adozona.hu
AVI 1998.11.112
AVI 1998.11.112
I. Törvénysértő az adóhatóság határozata, ha a magánszemélyeknek átadott reprezentációs tárgyak után a személyi jövedelemadó bevallásának és befizetésének elmulasztása miatt egyébként jogszerűen megállapított adóhiány keletkezésének időpontját a beszerzések idejével azonosan határozza meg [1991. évi XC. tv 3. § 27. pont, 29/A. § (1)-(2) és (6) bekezdés, 1990. évi XCI. tv 2. sz. melléklet 1/A/a pont, 97. § b) pont és 72. § (2) bek.]. II. Az árengedmény csak abban az ese
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az APEH megyei igazgatósága ellenőrzési osztálya az 1995. december 7-én kelt megbízólevéllel meghatározott költségvetési kapcsolatok, adónemek ellenőrzését végezte. Az ellenőrzés alá vont adónem: általános forgalmi adó, az időszak: 1995. január-október.
A vizsgálatot 1995. november és december hónapra is kiterjesztette az aláíró osztályvezető, mégpedig a társasági adó kivételével a vizsgálat tárgya költségvetési kapcsolatok átfogó vizsgálata.
A megbízólevél záradéka szerint az ellenőrzést 1...
AVI 1998.11.112 I. Törvénysértő az adóhatóság határozata, ha a magánszemélyeknek átadott reprezentációs tárgyak után a személyi jövedelemadó bevallásának és befizetésének elmulasztása miatt egyébként jogszerűen megállapított adóhiány keletkezésének időpontját a beszerzések idejével azonosan határozza meg [1991. évi XC. tv 3. § 27. pont, 29/A. § (1)-(2) és (6) bekezdés, d=1109 ssz=4688>1990. évi XCI. tv 2. sz. melléklet 1/A/a pont, 97. § b) pont és 72. § (2) bek.].
II. Az árengedmény csak abban az esetben nem általános forgalmiadó-alap, ha annak feltétele olyan objektív rendszert takar, amely minden érintett számára egyformán igénybe vehető. A tényállás tisztázásának kötelezettsége e körben is az adóhatóságra hárul. [1992. évi LXXIV. tv 22. § (3) bekezdés a) pont, 1990. évi XCI. törvény 51. § (4) bekezdés, 1. § (5) bekezdés, 58. § (2) bekezdés].
III. A saját termelésű termék számviteli törvény alapján kalkulált és nyilvántartott értékétől alacsonyabb eladási ár akkor is árengedménynek minősül, ha ezt a fogalmat a szerződés nem tartalmazza, tehát valamennyi szerződéses alku eredményeként megállapított, a nyilvántartottnál alacsonyabb ár, engedményesnek tekintendő [1991. évi XVIII. tv 15. §].
IV. A vállalati üdülő meg nem térült üzemeltetési költsége olyan, a dolgozók részére nyújtott természetbeni juttatás, amely után a kifizetőt személyi jövedelemadó-bevallási és -befizetési kötelezettség terheli [1991. évi XC. tv 29/A. § (6) bek.].
Az APEH megyei igazgatósága ellenőrzési osztálya az 1995. december 7-én kelt megbízólevéllel meghatározott költségvetési kapcsolatok, adónemek ellenőrzését végezte. Az ellenőrzés alá vont adónem: általános forgalmi adó, az időszak: 1995. január-október.A vizsgálatot 1995. november és december hónapra is kiterjesztette az aláíró osztályvezető, mégpedig a társasági adó kivételével a vizsgálat tárgya költségvetési kapcsolatok átfogó vizsgálata.
A megbízólevél záradéka szerint az ellenőrzést 1995. december 7-én kezdte meg az elsőfokú adóhatóság, a felperes részéről, mint adóalany olvashatatlan aláírás, bélyegzőlenyomat szerepel. Az aláíró pozíciója, beosztása nem tűnik ki.
1996. február 12-i dátummal szerepel még a megbízólevélen olyan kézzel tett megjegyzés (a felperes részéről nem pontosítható aláírással), hogy 1995. december hónapra önrevízió volt az előlegre. Az előleg összege 13 440 E Ft, amely összeg az áfát is tartalmazza.
A felperesi képviselők nyilatkozata szerint nagy valószínűséggel az ügyvezető igazgató aláírása is olvasható a megbízólevélen, de ezenkívül más aláírás és talán N. Sándor aláírása is fellelhető azon.
