adozona.hu
AVI 1999.10.123
AVI 1999.10.123
Az áfa-levonási jog gyakorlásakor vizsgálni kell, hogy a bizonylatok valóságos ügyletről szólnak-e (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1992. december 17-én bruttó 1 350 000 Ft csúcsesztergát vásárolt a K. Kft.-től és a jogügyletről kiállított számla alapján előzetesen felszámított általános forgalmi adó levonásának lehetőségével élt 1992. december hónapban.
Az APEH Megyei Igazgatósága 1992 decemberére általános forgalmi adónemben ellenőrzést végzett, melyről a készült jegyzőkönyvben megállapította, hogy a terméket átadó és visszavásárló felperes és a K. Kft. szándéka nem az átadott eszköz, vagy áru megvásárlására...
AVI 1999.10.123 Az áfa-levonási jog gyakorlásakor vizsgálni kell, hogy a bizonylatok valóságos ügyletről szólnak-e (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
A felperes 1992. december 17-én bruttó 1 350 000 Ft csúcsesztergát vásárolt a K. Kft.-től és a jogügyletről kiállított számla alapján előzetesen felszámított általános forgalmi adó levonásának lehetőségével élt 1992. december hónapban.Az APEH Megyei Igazgatósága 1992 decemberére általános forgalmi adónemben ellenőrzést végzett, melyről a készült jegyzőkönyvben megállapította, hogy a terméket átadó és visszavásárló felperes és a K. Kft. szándéka nem az átadott eszköz, vagy áru megvásárlására, hanem a számla megszerzésére irányult, ezért az áfa-tv. 32. § (1) bekezdésének a) pontja alapján, az áfa-tv. 35. § (1) bekezdése szerinti adólevonási jog a felperest jogszerűen nem illette meg. A megyei bíróság ítéletében, valamint a Legfelsőbb Bíróság végzésében kimondta, hogy a K. Kft. tevékenysége csak a kereskedelmi tevékenység látszatát keltette, valójában azonban a számláknak pénzért történő árusítása történt.
Az első fokú adóhatóság a jegyzőkönyvben foglalt tényállás alapján határozatában a felperes terhére 270 000 Ft adókülönbözetet, egyben adóhiányt állapított meg és az adóhiány után 135 000 Ft adóbírságot és 386 000 Ft késedelmi pótlékot írt elő. Az indokolás szerint az adókülönbözet megállapítására azért került sor, mert a felperes tartalmilag hamis számla felhasználásával jogtalanul érvényesítette az áfa-visszaigénylés iránti igényét, figyelemmel arra, hogy a felperes részére a számla szerinti termékértékesítés ténylegesen nem valósult meg.
A felperes fellebbezése folytán az alperes, mint másodfokú adóhatóság az első fokú határozatot 1998. december 4-én kelt határozatában helybenhagyta.
Az alperes szerint a számla önmagában valóságos gazdasági esemény nélkül nem teremti meg az adólevonás jogát, ugyanakkor a felperes maga is elismerte, hogy a vitatott termelőeszköz már a K. Kft-vel megkötött ügylet előtt is birtokában volt.
Az eszközről azonban számlával nem rendelkezett, így a K. Kft-vel kötött eladási, majd visszavásárlási aktus kifejezetten a számla megszerzésére, az általános forgalmi adó visszaigénylésére irányult. az adózás rendjéről szóló módosított 1990. évi XCI. törvény 1. § (7) bekezdésére figyelemmel az ügylet nem tekinthető érvényes adásvételi szerződésnek, ezért nem képezheti az általános forgalmi adó levonásának az alapját sem.
Az első fokú adóhatóság megállapítása szerint törvényes mind az adókülönbözet, mind az adóbírság és késedelmi pótlék vonatkozásában, mert megállapítható, hogy a felperes nem járt el a tőle elvárható körültekintéssel, az ügylet valótlanságával és céljával tisztában volt.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és az alperesnek a felmerült perköltség megfizetésére kötelezését kérte az alábbi jogszabálysértésre hivatkozva:
A felperes álláspontja szerint az eljárt adóhatóságok határozatukat a K. Kft. alkalmazottai ellen indult büntetőeljárásban hozott Legfelsőbb Bíróság végzésére alapította, mely megállapításokból önkényesen ragadott ki részeket, figyelmen kívül hagyva azt a legfelsőbb bírósági megállapítást, miszerint a K. Kft. az adóhatósághoz nem fizetett be kevesebb összeget annál a pénzösszegnél, amelyet valós áruforgalom esetén fizetnie kellett volna, az adóhivatal sérelmére csalást nem követett el, magatartása olyan bűncselekménynek minősül, amelynek adóvonzata nincs.
Az ítélet tartalmazza azt is, hogy az ügyletkötések következtében adóbevétel csökkenés nem történt. Az alperes ezeket a megállapításokat eljárása során figyelmen kívül hagyta, törvénysértően írta elő az adókülönbözet megfizetését.
Az áfa-tv. 35. § (1) bekezdése szerinti adólevonási jogát a névre szóló, előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában jogszerűen gyakorolhatta. Az eladó befizette az őt terhelő általános forgalmi adó összegét, így 1992. decemberében ez az összeg felszámítható volt előzetesen felszámított adóként.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperes perköltség megfizetésére kötelezését kérte.
