adozona.hu
AVI 1999.2.13
AVI 1999.2.13
A tulajdonjog átszállása időpontjának figyelembe vétele az ÁFA törvény alkalmazása során [1992. évi LXXIV. tv. 16. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint a felperes mint vevő, az E. és V. Takarékszövetkezet mint eladó között 1995. január 20-án adásvételi szerződés jött létre a B., Cs. u. 14. szám alatti ingatlanra vonatkozóan 4200 000 Ft + 636 000 Ft áfa vételáron, azzal, hogy a vételárat a felperes nyolc, negyedévi egyenlő részletben fizeti meg. Az adásvételi szerződés megkötésének napján kiállított számla is nyolc részletbeni fizetést tüntet fel. A felperes képviselője az elsőfokú eljárá...
AVI 1999.2.13 A tulajdonjog átszállása időpontjának figyelembe vétele az ÁFA törvény alkalmazása során [1992. évi LXXIV. tv. 16. § (1) bek.]
A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint a felperes mint vevő, az E. és V. Takarékszövetkezet mint eladó között 1995. január 20-án adásvételi szerződés jött létre a B., Cs. u. 14. szám alatti ingatlanra vonatkozóan 4200 000 Ft + 636 000 Ft áfa vételáron, azzal, hogy a vételárat a felperes nyolc, negyedévi egyenlő részletben fizeti meg. Az adásvételi szerződés megkötésének napján kiállított számla is nyolc részletbeni fizetést tüntet fel. A felperes képviselője az elsőfokú eljárás során bemutatta az adásvételi szerződés és a fenti számla módosítását, mely helyesbítő számla egyösszegű kifizetést tartalmaz.Az elsőfokú adóhatóság elutasította a felperes áfa visszaigénylését és 1995. január hónapra 636 000 Ft jogosulatlan áfa visszaigénylést állapított meg, mely összeg után 318 000 Ft adóbírságot is kiszabott.
A felperes fellebbezése folytán az alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperesi határozat bírósági felülvizsgálatát kérte, hivatkozva arra, hogy az alperes az ÁFA visszaigénylés megtagadásánál figyelmen kívül hagyta a törvényi feltételeket, mert az áfa visszaigénylés keletkezésének időpontja 1995. január 20., melyet az adásvételi szerződés, illetve az eladó által kiállított számla is tanúsít.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Indokolásában arra hivatkozott, hogy a felperesi képviselő bemutatta az adásvételi szerződés módosítását és az ahhoz kapcsolódóan kiállított helyesbítő számlát, mely szerint a felperes a vételárat egy összegben fizette meg az eladónak. Erre alapítottan az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy nem részletfizetésről volt szó a perbeli ügyben, ezért a felperes jogosult volt visszaigényelni 630000 Ft áfá-t.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, de nem osztotta az elsőfokú bíróság jogi indokolását és azt az alábbiak szerint helyesbítette.
Utalt arra, hogy az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: áfa tv.) 16. §-ának (1) bekezdése, valamint 36. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében mind az adófizetési kötelezettség, mind pedig az adólevonás joga egy időpontban, a teljesítésről, illetve a részteljesítésről kibocsátott számlában a teljesítés időpontjaként feltüntetett napon keletkezik. A 16. § (2) bekezdése értelmében a teljesítés időpontjának megállapítására a törvény eltérő rendelkezése hiányában a Ptk. szabályait kell alkalmazni. A másodfokú bíróság értelmezése szerint az áfa tv. 16. §-ának (5) bekezdéséből következően a jogalkotó a részletfizetés, és ennek megfelelően a részteljesítés fogalmi körébe kizárólag a tulajdonjog fenntartással megvalósult adásvételi szerződést, illetve lízing-szerződés alapján történő termékértékesítést, valamint a tartós jogviszonyban (pl. bérleti szerződés) történő folyamatos teljesítést sorolta be. A perbeli szerződésből a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a számlát kibocsátó eladó az ingatlan tulajdonjogát a szerződés megkötésével egyidejűleg átruházta a felperesre, így a teljesítés időpontjának is a szerződés megkötésének napját kell tekinteni. A szolgáltatás és az ellenszolgáltatás időpontjának a különbsége pedig csupán hitelezést jelent.
A másodfokú bíróság azt is megállapította, hogy a fiktíven visszadátumozott szerződés, illetőleg számlahelyesbítés tényleges gazdasági eseményt nem tükrözött, ezért az adóhatóság helyesen járt el, amikor a felek szerződéses akaratának megállapításánál az eredeti szerződés tartalmából indult ki. Ugyanakkor azonban az eredeti szerződés is lehetővé tette a felperes számára az adó levonását, mégpedig a számla szerinti teljes összegben.