A vizsgálat a felperes által gyártott sütőipari termékekből történő értékesítésre vonatkozott, mely értékesítés meghatározott mennyisége után árengedményt biztosított a vevők meghatározott körének. Az 1994. január-november hó között adott árengedményre vonatkozóan belső szabályzatot, körlevelet vagy az árengedménynek mértékét is tartalmazó szállítási szerződést, írásbeli megállapodást nem adott át a felperes a vizsgálatot végzők részére.
A magánkereskedő vevő részére 1994. november 15-én kelt és november 21-től hatályos körlevelet bocsátott ki, amelyben az ott meghatározott havi forgalom függvényében 0-5% közötti árengedmény biztosítását hirdette meg. A körlevél azt is tartalmazza, hogy az árengedmény összegét a havi forgalom alapján a tárgyhót követő hónap 15. napjáig jóváírják.
A vizsgálat megállapította, hogy ez az árengedmény-megoldás nem tartozik az általános forgalmiadó-alapba, tehát adóvonzata nincs.
Nem fogadta el ugyanakkor az 1994. december 20-át követő időszakra alkalmazott árengedményrendszert, mert az nincs összhangban a módosított 1992. évi LXXIV. tv (a továbbiakban: áfa-törvény) rendelkezéseivel; a 22. § (3) bekezdésének a) pontjában írtakkal.
A vizsgálat által kigyűjtött és a közigazgatási iratok között szereplő iratok (köztük a kereskedelmi igazgató aláírásával készült engedmény elvi rendszere szerint) az általános elveken túl, az egyedi elbírálás esetén különböző tényezőket kell figyelembe venni és 1-8% közötti, 9-14% közötti és 14% feletti engedmények adhatók. Ezek között szerepeltek például: H. ÁFÉSZ-ek, J. M. valamennyi olyan költségvetésből gazdálkodó közintézmény, amely szociális feladatokat is ellát, speciális piaci körülmények között tevékenykedő kereskedelmi partnerek, pályázatokon és versenytárgyalásokon kialakult egyedi árak stb.
Ugyancsak a kereskedelmi igazgató által a revízió részére írt, 1996. április 16-án kelt jelentés is több helyen állítja, hogy a szerződéses partnerek különböző mértékű engedményben részesültek.
A szerződéses partnereket az adóhatóság nem nyilatkoztatta meg az eljárás során.
A vizsgálat a felperes boltjai részére adott árengedményt elfogadta, hiszen a vevők ott korlátozás nélkül részesülhettek árengedményben; ugyanakkor a többi vásárlónak nyújtott árengedmény adómentes voltát már nem, mert az árengedmény nem minden érintett számára érvényesült azonos feltétellel.
1995. évre is vizsgálta az adóhatóság a felperes által kidolgozott és alkalmazott árengedmény-rendszerét. Körlevél volt érvényben erre az időszakra is, 1995. december 20-i keltezéssel készítette el a felperes az üzletpolitikáját szolgáló engedmények elvi rendszere című belső szabályozást.
A vizsgálat kigyűjtötte azokat a vásárlókat, akik 1995. évben egyedi elbírálás alapján kaptak árengedményt. 1995. augusztus és szeptember havi adatokat a gépi nyilvántartási rendszerben bekövetkezett adatbeviteli hiba miatt nem tudta a felperes a revízió rendelkezésére bocsátani, ezért becsléssel állapította meg havonkénti összegben annak összegét. Így jutott arra a megállapításra, hogy jogosulatlanul alkalmazta a felperes ebben az időszakban is az áfa-törvény 22. §-a (3) bekezdésének a) pontjában megfogalmazott adókedvezményt, hiszen ezekben az esetekben az árengedmény összege nem lehet része az adóalapnak. Így 1995. évre összesen 5 277 000 Ft adókülönbözetet tárt fel a vizsgálat.
Az adóhatóság állásfoglalása szerint az árengedmény helyes alkalmazásának feltétele az, hogy az engedményezett körbe tartozó vásárlók azonos feltételekkel részesülhessenek az árengedményből; például: állandó jelleggel, vagy meghatározott időszakokra, időpontokra vonatkozóan a költségvetési intézmények általánosan 4% engedményt kapnak, ezen belül kivételt képeznek az iskolák, kollégiumok, amelyek 6%, illetve kórházak, gyógyintézmények, amelyek 8% engedményben részesülnek. Ez a feltételrendszer megfelel az áfa-törvény rendelkezéseinek. A felperes viszont nem így járt el. így a vevők részére egyedi elbírálással, adómentesen biztosított árengedmények esetén az adójogi következményeket viselnie kell a felperesnek. A felperes terhére 1995. évre általános forgalmi adóban összesen 4 888 000 Ft adókülönbözetet állapított meg a vizsgálat.
