adozona.hu
AVI 1999.2.16
AVI 1999.2.16
A több éven át húzódó bérleti szerződés adóvonzatának megállapítása során az adózó az időbeli elhatárolást köteles elvégezni (1991. évi XVIII. tv. 15. §, 24. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság ellenőrzése eredményeként határozatával a felperes terhére 1 621 000 Ft társasági adókülönbözetet, 182 000 Ft központi műszaki fejlesztési hozzájárulás adókülönbözetet, 873 000 Ft adóbírságot, 1528000 Ft késedelmi pótlékot és 20 000 Ft mulasztási bírságot állapított meg.
A felperes fellebbezést nyújtott be az első fokú határozat ellen. A másodfokú adóhatóság az első fokú adóhatóság határozatát megváltozatta és az adózó terhére 2839000 Ft adóalap után 932 000 Ft adóhián...
AVI 1999.2.16 A több éven át húzódó bérleti szerződés adóvonzatának megállapítása során az adózó az időbeli elhatárolást köteles elvégezni (1991. évi XVIII. tv. 15. §, 24. §)
Az elsőfokú adóhatóság ellenőrzése eredményeként határozatával a felperes terhére 1 621 000 Ft társasági adókülönbözetet, 182 000 Ft központi műszaki fejlesztési hozzájárulás adókülönbözetet, 873 000 Ft adóbírságot, 1528000 Ft késedelmi pótlékot és 20 000 Ft mulasztási bírságot állapított meg.A felperes fellebbezést nyújtott be az első fokú határozat ellen. A másodfokú adóhatóság az első fokú adóhatóság határozatát megváltozatta és az adózó terhére 2839000 Ft adóalap után 932 000 Ft adóhiányt állapított meg. Az adóhiány után 466 000 Ft adóbírságot, valamint 855 000 Ft késedelmi pótlékot szabott ki a másodfokú adóhatóság.
A felperes keresetet nyújtott be a városi bírósághoz és kérte a jogerős közigazgatási határozat felül vizsgálatát, ennek eredményeként a felperes által már megfizetett társasági adó, valamint műszaki fejlesztési hozzájárulás, adóbírság, késedelmi pótlék és mulasztási bírság visszafizetésére kötelezését az alperesnek, valamint ezek jegybanki alapkamata kétszeresének szorzatával meghatározott kamatait.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Döntésének indokolásául kifejtette, hogy az alperes az 1991. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 83. § (1) bekezdés e) pontja megfelelő értelmezésével és alkalmazásával állapította meg a felperesnek a T-150/K típusú traktorral kapcsolatos munkálatai adóvonzatát. Helyesen alkalmazta továbbá az alperes az Sztv. 35. § (3) bekezdését is.
Megfelelően értékelte az alperes a felperesnek 1992. május 29-én a M.-K. L. Kft.-vel kötött bérleti szerződését is. A bérleti szerződéssel kapcsolatos költségek időbeli elhatárolása az Sztv. 15. § (12) bekezdésén, valamint a 24. § (1) bekezdésén alapszik, így az alperes ezzel kapcsolatos jogi álláspontját az első fokú bíróság osztotta.
A felperes fellebbezést nyújtott be az első fokú bíróság ítélete ellen. Fellebbezését a másodfokú bíróság nem találta alaposnak, a megfelelően feltárt tényállás és a mindenben helyes jogi következtetések alapján az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a jogerős ítélet ellen kérve, hogy a Legfelsőbb Bíróság állapítsa meg, hogy a vizsgált időszakban a felperesnek adókülönbözete és adóhiánya nincs.
A felülvizsgálati kérelemben kifejtett felperesi álláspont szerint a felperes által kötött és adóvizsgálat a1á vont bérleti szerződés határozatlan időtartamra jött létre, így az Sztv. 15. § (12) bekezdésében és a 24. § (1) bekezdésében rögzített aktív időbeni elhatárolás nem alkalmazható. A szerződésben az egyes időszakokra nem volt bérleti díj hozzárendelve, így nem is állapítható meg alappal, hogy havonként eltérő bérleti díjat kellett volna a felperesnek teljesítenie. A felperes által vásárolt traktoralkatrészek elszámolását költségként az alperes nem fogadata el, az Sztv. 35. § (3) bekezdésére hivatkozással értéknövelő beszerzési költségnek minősítette. Ezzel szemben a felújítás helyes értelmezéséhez az autentikus jogértelmezés szerint az elhasználódás fogalma kapcsolódik, mégpedig oly módon, hogy a tárgyi eszköz egészének kell elhasználódnia, aminek következtében az egyes alkatrészek cseréje nem valósítja meg a teljes tárgy eszköz felújítását.
