adozona.hu
AVI 2000.8.107
AVI 2000.8.107
Jogellenes belföldi forgalombahozatal esetén a vámhatóságnak a vámfizetési kötelezettség megállapításához vizsgálnia kell, hogy a vámáru a kötelezett felróható magatartásának következtében került-e belföldi forgalomba (1966. évi 2. tvr. 6. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú vámhivatal az 1995. december 21-én meghozott határozataival összesen 10 665 228 Ft és 8 926 809 Ft vám, statisztikai illeték, fogyasztási adó és általános forgalmi adó megfizetésére kötelezte a felperest, mivel a lefolytatott nyomozás adatai alapján megállapítható volt, hogy vámszabadterületről 1992. június 3-án és június 5-én fuvarozásra átvett 48 800 üveg vodkát azzal, hogy azt Budapestre szállítja. Egyben kötelezettséget vállalt arra, hogy a vámárut a Budapesti Vámhivatalnál 19...
AVI 2000.8.107 Jogellenes belföldi forgalombahozatal esetén a vámhatóságnak a vámfizetési kötelezettség megállapításához vizsgálnia kell, hogy a vámáru a kötelezett felróható magatartásának következtében került-e belföldi forgalomba (1966. évi 2. tvr. 6. §).
Az elsőfokú vámhivatal az 1995. december 21-én meghozott határozataival összesen 10 665 228 Ft és 8 926 809 Ft vám, statisztikai illeték, fogyasztási adó és általános forgalmi adó megfizetésére kötelezte a felperest, mivel a lefolytatott nyomozás adatai alapján megállapítható volt, hogy vámszabadterületről 1992. június 3-án és június 5-én fuvarozásra átvett 48 800 üveg vodkát azzal, hogy azt Budapestre szállítja. Egyben kötelezettséget vállalt arra, hogy a vámárut a Budapesti Vámhivatalnál 1992. június 6-ig és 8-ig változatlan állapotban bemutatja. Erre a bemutatásra azonban nem került sor, a vámáru jogellenesen belföldi forgalomba került. Ugyancsak vámszabadterületről 1992. június 25-én és július 3-án a felperes összesen 46 800 üveg vodkát vett át azzal, hogy azt külföldre szállítja. A vámáruk külföldre kiszállítása azonban nem történt meg, a vám megfizetése nélkül jogellenesen belföldi forgalomba kerültek.Az alperes határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta.
Az alperesi határozatok felülvizsgálata iránt benyújtott keresetében a felperes állította, hogy szándékos közreműködés hiányában vele szemben a fizetési kötelezettség megállapítására jogszabálysértően került sor, egyben személyes költségmentesség engedélyezését is kérte.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, előadva, hogy az alkalmazott jogszabály a jogellenes belföldi forgalomba hozatalhoz szándékosság fennálltát nem kívánja meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát az azonnali végrehajthatóság tekintetében hatályon kívül helyezte, míg egyebekben a keresetet elutasította és a személyes költségmentesség engedélyezését megtagadta. Az ítélet indokolása szerint a felperes - mint fuvarozó - az általa szállításra átvett vámárukat kötelezettség-vállalása ellenére a rendeltetési vámhivatalnál nem mutatta be, így felróható magatartása elősegítette azok jogellenes belföldi forgalomba hozatalát, vele szemben ezért jogszerűen került sor a fizetési kötelezettség megállapítására. Úgy találta az elsőfokú bíróság, hogy a felperest illetően a személyes költségmentesség engedélyezésének jogszabályi feltételei nem állnak fenn, ezért erre irányuló kérelmének teljesítését megtagadta.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását, a felperes a keresetének teljes egészében helyt adó döntést kért fellebbezésében.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, külön is rámutatva, hogy az alperes a vámjog szabályozásáról szóló 1966. évi 2. tvr. (továbbiakban: tvr.) és a vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról rendelkező 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet (a továbbiakban: Vhr.) alapján eljárva a szabad bizonyítás rendszerében a felmerült bizonyítékok okszerű mérlegelésével jutott arra a megállapításra, hogy a felperes közreműködött a perbeli vámáru jogellenes belföldi forgalomba hozatalában. A Vhr. 96. § (2) bekezdése pedig lehetővé tette a vámhivatali határozatnak a nyomozati eljárás lezárása utáni meghozatalát. A szándékosság, gondatlanság és felróhatóság körében a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a felperesnek a magatartása az esetben minősül felróhatónak, ha nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Márpedig megállapítható volt, hogy a felperes a vámjogi jogviszonyokból fakadó jogok és kötelezettségek teljesítése során nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható lett volna, vagyis magatartása felróható, mert nem tartotta be a vámárufuvarozás szakmai előírásait. Kifejtette a másodfokú bíróság azt is, hogy a más ellen indult büntetőeljárás lezárásának nem kell megelőznie a felperesre vonatkozó - perbeli - közigazgatási határozat hozatalát.
