adozona.hu
AVI 1999.9.120
AVI 1999.9.120
A behozatali előjegyzés (ideiglenes behozatal) olyan vámáru-jelleget megtartó vámkezelés, amelynek része a vámáru elszámolása (1995. évi C. tv. 76. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes, mint lízingbevevő 1993. augusztus 30-án lízingszerződést kötött az 0. F. céggel, mint lízingbeadóval. A szerződés tárgya egy Scania R. 113. MA nyergesvontató volt, amelynek a szerződéskötéskori forgalmi értéke 90 000 DEM-ben jelölhető meg.
A szerződő felek valós szerződési akaratukat bérleti, illetve haszonbérleti szerződésnek címzett okiratokkal leplezték a kedvezőbb vámelbírálás érdekében.
A felperes nem a bérleti (haszonbérleti) szerződésben meghatározottak szerinti bérleti d...
AVI 1999.9.120 A behozatali előjegyzés (ideiglenes behozatal) olyan vámáru-jelleget megtartó vámkezelés, amelynek része a vámáru elszámolása [1995. évi C. tv. 76. §]
A felperes, mint lízingbevevő 1993. augusztus 30-án lízingszerződést kötött az 0. F. céggel, mint lízingbeadóval. A szerződés tárgya egy Scania R. 113. MA nyergesvontató volt, amelynek a szerződéskötéskori forgalmi értéke 90 000 DEM-ben jelölhető meg.A szerződő felek valós szerződési akaratukat bérleti, illetve haszonbérleti szerződésnek címzett okiratokkal leplezték a kedvezőbb vámelbírálás érdekében.
A felperes nem a bérleti (haszonbérleti) szerződésben meghatározottak szerinti bérleti díjat fizette a lízingbeadónak, hanem 1995 novemberéig a felek külön megállapodásának megfelelően kiegyenlítette a tényleges megállapodás szerinti ellenértéket, s a gépjármű tulajdonjogát a szerződés 1996. december 31-i lejártáig a felek akaratának megfelelően - ismételten külön szerződésekkel leplezve a lízingszerződés alapján való tulajdonszerzést - megszerezte.
Az N.-i Vámhivatal határozatával a felperes kérelmére behozatali előjegyzésben vámkezelte a felperes által az országba bérleti szerződéssel behozott Scania R 113 MA típusú nyergesvontatót 1993. szeptember 10. napján. Ugyanezen gépjárművet a Z.-i Vámhivatal 1996. december 2. napján határozatával az R. P. Kft. kérelmére a belföldi forgalom számára vámkezelte. Az előbbiekben említett határozatot a vámhatóság az 1999. február 9-én kelt határozatával visszavonta és a P. Kft. részére összesen 370 249 Ft visszafizetését rendelte el. (A határozat jogerőre emelkedett.)
A behozatali előjegyzés visszaviteli határideje 1996. december 31-én járt le, 1996. december 16-án a vámáru korábbi belföldi forgalom számára való vámkezelésére tekintettel a felperes megbízottja kérte az előjegyzett vámáru elszámolását. A N.-i Vámhivatal az elszámolást nem végezte el, hanem csempészet és közokirat-hamisítás bűncselekmények alapos gyanúja miatt, ismeretlen elkövető ellen feljelentést tett.
A Z.-i Vámhivatal mint első fokú vámhatóság határozatában - utalva a felmerült új tényállásra - az 1993. szeptember 10-én jogellenesen forgalomba hozott Scania típusú nyergesvontató után a forgalomba hozatal napján érvényes szabályok szerint 90 923 DEM megállapított vámérték alapján 619 515 Ft vám, 102 416 Ft általános forgalmi adó, azaz mindösszesen 2 374 763 Ft vámteher megfizetésére kötelezte a felperest.
