adozona.hu
AVI 1999.10.122
AVI 1999.10.122
Vizsgálni kell, hogy az adózó részére juttatott összeg előre fizetésnek vagy előleg-fizetésnek minősül-e [1992. évi LXXIV. tv. 17. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az APEH Megyei Igazgatósága a felperesnél az 1994-1997. évig terjedő adóévekre vonatkozóan költségvetési kapcsolatok adónemek ellenőrzését folytatta le. Az 1998. augusztus 12-én kelt ellenőrzésről felvett jegyzőkönyvbe foglalt megállapítások alapján az első fokú adóhatóság a felperes terhére általános forgalmi adónemben 1994. évre 1 182 000 Ft, javára 339 000 Ft adókülönbözetet, 1995. év terhére 993 000 Ft, javára 1 577 000 Ft adókülönbözetet, 1996. január hónapra javára 100 000 Ft adókülönbö...
AVI 1999.10.122 Vizsgálni kell, hogy az adózó részére juttatott összeg előre fizetésnek vagy előleg-fizetésnek minősül-e [1992. évi LXXIV. tv. 17. § (1) bek.]
Az APEH Megyei Igazgatósága a felperesnél az 1994-1997. évig terjedő adóévekre vonatkozóan költségvetési kapcsolatok adónemek ellenőrzését folytatta le. Az 1998. augusztus 12-én kelt ellenőrzésről felvett jegyzőkönyvbe foglalt megállapítások alapján az első fokú adóhatóság a felperes terhére általános forgalmi adónemben 1994. évre 1 182 000 Ft, javára 339 000 Ft adókülönbözetet, 1995. év terhére 993 000 Ft, javára 1 577 000 Ft adókülönbözetet, 1996. január hónapra javára 100 000 Ft adókülönbözetet állapított meg.A felperes terhére összesen megállapított 2 175 000 Ft összegű adókülönbözetből 2 020 000 Ft minősül adóhiánynak. Társasági adónemben a felperes terhére 1995. évre 5000 Ft, 1996. évre 839 000 Ft, összesen 844 000 Ft adókülönbözetet írt elő, amely összeg egyben adóhiánynak minősül. Az összesen 2 864 000 Ft adóhiány után az első fokú adóhatóság határozatában 1 430 000 Ft adóbírság és 398 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére is kötelezte a felperest.
A fenti számú adóhatározattal szemben a felperes fellebbezést nyújtott be, melyet az alperes, mint másodfokú adóhatóság megalapozatlannak talált és határozatában az első fokú határozatot helybenhagyta.
A felperes a fellebbezésében az általános forgalmi adónemben előírt adóhiányból 1 233 000 Ft-nak, társasági adónemben előírt adóhiányból 652 000 Ft megállapítását vitatta. Az általa jogszabálysértőnek ítélt megállapítások a jegyzőkönyv 3. és 4. pontjában foglaltakat érintették, mellyel szemben a felperes álláspontja az volt, hogy a javára határidő előtt teljesített átutalások nem tekinthetők előlegfizetésnek, mert a szövetkezet és a vevői között előlegfizetésre vonatkozó megállapodás nem volt. A társasági adónemben vitatott adóhiány a vizsgálati jegyzőkönyv 12. pontjában tett megállapításokon alapult, amely a felperes szerint az adóhatóság téves jogszabály alkalmazásának a következménye. E körben a felperes arra hivatkozott, hogy a kedvezményes árfolyamon értékesített OTP letéti jegyekből származó árfolyamveszteségét a ráfordítások között kellett elszámolnia.
A jegyzőkönyv 13. pontjában tett megállapítások közül csak a belföldi vevőtartozás társasági adóalap növekedését (1 066 000 Ft) tartotta elfogadhatónak, elismerve azt, hogy a tétel nem felel meg a behajthatatlan követelés kritériumainak, ugyanakkor a külföldi vevőtartozás a felperesi vélemény szerint megfelelt a behajthatatlan követelés előírásainak, ezért kérte ezen összeggel az 1996. évi társasági adóalap csökkentését. Hivatkozott arra, hogy a külföldi cég a mérlegkészítés időszakában nem volt fellelhető, mint utóbb kiderült profilt és telephelyet váltott. Továbbá egy ausztriai cég ellen indítandó behajtás irreálisan magas összegbe került volna, mert a követelés érvényesítését külföldi bíróság előtt osztrák, vagy nemzetközi ügyvédi iroda közreműködésével lehetett volna érvényesíteni. Mive1 a követelés csak veszteséggel, aránytalan költségráfordítással lett volna érvényesíthető, ezért az adóalapnál 1996. évre behajthatatlan követelésként elszámolható volt.