A másodfokú bíróság úgy találta, hogy az elsőfokú bíróság ítélete nem megalapozatlan, a felperes bizonyítási indítványának elutasítása ugyanakkor megalapozott, valamint helyesen került sor a gazdálkodó szervezetek tájékoztatására a beavatkozás lehetőségét illetően. A személyes költségmentesség elutasítása tárgyában benyújtott fellebbezést a másodfokú bíróság nem találta megalapozottnak, kifejtve, hogy az erről ítéletben történő rendelkezés nem minősül olyan lényeges eljárásjogi szabálysértésnek, amelyre figyelemmel sor kerülhet az ítélet hatályon kívül helyezésére.
A jogerős másodfokú ítélet felülvizsgálata iránt a felperes nyújtott be kérelmet, melyben elsődlegesen mindkét fokú ítélet megváltoztatását és mindkét fokú közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését, másodlagosan mindkét fokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára való utasítását kérte. Kérelmében állította, hogy a másodfokú ítélet sérti a tvr. 6. § b) pontjában és a Vhr. 70.§ (1) bekezdés a) pontjában foglaltakat, mert az elősegítői magatartás csak szándékosan - az elkövetőkkel szándékegységben - valósítható meg. A felperes magatartását azonban legfeljebb csak gondatlannak lehet - állítása szerint - minősíteni.
A kérelemben írtak szerint a másodfokú ítélet sérti a Pp. 253. § (2) bekezdésében írtakat, mert az eljárt bíróságok megalapozatlanul állapították meg, hogy az alperesi határozatok megalapozottak, ugyanis a határozatok hozatalára az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 26. § (1) bekezdésében és 42. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltak megsértésével került sor, mert a felperesi bizonyítási indítványok elutasítása következtében a tényállás kellő tisztázása elmaradt, a határozatok megalapozatlanok. Kifogásolja a kérelem a Vhr. 96. § (2) bekezdésében meghatározott jogszabályi feltételek fennálltának hiányát és azt, hogy az alperes nem az összes közigazgatási iratot csatolta be a bíróság felhívására. Hivatkozott a felperes a Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről szóló 1971. évi 3. tvr. 12. Cikk 1. pontjára, mely szerint az áruk felett a feladó jogosult rendelkezni. A perbeli szállítmányokat is a feladó meghatalmazottja tartotta felügyelete alatt, a felperes csak fuvarozóként működött közre állítása szerint.
A felülvizsgálati kérelemben foglaltak szerint a másodfokú ítélet sérti a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 6. § (1) bekezdését is, mert a felperesnek a szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakon felül vagyona nincs. A költségmentességi kérelem ítéletben való elutasítása pedig - a felperes szerint - a Pp. 251. § (2) bekezdése szerinti hatályon kívül helyezéshez alapul szolgál.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének teljes egészében való elutasítását kérte, utalva a másodfokú bíróságnak az eljárás folyamán hozott végrehajtás felfüggesztését elutasító végzésére. Álláspontja szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az alperesi közigazgatási határozat azonnali végrehajthatóságának törvénysértő jellegét megállapítva ítéletével e részben a határozatot hatályon kívül helyezte, új eljárás lefolytatását írta elő, és a másodfokú bíróság is, amikor e részben is helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A jelen ügyben alkalmazandó tvr. 6. § b) pontja úgy rendelkezik, hogy vámfizetésre az kötelezett, aki a vámárut jogellenesen belföldi forgalomba hozza, vagy az ilyen forgalomba hozatalt elősegíti. Ezzel összefüggésben a Vhr. 70. § (1) bekezdés b) pontja úgy rendelkezik, hogy a vámárut jogellenesen belföldi forgalomba hozónak, illetve ilyen forgalomba hozatalt elősegítőnek kell tekinteni azt, aki a vámárut azzal a kötelezettséggel veszi át, hogy azt változatlan állapotban megőrzi vagy a vámhivatalnak bemutatja, de ennek - az elháríthatatlan külső ok esetét kivéve - nem tesz eleget.
A Vhr. 35. § (1) bekezdése kimondja, hogy a továbbított vámárut az áru szállítója köteles a másik vámhivatalnak a rendeltetési helyére történt megérkezését követő 24 órán belül vagy az árutovábbítást végző vámhivatal által előírt határidő lejártáig változatlan állapotban bemutatni és annak további vámkezelését kérni.