A fellebbezés folytán eljárt alperes határozatával az első fokú határozatot részben megváltoztatta, és a vámértéket 4 487 257 Ft-ban meghatározva a felperes által megfizetendő vámot 542 958 Ft-ra, az általános forgalmi adót 1 257 553 Ft-ra szállította le, s a vámkezelési díj és statisztikai illeték kiszabását mellőzve összesen 1 800 511Ft megfizetésére kötelezte a felperest.
Az első fokú határozat indokolása szerint a Vám- és Pénzügyőrség Megyei Nyomozó Hivatala alatt lefolytatott büntetőeljárása adatai alapján megállapítható, hogy a Scania nyergesvontató valójában lízingszerződéssel lett az országba behozva, és a felperes a vámáru ellenértékeként a külföldi eladónak 1994. március 22. és 1995. október 31. napja között mindösszesen 7 266 751 Ft-ot fizetett ki. A határozat értelmében a lízingszerződés, a nyilatkozatok és a banki igazolások figyelembevételével megállapítható, hogy a felperes az árunyilatkozat benyújtásának napjának jogellenes forgalomba hozatalt valótlan árunyilatkozat adással, továbbá a valós szerződés és vámérték eltitkolásával megvalósította. A felperes a vámárut a belföldi forgalom számára való vámkezelés helyett - megtévesztve a vámhivatalt - behozatali előjegyzésben vámkezeltette, és vámértékként nem a ténylegesen kifizetésre kerülő értéket tüntette fel a vámáru-nyilatkozaton. A másodfokú határozat megállapította azt is, hogy az előjegyzéshez benyújtott szerződés is tartalmaz arra utaló kitételeket, mely szerint bérleti szerződésnek feltüntetett ügylet ténylegesen lízingkonstrukció volt. Emellett aggályos az a tény is, hogy az 1996. december 2-án az R. P. Kft. részére végzett vámkezelést követően már másnap a felperes tulajdonába került a nyergesvontató. Összegezve: a vámhatóság arra a következtetésre jutott, hogy ténylegesen lízing címén történt a jármű behozatala, ezért a jogellenes forgalomba hozatal megvalósult.
A felperes keresetében az alperes határozatának az első fokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte. A felperesi érvelés szerint az alperes határozata amiatt jogsértő, mert az első fokú vámhatóság, illetőleg az alperes a támadott határozatokat olyan áru tekintetben hozta, amely már nem volt vámáru, hiszen 1996. december 2. napján az R. P. Kft. részre a belföldi forgalom számára vámkezelve lett. E határozat - szemben a vámhatósági állásponttal - nem volt visszavonva. (A vámhatóság az alperesi, felülvizsgálni kért határozat keltét követően hozott határozatában csak a vámterhek visszafizetését rendelte el ugyanis az R. P. Kft. részére. (A felperes álláspontja szerint csak egy vámfizetésre kötelezettel szemben lett volna kiszabható a vámteher ugyanazon vámáru után.
Vitatta a felperes azon vámhatósági megállapítást is, hogy a bérleti szerződés valójában lízingszerződés lett volna. A felperes képviselőjével szemben indított büntetőeljárás ugyanis elévülés miatt a nyomozó hatóság megszüntette, ezért a felperes álláspontja szerint a büntetőeljárás adatai tényként nem lettek volna figyelembe vehetők a vámhatósági eljárásban. (Legfeljebb a büntetőeljárás okmányait mérlegelhette volna a hatóság.) Ellentmondásosnak vélte a felperes azért is a felülvizsgálni kért határozatot, mert álláspontja szerint nincs arra vonatkozó adat, hogy a felperes a vámáru tulajdonosával lízingszerződést kötött volna. Nem tűnik ki a határozatokból az, hogy a felperes tulajdonképpen kivel is állt jogviszonyban a vámhatóság által vélelmezett lízingszerződés során - fejtette ki a kereset. Nem ad magyarázatot a vámhatósági határozat arra sem a kereset szerint, hogy mi a magyarázata annak: miért fizetett a bérleti szerződés megkötését követően egy évig a lízingbeadásra nem is jogosult bérbeadónak bérleti díjat a felperes. Szemben az alperesi határozatban foglaltakkal, a behozatali előjegyzés alapjául szolgáló bérleti szerződésben egyáltalán nem szerepel az a kitétel, hogy a szerződés teljesítése után a bérlő tulajdonába kerül a bérlet tárgya - mutatott rá a kereset. Az a tény, hogy a jármű forgalmi engedélyébe a felperes lett bejegyezve, úgyszintén nem bizonyítja a kereset szerint a felperes megszerzett tulajdonjogát.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, azzal summázva az alperesi álláspontot, hogy a büntetőeljárás során beszerzett szerződés nem tekinthető bérleti szerződésnek (és valóban tartalmazza a tulajdonjog megszerzésének lehetőségét), továbbá hogy az 1996. november 19-én kiállított számla - a német vámhatóság nyomozati irata alapján - fiktív ügyletnek minősül, hiszen az eladó, O. F. cégét 1994-ben felszámolták.
