milyen formában fog megtörténni, e körben a Magyar Köztársaság Pénzügyminisztériuma 1996. decemberében adott ki állásfoglalást. Ennek alapján az elsőfokú adóhatóság ügyfélszolgálati osztálya 1996. december 16. napján tájékoztatta a felperest, hogy az 1995. évi fizetendő adó megállapítása során az adókedvezményt, illetőleg az adóbevallást önellenőrzéssel módosíthatja, egyidejűleg kérheti az 1996. évi adóelőleg módosítását is.A felperes 1996. december 17. napján nyújtotta be az önrevíziót, egyidejűleg kérte az 1995. évi fizetendő adó alapján kiszámított fizetési meghagyás módosítását is. A felperes adózó az adófizetés összegét az önrevíziót követően 1996. december 20-i feltöltésnél vette figyelembe, míg a fizetési meghagyás módosítására 1997. április 11. napján került sor 1996. július 29. napjára visszamenőleges hatállyal.
Ezt követően a felperesi adózó 1997. május 7. napján kérelmet terjesztett elő 15 027 398 Ft késedelmi kamat megfizetése iránt arra hivatkozással, hogy az 1995. évi társasági adóbevallásnál és befizetésnél a TÁNYA időközben megsemmisített 11. §-át vette figyelembe.
Az elsőfokú közigazgatási szerv a felperes kérelmét elutasította hivatkozva arra, hogy az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) önellenőrzéssel kapcsolatos szabálya alapján nyílt lehetőség a kedvezmények érvényesítésére, így a keletkezett túlfizetés kiutalására is az Art. szabályai az irányadóak. A felperes fellebbezése folytán az alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Álláspontja szerint a PM állásfoglalás kiadásának időpontja nem alapozhatja meg a felperes kamatigényét, mivel a felperes már korábban is nyújthatott volna be önellenőrzést. Az adóhatóság hivatalból nem rendelkezhet az adózó túlfizetéséről, ezen igénybejelentése az ún. 17. sz. nyomtatványon jogosult az adózó.
A felperes keresetében elsődlegesen az alperesi határozat hatályon kívül helyezését indítványozta azzal, hogy az alperes nem közigazgatási ügyben hozott közigazgatási határozatot, mert álláspontja szerint az előterjesztett kamatigény természetét tekintve közigazgatási jogkörben okozott kártérítés. Másodlagosan kérte, hogy a bíróság állapítsa meg hatáskörének hiányát, és a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz tegye át az ügy iratait. Egyebekben az egész eljárás során fenntartotta jogi álláspontját, hogy kamatigénye megalapozott.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Ítéletében kifejtette, hogy közigazgatási per az alperesi adóhatóság és a felperes között csak úgynevezett közigazgatási jogviszony fennállása esetén vizsgálható érdemben felül, polgárjogi igényt elbírálni nem lehet. Az alperes olyan kérdésben hozott közigazgatási határozatot, melyben határozatot hoznia nem kell, mivel a felperes igénye tartalma szerint nem közigazgatási jogviszonyt alapoz meg, hanem annak helyes tartalma szerint polgárjogi jogviszonyt - kártérítésre irányul. Ezt az alperes hivatalbóli eljárási kötelezettségének megsértésére alapította. Bár kétségtelenül kapcsolódik a korábbi adójogi - közigazgatási - jogviszonyhoz, önmagában mégsem minősül közigazgatási jogigénynek, a felperes igényét polgári peres úton érvényesítheti.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta annak helyes indokai alapján. Kifejtette, hogy a felperesnek a késedelmes tájékoztatás, a kérelemtől eltérő határozathozatal, a késedelmes ügyintézésre alapított kártérítési elemekkel vegyes igénye polgári peres úton érvényesíthető. A közigazgatási hatóság polgárjog igény tárgyában döntött, holott erre nem volt lehetősége.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívüli helyezését. Arra hivatkozott, hogy azért utasította el az adózó késedelmi kamat kiutalása iránti kérelmét, mert az Art. 32. § (5)-(6) bekezdése értelmében a túlfizetést csak az adózó kérelmére utalhatja ki, illetve más adótartozásra számolhatja el. Az adózó a hatályos jogszabályi rendelkezések szerint jogosult eljárni, ezért - függetlenül attól, hogy az adóhatóság az állásfoglalást mikor bocsátja ki - az adózó kamatkövetelési igényét erre semmiképpen sem alapozhatja. A jogerős ítélet törvénysértő, mert közigazgatási jogkörben okozott kár felelősségét állapította meg, a felperes polgárjogi igénye megalapozatlan.
