adozona.hu
AVI 2000.6.72
AVI 2000.6.72
A számlakibocsátó esetleges felelősségének megállapítása nem jelentheti azt, hogy az adóalany az adólevonási jog jogszabályi feltételeinek hiányában is élhet a visszaigénylési joggal [1992. évi LXXIV. tv. 44. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 1991-92. évek vonatkozásában a költségvetési kapcsolatok átfogó vizsgálatát végezte el. A revízió 1991. évre vonatkozóan nem fogadta el valósnak a 11510, 11516, 16008, 16015, 16025 és a 608716 sorszámú számlákat, ebből következően azok általános forgalmi adó (továbbiakban: Áfa) tartalmát ezért 147 292 Ft-ot nem tekintett levonhatónak. A 6 db számla nettó összege 589 160 Ft volt, amit a felperes a bevételeiben szemben költségként számolt el. Ebből következően a felp...
AVI 2000.6.72 A számlakibocsátó esetleges felelősségének megállapítása nem jelentheti azt, hogy az adóalany az adólevonási jog jogszabályi feltételeinek hiányában is élhet a visszaigénylési joggal [1992. évi LXXIV. tv. 44. §].
Az adóhatóság a felperesnél 1991-92. évek vonatkozásában a költségvetési kapcsolatok átfogó vizsgálatát végezte el. A revízió 1991. évre vonatkozóan nem fogadta el valósnak a 11510, 11516, 16008, 16015, 16025 és a 608716 sorszámú számlákat, ebből következően azok általános forgalmi adó (továbbiakban: Áfa) tartalmát ezért 147 292 Ft-ot nem tekintett levonhatónak. A 6 db számla nettó összege 589 160 Ft volt, amit a felperes a bevételeiben szemben költségként számolt el. Ebből következően a felperes 1991. évi személyi jövedelemadó (továbbiakban: Szja) adóalapját 589 000 Ft-tal megnövelte, és a felperes terhére 254 000 Ft Szja adókülönbözetet állapított meg. Az ellenőrzés 1992. évre vonatkozóan pedig olyan megállapítást tett, hogy a felperes 4 esetben nem tudta számlával igazolni az elszámolt költségeit, az összesen 797 000 Ft-ot, mivel költségelszámolásának alátámasztására kitöltetlen, bianco, fiktív számlákat csatolt. Emiatt a vizsgálat a költségeket csökkentve, az egyéni vállalkozásból származó felperesi jövedelmet megnövelte és a felperes terhére 1992. évre vonatkozóan 84 000 Ft Szja adókülönbözetet tárt fel.Az első fokon eljárt adóhatóság határozatában a felperes terhére Áfa adónemben 1991. évre vonatkozóan 147 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet, Szja adónemben pedig 1991., illetve 1992. évre vonatkozóan 254 000 Ft, illetve 84 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet írt elő. Kötelezte a felperest az adóhiánynak minősülő összesen 485 000 Ft-nak, 242 000 Ft adóbírságnak és 589 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot részben és a körben változtatta meg, hogy a felperes terhére 589 000 Ft összegben előírt késedelmi pótlékból 2000 Ft törlését rendelte el. Továbbra is kötelezte azonban a felperest az összesen 485 000 Ft összegű adóhiánynak, a 242 000 Ft adóbírságnak és a 587 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére. Döntését az 1989. évi XL. törvény (továbbiakban: Áfa tv.) 32. § (1) bekezdésének a) pontjára, 58. § (3) bekezdésére, illetve 11. sz. mellékletére, 60. §-ára, az 53/1988. (XII. 24.) PM rendelet 2. § (2) bekezdésére és az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 1. mellékletének B/I/1. pontjára és az 1991. évi XVIII. törvény (továbbiakban: Sztv.) 85. § (1) bekezdésére alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy az 1991. évi vitatott számlák a rendelkezésére álló adatok és körülményekből megállapíthatóan fiktívek, azokat nem a számlákon feltüntetett számlakibocsátó állította ki, helyesbítésükre sincs jogszabályi lehetőség. Az 1992. évben felperes által elszámolt kitöltetlen nyomtatványok esetében pedig számlakiállításról nem is lehet beszélni. A jogszabályok szerinti adatokat nem, vagy nem valósan tartalmazó nyomtatványok nem tekinthetők számláknak, nem alapozzák meg ennek folytán az adólevonási jogot sem, ezért ezek nettó összegével a felperes személyi jövedelemadó alapját is meg kellett növelni.