Alkalmazandó jogszabályok:
1995. évi C. tv. (a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló) - a továbbiakban Vtv. 1. § 20. pontja:
Lízing: a vámáru átadása olyan szerződés alapján, amely az áru határozott időre szóló, de legalább 365 napot meghaladó bérletéről rendelkezik azzal a kikötéssel, hogy a bérlő a tulajdonjogot legkésőbb az utolsó bérleti díj kiegyenlítésével, illetőleg a szerződés lejártával megszerzi, vagy számára a bérbeadó vételi jogot biztosít.
125. § (2) bekezdés e) pontja:
Vámfizetésre kötelezett az, aki a vámárut jogellenesen belföldi forgalomba hozza, vagy az ilyen forgalomba hozatalt elősegíti.
126. § a) pontja:
A vámfizetési kötelezettség szempontjából a vámárut jogellenesen belföldi forgalomba hozónak kell tekinteni azt, aki a vámárut a belföldi forgalom számára való vámkezelés nélkül, vagy vámhatóság megtévesztésével történt vámkezelés után belföldi forgalomba hozza, megszerzi, az ilyen forgalomba hozatalt elősegíti, illetőleg az ilyen vámárut felhasználja.
1957. évi IV. tv. (az államigazgatási eljárás általános szabályairól) - Áe.</a> - 26. § (1) bekezdés:
A közigazgatási szerv köteles a határozat hozatalhoz szükséges tényállást tisztázni. Ha ehhez a rendelkezésre álló adatok nem elegendőek hivatalból vagy kérelemre bizonyítási eljárást folytat le.
(3) bekezdés:
Bizonyítási eszközök különösen: az ügyfél nyilatkozata, az irat, a tanúvallomás, a szemle és a szakértői vélemény.
(4) bekezdés:
A közigazgatási szerv a bizonyítékokat egyenként és összességében értékeli, és az ezen alapuló meggyőződése szerint állapítja meg a tényállást.
A bíróság a keresetet elutasította.
Mindenekelőtt azt hangsúlyozta a bíróság, hogy a keresettel támadott alperesi határozatot kizárólag a keresetben megjelölt jogszabálysértések körében vizsgálta felül. (Nem voltak tárgyai ennél fogva a bírósági felülvizsgálatnak az eljárással összefüggő, az R. P. Kft. részére történő perbeli vámáru vámkezeléséről szóló határozatok, a behozatali előjegyzésben vámkezelt vámáru elszámolásának megtagadása (az erre vonatkozó határozat hiánya), az alperes határozatában megjelölt jogszabályok alkalmazhatósága, a vámérték és a vámterhek összegszerűsége stb.)