A másodfokú ítélet felülvizsgálata iránt az alperes nyújtott be kérelmet annak hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása és a kereset elutasítása iránt. Álláspontja szerint az áfa tv. 6. § (2) bekezdés a) pontja és 16. § (5) bekezdésének szabályai nem csak a tulajdonjog-fenntartással kötött részletvételre vonatkoznak. A 6. § (2) bekezdés a) pontja csak a tulajdonjog átszállásának legkésőbbi időpontját határozza meg, amely nem azonos a Ptk. 368. §-a szerinti tulajdonjog fenntartásával.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a városi bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
Az áfa tv. 16. § (1) bekezdése szerint az adófizetési kötelezettség termékértékesítésnél és szolgáltatásnál - a 17. és 18. §-ban meghatározott eltérésekkel - a teljesítés, illetve a részteljesítés időpontjában keletkezik. A (2) bekezdés alapján ha e törvény rendelkezéseiből más nem következik, a teljesítés időpontjának megállapítására a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.
Az áfa tv. 6. § (2) bekezdése alapján az (1) bekezdés alkalmazásában termékértékesítésnek minősül a termék átadása olyan okirat alapján, amely a termék határozott időre szóló bérletéről vagy részletvételéről azzal a kikötéssel rendelkezik, hogy a bérlő vagy a vevő a tulajdonjogot legkésőbb az utoljára esedékes bérleti díj vagy részlet kiegyenlítésével, illetve a szerződés lejártával megszerzi. A 16. § (5) bekezdése alapján a 6. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott termékértékesítésnél, továbbá a folyamatosan teljesített termékértékesítésnél és szolgáltatásnyújtásnál a teljesítés időpontja az egyes részletkifizetések esedékességének napja.
A fenti jogszabályhelyek egybevetéséből a másodfokú bíróság arra a téves álláspontra helyezkedett, hogy az áfa tv. 16. § (5) bekezdése a részteljesítés fogalmi körébe kizárólag a tulajdonjog fenntartással megvalósult adásvételi szerződést sorolta be. Mivel a perbeli adásvételi szerződésben ilyen tulajdonjog-fenntartás nincsen, a felperes mint eladó annak aláírásakor teljesítette, így a teljesítés időpontja és az adólevonási jog keletkezésének időpontja a szerződés aláírásának napja, függetlenül a részletfizetési kikötéstől.
A Legfelsőbb Bíróság utalt arra, hogy az áfa tv. 6. § (2) bekezdése nem zárja ki, hogy az eladó már a szerződés megkötésével átruházza a dolog tulajdonjogát a vevőre. A "legkésőbb" szó itt nem azt jelenti, hogy a tulajdonjog az utolsó részlet kiegyenlítésével fog átszállni, hanem a tulajdonjog átszállásának legkésőbbi időpontját határozza meg. A tulajdonjog átszállása tehát megtörténhet a szerződés aláírásának napjától az utolsó részlet megfizetéséig, bármilyen időpontban, a felek akarata szerint. Erre figyelemmel a tulajdonjog átszállása időpontjának nincsen jelentősége az áfa tv. 16. § (5) bekezdése vonatkozásában, vagyis a teljesítés időpontja az egyes részletfizetések esedékességének napja lesz.
Az adófizetési kötelezettség, illetve az adólevonási jog csak a ténylegesen teljesített részlet erejéig áll fenn, illetve keletkezik, függetlenül attól, hogy a dolog tulajdonjoga már az első részlet, vagy csupán az utolsó részlet megfizetésekor száll át. Ennek alapján az eredeti - részletfizetést tartalmazó - szerződés nem tette lehetővé a felperes számára a számla szerinti teljes összegű adó levonását. Arra helyesen utalt a másodfokú bíróság az ítéletének indokolásában, hogy a fiktíven visszadátumozott szerződés, illetőleg számlahelyesbítés tényleges gazdasági eseményt nem tükrözött, ezért az adóhatóság helyesen az eredeti szerződés tartalmából indult ki. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint pedig a közigazgatási iratok között nem volt olyan pénztárbizonylat, amely igazolta volna a vételár egy összegbeni kifizetését.
A fentiek alapján az adóhatóság jogszerűen járt el és utasította el a felperesnek az adásvételi szerződésben meghatározott teljes összegű áfa visszaigénylését, mivel a szerződő felek részletvételben állapodtak meg és az adólevonási jog is csak a ténylegesen teljesített részlet erejéig áll fenn.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a megyei bíróság jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 28.401/1996. sz.)