Az alperes határozatának indokolásában rámutatott arra, hogy a vitatott számlák esetében a megrendelők is előlegnek minősítették az átutalást, ezért azokat az általános forgalmi adóról szóló módosított 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: áfa-tv.) 17. § (1) bekezdése szerint ellenértékbe beszámítható előlegnek kell minősíteni, ezért az átvétel napján adófizetési kötelezettség keletkezett. Az alperes szerint a felperes dolgozóinak kedvezményes árfolyamon történt letéti jegy értékesítéséből származó árfolyamveszteséget ráfordításként jogszerűen nem lehetett elszámolni, mert az ellentétes a társasági adóról szóló módosított 1991. évi LXXXVI. törvény 4. § (3) bekezdésének e) pontjában foglalt előírásnak, ezért a ráfordításként elszámolt összeg helyesen társasági adóalapot növelő tételnek minősül. Az alperes megalapozatlannak tartotta a fellebbezésnek a külföldi vevőtartozással kapcsolatos érvelését is, mert az nem felelt meg a már hivatkozott társasági adóról szóló törvény 4. § (2) bekezdés n) pontjában szabályozott feltételeknek.
A felperes ezt követően nyújtotta be keresetét a bírósághoz, melyben továbbra is a másodfokú határozat ellen benyújtott fellebbezésével azonos tartalommal vitatta a vizsgálati jegyzőkönyv 3., 4., 12. és 13. pontjában tett megállapítások törvényességét.
A felperes előadta, hogy 1994. és 1995. években előfordult, hogy egyes vevői a teljesítés előtt a vételár egy részét előre átutalták mindenfajta megállapodás vagy szerződésbeli kötelezettség nélkül. Az 1994/363. APEH iránymutatás szerint a határidő előtti fizetés nem tekinthető előlegfizetésnek. Ez esetben tehát az áfa-tv. szerinti előlegfizetésre nem került sor, hanem olyan előre fizetés történt, amely általános forgalmi adó felszámítási kötelezettséget nem vont maga után. A felperes szerint az adójogi megítélés szempontjából a szerződő felek közötti megállapodás az irányadó és nem az, hogy a későbbiek során milyen főkönyvi számlán vannak az előre fizetések nyilvántartva. Számviteli szempontból ugyanis a szerződésben rögzített előlegeket, valamint a szerződésben ki nem kötött előre fizetéseket is az előlegszámlán kell könyvelni és nyilvántartani.
A felperes vitatta a kedvezményesen értékesített OTP letéti jegyek árfolyamveszteség vonatkozásában tett alperesi megállapítást, az 1995/283. sz. APEH iránymutatás és a Pénzügyminisztérium Jövedelemadók Főosztálya 57786/1995. sz. és az APEH Adónemek Főosztálya 92600453132 sz. állásfoglalásában foglalt rendelkezések következtében. Az utóbbi állásfoglalás ugyanis kimondja, hogy a társasági adótörvény adóalap módosítást akkor ír elő, ha az értékpapír átadása térítés nélkül történt. Abban az esetben került sor a társasági adóalap módosítására, ha az értékesítés olyan személy vagy személyek részére történt, aki a vállalkozással kapcsolt vállalkozási viszonyban van. A felperes ezzel szemben arra hivatkozott, hogy a dolgozói részére 40%-os árfolyamon értékesítette az OTP letéti jegyeket és egyetlen dolgozóval sem állt kapcsolt vállalkozási viszonyban, így az állásfoglalásban írt feltételek nem teljesültek, 1995. évben a társasági adóalap növésére nem kerülhetett sor.
A felperesi álláspont szerint a külföldi vevő tartozása megfelelt a behajthatatlan követelés kritériumainak, mert az Intrum Justitia által adott szakvélemény is azt támasztotta alá, hogy a kintlevőség behajtása a követelés mértékéhez képest aránytalan költségráfordítással járt volna, és mint olyan az adóalapnál 1996. évre behajthatatlan követelésként érvényesíthető volt. A szövetkezet eljárása tehát megfelelt a társasági adóról szóló törvény 8. § (1) bekezdés h) és a 4. § 5. pontjában foglaltaknak.