Az alperes álláspontja szerint a keresetlevélben is említett megyei bírósági ítélet és a Legfelsőbb Bíróságnak a K. Kft. tagjainak ügyében hozott végzése alapján nem vitásan megállapították, hogy a Kft. tevékenysége számlagyártás és számla eladás volt. A felperes esetében az adólevonási jog jogszerűsségének megítélésénél nincs jelentősége annak, hogy a Kft. tagjai a bűncselekményt tettesként vagy felbujtóként követték el, olyan körülmények között, amikor egyértelműen kimondta a bíróság, hogy a Kft. újsághirdetés közzététele útján valótlan tartalmú olyan bizonylatok kiállítására vállalkozott, amelynek a felhasználásával a vállalkozók az adóhivatal megtévesztésével károsították meg az állami költségvetést. A felperes és a K. Kft. között 1992. december 17-én létrejött csúcsesztergagép vásárlására vonatkozó jogügylet érvényes adásvételi szerződésnek nem tekinthető, így az erről készült készpénzfizetési számla sem hiteles dokumentum, amely a felperes javára jogszerűen keletkeztetne adólevonási jogot.
A bíróság a felperes keresetét elutasította.
Az általános forgalmi adóról szóló módosított 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: áfa-tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontja szerint az adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az adóösszeget, melyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany reá áthárított.
Az áfa-tv. 35. § (1) bekezdés a) pontja úgy rendelkezik, hogy az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Ilyen dokumentumnak minősül az adóalany nevére szóló számla, egyszerűsített számla és számlát helyettesítő okmány.
Az általános forgalmi adó visszaigényléséhez a fenti jogszabályhelyek alapján a következő feltételek együttes teljesülése esetén van lehetőség:
- A számla kibocsátója, aki az általános forgalmi adót áthárítja, adóalanyisággal rendelkezzen.
- A vevő az ellenértéket megfizette.
- A számlába foglalt gazdasági esemény valóságosan megtörtént, abban a számlakibocsátó közvetlen, vagy közvetett részvétele megállapítható.
A felperes jogügyléténél az első feltétel nem teljesült, mert a K. Kft. ügyében mind a közigazgatási perben, mind a büntetőeljárás során kétséget kizáró módon megállapították, hogy a Kft.-nek felvásárlás-, értékesítésként feltüntetett tevékenysége során kiállított bizonylatok mögött valóságos áruforgalom nem volt, a bizonylatok nem valós árucserét tükröztek. A Legfelsőbb Bíróság végzésében egyértelműen kimondja, hogy a társasághoz forduló eladók célja az volt, hogy számlát szerezzenek a birtokukban lévő azon eszközökről, amelyekről egyébként számlával nem rendelkeztek.
A felperes elismerte, hogy a számla szerinti eszköz korábban is birtokában és tulajdonában volt, tehát a jogügylet célja a számla megszerzésére irányult, mely megteremtette a költségelszámolás és az általános forgalmi adó visszaigénylésének lehetőségét.
A K. Kft. közigazgatási perében a felperes által hivatkozott új eljárás elrendelésére olyan okból került sor, amely a felperes adójogviszonyára kihatással nem bírt, ezért az eljárás felfüggesztésére irányuló felperesi indítványt a bíróság nem találta alaposnak. Nincs ugyanis jelentősége annak, hogy a K. Kft. milyen összegű tényleges bevételt ért el a fiktív jogügyletek révén. A bíróságnak az a megállapítása, hogy a Kft.-t valós gazdasági esemény hiányában áfa-befizetési kötelezettség sem terhelte, éppen azt igazolja, hogy a felperes részéről az általános forgalmi adó levonása sem lehet jogszerű, mert valóságos áfa-áthárítás nem történhetett az eladó részéről. A bűntető eljárásban az eljárt bíróságok a Kft. tagjai vonatkozásában csak a terheltek cselekményének helyes jogi minősítése kérdésében tévedtek, azonban a Legfelsőbb Bíróság szerint a Kft. a hozzá forduló személyek esetében a fiktív adásvételi szerződések nyomán készített számlák felhasználásával megteremtette a jogtalan áfa-visszaigénylés lehetőségét. Ennek a bűncselekménynek a közvetlen tettesei azok a személyek, akik nem lettek volna jogosultak az áfa-visszaigénylésére, de a terhelt jogtalan visszafizetés iránti igényeiket az adóhatóságnál érvényesítették.
A felperes keresetében hivatkozott arra, hogy büntetőjogi felelősségre vonására nem került sor. A bíróság álláspontja szerint az adó-visszaigénylés jogszerűségének megítélésénél ennek szintén nincs relevanciája. A valós gazdasági esemény a már hivatkozott ítéletek szerint bizonyítottan nem ment végbe, ezért a felperes a nem hiteles számla birtokában az adólevonás jogát törvényesen nem gyakorolhatta, tehát az alperes határozatában nem járt el törvénysértően, amikor a felperest az adókülönbözet megfizetésére kötelezte.
A bíróság megállapította, hogy az adóhiány után kiszabott adóbírság megfelel az Art. 72. § (1) bekezdésében foglalt előírásnak, figyelemmel arra, hogy az Art. 73. § (1) bekezdése szerinti adóbírság mérséklését lehetővé tevő körülmények a felperes vonatkozásában nem állottak fenn. A felperes a jogosulatlanul használt áfa összege után az Art. 67. § (1) bekezdése alapján a késedelmi pótlék megfizetésére is köteles.
(Békés Megyei Bíróság P. 22.148/1999. sz.)