adozona.hu
AVI 1999.5.58
AVI 1999.5.58
Az adókedvezmény igénybe vétele szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az adózó milyen várakozási idő leteltét követően vette igénybe a nyugdíjszolgáltatást (1991. évi XC. tv. 38/A. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A "T." Önkéntes Nyugdíjpénztárt (a továbbiakban: Nyugdíjpénztár) a megyei bíróság végzésével vette nyilvántartásba. A Nyugdíjpénztár részére a tevékenységi engedélyt az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyelete az 1994. május 2-án kelt határozatával megadta.
A felperes 1995. november 14-én töltötte ki belépési nyilatkozatát a Nyugdíjpénztárba és ez alkalommal 1000 forint belépési díjat és 200 000 forint tagdíjat is befizetett. A belépési nyilatkozat a Nyugdíjpénztár részéről ugyanez...
AVI 1999.5.58 Az adókedvezmény igénybe vétele szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az adózó milyen várakozási idő leteltét követően vette igénybe a nyugdíjszolgáltatást (1991. évi XC. tv. 38/A. §)
A "T." Önkéntes Nyugdíjpénztárt (a továbbiakban: Nyugdíjpénztár) a megyei bíróság végzésével vette nyilvántartásba. A Nyugdíjpénztár részére a tevékenységi engedélyt az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyelete az 1994. május 2-án kelt határozatával megadta.A felperes 1995. november 14-én töltötte ki belépési nyilatkozatát a Nyugdíjpénztárba és ez alkalommal 1000 forint belépési díjat és 200 000 forint tagdíjat is befizetett. A belépési nyilatkozat a Nyugdíjpénztár részéről ugyanezen napon lett záradékolva. A felperes mint a Nyugdíjpénztár tagja egyösszegű nyugdíjszolgáltatás igénybevétele iránt nyilatkozatot töltött ki és rövid időn belül a Nyugdíjpénztár részéről 180 000 forint egyösszegű nyugdíjszolgáltatást kapott.
A felperes a Nyugdíjpénztár által kiadott igazolás alapján a személyi jövedelemadó bevallásában az 1995. évre nézve 100 000 forint adókedvezményt igényelt vissza.
Az első fokú adóhatóság az 1995. évre vonatkozóan a magánszemélyek jövedelemadójának visszaigénylése körében a felperesnél célvizsgálatot tartott és határozatában jogosulatlan visszaigénylésnek minősítette a 100 000 forintot, amely után adóbírságot nem szabott ki. Határozatának indokolása szerint a nyugdíjas felperesi tag által befizetett összeg nem a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló többször módosított 1991. évi XC. törvény (a továbbiakban: Szja.) 38/A. § (1) bekezdés d) pontja szerinti kedvezményezett célt szolgálta, az abban foglalt feltételek nem állnak fenn az adókedvezmény igénybevételéhez.
A felperes fellebbezése folytán az alperes határozatában a fellebbezés elutasításával egyidejűleg az első fokú határozatot helyben hagyta. Indokolásában megállapította, hogy a Nyugdíjpénztár az adott esetben nem nyugdíjszolgáltatást végzett, hanem visszatérítési rendszert működtetett. Döntését az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyelete által feltárt szabálytalan működésre, az annak során tett megállapításokra, a törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő szolgáltatás hiányára, az Szja. 38/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kogens feltételek hiányára és az ott szabályozott kedvezményezett cél megvalósulásának hiányára alapította.
Keresetében a felperes az alperesi határozat megváltoztatását kérte arra hivatkozva, hogy az Szja. a Nyugdíjpénztárba történő befizetés tényén kívül az adólevonási jog keletkezéséhez más feltételt nem ír elő, így nincs jelentősége annak, hogy a Nyugdíjpénztár a befizetett összeget mikor és hová könyveli el, miként működik a pénztár, hogy milyen jellegű jogvita bontakozott ki a Nyugdíjpénztár, illetve a Pénztárfelügyelet között és hogy miért - milyen szolgáltatást vett igénybe a pénztártól.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, megállapítva, hogy a felperes belépési nyilatkozatának elfogadása nem a felhívott jogszabályok szerint történt, ezáltal a felperes esetében a pénztártagsági viszony létre sem jött. A nyugdíjas tagtoborzó akció során befizetett, majd rövid időn belül ennek az összegnek 90%-ának visszafizetése nem minősíthető nyugdíjszolgáltatásnak. A felperes esetében sem felhalmozási időszakról, sem a szolgáltatás fedezetének megteremtéséről nem lehet szó, az egész konstrukció csupán az adócsökkentő kedvezmény igénybevételét célozta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyta. Osztotta a városi bíróság azon jogi álláspontját, hogy a felperes vonatkozásában tagsági viszony nem jött létre, mert az eljárás nem felelt meg az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény (a továbbiakban: Öpt.) 11. § (2) bekezdésének, valamint a Nyugdíjpénztár alapszabályi rendelkezéseinek. Mivel tagfelvétel nem volt, az Szja. 38/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott egyik feltétel nem valósult meg, miszerint a befizetésnek pénztártagi minőségben kell történnie. A felperest a Nyugdíjpénztárba valós belépési szándék nem is vezérelte, a befizetés egyetlen célja az adókedvezmény visszaigénylésére irányult. Ezért a jogügylet minősítését és annak adójogi konzekvenciáit az alperes az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 1. § (7) bekezdése értelmében jogszerűen vonta le.
