adozona.hu
AVI 2000.3.34
AVI 2000.3.34
A nyereségadó kedvezmény azt az adóalanyt illeti meg, amelyik a rendelkezésben meghatározott tevékenységet folytatja (1988. évi IX. tv. 15. §, 1991. évi LXXXVI. tv. 13. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes jogelődje az 1988. október 17-én megkötött kölcsönszerződéssel állóeszköz fejlesztési hitelként felvett 396 400 000 Ft-ot, mint készpénz apportot vitte be az általa és más vállalkozások által alapított D. P. Rt.-be.
A kölcsönszerződés 21. pontja azt rögzíti, hogy a létesítendő vegyesvállalat konvertálható exportárualap növelő és importmegtakarító termékeket előállító kapacitást hoz létre, így e hitelkihelyezés exportárualapot növelő hitelnek minősül. A felperes költségként elszámo...
AVI 2000.3.34 A nyereségadó kedvezmény azt az adóalanyt illeti meg, amelyik a rendelkezésben meghatározott tevékenységet folytatja (1988. évi IX. tv. 15. §, 1991. évi LXXXVI. tv. 13. §)
A felperes jogelődje az 1988. október 17-én megkötött kölcsönszerződéssel állóeszköz fejlesztési hitelként felvett 396 400 000 Ft-ot, mint készpénz apportot vitte be az általa és más vállalkozások által alapított D. P. Rt.-be.A kölcsönszerződés 21. pontja azt rögzíti, hogy a létesítendő vegyesvállalat konvertálható exportárualap növelő és importmegtakarító termékeket előállító kapacitást hoz létre, így e hitelkihelyezés exportárualapot növelő hitelnek minősül. A felperes költségként elszámolt kamat arányában 1991-ben 3 706 575 Ft, 1992-ben pedig 15 251 293 Ft nyereségadó kedvezményt vett igénybe.
Az elsőfokú adóhatóság a költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte el a felperesnél az 1991-92. évekre vonatkozóan. Az ellenőrzés eredményeként hozott határozatában megállapította, hogy a felperes nem volt jogosult az adókedvezmény igénybevételére, mert az ilyen jellegű fejlesztést a vállalkozó kizárólag beruházás keretében tudja megvalósítani, és a hitelből létrehozott állóeszközt a D. Rt. aktiválta mint beruházó.
A felperes fellebbezése folytán az alperes az 1994. december 14-én kelt 9240038338. számú határozatával helybenhagyta az 1988. évi IX. törvény (VÁNYA tv.) 15. § (1) bekezdésének a) pontja, az 1991. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: TÁNYA tv. ) 13. § a) pontja, 29. § 4. pontja, a 3. § 4. pontja és a 9. számú melléklete 1/a. pontjának első bekezdése alapján. Az alperes későbbi határozatmódosítása és az APEH elnökének felügyeleti intézkedése a per tárgyát érintő adóhiányokat nem érintette.
A felperes keresetében az alperes határozatának részbeni megváltoztatását kérte, annak 14. pontjára vonatkozóan, mert az adókedvezmény igénybe vételére jogosító hitelcél megvalósult.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatait vállalkozási nyereségadó és társasági adó adónemekben hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte. Kifejtette, hogy a felperes által export árualapok bővítését szolgáló fejlesztéshez felvett hitel nem kezelhető beruházási hitelként. Nem fogadta el a bíróság az alperesnek azt az érvelését, hogy az ilyen fejlesztés kizárólag beruházás keretében valósulhat meg; továbbá sem az APEH, sem a Pénzügyminisztérium állásfoglalását nem tekintette az értelmezés kérdésében irányadónak.
Az alperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és a felperes keresetét elutasította. A VÁNYA tv. 15. § (1) bekezdésének a) pontja és a TÁNYA tv. 13. §-a alapján megállapította, hogy az adókedvezmény igénybe vételét a jogszabály akkor teszi lehetővé, ha a meghatározott célú fejlesztés a hitelt felvevő és egyben a VÁNYA tv. 9. számú mellékletének 1/a. pontja szerinti tevékenységet folytató adóalanynál történik. A hitelt a felperes vette fel, míg a fejlesztés az Rt.-nél történt, tehát nem ugyanazon adóalanynál következtek be a jogszabály által együttesen ugyanazon adóalanyra vonatkozóan fennállóként előírt követelmények.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. Álláspontja szerint a jogerős döntés azért jogszabálysértő és téves, mert a másodfokú bíróság a fejlesztés és a beruházás kategóriákat szinoním fogalomként kezelte, így a fejlesztéshez ugyanazt a többletkövetelményt (a beruházói minőség meglétét) kívánta meg, mint az adóhatóság, amelyet a jogszabályok nem tartalmaznak. A VÁNYA és a TÁNYA törvények a fejlesztéshez és a beruházáshoz kapcsolódó hiteleket önálló hitelcélnak minősítik és önálló adókedvezményben részesítik a fejlesztéshez kapcsolódó hitelt. Előadta, hogy az adóalanyiság követelményének megfogalmazása nem képezte vita tárgyát a per során, arra az alperes sem határozatában, sem fellebbezésében nem hivatkozott, így a másodfokú bíróság döntésében és az ítélet indokolásában túlterjeszkedett a kereseti kérelem és a fellebbezés korlátain, megsértve ezzel a Pp. 253. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A másodfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást és az abból levont jogi következtetése is helytálló, azt osztotta a Legfelsőbb Bíróság.
Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság ítélete indokolásában, hogy a VÁNYA törvény 15. § (1) bekezdésének a) pontja és a TÁNYA törvény 13. §-a értelmében az adókedvezmény azt az adóalanyt illeti meg, amelyik az e rendelkezésekben meghatározott tevékenységet folytatja. A perbeli esetben azonban a felperes a kölcsönszerződés alapján felvett hitelt a D. Rt. alapításához használta fel, saját fejlesztést nem valósított meg, így nem folytatott az adótörvényekben meghatározott olyan tevékenységet, amely jogosulttá tenné az adókedvezmény igénybe vételére. A tevékenységet folytató adóalany nem a felperes, hanem maga a létrehozott gazdasági társaság. Az adókedvezmény tehát azt az adóalanyt illeti meg, amelyik a törvényben meghatározott gazdasági tevékenységével összefüggésben hitelt vesz fel. A felülvizsgált adóügyben az adókedvezményre jogosító feltételek a felperes esetében azért nem teljesültek, mert a jogszabály ezek fennállását ugyanazon adóalanynál hívja elő.
A kifejtetteken túlmenően nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság abban sem, hogy döntése indokaként az adóalanyiság fennállását is megjelölte ítéletében. Rámutat a Legfelsőbb Bíróság, az ítélkezési gyakorlat következetes abban, hogy nem sért eljárási szabályt az, ha a bíróság olyan indokokra alapozza döntését, amelyet az alperes határozata nem tartalmaz. Ez önmagában nem teszi az érdemben helytálló, az anyagi jogszabályoknak megfelelően rendelkező alperesi határozatot törvénysértővé.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. 28.477/1997. sz.)