A felperes keresetében az alperes határozatának részbeni megváltoztatását, azaz 1991. évre vonatkozóan Áfa és Szja adónemben terhére előírt adóhiánynak és az ehhez kapcsolódó jogkövetkezményeknek a törlését kérte. Keresetét azzal indokolta, hogy az 1991. évi adóhatóság által kifogásolt számlák kapcsán megillette őt az adólevonási jog, illetve a költségelszámolás. Azzal érvelt, hogy a számlák megfeleltek az alaki és tartalmi követelményeknek, a felelősség nem őt terheli a számlák szerinti téves adatokért, hanem a számlakibocsátót. Hivatkozott arra is, hogy az adóhatóság eljárása során nem bizonyította a számlák fiktív voltát. Előadta továbbá, hogy a számlákban meghatározott árukat megvásárolta, azok ellenértékét kifizette, a számlák valós gazdasági eseményt takarnak.
Az alperes ellenkérelmében - a határozatába foglalt indokolásra figyelemmel - a felperes keresetének elutasítását kérte. Azzal érvelt, hogy határozata nem sértett anyagi, illetve eljárási jogszabályt.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában arra mutatott rá, hogy az alperes az Art. 51. § (7) bekezdésében foglaltaknak megfelelően járt el, ellenőrzése során a tényállást kellően tisztázta, határozatának megállapításait bizonyította. Kiemelte e körben azt is, hogy az alperes élt az Art. 37. § (1) bekezdésében foglalt bizonyítási eszközzel is, mivel megkereste a számla szerinti kiállítót, a S. Rt.-t, annak nyilvántartását is átvizsgálta és ellenőrizte. Az alperes a rendelkezésére álló adatok alapján helyesen és megalapozottan jutott arra a kővetkeztetésre, hogy a számlákban meghatározott árukat a felperes nem a számlakibocsátótól és nem a számlában megjelölt helyen vásárolta. Utalt arra is, hogy a felperes a perben nem tárt fel bizonyítékot a tekintetben, hogy a számlákban meghatározott áruvásárlás ténylegesen megtörtént-e, illetve hogy a számlák valós gazdasági eseményt takarnak-e. Az elsőfokú bíróság a perbeli jogvita eldöntésére irányadó jogszabályi rendelkezésként az Áfa tv. 32. § (1) bekezdésének a) pontját, az 1989. évi XLV. törvény (továbbiakban: Szja tv. ) 31. § (1) bekezdését és a PM r. 2. § (2) bekezdését és (4) bekezdését, valamint a 4. § (1) bekezdését jelölte meg. A tényállásból és az irányadó jogszabályi rendelkezésekről pedig arra a következtetésre jutott, hogy a perben vitatott számlák nem feleltek meg a számlákkal kapcsolatos alaki és tartalmi kellékeknek. Ebből következően nem jogosították fel a felperest az áfa visszaigénylésére és arra sem, hogy ezek tartalmát költségként elszámolhassa.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a felperesi fellebbezésre is kiható helytálló indokainál fogva hagyta helyben, a Pp. 253. § (2) bekezdése és a 254. § (3) bekezdése alapján. A másodfokú bíróság azt hangsúlyozta, hogy az alperes bizonyítási eljárása keretében a tényállást kellőképpen tisztázta. A rendelkezésre álló bizonyítékok pedig azt igazolták, hogy a számlákon szereplő termékek értékesítése nem történt meg a felperes részére a számlakibocsátó által. Kiemelte, hogy a vitatott és alperes által el nem fogadott számlák részben kitöltetlen bianco számlák, részben pedig az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtettek szerinti tényleges gazdasági eseményt nem tartalmazó bizonylatok voltak. Ezért az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes keresettel támadott határozata jogszabályszerű volt.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, kereseti kérelmének megfelelő tartalmú döntés meghozatalát kérte, perköltésre igényt tartott. Felülvizsgálati kérelmében azzal érvelt, hogy a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § és 254. § (4) bekezdésének sérelmével hozta meg, mert nem tért ki arra, hogy indokait miért nem fogadja el. Az volt a jogi álláspontja, hogy a felülvizsgálni kért határozat az Art. 51. § (7) bekezdésében foglaltakat és az 1992. évi LXXIV. törvény 44. § (4) bekezdésében meghatározottakat sérti. Indokainak alátámasztásaként hivatkozott a Kfv. III. 27.579/1995/4. számú Legfelsőbb Bíróságáltal hozott ítéletre is.