A felperes azon kereseti érvelése kapcsán, hogy a perbeli vámáru után 1998-ban a felperessel szemben vámterhet nem lehetett volna kiszabni (hiszen ezen vámáru 1996. december 2-án az R. P. Kft. kérelmére a belföldi forgalom számára vámkezelve lett) a bíróság az alábbiakra mutatott rá:
A behozatali előjegyzés (az új vámtörvény szerinti ideiglenes behozatal) olyan vámáru-jelleget megtartó vámkezelés, amelynek része a vámáru elszámolása [Vtv. 76.§ (1) bekezdése]. Amennyiben az elszámolás - mint a perbeli esetben - nem történik meg, a vámhatóságnak intézkedni kell a még ki nem szabott vámteher stb. kiszabásáról [Vtv. 78. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó Vtv. 72. § (4) bekezdése].
A perbeli esetben az elszámolási kérelem elbírálása során állapította meg a vámhatóság a rendelkezésre álló iratok alapján a Vtv. 125. § (2) bekezdés e) pontja szerinti jogellenes belföldi forgalomba hozatalt, mégpedig a behozatali előjegyzés napjával azonos napra - 1993. szeptember 10-ével - visszamenőlegesen. Ezen megállapításra tekintettel a vámáru későbbi tulajdonjog-változásai, illetőleg az ahhoz kapcsolódó vámhatósági határozatok a jelen ügy szempontjából nem relevánsak.
[Az ugyan nyilvánvaló, hogy ugyanazt a vámárut nem lehet kétszeresen a belföldi forgalom számára vámkezelni, azonban az 1993. szeptember 10-ei jogellenes felperesi forgalomba hozatalt követően a felperesen kívüli vámfizetésre kötelezettek - így az R. P. Kft. - a korábbi felperesi forgalomba hozatalra és az annak kapcsán a felperes vámfizetésre kötelező határozatokra tekintettel kérhetik az őket kötelező határozatok visszavonását (miként az R. P. Kft. esetében későbbiekben e visszavonás - mely a határozat indokolásából kiviláglóan nem csupán vámteher-visszatérítési, hanem kifejezetten visszavonó határozat is- meg is történt). Mindez azonban a per elbírálása szempontjából érdektelen.]
A bíróságnak a fentiekből kifejtettekből következően tehát abban a körben kellett állást foglalnia elsődlegesen, hogy helytálló volt-e a behozatali előjegyzésben való vámkezelés a perbeli vámáru tekintetében, avagy ténylegesen - miként a vámhatóság a későbbiekben megállapította - a felperes jogellenesen hozta belföldi forgalomba a vámárut.
A bíróság a jogellenes belföldi forgalomba hozatal tekintetében osztja a vámhatósági álláspontot.
Mindenekelőtt az emelendő ki, hogy a közigazgatási eljárásban nincsen kötött bizonyítás és a tényállás megállapítása során ennél fogva más hatóság iratai is bizonyítékként fogadható el. A büntetőeljárás beszerzett okiratai tehát értékelhetők a vámhatósági eljárásban is, csakúgy mint a büntetőeljárásban felvett - közokiratnak minősülő - jegyzőkönyvek tartalma. Ezen bizonyítékok alapján az eljárt hatóságok a bíróság álláspontja szerint is helytállóan jutottak arra a következtetésre, hogy a perbeli szerződés valójában nem bérleti szerződés volt, hanem a gépjármű tulajdonjoga megszerzését célzó lízingszerződést leplezték a kedvezőbb vámelbírálás reményében a szerződő felek a bérleti szerződéssel.
