adozona.hu
AVI 2000.5.57
AVI 2000.5.57
Az adótörvény az adókedvezmény igénybe vételéhez nem kívánja meg, hogy az adózó a nyugdíjszolgáltatást megelőzően megfelelő idejű várakozási idővel rendelkezzen (1991. évi XC. tv. 38/A. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1995. december 15-én lépett be a T. O. Ö. nyugdíjpénztárba (továbbiakban: Nyugdíjpénztár). Belépésekor 101 000 Ft-ot fizetett be, amelyből 1000 Ft volt a lebonyolítási díj. A felperes a befizetéseit a C. T. Idegenforgalmi Rt. az Sz.-i Kirendeltségén eszközölte. A felperes 1995. december 19-én egyösszegű nyugdíjszolgáltatásként 90 000 Ft-ot vett fel. A Nyugdíjpénztártól kapott igazolás alapján pedig az 1995. évi személyi jövedelemadó (továbbiakban: SZJA) bevallásában 50 500 Ft össze...
AVI 2000.5.57 Az adótörvény az adókedvezmény igénybe vételéhez nem kívánja meg, hogy az adózó a nyugdíjszolgáltatást megelőzően megfelelő idejű várakozási idővel rendelkezzen (1991. évi XC. tv. 38/A. §)
A felperes 1995. december 15-én lépett be a T. O. Ö. nyugdíjpénztárba (továbbiakban: Nyugdíjpénztár). Belépésekor 101 000 Ft-ot fizetett be, amelyből 1000 Ft volt a lebonyolítási díj. A felperes a befizetéseit a C. T. Idegenforgalmi Rt. az Sz.-i Kirendeltségén eszközölte. A felperes 1995. december 19-én egyösszegű nyugdíjszolgáltatásként 90 000 Ft-ot vett fel. A Nyugdíjpénztártól kapott igazolás alapján pedig az 1995. évi személyi jövedelemadó (továbbiakban: SZJA) bevallásában 50 500 Ft összegű adókedvezményt vett igénybe kiegészítő nyugdíjpénztárba történő befizetés jogcímén.Az adóhatóság SZJA adónemben kiutalás előtti adóellenőrzést folytatott le a felperesnél. Az adóellenőrzés realizálásának eredményeként az első fokon eljárt adóhatóság a felperes 1995. évi SZJA bevallásában feltüntetett 27 793 Ft visszaigénylési igényt elutasította. A felperes terhére 50 500 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 27 700 Ft-ot adóhiánynak minősített. Kötelezte a felperest az adóhiánynak a megfizetésére. Döntését az 1991. évi XC. törvény (továbbiakban: SZJA tv.) 38/A. § (1) bekezdésének d) pontjára alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a nyugdíjpénztár felügyeletét ellátó szerv megállapítása szerint a Nyugdíjpénztár visszatérítési rend-szere törvénysértő volt. A Nyugdíjpénztárba belépő felperesnek a pénztár számára történő befizetése a C. T.Rt.-nél történt (továbbiakban: Rt.), az Rt. a pénztárral nettó módon számolt el, így a befizetett összegek a Nyugdíjpénztár egyéni számláján nem jelentkeztek. A Nyugdíjpénztár működési konstrukciója nem a jogszabály által kedvezményezett célt szolgálta. Lényegében rövidtávú befektetés valósult meg, a belépő tagnak szinte azonnal kiutalták a nyugdíjpénztári szolgáltatást, ebből kővetkezően a felperes nem jogosult a kedvezmény igénybevételére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatot helyben hagyta. Azzal érvelt, hogy a Nyugdíjpénztár működése jogszabálysértő volt, az nyugdíjszolgáltatást nem nyújtott, tevékenységének célja az adókedvezmény igénybevétele volt. Rögzítette azt is, hogy a Nyugdíjpénztár és a felperes között létrejött megállapodások semmisek. A felperes és a Nyugdíjpénztár között tagsági jogviszony nem jött létre, a felperes tehát nem tagi minőségében teljesítette a befizetést.
A felperes keresetében a közigazgatási határozatok megváltoztatásával a személyi jövedelemadó kifizetésére kérte az alperest kötelezni, illetőleg kérelme a határozat hatályon kívül helyezésére irányult. Petitumát azzal indokolta, hogy az adókedvezmény igénybevételéhez szükséges jogszabályi feltételeknek eleget tett, mert tagként a Nyugdíjpénztárba befizetést eszközölt és a jogszabály egyéb feltételt nem támaszt az adókedvezmény igénybevételéhez.
