adozona.hu
AVI 2000.1.4
AVI 2000.1.4
Az adóhatóság vizsgálja a számla tartalmi feltételeinek meglétét is. Tisztázni kell, hogy az adóalany jogosult volt-e az áfa áthárítására (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes egyéni vállalkozónál az első fokú adóhatóság általános forgalmi adó visszaigénylés tárgyában 1995. év II. negyedév vonatkozásában ellenőrzést végzett, melynek eredményeként határozatával a felperes terhére általános forgalmi adónemben 4 268 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 3 939 000 Ft adóhiánynak minősült. Ezután 1 969 000 Ft adóbírságot, továbbá 783 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg és 164 000 Ft adóbírságot szabott ki. Arra hivatkozott, hogy a számlák tartal...
AVI 2000.1.4 Az adóhatóság vizsgálja a számla tartalmi feltételeinek meglétét is. Tisztázni kell, hogy az adóalany jogosult volt-e az áfa áthárítására (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
A felperes egyéni vállalkozónál az első fokú adóhatóság általános forgalmi adó visszaigénylés tárgyában 1995. év II. negyedév vonatkozásában ellenőrzést végzett, melynek eredményeként határozatával a felperes terhére általános forgalmi adónemben 4 268 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 3 939 000 Ft adóhiánynak minősült. Ezután 1 969 000 Ft adóbírságot, továbbá 783 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg és 164 000 Ft adóbírságot szabott ki. Arra hivatkozott, hogy a számlák tartalmilag és alakilag is hibásak, az adólevonási jogot pedig csak az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolhatta volna. A felperes fellebbezése folytán az alperes az első fokú határozatot helyben hagyta.A felperes keresetét az elsőfokú bíróság elutasította. A per során vizsgálta, hogy a visszaigénylés alapjául szolgáló számlák alakilag, formailag megfelelnek-e jogszabályi előírásoknak, továbbá azok alapján sor kerülhetett-e a másik adóalany részéről az adó áthárítására. A vizsgálat alapján megállapította, hogy az alperes határozata jogszerű volt. Az adóhatóság nem tévedett az adóbírság megállapítása során sem, és az adóbírság mérséklésére sem volt lehetőség.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyta, osztotta az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtetteket. Rámutatott arra, hogy az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. A számlák egy részén adószám nem volt feltüntetve, vagy a feltüntetett szám nem adószám volt. Négy számla tartalmi okok miatt nem alkalmas az adólevonás gyakorlására, mivel a számlán szereplő szállítók a felperes részére értékesítést nem végeztek, vagyis közöttük a gazdasági esemény nem valósult meg. Ezt a tényt támasztja alá az is, hogy a szállítóleveleken szereplő rendszámok alapján beazonosított gépkocsik üzemanyag szállítására alkalmatlanok voltak. A megyei bíróság sem talált olyan rendkívüli méltánylást érdemlő körülményt, amely alapján a bírságot mérsékelni lehetne.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereseti kérelmének helyt adását indítványozta. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: áfa-tv.) 4. § (1) bekezdését, 5. § (1) bekezdését, továbbá a 35.§ (1) bekezdését, 43. § (1) bekezdését és 44. § (4) bekezdését, valamint a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (Sztv.) 84. § (1) és (3) bekezdéseit, valamint az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 73.§ (1) bekezdését. Jogi álláspontja szerint a perben vitatott számlák alapján a felperest megillette az általános forgalmi adó levonási jog.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az áfa-tv. 32. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adók összegéből [48. § (1) bekezdés] levonhatja azt az összeget, amelyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatás nyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. A 35. § (1) bekezdés értelmében az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adók összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolhatók. Ezt erősíti az Sztv. 84. §-ának (2) bekezdése, mely szerint a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatóknak és helytállóknak kell lenniük. A bíróságok a per során azt vizsgálták, hogy a visszaigénylés alapjául szolgáló számlák alakilag és tartalmilag megfelelnek-e a jogszabályi előírásoknak, és sor kerülhetett-e másik adóalany részéről az adó áthárítására.