Ezen jogszabályi előírások alapján a vámhatóságnak a vámfizetési kötelezettség megállapításához vizsgálnia kell, hogy a vámáru a kötelezett felróható magatartásának következtében került-e a belföldi forgalomba. A kötelezett szállító akkor mentesült volna a felelősség alól, ha bizonyítani tudja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Ezzel összefüggésben helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság ítéletének indokolásában, hogy aggálytalanul megállapítható volt, miszerint a felperes a vámjogi jogviszonyból fakadó jogok és kötelezettségek teljesítése során nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható, vagyis felróható magatartást tanúsított. A felperes 1992. június 25-én és július 3-án a rakományt nemzetközi fuvarlevélen vette át azzal, hogy azt külföldre fuvarozza. Erre azonban nem került sor, az árut belföldön szolgáltatta ki. Az 1992. június 3-án és június 5-én fuvarozásra átvett áruk tekintetében pedig a felperes vállalta, hogy azokat a Budapesti Vámhivatalnál bemutatja. A felperes azonban a bemutatási kötelezettségének nem tett eleget, így felróható magatartásával hozzájárult a vámáru jogellenes belföldi forgalomba hozatalához.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az eljárt vámhatóságok a határozathozatalhoz szükséges tényállást tisztázták, az annak megállapításához szükséges bizonyítékokat beszerezték és azokat egyenként és összességükben értékelve helyesen bírálták el. A tényállás a felperesi bizonyítási indítvány elutasítása mellett is megnyugtatóan megállapítható volt, a határozatok megalapozottak.
Az alperes által helybenhagyott mindkét elsőfokú vámhatósági határozat a vám közlését a Vhr. 96. § (2) bekezdésében írtakra alapította. E szerint a lefoglalás lehetősége nélkül jogellenesen forgalomba hozott vámáru után esedékes vámot csempészet vagy vámorgazdaság bűncselekmény gyanúja esetében a nyomozás befejezése után államigazgatási határozattal, vámszabálysértés esetében pedig a szabálysértés elbírálásáról szóló határozattal kell közölni. A felperes kérelmében előadottak annyiban megalapozottak, hogy csempészet, vagy vámorgazdaság gyanúja hiányában ezen jogszabályi rendelkezés alkalmazására nem kerülhet sor. Ugyanakkor azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a tvr. 9. §-a kimondja, miszerint jogellenesen belföldi forgalomba hozott áru vámja a forgalomba hozatal napján, ha pedig ez az időpont nem állapítható meg, a felfedés napján válik esedékessé. A jogellenesen belföldi forgalomba hozott áru vámjának követelési joga pedig - a tvr. 11. § (1) bekezdése szerint - az esedékesség napjától számított öt év elteltével évül el. Ezen jogszabályi rendelkezések tartalmára figyelemmel tehát megállapítható, hogy a vámhatóság a jogellenesen belföldi forgalomba hozott áru kiszabása, közlése és behajtása körében az esedékesség napjától számított öt éves elévülési időn belül jogszerűen járt el. Egymagában az a körülmény, hogy e körben határozatát a Vhr. 96. § (2) bekezdésében foglaltakra alapította, nem minősül olyan az ügy érdemére kiható eljárásjogi szabálysértésnek, mely alapul szolgálhatna a határozat hatályon kívül helyezéséhez.
Alaptalanul hivatkozik a felperes kérelmében a nemzetközi közúti árufuvarozási szerződésben foglaltakra, mert a szerződés a felperes és a vámhatóságok közötti jogviszonyt nem szabályozza, ezen túlmenően pedig alkalmazására csak az esetben kerülhet sor, ha az áru átvételének helye és a kiszolgáltatásra kijelölt hely két különböző állam területén van.
A 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 6. § (1) bekezdése az esetben írja elő költségmentesség engedélyezését, ha a fél jövedelme nem haladja meg a munkaviszony alapján megállapított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, vagyona pedig - a szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakon felül - nincs. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint is 1 db Volvo személygépkocsi, valamint 2 db Scania és 1 db Volvo tehergépkocsi nem minősül a szokásos életszükségleti és berendezési tárgynak, ezért helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperesre vonatkozóan a személyes költségmentesség engedélyezésének jogszabályi feltételei nem álltak fenn. Ahogy arra a másodfokú bíróság ítéletének indokolásában rámutatott, a költségmentesség engedélyezésének tárgyában ítélettel való határozathozatal sértette a Pp. 212.§-ának előírását, azonban ez nem volt olyan lényeges eljárási szabálysértés, mely alapot adott volna az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére a Pp. 252. § (2) bekezdésében foglaltak alkalmazásával.
Az alperes által benyújtott ellenkérelem az azonnali végrehajthatósággal kapcsolatos ítéleti rendelkezést sérelmező részében - annak tartalmára figyelemmel - csatlakozó felülvizsgálati kérelemként lenne értékelhető, azonban az alperes ezen kérelmét a Pp. 274. § (3) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 244. § (2) bekezdésében meghatározott határidő után elkésetten, jogi képviselő nélkül eljárva terjesztette elő az elsőfokú ítélet azon rendelkezésére alapítottan, mellyel szemben fellebbezéssel nem élt, így a kérelem érdemi elbírálásának feltételei nem álltak fenn. A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése hiányában a felperesi fellebbezés és az alperesi ellenkérelem korlátaihoz igazodva a Pp. 253. § (2) és (3) bekezdése alapján hozta meg döntését.
Mivel a Legfelsőbb Bíróság nem talált olyan eljárásjogi vagy anyagi jogi jogsértést a másodfokú ítéletben, amely annak felülvizsgálati eljárás keretében történő hatályon kívül helyezését megalapozta volna, azt a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 28.434/1997. sz.)