adozona.hu
AVI 2000.6.75
AVI 2000.6.75
Becslés alkalmazása esetén az adóalapot nem rekonstruálni, hanem valószínűsíteni kell (1990. évi XCI. tv. 60. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság az egyéni vállalkozó, műanyag-feldolgozó felperesnél 1990. évre vonatkozóan adóellenőrzést végzett. Az ellenőrzés realizálásaként az első fokon eljárt adóhatóság a felperes terhére 1990. évre vonatkozóan személyi jövedelemadó nemben (továbbiakban: Szja) és általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) 996 770 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 806 700 Ft-ot adóhiánynak minősített. Kötelezte a felperest az adóhiánynak minősülő 806 700-nak, 403 000 Ft adóbírságnak és432 435 ...
AVI 2000.6.75 Becslés alkalmazása esetén az adóalapot nem rekonstruálni, hanem valószínűsíteni kell (1990. évi XCI. tv. 60. §)
Az adóhatóság az egyéni vállalkozó, műanyag-feldolgozó felperesnél 1990. évre vonatkozóan adóellenőrzést végzett. Az ellenőrzés realizálásaként az első fokon eljárt adóhatóság a felperes terhére 1990. évre vonatkozóan személyi jövedelemadó nemben (továbbiakban: Szja) és általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) 996 770 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 806 700 Ft-ot adóhiánynak minősített. Kötelezte a felperest az adóhiánynak minősülő 806 700-nak, 403 000 Ft adóbírságnak és432 435 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére.A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1990. XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 60. § (1)-(4) bekezdésére alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes 1990. évre sem nyitó, sem zárókészletet nem vallott, a bevételi és kiadási bizonylatai alapján pedig az nyert megállapítást, hogy több termék vásárlási és értékesítési darabszáma között jelentős eltérés van. Ezért a rendelkezésre álló bizonylatok alapján a felperes tényleges bevétele, az adóalapja nem határozható meg. Az adóhatóság ezen okoknál fogva a felperes ipari tevékenységből származó bevételét becsléssel állapította meg. Határozatában rögzítette azt is, hogy a felperes fellebbezésében nevesített eljárási hibáknak az érdemi döntésre kihatása nem volt és utalt azokra az okokra és körülményekre is, amelyek miatt nem fogadta el a felperes érvelését a szakértői bizonyítással és a selejttartománnyal kapcsolatban.
A felperes keresetében az alperesi határozatok megváltoztatását, a bevallásai szerinti adófizetési kötelezettségének megállapítását kérte. Petitumában azzal érvelt, hogy az adóhatóság az ügy érdemi eldöntésére is kiható eljárási szabálysértéseket követett el, a becslés jogalapja nem állt fenn, mert bevallásai a valós állapotot tükrözték. Vitatta a becslési eljárás jogszerűségét, a szakértői véleményben foglaltakat is.
Az alperes ellenkérelmében - a határozatába foglalt indokolásra figyelemmel - a felperes keresetének elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy nem sértett eljárási, illetve anyagi jogszabályt.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát hatályon kívül helyezte, egyben az eljárt közigazgatási szervet új eljárás lefolytatására kötelezte. Az elsőfokú bíróságnak az volt a jogi álláspontja, hogy az alperes a jogszerűen alkalmazott becslési eljárás során nem tett eleget az Art. 60. § (3) bekezdésében foglalt jogszabályi rendelkezésnek, mivel az egyéni technológiai, személyi-tárgyi feltételeket a szakértői vélemény nem vizsgálta. Az elsőfokú bíróság az új eljárásra vonatkozóan előírta, hogy a becslés során az alperesnek az összes rendelkezésére álló bizonyítékot kell értékelnie, és azokat együttesen kell figyelembe vennie, különösen az egyéni körülményeket.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását. Azzal érvelt, hogy az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból téves jogi következtetést vont le akkor, amikor a jogszerűen alkalmazott becslési eljárást megalapozatlannak minősítette.
A felperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Ítéletét azzal indokolta, hogy az adóhatóság bizonyította a becslés jogszabályi feltételeinek fennállását. A szakértő pedig helyesen járt el akkor, amikor az 1993. évi véleményének megadásakor az 1990. évi adatokra támaszkodva az általános technológiai színvonalat és az átlagos gyártási körülményeket vette figyelembe a selejt meghatározásakor. Tévesnek értékelte az elsőfokú bíróság által új eljárásra vonatkozóan megadott iránymutatást azon oknál fogva, hogy az időmúlás folytán nincs lehetőség a korábbi szakértői vizsgálattól eltérő egyéniesítésre.