Reklámanyagokat szerzett be a felperes 1994. december 22-i, majd pedig 1995. december 19-i teljesítéssel. Ezek ellenértékét - mint reklámköltséget - ráfordításként, egy összegben elszámolta, az előzetesen felszámított forgalmi adóját pedig bevallásában visszaigényelte.
A reklámanyagok között voltak olyanok, a magánszemélyek személyes használatát szolgáló tárgyak is, amelyek egyedi beszerzési értéke az 500 Ft-ot meghaladta; például: bőr kulcstartó 1346 Ft/db, bőr levéltárca 1346 Ft/db és bőr pénztárca 972 Ft/db stb.
Így 1994. évre (december hónapra) általános forgalmi adóban 20 000 Ft, személyi jövedelemadóban 43 000 Ft adókülönbözetet állapított meg az adóhatóság a felperes terhére, 1994. évi adózás előtti eredményét 63 000 Ft-tal csökkentette.
Az 1994-1995-ös évekre vonatkozó üdültetési költségeket is vizsgálta az adóhatóság és 1994. évre 370 000 Ft-tal növelte társaságiadó-alapját, 1995. évre pedig 481 000 Ft-tal. Előbbi esetben a 163 000 Ft-ot, utóbb pedig 212 000 Ft-ot (44%-os személyi jövedelemadót) nem vallotta be és nem fizette meg a felperes.
A vizsgálati megállapítások szerint az üdültetési résztvevők által meg nem térített fenntartási költség az üdültetésben részt vevők számára nyújtott természetbeni juttatásnak minősül és az üdülőt fenntartó kifizető 44%-ot, mint személyi jövedelemadót köteles bevallani és megfizetni. Az igénylésben részt vevőkkel meg nem térítetett fenntartási költség nem lehet a társasági adó alapját növelő tényező.
A felperes az 1995. évi társaságiadó-alapját 26 736 000 Ft-tal (ez az 1994. évi mérleg szerinti veszteség) csökkentette "előző évek elhatárolt veszteségéből az adóévben leírt összeg címen". Az elhatárolható összeg a negatív adóalap, amely a felperesnél (saját számítása szerint) 15 989 Ft volt 1994-ben. Az ezt megelőző években a felperes társaságiadó-alapja pozitív volt.
1995-ben a vizsgálat az 1994. évi negatív adóalapot 8 562 000 Ft-ra módosította.
A felperes 1994. szeptember 16-án kötött hitelszerződésben 120 000 000 Ft-ot vett fel az O. Bank Rt.-től 6000 tonna liszt megvásárlásához.
A P. Gabonaforgalmi Rt-vel 6000 tonna liszt szállítására kötött megállapodás alapján a hitel teljes összegét átutalta részére.
Az átutalás ellentételezéseként azonban liszt szállítására nem került sor, hanem a felperes 1994. november és december hónapban a 120 millió Ft-ot kapcsolt vállalkozásai részére kamatmentes kölcsön folyósításához, illetve gazdasági társaság alapításához szükséges törzstőke befizetésére használta fel.
A felperes az 1994. november 2-án kelt és a P. Gabonaforgalmi Rt.-hez címzett megkeresésében a 120 millió Ft forgóeszköz-hitelből 19 900 000 Ft-ot a "H. Sütödék Rt. Törzstőkerész" megjelölésével átutaltatott a H. P. Kft. I. Banknál vezetett számlájára.
November 3-án a rendelkezést azzal egészítette ki, hogy a H. Sütödék alapítói kölcsön címén további 60 100 000 Ft-ot utaljanak át a H. P. Kft bankszámlájára.
Az 1994. szeptember 3-án kötött írásbeli "megállapodás"-t a H. P. Kft-vel a felperes a 60 100 000 Ft kamat-
mentes kölcsönt azzal folyósította, hogy a kft. a kölcsönt legkésőbb 1995. augusztus 31-ig visszafizeti.
A felperes 1994. november 30-án "megállapodás"-t kötött a P. K. Kft-vel 40 000 000 Ft kamatmentes kölcsön folyósítására.