A bíróság álláspontja szerint a vámhatósági eljárásban is alkalmazandó - külön jogszabályi előírás hiányában is -, az a polgári jogi elv, hogy a szerződéseket valós tartalmuk szerint kell megítélni. [A színlelt szerződés a Ptk. 207. § (5) bekezdése alapján semmis, a más szerződést leplező szerződést pedig a leplezett szerződés alapján kell megítélni.] Az alperesi határozat - a büntetőeljárás iratai alapján - helytállóan sorakoztatta fel a szerződés valódi tartalmára utaló bizonyítékokat. Az a tény, hogy a vámárunak 1993. szeptemberében az országba való behozatalakor az O. F. cég 20 000 DEM-ről a felperes részére számlát állított ki - s a számlaösszeg azonnal fizetendő volt -, valamint, hogy a későbbiekben az F. cégnek (illetve az F. cég és az O. cég között létrejött megállapodás alapján az utóbbi cégnek) 1994 márciusától 1995 novemberéig a felperes 7 266 751 Ft-ot kifizetett, egyértelműen nem bérleti díjfizetésre utal (hanem vagy lízingre vagy részletekben történő vételár teljesítésre). Ugyanakkor megállapítható, hogy a felperes a nem a bérleti szerződésben kikötött 3800 DEM havi bérleti díjat fizette a "bérlet" időtartama alatt. Megállapítható az is, hogy a felperes eltérő tartalmú szerződést nyújtott be a vámhatósághoz, valamint a gépjármű-nyilvántartóhoz. (Az előbbi haszonbérleti szerződésnek van címezve, az utóbbi pedig bérleti szerződésnek azzal a külön kikötéssel, hogy a szerződés teljesítése után a bérlő tulajdonába kerül a bérleti tárgy. Ugyanakkor mindkét szerződés - árulkodó módon - sem a haszonbérleti, sem a bérleti szerződésre nem jellemző futamidő kifejezést használja a bérlet időtartamának meghatározása során.)
A kikötött havi 3800 DEM bérleti díj 3 évre jóval magasabb összeget (136 800 DEM-et) tenne ki, mint a járműnek a büntetőeljárás során megnyugtatóan felderített 90 000 DEM körüli forgalmi értéke. Ez a tény már önmagában irreálissá teszi az ügylet bérleti jellegét.
A felperes képviselője H. Zoltán a nyomozóhatóság által 1997. április 24-én történt meghallgatása során azt vallotta, miszerint: "1996. őszén én jeleztem O. F., hogy lemondok a gépkocsi elővásárlási jogáról". Ezen nyilatkozat a vámhatóság által a perben becsatolt - a gépjármű nyilvántartótól beszerzett bérleti szerződés tartalmát, annak ténylegesen lízingszerződés voltát erősíti meg egyértelműen [lásd a Vtv. 1. § (20) bekezdését a vételi jog biztosítási tekintetében).
Megállapítható az is, hogy az érintettek színlelték az 1996 decemberében megkötött, a tulajdonjog átszállására irányuló azon szerződéseket, amelyekben O. F. átruházta a gépjármű tulajdonjogát az R. P. Kft-re, majd a következő napon az R. P. Kft. eladta a járművet a felperesnek. Egyrészt ugyanis az ügylet megkötésének időpontjában - O. F. saját nyilatkozata és a becsatolt német hatósági irat egyértelmű tartalma alapján - az F. cége már nem létezett, másrészt a kikötött vételárakra (és azok kifizetése bizonyítékainak hiányára is) tekintettel a szerződések gazdaságilag teljesen indokolatlannak tűnnek. Mindebből az következtethető ki, hogy a járműnek az eredeti lízingszerződésbeli - tényleges megállapodás alapján - kísérelték meg a felek a nem valós adásvételi okiratokkal igazolni a kedvezőbb vámkiszabás érdekében.
Miként a nyomozóhatóság a nyomozást elévülés miatt megszüntető határozatában megállapította - s e megállapítás a felsorolt bizonyítékok alapján a vámhatósági eljárásban is elfogadható -, a felperes ügyvezetője megvalósította a csempészet bűntettét, következésképpen a vámáru a Vt. 126. § a) pontjának megfelelően a vámhatóság megtévesztéssel történt vámkezelés után már 1993. szeptember 10. napján belföldi forgalomba került. A Vt. 125.§ (2) bekezdés e) pontja alapján pedig a vámárut jogellenesen belföldi forgalomba hozó vámfizetésre kötelezhető. Minderre tekintettel tehát a bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért alperesi határozat nem volt jogszabálysértő (megalapozatlan), ezért a felperes keresetét elutasította.
(Zala Megyei Bíróság 1. Kp. 20.591/1999.sz.)