A felperes a fenti indokok alapján kérte az alperesi határozat megváltoztatását és a társasági adónemben előírt adóhiányból 652 000 Ft, míg az általános forgalmi adónemben megállapított adóhiányból 1 233 000 Ft, és az ezek után kiszabott adóbírság és késedelmi pótlék törlését.
Az alperes ellenkérelmében továbbra is fenntartotta a keresettel támadott határozatának jogszerűségét és kérte a kereset elutasítását, valamint a felperes perköltségben történő marasztalását.
Az alperes hivatkozott arra, hogy a vizsgálat kigyűjtötte mindazon értékesítéseket, ahol a megrendelt áru legyártását, leszállítását megelőzően a megrendelőtől az ellenértékbe beszámítandó előleget vett át. A pénzbefolyás időpontjának hónapjára az ellenőrzés adókülönbözetet állapított meg, majd ugyanezt az összeget a felperes javára minősítette adókülönbözetként azokban a hónapokban, amikor a számla szerinti teljesítés megvalósult (áfa-tv. 16.§ szerint).
A felperes által hivatkozott APEH iránymutatás szerint is a konkrét szerződés ismeretében lehet eldönteni, hogy előleg vagy határidő előtti fizetés valósult-e meg.
Az előlegfizetésről a felek szóban is megállapodhatnak, másrészt az előre fizetés általában azonos összegű a várt ellenértékkel. Az iránymutatás példát is ad az előre fizetésre, pl. bérleti díj, ahol a banki átfutási idő miatt a bérbevevőnek még a hónap utolsó napja előtt gondoskodni kell az átutalásról. Az alperes szerint a felperes esetében a vállalkozási szerződések teljes körűen nem állnak rendelkezésre - ugyanakkor az előlegfizetésről szóban is történhetett megállapodás - és a számlákból megállapítható, hogy a teljesítés időpontja hónapokkal későbbre esett, mint az előlegfizetés. A megrendelő előlegként fizette és a felperes is akként minősítette, pénztárbizonylattal előleg megnevezéssel vette át a teljesítés szerinti számlaérték töredékét. Az alperesi álláspont szerint ilyen jellemzők mellett nem lehet szó idő előtti fizetésről.
Az alperes változatlanul fenntartotta azon megállapításának jogszerűségét is, miszerint az OTP letéti jegy értékesítése nem a felperes vállalkozói tevékenységéhez kötődött, nem a bevételszerző tevékenységével volt kapcsolatos. A mellékletek szerint is olyan béren kívüli juttatást adott a szövetkezet, amelyet nem terhelt személyi jövedelemadó és társadalombiztosítási járulék, nem bérköltségként könyvelték. Az értékesítés nem a valós piaci áron történt, ezért a felperesnél a pénzügyi művelet árfolyamveszteségként és egyéb költségként összesen 8 197 000Ft ráfordítás merült fel, mely összeggel meg kellett növelni a felperes 1995. évi adóalapját a társasági adóról szóló törvény 4. § (3) bekezdés e) pontjában foglalt rendelkezésre figyelemmel. Az alperes szerint nem lehet jogértelmezés szempontjából irányadónak tekinteni a 283/1995.sz. APEH iránymutatást, mert az a magánszemélyek oldaláról elemzi az adókötelezettség esetleges felmerülését, valamint a felperes által megjelölt másik iránymutatás sem, mert az nem tartalmaz teljes és lehetséges értékesítési kört és formát. Az alperes ezzel szemben hivatkozott a Győr-Sopron Megyei Bíróság Pf. 20.303/1998/6. számú ítéletére, mely hasonló tényállású ügyben az alperes álláspontját törvényesnek minősítette.
