adozona.hu
AVI 1999.2.15
AVI 1999.2.15
Az adóhatóság a levonásra jogosító igazolás kiadását követően utólag is jogosult vizsgálni az adócsökkentés jogszerűségét [1990. évi XCI. tv. 51. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A. G. E. G. Egyesület (a továbbiakban: Egyesület) és a V. N. E. Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) 1994. november 25. napján egymással együttműködési megállapodást kötött, melynek alapján az Alapítvány folyamatosan pénzeszközöket enged át az Egyesületnek.
A felperes 1994. évben tagja volt az Egyesületnek, amelytől 1994. november 21. napján 260 000 Ft "betegségmegelőzési" célra egyesületi pénzbeni juttatásban részesült. A felperes 1994. november 30. napján 312 000 Ft támogatást fizetett ...
AVI 1999.2.15 Az adóhatóság a levonásra jogosító igazolás kiadását követően utólag is jogosult vizsgálni az adócsökkentés jogszerűségét [1990. évi XCI. tv. 51. § (1) bek.]
A. G. E. G. Egyesület (a továbbiakban: Egyesület) és a V. N. E. Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) 1994. november 25. napján egymással együttműködési megállapodást kötött, melynek alapján az Alapítvány folyamatosan pénzeszközöket enged át az Egyesületnek.A felperes 1994. évben tagja volt az Egyesületnek, amelytől 1994. november 21. napján 260 000 Ft "betegségmegelőzési" célra egyesületi pénzbeni juttatásban részesült. A felperes 1994. november 30. napján 312 000 Ft támogatást fizetett be az Alapítványnak.
Az Alapítvány az APEH Megyei Igazgatósága által 1994. november 9. napján kelt határozat alapján jogosult volt az őt illető befizetésekről adóalap-csökkentő kedvezmény igénybevételéhez levonásra jogosító igazolást kiadni. A felperesi befizetésről az Alapítvány a felperes részére ezt az igazolást 1994. december 9. napján 303. szám alatt kiadta.
A felperes az Alapítvány igazolása alapján 1994. évben munkaviszonyból származó 3 492 000 Ft adóalapot képező jövedelmét az alapítványi juttatással 312 000 Ft-tal csökkentette.
Az APEH Megyei Igazgatóságának Társas Vállalkozások Ellenőrzési Osztálya 1994. évre a felperesnél átfogó adóvizsgálatot végzett, melynek eredményeként az 1995. november 6. napján kelt határozatával a felperest 137 280 Ft személyi jövedelemadó-hiány, ezután 68 640Ft adóbírság és 38 754 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte. Határozatát azzal indokolta, hogy az Alapítvány és az Egyesület működése összekapcsolódott, az egyesületi juttatásban való részesedés össze volt kapcsolva az alapítvány részére történő befizetés tényével. Az alapítványi támogatás előre meghatározott vagyoni előny megszerzése, illetve megtartása érdekében történt, ezért az adókedvezmény érvényesítése jogtalan. Utalt arra is, hogy az adókedvezményre jogosító igazolás átadására történő alapítványi felhatalmazás nem zárja ki, hogy az egyéni adózónál adóköteles jövedelmet állapítson meg.
Az alperes az 1996. január 5. napján kelt határozatával a felperes fellebbezését elutasította és az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Indokolásában arra hivatkozott, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1994. évben hatályos 1991. évi XC. törvény (a továbbiakban: Szja Tv.) 34. § (9) bekezdése alapján az adóhatóság által az alapítványnak adott hozzájárulás nem jelenti automatikusan azt, hogy a felperes mint adózó az alapítványi befizetésről a levonásra jogosító igazolvány alapján az adóalap megállapításakor az összjövedelemből ezt a tételt levonja. A felperesnek kellett volna bizonyítania, hogy az Szja Tv. 7. § (1) bekezdése alapján adómentességre jogosult.
A felperes azt sem bizonyította, hogy a 7. § (1) bekezdés 30/b. pontja alapján mint szociálisan rászoruló részére történt a kifizetés.
A felperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes 1996. január 5-én kelt határozatát hatályon kívül helyezte. A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az adóhatóság - az Szja. Tv. 34. § (9) bekezdése és az Alapítványt adóalap-csökkentő igazolás kiadására feljogosító adóhatósági határozat rendelkező részének egybevetéséből kitűnően - az alapítványra kívánta áthárítani azt a döntési jogot, amelyre az Szja. Tv. 34. § (1) bekezdés a) pontja szerint az adóhatóság köteles.
Az Alapítvány az alperes hozzájáruló határozatának birtokában adta ki a felperesnek az általa felhasznált igazolást, így a felperes jogszerűen élt adólevonási jogával.
A másodfokú ítélet felülvizsgálata iránt az alperes nyújtott be kérelmet annak megváltoztatása és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyása, valamint a felperes perköltségben való marasztalása iránt. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság döntésével megsértette a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltakat, mert téves jogértelmezéssel egészítette ki a tényállást, ugyanakkor nem bizonyította, hogy miért tilos az alperes részéről az engedélyező határozatban feltétel szabása, illetőleg ilyen esetekben miért jogszerűtlen bármely utólagos adóellenőrzés.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta azzal, hogy az alperes határozatát - az elsőfokú adóhatóság határozatára is kiterjedően - helyezte hatályon kívül és az első fokon eljárt közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte.