Az alperes érdemi ellenkérelmében - az első és másodfokú bírósági ítéletben rögzítettekre figyelemmel - a felülvizsgálati kérelem elutasítását, a felülvizsgálni kért másodfokú ítélet hatályban tartását kérte. Perköltségre igényt tartott.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát csak jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni, és a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. Ebből következően a Legfelsőbb Bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes terhére 1991. évre vonatkozóan jogszerűen került-e előírásra az összesen 401 000 Ft összegű áfa és Szja adóhiány, illetve az ezzel kapcsolat jogkövetkezmények. E körben az alperes megsértette-e az Art. 51.§ (7) bekezdésében és az 1992. évi LXXIV. törvény 44. § (4) bekezdésében foglaltakat, továbbá, hogy a másodfokú bíróság ítélete megfelel-e a felperes által hivatkozott jogszabályi rendelkezéseknek. E körben pedig a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az alperes eljárása megfelelt az Art. 51. § (7) bekezdésében foglalt jogszabályi rendelkezésnek. Megvizsgálta ugyanis a perben vitatott számlákkal kapcsolatos vagy azzal kapcsolatba hozható nyilvántartásokat, pénztárszalagokat, az egyes üzletek bevételeit, forgalmát, tanúbizonyítást is vett fel, értékelési körébe vonta a számlakibocsátó gazdálkodási formájára vonatkozó adatokat is, bélyegzőlenyomat formáját, a számlák szerinti áruk jellegét egybevetette a kibocsátó üzleti profiljával is. A felperes pedig az alperes által feltárt és határozatban rögzített tények egyikét sem cáfolta meg, ezek megdöntésére alkalmas bizonyítékot a perben sem tárt fel. A felperes a számlák szerinti gazdasági események valóságára, illetve a javára szóló tényekre csupán általánosságban, minden konkrétum megjelölése nélkül hivatkozott. Nem nevesített egyetlen egy olyan bizonyítási eszközt vagy bizonyítékot sem, amelyet az alperes az eljárása során ne értékelt volna. Mindezek alapján pedig a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott az Art. 51. § (7) bekezdésében foglaltak megszegésére.
Az 1992. évi LXXIV. törvény 44. § (4) bekezdésére alapított érvelése pedig azért téves, mivel a perbeli időszakban nem ez az Áfa törvény volt hatályban. A felperes által nevesített e tőrvény 1993. január 1. napjával lépett hatályba. A perbeli jogvita elbírálására irányadó jogszabályi rendelkezéseket az 1989. évi XL. törvény tartalmazta, annak IV. fejezete rögzítette a számlázási és könyvvezetési szabályokat az 58-62. §-aiban. Ezek között pedig nem lelhető fel olyan tartalmú rendelkezés, mint amilyet az 1992. évi LXXIV. törvény 44. § (4) bekezdése rögzít. Megjegyzi egyben a Legfelsőbb Bíróság, hogy a számlakibocsátónak a számláért való felelőssége e perben nem releváns, kárigényét a felperes a számlakibocsátóval szemben ebben a perben nem érvényesítheti. A számlakibocsátó esetleges felelőssége sem függ össze az adólevonási jog gyakorolhatóságával. A számlakibocsátó felelősségének megállapítása nem jelentheti azt, hogy az adóalany az adólevonási jog jogszabályi feltételeinek hiányában is élhet a visszaigénylési jogával.
(Erre a Legfelsőbb Bíróságnál több ítéletében rámutatott, Kfv. III. 27.548/1997., Kfv. III. 27.860/1995/10 ... stb. számú. határozatok)
A Legfelsőbb Bíróság több ítéletében rögzítette azt is, hogy csak az alakilag és tartalmilag hiteles számla alapján kerülhet sor a visszaigénylésre. Egy önmagában formailag szabályos számla bármely tartalmi feltétel hiánya esetén még nem ad alapot a visszaigénylésre. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. 28.760/1996., Kfv. II. 27.270/1997., Kfv. III. 27.359/1997., Kfv. III. 27.860/1995/10. ... számú határozatok) A felperes által felülvizsgálati kérelemben nevesített legfelsőbb bírósági ítélet egyébként nem a perbelivel azonos tényállású és jogi megítélési ügyben született.
A Pp. 254. § (3) bekezdése értelmében ha a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet indokai alapján hagyja helyben, a másodfokú ítélet indokolásában csupán erre a körülményre kell utalnia. Az elsőfokú bíróság jelen esetben a perbeli jogvita elbírálására irányadó, akkor hatályos jogszabályi rendelkezésekkel összhangban álló határozatot hozott. Mindezekből kővetkezően a másodfokú bíróság helyesen hozta meg határozatát a Pp. 254. § (3) bekezdésében foglaltak szerint. Rámutat azonban a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a másodfokú bíróság ítéletének indokolása foglalkozik a fellebbezésben előadottakkal és indokát adja annak is, hogy azokat mely okoknál fogva nem fogadta el.
A kifejtettekből következően a Legfelsőbb Bíróság nem észlelt olyan ügy érdemére kiható törvénysértést, amely a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését indokolta volna, ezért azt a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 28.458/1997. sz.)