Azzal is érvelt, hogy igénye elbírálásánál a Nyugdíjpénztár által elkövetett szabálytalanságokat nem lehetett volna figyelembe venni.
Az alperes ellenkérelmében - a határozatába foglalt indokolásra figyelemmel - a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy a felperesnek a belépési nyilatkozata érvénytelen volt, ennek folytán tagsági jogviszonya sem jött létre érvényesen. A felperes pénztári befizetése is formális volt, ezt alátámasztja az a tény is, hogy a Nyugdíjpénztár által nyugdíjszolgáltatásnak minősített összeg röviddel a befizetést követően visszatérítésre került.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján a Pp. 254. § (3) bekezdésének felhívásával helyben hagyta. Ítéletének indokolásában kiemelte, hogy az adóhatóság nemcsak a jogát, hanem a kötelezettségét is gyakorolta akkor, amikor a perbeli jogügyletet a valódi tartalma szerint bírálta el és azt állapította meg, hogy a tagsági viszony érvényesen nem jött létre. A felperesnek és a Nyugdíjpénztárnak nem is állt szándékában valós tagsági viszony létrehozása, és a befizetés valódi célja a tagi befizetések 10%-ának megszerzése, illetve az adókedvezmény elérése volt.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereseti kérelmének helyt adó határozat meghozatalát. Azzal érvelt, hogy az adókedvezmény igénybevételével kapcsolatban a törvényi feltételként megfogalmazott előírásoknak megfelelt, mivel magánszemélyként a Nyugdíjpénztárba befizetést teljesített.
Az alperes a felülvizsgálati kérelemre érdemi észrevételt nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a városi bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes 1997. január 3-án kelt határozatát hatályon kívül helyezte, egyben az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.
A Legfelsőbb Bíróságnak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy a felperes tagként a Nyugdíjpénztárba befizetett-e adókedvezmény igénybevételére jogosító összeget, és hogy van-e olyan törvényi előírást, amely ilyen tényállás esetén a kedvezmény igénybevételét akadályozza.
Az SZJA tv. 38/A. § (1) bekezdésének d) pontja a perbeli adóügyre vonatkozóan kimondta, hogy a megállapított adóból levonható az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárba a magánszemély tag által az adóévben befizetett összegnek kiegészítő nyugdíjpénztár esetében az 50%-a, kiegészítő önsegélyező pénztár esetében a 25%-a, de együttesen legfeljebb 100 000 Ft. A törvény egyéb előírást az adókedvezmény igénybevételére vonatkozóan nem tartalmaz. A csatolt iratokból megállapítható, hogy a felperes belépési nyilatkozatát a Nyugdíjpénztár szabályszerűen záradékkal ellátta, tehát a tagsági viszony létrejött. Nem vitás az sem, hogy a Nyugdíjpénztár bírósági nyilvántartásba vétele megtörtént és az sem, hogy a Nyugdíjpénztár rendelkezett tevékenységi engedéllyel is. A felperes továbbá a Nyugdíjpénztár megbízottjának adta át a tagdíjként befizetett összeget.
Az adójogszabály a kedvezmény igénybevételéhez feltételként nem kívánta meg, hogy a felperes a nyugdíjszolgáltatást megelőzően megfelelő idejű várakozási idővel rendelkezzen. Olyan előírás sem volt, hogy a befizetés a felperes egyéni számláján ténylegesen jóváírásra kerüljön. Ezeknek a körülményeknek tehát az adókedvezmény igénybevételével kapcsolatos jogvita elbírálásánál jelentőségűk nincsen. A felek rejtett indoka a Pp. 207. § (3) bekezdése alapján a szerződéskötést nem teszi érvénytelenné, ezért az a körülmény, hogy a felperes a tagsági viszony létesítésével adókedvezményhez kívánt jutni, nem teszi a tagsági viszonyt érvénytelenné és nem tekinthető visszaélésszerű joggyakorlásnak sem. Minthogy ennek ellenkezőjére az eljárás során adat nem merült fel, nem lehet a tagsági viszony létesítésével kapcsolatban a jognyilatkozat leplezett vagy színlelt voltára megállapítást tenni.
A felperes a kifejtettekből következően jogosult volt a kedvezmény igénybevételére. Az ennek ellenkezőjét megállapító közigazgatási határozatok pedig jogszabálysértőek. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes határozatát hatályon kívül helyezve az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.
Az új eljárásban az alperesnek a Legfelsőbb Bíróság ítéletének indokolásában kifejtett indokok alapulvételével kell döntenie a felperest megillető adó-visszatérítés kiutalása tárgyában.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 28.978/1997. sz.)