A felperes az 1994. december 14-én kelt átiratában kérte a P. Gabonaforgalmi Rt.-től, hogy a 40 millió Ft-ot a P. K. Kft. I. Banknál vezetett számlájára utalják át. Ennek megtörténtét a P. Gabonaforgalmi Rt. 1994. december 15-én kelt átiratában rögzítette is. Az intézkedések még az ártárgyalások folytatása alatt megtörténtek.
A vizsgálat álláspontja szerint a forgóeszköz-hitel 1994. évi 7 026 666 Ft kamata nem a vállalkozási tevékenységhez kötődött és nem a felperes bevételszerző tevékenységéhez kapcsolódó költség volt, így az 1994. évi társaságiadó-alapot növelte az adóhatóság 7 027 000 Ft-tal.
A felperes 1995. évben két részletben 40 millió Ft kölcsönt folyósított a M. P. Kft-nek, erről szerződést, számviteli bizonylatot nem mutatott be a vizsgálatot végzőknek. A kifizetés viszont a főkönyvi könyvvezetésben megjelent, mint nyújtott hitel.
1995. évben a felperes 60 millió Ft-ot kapott az Állami Vagyonügynökségtől alaptőke-emelés céljára. A cégbejegyzés 1995. évben nem történt meg, a 60 millió Ft-ot az alapítókkal szembeni kötelezettségként szerepeltette a felperes a könyvelésben.
E tényállás alapján az elsőfokú adóhatóság határozatában - személyi jövedelemadó és áfa adónemben együtt - a felperes terhére 1994. évre 3 263 000 Ft adókülönbözetet, 3 060 000 Ft adóhiányt állapított meg, továbbá l 530 000 Ft adóbírságot és l 610 000 Ft késedelmi pótlékot.
A számviteli rend hiányosságai miatt pedig 80 000 Ft mulasztási bírságot is kiszabott.
Ugyancsak az elsőfokú adóhatóság a határozatában -1995. évre - áfa, szja és társasági adó adónemben együttvéve 12 067 000 Ft adókülönbözetet, 6 894 000 Ft adóhiányt állapított meg a felperes terhére, továbbá 3 447 000 Ft adóbírságot, 3 319 000 Ft késedelmi pótlékot. A számviteli rend hiányosságai miatt pedig 150 000 Ft mulasztási bírságot szabott ki.
A felperes e határozatok ellen fellebbezett, az alperes az előbb írt elsőfokú határozatot megváltoztatta, mégpedig a társaságiadó-alap 996 000 Ft-tal történő növelésére vonatkozó megállapítást törölte. Egyebekben az elsőfokú határozat rendelkezéseit helybenhagyta. Intézkedett 30 600 Ft illeték visszatérítéséről.
A másodikként rögzített elsőfokú határozat felülvizsgálata során az alperes a határozatot kijavította és megváltoztatta. Mégpedig a rendelkező rész első sora helyesen: az 1995. januártól decemberig terjedő időszakra megtartott ellenőrzés alapján hozta meg a határozatot az adóhatóság.
A továbbiakban pedig a megváltoztatás úgy szól, hogy: az adózó terhére társasági adóban 1995 évre megállapított 6312 000 Ft adókülönbözetet 5 000 391 Ft-ra és ugyanezen adónemben megállapított adóhiány összegét l 139 000 Ft-ról 218 Ft-ra mérsékelte.
Kötelezte a felperest, hogy a társasági adóban 5 391 000 Ft adókülönbözetet fizessen meg.
A felperes terhére megállapított 1995. évi adókülönbözet összege ezáltal 12 067 000 Ft-ról 11 146 000 Ft-ra módosul, amelyből 5 973 000 Ft minősül adóhiánynak.
Az adóbírságot 2 986 000 Ft-ban állapította meg, a késedelmi pótlékot 3 269 000 Ft-ban. Egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta, intézkedett 68 900 Ft illeték visszatérítéséről.
A felperes a másodfokú határozatok bírósági felülvizsgálatát kérte kereseteiben, a határozatok hatályon kívül helyezését, végrehajtásának felfüggesztését és az alperes perköltségben való marasztalását.
Az alperes írásbeli ellenkérelmében, nyilatkozataiban a keresetek elutasítását és költsége megállapítását kérte.
Az elsőfokú bíróság állásfoglalása szerint a felperes keresetei megalapozatlanok.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperes határozatait az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és a közigazgatási szerveket új eljárásra kötelezte.