Az áfa-tv. 35. § (1) bekezdése alapján az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentumnak minősül az adóalany nevére szóló számla, egyszerűsített számla és számlát helyettesítő okmány, az adó összegét közlő határozat, egyéb okiratok, bizonylatok, melyek hitelt érdemlő módon tartalmazzák az adó összegének meghatározásához szükséges adatokat. Az adólevonási jog gyakorlására csak a formai és tartalmi feltételek együttes megléte esetén kerülhet sor. Az áfa-tv. 13. § (1) bekezdés 16. pontja sorolja fel a számla kötelező tartalmi elemeit, köztük b) pont alatt a számla kibocsátójának nevét, címét és adóigazgatási azonosító számát. A perben vitatott számlák közül három darabon az adóigazgatási azonosító szám nem szerepel, míg három számlán azonosításra nem alkalmas számokat tartalmaz. Formai okokból tehát ezek a számlák az adók összegét hitelesen igazoló dokumentumoknak nem tekinthetők.
A felperes arra hivatkozott, hogy az áfa-tv. 43. § (1) bekezdése alapján az adóalany köteles az általa teljesített termékértékesítésről és szolgáltatásról számlát kibocsátani, és a 44. § (4) bekezdése szerint a számlában, az egyszerűsített számlában, és a számlát helyettesítő okmányban feltüntetett adatok valódiságáért a kibocsátó a felelős. A Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az adólevonási jogot csak az alakilag (forgalmilag) hiteles dokumentum birtokában lehet gyakorolni. A számla alaki hibáiért valóban a kibocsátót terheli a felelősség, vele szemben az igény az áfa-tv. 44. § (4) bekezdése alapján külön polgári perben lehet kárigényt érvényesíteni.
A számla alaki hitelessége esetén vizsgálni kell annak tartalmi feltételeinek meglétét is. Így vizsgálni kell, hogy a gazdasági esemény valóságosan végbe ment-e, a termékértékesítés (szolgáltatás) ellenértékét a vevő megfizette-e, valamint a másik adóalany részéről sor kerülhetett-e az adó áthárítására. E körben a felperes hivatkozott az áfa-tv. 4. § (1) bekezdésére és 5. § (1) bekezdésére. A 4. § (1) bekezdése szerint adóalany: az a természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiségek nélküli szervezet, aki (amely) saját neve alatt jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat, perelhet és saját nevében gazdasági tevékenységet végez, tekintet nélkül annak céljára és eredményére. Az 5. § (1) bekezdése alapján pedig a gazdasági tevékenység körébe tartozik a bevétel elérése érdekében rendszeresen vagy üzletszerűen végzett tevékenység, így különösen: a mezőgazdasági, a kitermelő-ipari, az építőipari, a feldolgozóipari, a kereskedelmi, az egyéb szolgáltató tevékenység, ide értve a szellemi szabadfoglalkozásként folytatott tevékenységet is.
A jogerős ítélet négy számla vonatkozásában állapította meg, hogy azok nem valós gazdasági eseményt tükröznek. Ezekről a számlákról az azon szereplő szállítók úgy nyilatkoztak, hogy azok nem tőlük származnak, az adóhatósági célvizsgálat a számlatömbök között azonosítható tömböt nem talált, a szállító könyvelésében és adóbevallásában a szállítmány nem szerepelt, a szállítóleveleken üzemanyag szállítására alkalmatlan járművek szerepeltek. Mindezeket a bizonyítékokat a megyei bíróság összességűkben értékelte és okszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a számlák nem valós gazdasági eseményt tükröznek, ezért az adólevonás jogának gyakorlására nem alkalmasak.
A Legfelsőbb Bíróság is rámutatott arra, hogy a négy vitatott számlán szereplő természetes, illetve jogi személy saját nevében gazdasági tevékenységet nem végzett, ezért ezen számlák vonatkozásában nem tekinthetők olyan adóalanyoknak, amelyek áfa-t a felperesre átháríthattak volna.
Az Art. 73. § (1) bekezdése alapján az adóbírság mértéke kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetén hivatalból vagy kérelemre mérsékelhető, ha a körülményekben megállapítható, hogy az adózó, illetve intézkedő képviselője, alkalmazottja, tagja vagy megbízottja az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt el. Az adóbírság mérséklésénél az eset összes körülményeit mérlegelni kell, különösen az adóhiány nagyságát, keletkezésének körülményeit, az adózó jogellenes magatartásának (tevékenységének vagy mulasztásának) súlyát, gyakoriságát.
Az alperes és a jogerős másodfokú ítélet is érdemben részletesen vizsgálta a számlák kiállításának körülményeit, és ennek alapján helyesen jutottak arra a következtetésre, hogy az adózó nem úgy járt el, ahogy az tőle elvárható. Ezért az adóbírság mérséklésének az Art. 73. § (1) bekezdése szerint elbírálása nem valósított meg törvénysértést.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 27.078/1998. sz.)