adozona.hu
AVI 2000.4.45
AVI 2000.4.45
Az adókedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a befizetés törvényesen működő alapítvány részére történjen [1991. évi XC. tv. 34. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél vizsgálatot tartott az 1994. évi személyi jövedelemadóval kapcsolatban. A vizsgálat megállapította, hogy a felperes az 1994. évi adóbevallásában 115 000 forint adóalap-csökkentő kedvezményt vett figyelembe az "F. E. Alapítványba" történő befizetése ellenében.
A vizsgálati jegyzőkönyv megállapítása szerint az adóhatóság ellenőrzést tartott ezen alapítványnál és megállapította, hogy az alapítói okiratban meghatározott cél nem valósult meg, az alapítvány megalakulása...
AVI 2000.4.45 Az adókedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a befizetés törvényesen működő alapítvány részére történjen [1991. évi XC. tv. 34. §].
Az adóhatóság a felperesnél vizsgálatot tartott az 1994. évi személyi jövedelemadóval kapcsolatban. A vizsgálat megállapította, hogy a felperes az 1994. évi adóbevallásában 115 000 forint adóalap-csökkentő kedvezményt vett figyelembe az "F. E. Alapítványba" történő befizetése ellenében.A vizsgálati jegyzőkönyv megállapítása szerint az adóhatóság ellenőrzést tartott ezen alapítványnál és megállapította, hogy az alapítói okiratban meghatározott cél nem valósult meg, az alapítvány megalakulása óta tevékenységet nem végzett, a befizetett összeg az alapítványba sem a pénztárban, sem a bankszámlán nem jelent meg. A megyei főügyészség kezdeményezte az alapítvány megszüntetését a bíróságnál.
Ezekre való tekintettel az adóhatóság a felperes adókedvezmény igénybevételét nem fogadta el.
Az elsőfokú adóhatóság 1996. július 16-án kelt határozatával a felperest 50 600 forint adóhiány megfizetésére kötelezte. A hatóság kivételes méltányosságból mellőzte a felperessel szemben bírság kiszabását megállapítva, hogy a felperes jóhiszeműen járt el, nem volt módja a befizetett összeg felhasználásának ellenőrzésére.
A fellebbezés folytán eljáró alperes mint másodfokú hatóság határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes a városi bírósághoz benyújtott keresetében e határozatok felülvizsgálatát kérte, álláspontja az volt, hogy az alapítvány működését érdemben nem ellenőrizhette. Az adóhatóság 1993. december 31-i határozatával engedélyezte az alapítvány részére igazolás kiállítását. Az alapítvány a felperes számára a kedvezmény igénybevételéhez szükséges igazolást megadta.
A felperes a kereset elutasítását kérte.
A városi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény 1994. évre hatályban volt 34. § (1) bekezdését idézve megállapította, hogy az adóalap megállapításakor az összjövedelemből levonható 50%-ig terjedően a belföldi székhelyű alapítvány céljára átadott összeg, ha az adóhatóság előzetesen hozzájárult, hogy az alapítvány a befizetésből a levonásra jogosító igazolást adjon. E szövegből következően az igazolásnak tartalmaznia kell a befizetett összeg megjelölését. Ezzel szemben a felperes az adólevonási jog gyakorlásához olyan igazolást használt fel, amely a befizetett összeget nem tartalmazza, csupán arról tájékoztatott, hogy az "F. E. Alapítvány" javára az adóhatósági határozat alapján az adóalap-csökkentő kedvezmény igénybe vehető.
Az elsőfokú bíróság álláspontja tehát az volt, hogy az ilyen tartalmú igazolás nem adhat alapot adólevonási jog gyakorlásához.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és az alperes 1996. szeptember 2-án kelt határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Az alperest kötelezte a felperes javára a perköltség megfizetésére.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítette azzal, hogy az "F. E. Alapítvány" alapszabálya 1993-ban kelt, ennek alapján az adóhatóság 1993. december 31-én kiadott határozatával feljogosította az alapítványt adóalap-csökkentő kedvezmény igénybevételéhez szükséges igazolások kiadására. A határozat indokolásában figyelmeztette az alapítványt, hogy engedélye alapján az igazolásokat a jövőben akkor adhatja ki, ha törvényi rendelkezésben meghatározott együttes feltételeket teljesíti. Az alapítványt a megyei bíróság 1994. május 2-án kelt végzésével vette nyilvántartásban.
A megyei főügyészség az alapítványnál törvényességi vizsgálatot folytatott le, majd keresete alapján a megyei bíróság az alapítványt 1996-ban szüntette meg.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az alperes azért tartotta jogtalannak a felperes adókedvezmény igénybevétele folytán való adólevonást, mivel az alapítvány nem törvényesen működött. Az elsőfokú bíróság e körben vizsgálhatta felül az adóhatóság határozatát. A másodfokú bíróság ítéletében kifejtette, hogy a bíróság nem vizsgálhatta az igazolás tartalmát tekintettel arra, hogy az adóhatóság erre nem hivatkozott.