Az indokolás rámutat arra, hogy a perbeli iratok tanúsága szerint az alperes jogerős határozataiban a felperes terhére 1994. december és 1995. december hónapjára személyi jövedelemadó adónemben adókülönbözetet állapított meg és a felperest ennek, valamint ezután adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
A határozatban megállapított tényállás szerint a felperes 1994. december 22-i és 1995. december 19-i teljesítéssel különféle, a társaság emblémájával ellátott és 500 Ft egyedi értéket meghaladó ajándéktárgyakat szerzett be. A revízió ezeket az ajándéktárgyakat - helyesen - magánszemélynek juttatott reprezentációs tárgyakat tekintette és ezek értéke után a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló és a perbeli időszakban hatályban volt 1991. évi XC. törvény (Szja. törvény) 3. §-ának 27. pontja, valamint a 29/A. §-ának (1), (2) és (6) bekezdése alapján - ugyancsak helytállóan - a felperes terhére 44% mértékű személyi jövedelemadó-különbözetet állapított meg.
Ugyanakkor azonban a bevallani és befizetni elmulasztott adóhiány keletkezésének időpontját tévesen állapította meg.
A beszerzések időpontjára tekintettel ugyanis ezek a tárgyak leghamarabb 1994 decemberében, illetőleg 1995 decemberében kerülhettek a magánszemélyek tulajdonába.
A felperes fellebbezésében megalapozottan hivatkozik tehát arra, hogy ezek után a személyi jövedelemadó bevallására és befizetésére az Szja. törvény hivatkozott 29/A. §-ának (6) bekezdése, illetőleg az adózás rendjéről szóló módosított d=1109 ssz=4688>1990. évi XCI. törvény (Art.) 2. sz. mellékletének l/A/a pontja értelmében leghamarabb 1995. január 20-ig, illetőleg 1996. január 20-ig lett volna köteles.
Ebből következően tehát az Art. 97. §-ának b) pontja, valamint 72. §-ának (2) bekezdése szerint - figyelemmel a 79. § (2) bekezdésére is - az adóhiány keletkezésének időpontjaként a jelzett időpontokat megelőző időpontot megállapítani nem lehetett volna a jogerős határozatban.
Azt a körülményt azonban, hogy a tárgyak átadására az ezt követő időpontokban került volna sor, az ellenőrzés során a felperesnek kellett volna bizonyítania, a felperes azonban a tárgyak átadásáról és a juttatottak személyi köréről nyilvántartással nem rendelkezett.
Az általános forgalmi adóról szóló többször módosított 1992. évi LXXIV. törvény (áfa-törvény) perbeli időszakokban hatályos 22. §-a (3) bekezdésének a) pontja értelmében az árleszállítás, illetőleg árengedmény címén elengedett összeg csak abban az esetben nem tartozott bele az adó alapjába, ha az árleszállítást, illetve árengedményt minden érintett számára azonos feltételek szerint érvényesítette az adóalany.
Az alperes az általános forgalmiadó-hiányt megalapozó határozatban leírt tényállása szerint a felperes a perbeli időszakokban nem e feltételek mellett biztosított szerződéses partnerei részére árengedményt, ezért az engedmény összege után megállapíthatónak találta az általános forgalmiadó-hiányt.
Az Art. 51. §-ának (4) bekezdése értelmében az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani. Az Art. 1. §-ának (5) bekezdése, valamint 58. §-ának (2) bekezdése pedig az adóalany részére az adóellenőrzés során együttműködési kötelezettséget ír elő.
Kétségtelen, hogy a felperes 1994. évre nem rendelkezett olyan tájékoztatóval, amelyből a kedvezmény az áfa-törvény 22. §-a (3) bekezdésének a) pontjában szabályozott feltételek fennállását meg lehetett volna állapítani.
Ugyanakkor azonban a felperes a revízió felhívására elkészítette mindkét évről azt a jelentést, amelyben az általa adott kedvezmények címzettjeinek neve feltüntetésre, míg a biztosított feltételrendszer kidolgozásra került.
Megtalálható továbbá az iratok között a felperes által kötött azok a szerződések, amelyek az abban megjelölt szerződéses partnere részére különféle üzletpolitikai okok miatt árkedvezményt biztosítanak, így pl. ha a vevő vállalja a termék szállítását, vagy megengedi boltjában a felperes reklámanyagának kihelyezését, illetőleg értékcsökkent terméket vásárol, vagy meghatározott értéken felüli forgalmat bonyolít le.