A felperes a jogerős ítélet hatályában fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 2. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, a városi bíróság 6. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján, ha a törvény másként nem rendelkezik, a jogerős ítélet felülvizsgálatát a fél jogszabálysértésre hivatkozva kérheti a Legfelsőbb Bíróságtól. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. Ahogy arra a perben eljárt bíróságok helyesen utaltak, a perben alapvetően eldöntő kérdés az volt, hogy a peres felek között a felperes kérelmére tekintettel közigazgatási jogviszony fennáll-e vagy sem, ennek alapján közigazgatási szerv hozhatott-e közigazgatási határozatot.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az eljárt bíróságok tévesen jutottak arra a jogkövetkeztetésre, hogy az alperes olyan kérdésben hozott közigazgatási határozatot, amely nem közigazgatási jogviszonyt alapoz meg.
E körben a Legfelsőbb Bíróság vizsgálta a felperesnek az elsőfokú adóhatósághoz benyújtott kérelmét, melyet kifejezetten arra alapított, hogy TÁNYA túlfizetésének kiutalásának késedelmére alapítottan kamatfizetési igénye keletkezett. A kiutalás teljesítésének esedékességét, illetve a késedelmes teljesítés kamatfizetési kötelezettségét az Art. 27. § (4) és (5) bekezdései szabályozzák. Ugyancsak az Art. 32. § (5)-(6) bekezdése szabályozzák, hogy az adózó kérelmére van szükség a túlfizetés összegének utalására, vagy más adótartozásra való elszámolására.
Ebből is megállapítható, hogy a felperes kamatfizetési igénye adójogi jogviszonyból eredő, a felperes az adóhatósággal szemben továbbra is, mint adózó lépett fel és semmi sem indokolja, hogy az igény polgárjogi igénnyé alakult volna át. Az adóhatóság pedig eljárása során az Art. szabályai szerint köteles eljárni, ezért az adóhatóság hivatalból nem rendelkezhetett az adózó túlfizetéséről. A felperes a bevallását a TÁNYA és az Art. szabályai alapján önellenőrzéssel módosíthatta.
Az adóhatóság az Art. szabályai szerint az adózó által előterjesztett visszatérítési igényről határozattal kell hogy döntsön, ezért helyesen járt el az adóhatóság, amikor a felperes túlfizetés utáni kamatigényéről határozattal rendelkezett. E határozat bírósági felülvizsgálatát pedig a Pp. XX. fejezetében írtak alapján kell elvégezni. A felperesnek a társasági adó bevallása, illetve befizetése mint adóügyi jogviszonyból eredt az adófizetési kötelezettsége, és ugyanezen adóügyi jogviszonyból ered az elvi jogosultsága, hogy a túlfizetésről rendelkezzen, illetve ezután kamatkövetelést terjesszen elő. A felperesnek nem a közigazgatási szerv mulasztásából eredő egyéb kárigénye keletkezett, amely természetesen polgárjogi jogvitára tartozik, hanem követelése a túlfizetés elszámolásából eredő kamatkövetelési igény, ami pedig adóügyi-közigazgatási jogviszonyból fakadó követelés.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az ügyben eljárt elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásban a Pp. XX. fejezetének szabályait alkalmazva kell az alperesi határozat felülvizsgálatát elvégezni, és ennek alapján állást foglalni abban a kérdésben, hogy a közigazgatási jogviszonyból eredő felperesi kamatfizetési kötelezettség jogos-e vagy sem, az e körben hozott jogerős alperesi határozat törvénysértő-e vagy sem. Már a felperes a keresetében elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy a közigazgatási jogviszony nem áll fenn közte és az alperes között, ugyanakkor nyilatkozataiban és előkészítő irataiban végig fenntartotta a kamatfizetési igényét. Ezért utasította a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára, hogy érdemben vizsgálja a felperes kamatfizetési kötelezettségét.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (3) bekezdése alapján csak megállapította a felperes és alperes felülvizsgálati eljárási perköltségét, annak viseléséről az új határozatot hozó bíróság dönt.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 28.068/1998. sz.)