A jogerős másodfokú ítélet felülvizsgálata iránt a felperes nyújtott be kérelmet, annak az első fokú ítéletre is kiterjedő megváltoztatása és a keresetnek helyt adó határozat hozatala iránt. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a Nyugdíjpénztárba történő befizetés tényét nem vonta kétségbe, de helytelenül jutott arra a jogi következtetésre, hogy a felperesnek nem jött létre érvényes tagsági jogviszonya. Kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság a tagsági viszonyt nem tartalma, hanem célja szerint minősítette, noha a perbeli esetben ez a cél - az adókedvezmény igénybevétele - nem tilos.
Az alperes ellenkérelmet - a hasonló tényállás mellet - a Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 27.666/1997/8. számú eseti döntése ismeretében előterjeszteni nem kívánt.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a városi bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes határozatát - az első fokú adóhatóság határozatára is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az első fokon eljárt adóhatóságot új eljárásra kötelezte.
Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakkal kötött szerződés alapján nyújtott szolgáltatások adókedvezményére vonatkozóan az 1995. évben hatályban volt Szja. 38/A. § (1) bekezdés d) pontja kimondta, hogy a megállapított adóból levonható az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárba a magánszemély által az adóévben befizetett összegnek, kiegészítő nyugdíjpénztár esetében az 50%-a, a kiegészítő önsegélyező pénztár és egészségpénztár esetében a 25%-a, de együttesen legfeljebb 100 000 forint. A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes tagsági jogviszonya létrejött-e, tagként fizetett-e be a Nyugdíjpénztárba olyan összeget, amelyre figyelemmel adókedvezmény igénybevételére jogosult.
A felperes 1995. november 14-én kelt belépési nyilatkozatát a Nyugdíjpénztár ugyanaz nap záradékolta. A Nyugdíjpénztár 1995. október 3-ai küldött közgyűlésén módosított alapszabály 14. pontja úgy rendelkezetett, hogy a tagsági viszony a tagdíjfizetési kötelezettség és a várakozási idő, a belépési nyilatkozat Nyugdíjpénztár általi elfogadásával kezdődik. A Nyugdíjpénztár a belépési nyilatkozat elfogadását annak záradékolásával tanúsítja. A belépési nyilatkozatot - a 15. pontban írtak szerint - a Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsa, vagy a Nyugdíjpénztár képviseletére jogosult személy(ek) vizsgálja(k) meg és fogadja(k) el a benyújtástól számított 30 nap alatt. A Nyugdíjpénztár képviseletére ezen alapszabály 64/C. pontja szerint az Igazgatótanács egy tagja és egy képviseleti joggal felruházott alkalmazott együttesen volt jogosult. A felperes belépési nyilatkozatát a Nyugdíjpénztár pecsétjével, valamint egy igazgatótanácsi tag és egy képviseleti joggal felruházott alkalmazott aláírásával záradékolva kapta vissza, erre figyelemmel a tagsági viszonya ezen alkalommal az Öpt. 11. § (2) bekezdésére figyelemmel létrejött.
Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak felügyelete által 1995. december 13-án meghozott, majd a Pénzügyminisztérium által 1995. december 29-én jóváhagyott határozat megállapította, hogy a Nyugdíjpénztár 1995. október 3-ai küldött közgyűlése határozatképtelen volt, így az azon hozott határozatok semmisek. Erre figyelemmel a Nyugdíjpénztár az alapszabály módosítása tárgyában sem határozhatott érvényesen. A Felügyelet a nyugdíjkorhatárt betöltött személyekre 1996. január 13-ig tagfelvételi zárlatot rendelt el, de a módosított alapszabály szerint létrejött tagsági viszonyokat nem szűntette meg, ezért a felperes a Nyugdíjpénztár tagjaként eszközölte a befizetést, a belépéskor hatályos alapszabály és a jogviszonyt szabályozó Öpt. 11. § (1) és (2) bekezdés előírásainak betartásával.
A belépéskor a felperes 201 000 forintot fizetett be, melyről a Nyugdíjpénztár részére a belépés napján cégszerű aláírással és pecséttel ellátott igazolást adott ki. A felperes a Nyugdíjpénztár megbízottjának - a C Rt.-nek - az 1000 forint belépési díjat és 200 000 forint egyéni tagdíj fizetést ténylegesen átadta és erről a Nyugdíjpénztár a felperes részére igazolást állított ki.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az 1995. évben hatályos Szja. 38/A. (1) bekezdés d) pontja igénybevételénél nem bír jelentőséggel, hogy a felperes milyen várakozási idő leteltét követően vette igénybe a nyugdíjszolgáltatást, illetve, hogy az általa eszközölt befizetés egyéni számláján ténylegesen jóváírásra került-e.
Az a körülmény, hogy a felperes a tagsági viszony létesítése útján adókedvezmény igénybevételét kívánta elérni, magának a tagsági viszonynak az érvénytelenségét nem eredményezheti, visszaélésszerű joggyakorlásnak nem minősül. A felperes szándéka a tagsági viszony létesítésére irányult, az ezzel kapcsolatosan tett jognyilatkozata színleltnek nem minősíthető.
A Legfelsőbb Bíróság tehát megállapította, hogy a felperes 1995-ben a Nyugdíjpénztár tagjaként fizetett be a Nyugdíjpénztárba olyan összeget, amelyre figyelemmel 50%-os adókedvezmény igénybevételére jogosult. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a másodfokú bíróság jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes határozatát - az első fokú határozatra is kiterjedően - a Pp. 339. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően hatályon kívül helyezte és az első fokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. Az új eljárásban a fent kifejtett szempontok figyelembevételével kell dönteni a felperest megillető adókedvezmény folytán az adó visszafizetés kiutalásáról.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 28.132/1997. sz.)