Mindezekből azonban a határozatban foglaltakkal ellentétben nem vonható le olyan következtetés, hogy a biztosított kedvezmények egyediek lennének, ezenfelül a felperestől kért kimutatás sem alkalmas az áfa-törvény hivatkozott rendelkezésében foglalt feltételek megvizsgálására, minthogy az nem a biztosított árkedvezményekből kiindulva osztályozza a szerződéses partnereket, ellenkezőleg, a szerződéses partnerek nevének feltüntetése mellett taglalják a biztosított kedvezmények mértékét.
E bizonyítékok tehát nem alkalmasak arra, hogy azokból a felperes által biztosított árkedvezmények feltételrendszere és az egyes feltételrendszerbe tartozó szerződéses partnerek köre megállapítható legyen.
Az áfa-törvény hivatkozott rendelkezése kétségtelenül csak abban az esetben nem tekinti az árengedmény mértékét általános forgalmiadó-alapnak, ha annak feltétele olyan objektív kritériumrendszert takar, amely minden érintett számára egyformán igénybe vehető.
Minthogy azonban az érintettek köre nem azonos valamennyi potenciális vásárlóval, így nyilvánvalóan az adóalany jogosult annak meghatározására, hogy az adott kedvezmény szempontjából kiket tekint érintettnek. A lényeg azonban mindenképpen az, hogy egy adott kedvezményben azonos feltételek mellett egynél mindenképpen több vevő részesüljön és a feltétel objektív, azaz a vevő személyétől független legyen.
Már önmagában az a körülmény, hogy a becsatolt szerződések ilyen objektív körülményeket tartalmaznak, kérdésessé teszi az alperes határozatának ténymegállapítását. Ha ugyanis a felperes több kiskereskedővel kötött olyan szerződést, amelyben a forgalomtól függően biztosított árkedvezményt, ezzel a feltétellel már megvalósult az áfa-törvény hivatkozott rendelkezésében szabályozott előírás.
A költségvetési intézményeknek biztosított kedvezmény is lehet objektív akkor, ha ugyanazon szempontok szerint több költségvetési intézmény kapott árkedvezményt. Az árkedvezmény konkrét mértékének nem kellett azonosnak lenni, minthogy a hivatkozott jogszabályi rendelkezés kizárólag a feltételek azonosságát írta elő.
A fentieken túlmenően az alperes határozata, de az annak alapját képező vizsgálati jegyzőkönyv sem felel meg az Art. mellett mögöttes jogszabályként alkalmazandó, az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1981. évi I. törvény 43. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglaltaknak.
Sem a határozat, sem a jegyzőkönyv nem tartalmaz ugyanis olyan részletes leírást, amelyből megállapítható lenne az, hogy a felperes által biztosított árkedvezmények közül mely szerződések alapján és mely partnerek részére biztosítottat tekintette az adóhatóság az áfa-törvény hivatkozott rendelkezése alá tartozónak és melyek azok, amelyekben az egyedi elbírálás alapján juttatott árkedvezményt figyelembe véve állapított meg adóhiányt a felperes terhére.
Ugyanakkor a felperes fellebbezésében foglaltakra tekintettel mutatott rá a megyei bíróság arra, hogy mivel az áfa-törvény az ár fogalmára vonatkozóan értelmező rendelkezést nem takar, és a felperes által gyártott termékek szabadáras kategóriába esnek, az áfa-törvény rendelkezésének szempontjából egyedül a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (Szvt.) rendelkezései adhatnak iránymutatást.
Ebben a körben az Szvt. eszközértékelési szabályaiból kiindulva a saját termelésű áru a nyilvántartási érték és a minden gazdálkodó szervnél kalkulált eladási ár alapján definiálható csupán.
Ehhez képest tehát valamennyi szerződéses alku eredményeként megállapított olyan eladási ár, amely a nyilvántartott árnál alacsonyabb, engedményes árnak tekintendő.
Megjegyzi a megyei bíróság, hogy ennek a számlában is tükröződnie kell, minthogy az áfa-törvény 13. §-a (1) bekezdésének 1. és 16. pontja egybevetéséből következően a számlának az egységárat, de ugyanakkor a tartozás kiegyenlítésére fordított tényleges vagyoni értékként az ellenértéket is tartalmaznia kell. Árengedmény esetén e kettő szükségszerűen eltér egymástól.
