adozona.hu
AVI 2000.4.44
AVI 2000.4.44
A felek rejtett indoka a szerződéskötést nem teszi érvénytelenné [1991. évi XC. tv. 38/A. §, Ptk. 207. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1995. évi személyi jövedelemadó bevallásában 100 000 Ft adókedvezményt vett igénybe a T. Nyugdíjpénztár tagjaként. A közigazgatási eljárás során az alperes jogerősen megállapította, hogy a felperest adólevonási jog nem illeti meg, mivel egy törvénysértő adókedvezmény igénybevételére létrehozott konstrukcióba fektette pénzét.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozata ellen, kérte annak megváltoztatását. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Döntésének ...
AVI 2000.4.44 A felek rejtett indoka a szerződéskötést nem teszi érvénytelenné [1991. évi XC. tv. 38/A. §, Ptk. 207. §].
A felperes 1995. évi személyi jövedelemadó bevallásában 100 000 Ft adókedvezményt vett igénybe a T. Nyugdíjpénztár tagjaként. A közigazgatási eljárás során az alperes jogerősen megállapította, hogy a felperest adólevonási jog nem illeti meg, mivel egy törvénysértő adókedvezmény igénybevételére létrehozott konstrukcióba fektette pénzét.A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozata ellen, kérte annak megváltoztatását. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Döntésének indokolása szerint a tárgyi közigazgatási ügy idején hatályban lévő és a személyi jövedelemadóról szóló 1991. évi XC. törvény (Szja. tv.) 38/A. § (1) bekezdés d) pontja szerint a megállapított adóból levonható az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárba a magánszemély tag, illetőleg magánszemély javára a munkáltató által az adóévben befizetett összeg jogszabályban meghatározott %-a. A T. O. Ö. Nyugdíjpénztárral szemben a Pénzügyminisztérium jogerős határozata egyértelműen megállapította, hogy a pénztár ténylegesen elnevezésétől eltérően nem az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény rendelkezései szerint működött, ezért a felperesnek a pénztárban elhelyezett befizetése után az adókedvezmény a felperest nem illeti meg.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság a felperes fellebbezését elutasította és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta a helyesen megállapított tényállás és a megfelelő jogszabályok alkalmazása okán.
A felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a jogerős ítélet ellen, amelyet jogszabálysértőnek tartott. A felülvizsgálati kérelemben előadottak szerint amikor a T. O. Ö. Nyugdíjpénztárba tagként belépett, a Pénztárfelügyelet működési engedélyével rendelkezett a nyugdíjpénztár, a bíróság nyilvántartásba vette és a jogszabály keretei között működő társadalmi szervezet volt, tehát az Szja. tv. 38/A. § (1) bekezdés d) pontja alapján meghatározott jogi lehetőséggel élt, amikor az adókedvezményt igénybe kívánta venni. Várakozási időhöz, vagy a befizetésnek egyéni számlákon meghatározott időpontig történő jóváírásához nem kötötte a jogalkotó az adókedvezmény igénybevételét, ezért törvénysértő volt az első- és másodfokú bíróság ítélete, amikor további feltételeket állított az adókedvezmény igénybevételéhez.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a városi bíróság ítéletét megváltoztatta és az APEH Hatósági Főosztály Megyei Hatósági Osztálya határozatát - az APEH Megyei Igazgatóság Kiemelt Adóalanyok Osztálya határozatára is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az első fokon eljárt adóhatóságot új eljárásra kötelezte.
Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakkal kötött szerződés alapján nyújtott szolgáltatások adókedvezményére vonatkozóan az 1995. december 31-ig hatályban volt, a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló - az 1994. évi LXXXII. törvénnyel módosított - Szja. tv. 38/A. § (1) bekezdés d) pontjában kimondta, hogy a megállapított adóból levonható az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárba a magánszemély tag által az adóévben befizetett összegnek kiegészítő nyugdíjpénztár esetében az 50%-a, a kiegészítő önsegélyező pénztár és egészségpénztár esetében a 25%-a, de együttesen legfeljebb 100 000Ft.
Ezen törvényi rendelkezésre figyelemmel a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a Legfelsőbb Bíróságnak abban kellett állást foglalnia, hogy a felperes 1995. évben tagként fizetett-e be a T. Ö. K. Biztosító Pénztárba olyan összeget, melyre figyelemmel adókedvezmény igénybevételére jogosult.
A felperes 1995. november 30. napján nyugdíjasként lépett be a T. Ö. Nyugdíjpénztár tagjai sorába.