Az alperes továbbá változatlanul állította, hogy a 4 660 000 Ft hitelezési veszteségből 3 560 000 Ft külföldi követelés után sem illeti meg a felperest a behajthatatlan követelési minősítés és annak következtében az összeg egyidejű adóalap-csökkentő tételként való elszámolásának joga. A társasági adóról szóló törvény 5. § (13) bekezdésének jogcímei közül kiválasztott két eset egyike sem vehető számításba a felperes esetében, részben azért, mert nem elegendő azon állítás, hogy a kötelezett nem lelhető fel, azt hitelt érdemlő módon bizonyítani is szükséges. Az aránytalan költségráfordítás pedig abban az esetben vehető igazoltnak, ha az a számításokkal is alá van támasztva, azaz, hogy a követelés érvényesítése drágább, mint a kimutatott követelés összege. A felperes ilyen jellegű információt csak utólag a vizsgálati eredmény ismeretében szerzett be. A mérlegkészítés időpontjában nem volt birtokában a behajthatatlan követeléssé való minősítés bizonyító irata, ezért azt nem lehetett volna az eredmény-kimutatás részévé tenni.
Az alperes szerint a felperesi eljárás egyoldalúságát mutatja az a tény is, hogy 1997-ben az utólag befolyt 3 854 000 Ft rendkívüli bevételként elszámolta és figyelembe vette az adózás előtti eredményt csökkentő tételként is a társasági adóról szóló törvény 4. § 5. pont és 7. § (1) bekezdés n) pontja alapján. Az alperes szerint ez a lépés önmagában helyes, a vizsgálat ezt az elszámolást nem is minősítette másként, viszont a hatályos törvényi rendelkezések értelmében 1996-ban a hitelezési veszteségként elszámolt ráfordítást adózás előtti eredményt növelő tételként kellett volna a felperesnek szerepeltetnie.
A bíróság a felperes keresetét elutasította.
A bíróság a vizsgálati jegyzőkönyv 3. és 4. pontjában foglalt alperesi megállapítás vonatkozásában az alábbiakra mutatott rá:
Az 1994. évre hatályos általános forgalmi adóról szóló törvény 17. § (1)-(2) bekezdése értelmében: "A fizetési céllal kapott, az ellenértékbe beszámítandó előleg után az adófizetési kötelezettség az előleg kifizetésének napján, a ténylegesen fizetett összeg erejéig keletkezik. Az (1) bekezdés szerinti előleg fizetésének napja e törvény alkalmazásában teljesítési időpontnak minősül."
Az 1995. január 1. napjával hatályos módosított rendelkezés szerint: "Ha a termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás teljesítését megelőzően ellenértékbe beszámítható pénzösszeget fizetnek (a továbbiakban: előleg), a pénzösszeg átvételének (jóváírásának) időpontjában a teljesítésre kötelezettséget vállaló adóalanynál adófizetési kötelezettség keletkezik. Az (1) bekezdés szerint átvett (jóváírt) pénzösszeget úgy kell tekinteni, mint amely az adó összegét is tartalmazza."
A bíróságnak a fent idézett törvényhelyek értelmezése után abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a becsatolt megrendelések, szerződések, pénzintézeti átutalási megbízások, illetve jóváírási értékesítések és a felperes bevételi pénztárbizonylatai egybevetése után a megrendelő által az áru legyártását és leszállítását megelőzően fizetett összegek előre fizetésnek vagy az áfa-tv. 17. § (1) bekezdés szerinti előlegfizetésnek minősülnek-e.
A bíróság álláspontja szerint az alperes nem tévedett, amikor határozatában megállapította az előlegfizetés tényét, mivel a megrendelők az átutalási megbízáson az összeg jellegét előlegként tüntették fel, a felperes a beérkezett összegeket előlegszámlán könyvelte és tartotta nyilván. A részösszegek a számla szerinti ellenérték kiegyenlítésekor beszámításra kerültek. A PZS vállalkozás vonatkozásában a megrendelés 1994. augusztus 12-én lett a megrendelőnek megküldve, aki még az augusztus 16-án kelt visszaigazolást megelőzően 1994. augusztus 12-i dátummal a teljes vételárat átutalta a felperesi szövetkezet részére. Az írásbeli visszaigazolást megelőzően a felek között nyilvánvalóan létrejött egy szóbeli megállapodás, ellenkező esetben életszerűtlen az a megrendelői magatartás, hogy a szerződés létrejöttét megelőzően kifizetik a teljes vételárat.