A másodfokú bíróság a kiegészített tényállás alapján megállapította, hogy a felperes az alapítványba történő befizetését 1994. február 21-én az alapítvány nyilvántartásba vétele előtt teljesítette. Az alapítvány nyilvántartásba vételével azonban ez visszamenőleg érvényesnek tekinthető. A felperes nem tudott meggyőződni arról, hogy a befizetése milyen alapítványba történik, hiszen a befizetéskor az alapítvány meg sem kezdte működését. A törvénytelenségre utaló körülmények csak utóbb következtek be. A másodfokú bíróság utalt arra, hogy komoly aggályai voltak az igazolás tartalmára vonatkozóan, ezt azonban adóhatósági határozati megállapítások hiányában vizsgálat tárgyává nem tehette. Mindezek alapján az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a megalapozatlan alperesi határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet érdemben helyes döntésének helybenhagyását.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság eltért az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól, figyelmen kívül hagyta az okiratban foglaltakat és helytelen jogi következtetésekre jutott. A másodfokú bíróság nem indokolta meg, hogy az alperes határozata - figyelemmel az Szja. törvény 34. § (1) bekezdés a) pontjára és (9) bekezdésében foglaltakra - miért sértett jogszabályt.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1994. évre hatályos, többször módosított 1991. évi XC. törvény (Szja. tv.) 34. § (1) bekezdés a) pontja alapján összjövedelemből levonható összesen legfeljebb az előző évi adóalap után a 37. § (1) bekezdés szerint fizetendő, az adókedvezményekkel (38-39. §) csökkentett összegű adó 50%-ig terjedően a belföldi székhelyű alapítvány céljára átadott összeg, ha az adóhatóság előzetesen hozzájárult, hogy az alapítvány a befizetésről levonásra jogosító igazolást adjon.
A törvény 34. § (9) bekezdése taxatíve felsorolja azokat a célokat, amelyek elérése érdekében működő alapítvány részére az adóhatóság hozzájáruló határozatát kiadhatja.
Az APEH Megyei Igazgatósága 1993. december 31-én kelt határozatával valóban kiadott ilyen engedélyt a perbeli alapítvány részére, működésének megkezdése előtt előzetesen, ezért az engedély tartalmazta azt a figyelmeztetést, hogy a levonásra jogosító engedély kiadására csak addig jogosult az alapítvány, amíg a törvényes feltételek együttes megvalósulását biztosítja.
Az alapítvány létrejötte a Ptk. 74/A. § (2) bekezdése alapján konstitatív jellegű, azaz a nyilvántartásba vétellel jön létre.
A perbeli esetben, a felperes 1994. február 21-i befizetésekor az "F. E. Alapítvány" még nem létezett.
A későbbiekben pedigaz ügyészi vizsgálat megállapította, hogy az alapítvány soha nem működött a törvényi előírásoknak megfelelően.
A felperes az 1994. évi adóbevallásában adókedvezményt vett igénybe.
Az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 51. és 53. §-a alapján az elévülési időn belül jogosult vizsgálni az adózással kapcsolatos jogszabályok megtartását, így a perbeli esetben azt is, hogy az adókedvezmény igénybevétele a felperes részéről a jogszabályoknak megfelelően történt-e.
Az adóhatóság ezzel kapcsolatosan helyesen állapította meg határozatában, hogy a felperes az adókedvezmény igénybevételére nem volt jogosult tekintettel arra, hogy az alapítvány ahova a felperes a befizetését eszközölte, nem működött törvényesen, ezért az adókedvezmény igénybevételéhez szükséges fent idézett törvényi feltételek nem valósultak meg.
Az adóhatóságnak ez a megállapítása objektív tény, így nincs jelentősége annak, hogy a felperes erről az alapítványi működés törvényességéről tudomással bírhatott-e vagy sem.
A felperes erre vonatkozó jóhiszeműségét az adóhatóság nem vonta kétségbe, azt azzal honorálta, hogy a bírság kiszabásától kivételes méltányosságból az Art. 73. § (1) bekezdésére hivatkozással eltekintett.
Az elsőfokú bíróság ítéletében eltérő indokokkal, de érdemben helyes döntést hozott akkor, amikor megállapította, hogy az alperes határozata nem sértett jogszabályt, ezért a keresetet elutasította.
Az alperes helytállóan hivatkozott felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a másodfokú bíróság nem indokolta meg jogerős ítéletében, hogy az alperes határozata miért jogszabálysértő, ezért a másodfokú ítélet megalapozatlan.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése szerint a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság érdemben helytálló ítéletét - a fent írt kiegészítő jogi indokokkal - helybenhagyta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 28.803/1997. sz.)