Az 1995. október 3-i küldöttközgyűlésen módosított pénztári alapszabály 14. pontja úgy rendelkezett, hogy a tagsági viszony a tagdíjfizetési kötelezettség és a várakozási idő a belépési nyilatkozat Pénztár általi elfogadásával kezdődik. A Pénztár a belépési nyilatkozat elfogadását annak záradékolásával tanúsítja. A belépési nyilatkozatot - a 15. pontban írtak szerint - a Pénztár Igazgatótanácsa, vagy a Pénztár képviseletére jogosult személy(ek) vizsgálja(k) meg és fogadja(k) el a benyújtástól számított 30 nap alatt. A Pénztár képviseletére ezen alapszabály 64/C. pontja szerint az Igazgatótanács egy tagja és egy képviseleti joggal felruházott alkalmazott együttesen volt jogosult.
Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyelete által 1995. december 13-án meghozott, majd a Pénzügyminisztérium által 1995. december 29-én jóváhagyott határozat indokolásában rögzítette, hogy a Pénztár 1995. október 3-i küldöttközgyűlése határozatképtelen volt, így az azon hozott határozatok semmisek. Erre figyelemmel nem határozhatott érvényesen a Pénztár ez alkalommal az alapszabály módosítása tárgyában sem. Ugyanakkor a felügyelet a nyugdíjkorhatárt betöltött személyekre vonatkozó tagfelvételi zárlatot 1996. január 13-ig elrendelte, de a módosított alapszabály szerint létrejött tagsági viszonyokat nem szüntette meg. A felperes tehát a befizetést a Pénztár tagjaként eszközölte, a belépéskor hatályos alapszabály és a jogviszonyt szabályozó Öpt. 11. § (1) és (2) bekezdés előírásainak betartásával.
A belépéskor a felperes 200 000. Ft-ot fizetett be, melyről a Pénztár részére a belépés napján cégszerű aláírással és pecséttel ellátott igazolást adott ki.
Ahogy arra az elsőfokú adóhatóság határozatának indokolásában is rámutatott, a Pénztár a tagfelvétellel és a visszatérítéssel a C. Rt.-t bízta meg azzal, hogy annak pénztárosai jogosultak belépési díjakat, tagdíjakat és többletbefizetéseket elfogadni, illetve kilépés és nyugdíjszolgáltatás esetén kifizetéseket teljesíteni a pénztártagokkal kapcsolatban. A felperes tehát a Pénztár megbízottjának a befizetés tárgyát képező pénzeszközöket ténylegesen átadta és erről a beavatkozó részére igazolást állított ki.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az adókedvezmény igénybevételének elbírálásánál az nem bír jelentőséggel, hogy a felperes a nyugdíjszolgáltatást milyen várakozási idő leteltét követően vette igénybe, illetőleg, hogy az általa eszközölt befizetés egyéni számláján ténylegesen jóváírásra került-e vagy sem, mert ezen körülményeket az adójogszabály a kedvezmény igénybevételéhez feltételként nem kívánta meg.
Erre a megállapításra jutott a 33/1997. (V. 28.) számú AB határozatának indokolásában az Alkotmánybíróság is.
A fentieken túlmenően vizsgálta a Legfelsőbb Bíróság a felperes magatartását abból a szempontból is, hogy a jogszabály hiányosságaival tudatosan visszaélve csupán formailag létesített-e színlelt tagsági viszonyt, mégpedig az adókedvezmény igénybevétele céljából.
A felperes szándéka tagsági viszony létesítésére irányult, az ezzel kapcsolatosan tett jognyilatkozata színleltnek nem minősíthető. Ugyancsak a tagsági viszony létesítésére irányult a Pénztár nyilatkozata is, kétoldalú színlelésről, vagy leplezett szerződésről ezért nem lehetett szó. Az a körülmény, hogy a felperes a tagsági viszony létesítése útján adókedvezmény igénybevételét kívánta elérni, magának a tagsági viszonynak az érvénytelenségét nem eredményezi, visszaélésszerű joggyakorlásnak nem minősíthető. A Ptk. 207. § (3) bekezdése alapján a felek rejtett indoka a szerződéskötést - ekként a tagfelvétellel kapcsolatos jognyilatkozatot sem teszi érvénytelenné.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperes 1995-ben a Pénztár tagjaként fizetett be a felperesi Pénztárba olyan összeget, melyre figyelemmel 50%-os adókedvezmény igénybevételére jogosult. A felperes részéről történt befizetés a beavatkozó és a C. között létrejött és a felülvizsgálati kérelemben helyesen hivatkozott Ptk. 474. §-án alapuló megbízási szerződésre tekintettel a Pénztárba való befizetésként értékelhető. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a másodfokú bíróság jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően - a Pp. 339. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően hatályon kívül helyezve az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. Az új eljárásban a fent kifejtett szempontok figyelembevételével kell dönteni a felperest megillető adókedvezmény folytán az adóvisszafizetés kiutalásáról.
A pervesztes alperest a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/B. §-a szerint alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a felperes jogi képviseletével összefüggésben a 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. § (1) bekezdés d) pontja és (2) bekezdése alapján megállapított első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási perköltség megfizetésére.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. 28.530/1997. sz.)