A felperes által hivatkozott 1994/363. sz. APEH iránymutatás a bíróságra nézve jogszabályi kötelező erővel nem bír, bár az abban foglalt rendelkezések konkrét példán megvilágítva (pl. folyamatosan teljesített szolgáltatás-nyújtások) arra mutatnak rá, hogy csak az adott szerződés és egyéb körülmények ismeretében és mérlegelése után lehet állást foglalni a határidő előtti fizetés megvalósulásáról. Az alperes a közigazgatási eljárásban az Art. 1. § (7) bekezdésében foglalt kötelezettsége és jogosultsága alapján az ezzel kapcsolatos valamennyi bizonylatot megvizsgálta, kigyűjtötte és nem tévedett, amikor megállapította, hogy a felperes esetében nem beszélhetünk határidő előtti fizetésről, hanem a megrendelők által átutalt pénzösszegek megfelelnek az áfa-tv. 17. § (1)-(2) bekezdésében szabályozott előlegfizetés fogalmának. Nem járt el az alperes törvénysértően, amikor a pénzbefolyás időpontjának hónapjára a felperes terhére adókülönbözetet állapított meg, majd ugyanezt az összeget a felperes javára előírta azokban a hónapokban, amikor a számla szerinti teljesítés megvalósult.
A felperesnek a vizsgálati jegyzőkönyv 12. pontjában írt megállapításokkal szemben felhozott indokai az alábbiak miatt nem alaposak:
A társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Ta. tv.) 4. § (3) bekezdésének e) pontja szerint az adózás előtti eredményt az adóalap számításakor növeli a költségek, ráfordítások - ideértve a tárgyi eszközök értékcsökkenési leírását is - azon arányos része, amely nem a vállalkozási tevékenységhez kötődik és nem az adóalany bevételszerző tevékenységével kapcsolatban merült fel, figyelemmel az 5. § (6) bekezdésében foglaltakra is.
Az i) pont pedig úgy rendelkezik, hogy "az adózás előtti eredményt az adóalap számításakor növeli az adóalannyal munkaviszonyban, szövetkezetnél tagsági viszonyban álló magánszemély részére ellenérték nélkül vagy nyilvántartási érték alatti térítés ellenében adott saját részvény, vagyonjegy, szövetkezeti üzletrész nyilvántartási értékének, illetve a nyilvántartási érték és a térítés különbségének megfelelő összeg, ha juttatáskor az adóalany a nyilvántartási értéket ráfordításként számolta el."
A felperes a Ta. tv. 4. § (3) bekezdés i) pontja alapján a dolgozói részére kedvezményes 40%-os eladási áron értékesített OTP letéti jegyek adásvételéből származó árfolyamveszteséget ráfordításként számolta el. E körben hivatkozott a Pénzügyminisztérium Jövedelemadók Főosztálya és az APEH Adónemek Főosztálya közösen kiadott állásfoglalására, amely az idézett jogszabályhely értelmezése tárgyában került kiadásra az 1995. évben.
A bíróság álláspontja szerint a felperes nem a Ta. tv. 4.§ (1) bekezdés i) pontja alkalmazható, hanem az (1) bekezdés e) pontjában foglalt rendelkezés.
A Ta. tv. 4. § (3) bekezdés i) pontja is arra utal, hogy a törvényalkotó még a saját részvény, vagyonjegy stb. ellenérték nélküli vagy nyilvántartási érték alatti térítés ellenében történő átadásánál is adóalap módosítást ír elő, tehát teszi lehetővé a kedvezményes elszámolást. E rendelkezésből arra lehet következtetni, hogy a jogalkotó vélhetően egyéb - nem saját kibocsátású - értékpapír vonatkozásában sem kívánt kedvezőbb eredmény-elszámolást biztosítani az adózók részére.
A felperes által hivatkozott APEH állásfoglalásba foglalt rendelkezések is lényegében ezzel a megállapítással egyezően kívánják magyarázni az idézett jogszabályhely gyakorlati alkalmazhatóságát.