A Pp. 272. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, továbbá e1ő kell adni, hogy a fél a határozat megváltoztatását mennyiben és milyen okból kívánja. A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. Jelen felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróságnak elsődlegesen abban kellett állást foglalnia, hogy az adóhatóság utólagosan vizsgálhatta-e, hogy az adóalap-csökkentő kedvezmény igénybevételéhez szükséges igazolás kiadására feljogosított Alapítvány részére teljesített adományozás előre meghatározott vagyoni előny érdekében történt-e.
Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság kifejti, hogy az adóhatóság az Alapítvány részére kiadott hozzájárulás megadásakor az Szja. 34. § (9) bekezdése alapján csak azt vizsgálhatta, hogy az ott meghatározott célokat szolgálja-e az Alapítvány, de előzetesen nem minősíthette az Alapítványhoz történő befizetett összegek levonásának jogszerűségét.
Az Szja. 34. § (1) bekezdés a) pontja alapján az adóalap megállapításakor az összjövedelemből levonható tétel a magánszemély olyan belföldi alapítvány céljára teljesített befizetése, amely a jogszabályban felsorolt célokat szolgálta és az adóalap-csökkentésre jogosító igazolás kiadásához az adóhatóság előzetesen hozzájárult és ezen felül kizárható volt, hogy az adományozott összeget közvetlenül, vagy valamely szolgáltatással összefüggően előre meghatározott vagyoni előny megszerzése vagy nyújtása érdekében adták.
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának 1/1998. KJE. Jogegységi Határozatának 3. pontja is rámutat arra, hogy az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 51. § (1) bekezdésére figyelemmel a levonásra jogosító igazolás kiadását követően utólag is ellenőrizheti, hogy a konkrét befizetést a magánszemély nem előre meghatározott vagyoni előny megszerzése vagy nyújtása érdekében adja. Ennek alapján tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor úgy találta, hogy az adóhatóság a levonásra jogosító igazolás kiadását követően utólag már nem volt jogosult vizsgálni a felperesi adócsökkentés jogszerűségét.
Ugyanakkor tévesen hivatkozott az elsőfokú bíróság ítéletében arra, hogy a felperesnek kellett volna bizonyítania az Szja Tv. 7. § (1) bekezdés 30/b. pontja alapján, hogy szociálisan rászoruló részére történt a kifizetés. Az Szja. 7. § (1) bekezdése sorolja fel az adómentesség egyes eseteit. Ennek 30. pontja az alapítványból a magánszemély részére kifizetett összegek adómentességi eseteit sorolja fel. A perbeli esetben az Alapítvány a felperes részére semmilyen összeget nem fizetett ki, sőt ellenkezőleg, a felperes volt az, aki az alapítványt támogatta. Ezért annak vizsgálatára sincs szükség, hogy a felperes szociálisan rászorult-e, mivel az Alapítványtól semmilyen címen összeget nem kapott.
A már hivatkozott 1/1998. KJE. számú Jogegységi Határozat 2. pontjában foglaltak szerint az adókedvezmény igénybevételét nem zárja ki, ha az adományozás vagyoni előny érdekében történik. Az adományozott összeg összjövedelmet csökkentő levonására akkor nem kerülhet sor, ha az összeget az alapítvány által - közvetlenül vagy közvetve - nyújtott vagyoni előny megszerzése vagy nyújtása érdekében fizetik be. A vagyoni előny megszerzése ugyanis nem járhat együtt azzal, hogy a vagyoni előnyt az az alapítvány nyújtja, amely részére a befizetés történt. A Jogegységi Határozat példaként említi, hogy az alapítvány részére befizetett összeg fejében az alapítvány hasonló értékű szolgáltatást nyújt az adózó adományozónak, vagy pl. közeli hozzátartozójának. A perbeli esetben azonban az Alapítvány részéről ilyen közvetett vagy közvetlen vagyoni előny nyújtása a felperes javára nem történt.
Az 1/1998. KJE. számú Jogegységi Határozat 1. pontja alapján az összjövedelemből a belföldi székhelyű alapítvány céljára átadott összeg - a rendeltetésszerű joggyakorlás elvére figyelemmel - csak akkor vonható le, ha a befizetés a magánszemély tényleges csökkentését eredményezi. Ennek megfelelően az összjövedelmet csökkentő befizetés akkor veendő figyelembe, ha az a magánszemély vagyonából történik, illetőleg nála vagyoni értékcsökkenést eredményez. Nem vonható le az összjövedelemből az összeg, ha azt az adózó magánszemély helyett harmadik személy olyan módon fizeti be az alapítványhoz, hogy az az adózó vagyonát nem csökkenti.
A perbeli esetben a felperes 312 000 Ft-ot fizetett be az Alapítvány javára. Ebből 260 000 Ft az egyesület pénzbeni juttatása volt. Ennek alapján megállapítható, hogy a felperes saját vagyonából csak 52 000 Ft-ot fizetett be az Alapítvány javára, valóságos befizetésnek ez az összeg tekinthető.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint ezért az adókedvezmény az Szja. Tv. 34. § (1) bekezdése alapján az 52 000 Ft tekintetében vehető igénybe, a további 260000Ft tekintetében az adóhatóság jogszerűen zárta ki a kedvezmény igénybevételét. A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-a alapján a megyei bíróság jogerős ítéletét - indokolásának megváltoztatásával - hatályában fenntartotta azzal, hogy az alperes határozatot - az elsőfokú közigazgatási határozatra is kiterjedően - helyezte hatályon kívül és az elsőfokú közigazgatási szervet - az adókötelezettség újbóli megállapítása végett - új eljárásra kötelezte.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 28.651/1996. sz.)