A felülvizsgálati kérelemre az alperes ellenkérelmet terjesztett elő, amelyben előadta, hogy az alkatrészek értékét az Sztv. 35. § (3) bekezdése értelmében értéknövelő beszerzési költségként kellett figyelembe venni. Értéknövelő beszerzési költség még a meglévő tárgyi eszköz élettartamának növelésével összefüggő munka költsége is. A felperes nem rendelkezett a perbeli traktor felújítására vagy egyéb munkálataira vonatkozóan az Sztv. 83. § (1) bekezdésében meghatározott bizonylattal, ennek hiányában a könyvvitel adatai sem megbízhatóak.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás során megállapította, hogy a jogerős ítélet törvényes és megalapozott.
Az alperes és az első fokú adóhatóság a közigazgatási eljárás során megfelelően tárta fel a tényállást és az ügyre vonatkozó eljárási és anyagi jogszabályokat, így az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. tv. (a továbbiakban: Art.), valamint az Sztv. rendelkezéseit megfelelően alkalmazta.
A felperes által hivatkozott Art. 51. § (3) bekezdése szerint az adóhatóság az ellenőrzés során a tényállást köteles tisztázni és bizonyítani. A bizonyítási eszközök és bizonyítékok különösen: az irat, a szakértői vélemény, a nyilatkozat, a tanúvallomás, a helyszíni szemle, a próbavásárlás, a próbagyártás, a helyszíni leltározás, más adózók adatai. Az adóhatóság a tényállás tisztázása során az adózó javára szolgáló tényeket is köteles feltárni. Az adóhatóság a bizonyítási eljárás során tehát a bizonyítékok törvényben meghatározott sorát használhatja fel. Természetes azonban, hogy meghatározott tények bizonyítására meghatározott bizonyítékok alkalmasak. A könyvvitel pontosságát és valódiságát, a számviteli törvény betartását sem tanú, sem szakértő nem bizonyíthatja olyan meggyőző erővel, mint az erre vonatkozó irat. Helyesen jártak el tehát a közigazgatási szervek és az első- és másodfokú bíróság amikor az adózás körében felmerülő meghatározott tényre és adatra vonatkozó bizonyítást irat létéhez kötötték. A bizonyításnak ez a módja megfelel a jogszabályoknak, életszerű, így az első fokú bíróság sem sértette meg a Pp. 166. § (1) bekezdését akkor, amikor az irattal bizonyítható tény megállapítása során nem vette igénybe szakértő közreműködését.
Az Sztv. 84. § (1) bekezdése szerint számviteli bizonylatnak minősül minden olyan külső- és belső okmány, amelyet a gazdasági művelet, esemény számviteli nyilvántartása céljára készítettek. A (2) bekezdés rendelkezései szerint a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helyállónak kell lennie, valamint a (3) bekezdés rendelkezései előírják, hogy a számviteli bizonylatot a gazdasági művelet, esemény megtörténtének, illetve a gazdasági intézkedés megtételének vagy végrehajtásának időpontjában kell kiállítani. Amennyiben a kérdéses alkatrészek felhasználását az Sztv. rendelkezéseinek megfelelően a felperes dokumentálta volna, azok felhasználásának jogi természete nem vált volna vitathatóvá.
Következetes a bírói gyakorlat abban a kérdésben, hogy a több éven át húzódó bérleti szerződés adóvonzatának megállapítása során az Sztv. 15. § (2) bekezdés, valamint 24. § alkalmazásával az időbeli elhatárolást az adózónak el kell végeznie. Költségként csak az adóévre vonatkozó bérleti díjak összege számolható el.
Fent kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A.§ (1) bekezdésének megfelelően az érdemben helyes jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. 27. 609/1997. sz.)