Az alperes helyesen mérlegelte a letéti jegyek beszerzésével és továbbértékesítésével kapcsolatos valamennyi körülményt és nem tévedett, amikor arra a megállapításra jutott, hogy a letéti jegy adásvételéből származó veszteség nem a piaci forgalomból adódó értékvesztés következménye volt, hanem a társaság önkényes és a vállalkozás tevékenységével össze nem függő leértékelésének a következménye. Ennek következtében nem járt el törvénysértő módon, amikor a felperesnél a társasági adóalapot a vizsgált adóévben a számviteli törvény 49. § (2) bekezdés és a 2. sz. mellékletével ellentétesen árfolyamveszteségként elszámolt összeggel az adózás előtti eredményt megnövelte. A bíróság megállapítása szerint is a felperes által elszámolt ráfordítás nem kötődött vállalkozási tevékenységéhez, illetve nem volt kapcsolatos bevételszerző tevékenységével, ezért mint a vállalkozási tevékenységtől független kiadások a számviteli törvény 49. § (2) bekezdése és 2. sz. melléklet alapján rendkívüli ráfordításnak minősülnek. Az alperes tehát az ügyletet az adózás adójogi szempontból valódi tartalma szerint minősítette és helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes esetében az adásvételi szerződéseknek gazdasági rendeltetésük nem volt, így a keletkezett veszteség is független a szokásos vállalkozási tevékenységtől. A fix névértéken kibocsátott értékpapír esetében ugyanis fokozottan érvényes az, hogy csak a piaci forgalom változása okozhat nyereséget vagy veszteséget.
A vizsgált időszakban a forgalmi viszonyok nem változtak olyan mértékben, amely indokolttá tette volna a névértékhez képest a 40%-os áron történő továbbértékesítést, ezért a keletkezett árfolyamveszteséget nem a felperesi szövetkezeten kívüli körülmény idézte elő, hanem azt a felperes önként vállalta magára avégett, hogy dolgozóit "jóléti" juttatásban részesítse. A felperes valódi akarata nem az értékpapír forgalmazására irányult, hanem arra, hogy tagjait jövedelemben részesítse az adózás előtti eredménye terhére.
A Ta. tv. 4. § (3) bekezdés e) pontjában hivatkozott 5. § (6) bekezdése nem tartalmaz értékpapír értékesítéssel kapcsolatos dolgozó szempontjából szociális jellegű juttatást, ennél fogva a felhívott jogszabályi rendelkezést az alperes jogszerűen alkalmazta a vizsgálat során.
A vizsgálati jegyzőkönyv 13. pontjában rögzített külföldi vevőtartozásból eredő alperesi megállapítás az alábbiak miatt tekinthető jogszerűnek:
A Ta. tv. 4. § (2) bekezdés u) pontja adózás előtti eredménycsökkentő tételnek minősíti a behajthatatlan követelést, továbbá a korábban az adó alapját növelő tételként figyelembe vett, elszámolt hitelezési veszteségre befolyt összeget. A 4. § (3) bekezdés n) pontja adózás előtti eredményt növelő tételnek minősíti a hitelezési veszteség címén ráfordításként elszámolt összeget.
A Ta. tv. 5. § (13) bekezdése szerint "behajthatatlan követelésnek minősül az elévült követelés, az elengedett követelés ..., a jogszabályban behajthatatlan követelésként elismert összeg, továbbá ha a kötelezett nem lelhető fel, s ezt dokumentumokkal hitelt érdemlően bizonyítják, valamint ha a követelés a végrehajtás során nem vagy csak részben térült meg, vagy ha a követelés - igazoltan - csak veszteséggel (aránytalan költségráfordítással) érvényesíthető."
A felperes keresetében részben arra hivatkozott, hogy a külföldi vevő a mérlegkészítés időpontjában nem volt fellelhető, bár ezen állítását dokumentumokkal nem tudta igazolni. Ugyanilyen módon nem nyert igazolást az sem, hogy a követelés csak veszteséggel lenne behajtható. Az idézett törvényhely a mérlegkészítés időpontjában írja elő kötelező erővel, hogy csak az igazoltan behajthatatlan követelések minősülhetnek adózás előtti eredményt csökkentő tételnek. A bíróság álláspontja szerint a felperesnek a mérlegkészítés időpontját megelőzően is lehetősége lett volna iratokat beszerezni arra vonatkozóan, hogy a követelése valóban behajthatatlan volt, ahogyan ezt a vizsgálati jegyzőkönyv megállapítása után megtette. Az utólagos dokumentum beszerzése azonban nem teszi igazolttá a mérlegkészítés időpontjára visszamenő hatállyal a külföldi követelés behajthatatlanságát. A bíróság figyelemmel volt arra is, hogy a behajthatatlannak minősített követelés a mérlegkészítést követő rövid időn belül befolyt, mely teljesítés arra utal, hogy a követelés azt megelőzően sem volt teljes összegében érvényesíthetetlen.
(Békés Megyei Bíróság P. 22.107/1999. sz.)