Az új eljárás keretében is csak átlagos technológiai színvonal és műszaki előírások figyelembe vételével lehetne az anyagfelhasználást, illetve a selejtmennyiséget meghatározni.
A másodfokú ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte annak megváltoztatását, az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. A felperes felülvizsgálati kérelmében megismételte korábban előadott jogi érveit. Arra is hivatkozott, hogy ha az egyéniesítésre nincs lehetőség, akkor ennek jogkövetkezményeit nem neki, hanem az alperesnek kell viselnie, ezért az alperesnek el kell fogadnia a bevallása szerinti adatokat.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a másodfokú ítélet hatályában való fenntartását kérte. Korábbi nyilatkozatait fenntartva azzal érvelt, hogy jogszerű határozatot hozott.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A határozatok meghozatalakor hatályos, a perbeli jogvita elbírálására irányadó Art. 60. § (1) bekezdése a becslés alkalmazását akkor tette lehetővé, ha az adó alapja nem volt megállapítható, vagy az adóhatóság rendelkezésére álló, azok száma vagy tartalma miatt jelentősnek tekinthető adat, tény, körülmény alapján alaposan feltételezhető, hogy az adózó iratai nem alkalmasak a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapjának a megállapítására. A perbeli esetben pedig a felperes bizonylatai alapján kétséget kizáró módon azt a tény lehet megállapítani, hogy több termékvásárlási, illetőleg beszerzett anyagból gyártható és értékesítési darabszáma között jelentős, közel 1millió Ft-os eltérés mutatkozott. E tényből pedig okszerűen következik az, hogy a felperes iratai, bizonylatai nem voltak alkalmasak a valós adóalap megállapítására. Ennek jogkövetkezménye pedig az, hogy az adóalapot becsléssel kell meghatározni. A perbeli esetben tehát az alperes, valamint az első és másodfokú bíróság jogszerűen állapította meg, hogy a becslés jogalapja fennállt. Kiemeli e körben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a felperes a fellebbezési eljárásban maga sem vitatta a becslés jogalapját és a felülvizsgálati kérelmében pedig nem is nevesítette annak értékelhető és figyelembe vehető jogi indokát, hogy utóbb a becslés jogalapját miért vonta kétségbe. Mindezekből pedig az következik, hogy a másodfokú bíróság jogszerűen állapította meg azt ítéletében, hogy az alperes bizonyította azt, hogy a becslés feltételei fennálltak.
Az Art. 60. § (3) bekezdése értelmében az adóhatóságnak kell bizonyítania azt, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik. A jogi szabályozásból kővetkezően tehát az adóalapot nem rekonstruálni, hanem valószínűsíteni kell. A valószínűsítés egyébként a becslés jellegéből is következik. A becslésnél nem vitásan az adóalap megállapítása szempontjából valamennyi lényeges tényt figyelembe kell venni és együttesen kell értékelni. Figyelemmel a becslés előzőekben ismertetett jogszabályi fogalmára és jellegére, az átlagos körülmények figyelembe vételén alapuló eljárás a becslést nem teszi kérdésessé. Az adóhatóság pedig a perbeli esetben eleget tett a jogszabály szerinti együttes értékelés követelményének, mivel a szakvélemény műszaki normatívákon alapuló selejthányad megállapításánál a normatíva felső határát vette figyelembe, illetve a szakértői számításokon felül is elfogadott olyan adatokat, amelyek a felperes selejtnyilvántartásában szereplő mennyiséghez kapcsolódtak. A másodfokú bíróság ezért helyesen utalt arra, hogy további egyéni körülmények figyelembe vételére nincs lehetőség, egyébként ilyenekre a felperes sem hivatkozott, ilyeneket nem nevesített, nem bizonyított. A másodfokú bíróság tehát helyesen állapította meg, hogy az alperes eljárása és határozata megfelelt az Art. 60. § (2)-(4) bekezdésében foglalt jogszabályi rendelkezéseknek is. Az Art. 60. § (1)-(4 ) bekezdésében foglaltak okszerű és jogszerű alkalmazásának pedig egyenes jogkövetkezménye az, hogy nincs törvényi lehetőség arra, hogy az adóhatóság a felperes adóalapját a bevallása szerint fogadja el.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság nem észlelt olyan, az ügy érdemére kiható törvénysértést, amely a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, avagy megváltoztatását indokolta volna. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 27.122/1997. sz.)