Alaptalan a felperes fellebbezése a meg nem térült üdültetési költséggel kapcsolatban megállapított 44%-os személyi jövedelemadó-különbözetet sérelmező része.
A perbeli iratok tanúsága szerint az alperes az ellenőrzés eredményeként a vállalat által fenntartott üdülővel kapcsolatban kizárólag az üzemeltetési költségeket és azon belül is csak a meg nem térült részt tekintette olyan, a vállalati dolgozók részére adott természetbeni juttatásnak, amelyre az Szja. törvény 29/A. §-ának (6) bekezdésére figyelemmel 44%-os személyi jövedelemadó-hiányt állapított meg.
Ezek a költségek pedig nyilvánvalóan olyan szolgáltatásokat takarnak, amelyeket a felperes dolgozói és azok családtagjai vettek igénybe, mégpedig éppen a meg nem térülés lényéből eredően nyilvánvalóan kedvezményes áron. A ténylegesen nyújtott szolgáltatás és a megtérült költség közti különbözet tehát az érintettek részére nyújtott olyan természetbeni juttatás, ami után az Szja. törvény hivatkozott rendelkezése értelmében a kifizetőt 44%-os személyi jövedelemadó-bevallási és -befizetési kötelezettség terheli.
A természetbeni juttatás hiányában ugyanis a dolgozóknak legalább az önköltségi árat meg kellett volna téríteni ahhoz, hogy a nyújtott szolgáltatásnak megfelelő ellenértéket fizessenek meg. Az Szja. törvény 3. §-ának 27. pontja szerint pedig a természetbeni juttatás éppen az az érték, amelyet a magánszemély a kifizetőnek nem térít meg.
Az üzemeltetési költség pedig szoros összefüggést mutat az üdülésben részt vevő személyek számával, és az üdültetés tartalmával, következésképpen a fellebbezésben előadottakkal ellentétben ezen adatok részletes kimunkálására a természetbeni juttatás mértékének megállapításához szükség nem volt.
Helytállóan hivatkozik azonban a fellebbezés arra, hogy az 1995-ös adóévre végzett vizsgálat eredményét tartalmazó alperesi határozat a veszteség elhatárolása körében törvénysértő.
Az iratokból megállapíthatóan ugyanis az 1994. évre lefolytatott adóellenőrzés eredményeként meghozott elsőfokú határozatot azon részében, melyben a felperes társasági adóalapját a dolgozók gyerekeinek folyósított beiskolázási segély miatt 996 000 Ft-tal megnövelte, a másodfokon eljárt alperes megváltoztatta, és elismerve azt, hogy ez a költség a vállalkozási tevékenységhez kapcsolódó ráfordítás, azt mellőzte a társaságiadó-alap megállapításánál. Az alperes határozata ugyan utalt arra, hogy a korrekciót a vizsgálati jegyzőkönyvben elvégezte, azonban ez ténylegesen nem történt meg. A vizsgálati jegyzőkönyv mellékletéből megállapíthatóan ugyanis a 996 000 Ft adóalap-növelő tényezőként való figyelembevétele mellett került megállapításra a felperes társaságiadó-alapja 1994-ben 8 562 000 Ft-ban. Ehhez képest tehát a társasági adóalap az alperes másodfokú határozata alapján 9 558 000 Ft-ra változott, vagyis a felperes vesztesége ennyivel nőtt az elsőfokú határozatban megállapítotthoz képest.
Ezt a körülményt az 1995. évi elhatárolási veszteség kiszámolásánál az alperes nem vette figyelembe.
Azt helyesen állapította meg a határozat, hogy miután a felperes társaságiadó-alapja 1994. évet megelőzően pozitív volt, 1995-re a felperes csak az 1994. évi negatív adóalapot határolhatta el. [A társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény (Ta. tv) 6. §-ának (1) bekezdése.]
Kétségtelen, hogy a veszteség elhatárolásáról mind az Szvt., mind a Ta. törvény rendelkezik, az adókötelezettségek megállapításánál azonban kizárólagosan irányadó a Ta. törvény hivatkozott rendelkezése, amely csak a negatív adóalapot engedi elszámolni a következő öt évben.
Ennek megfelelően tehát a felperes az 1995. évi társaságiadó-alap megállapításánál csupán a 1994. évi társaságiadó-alap negatív összegét számolhatta el.
Ugyanakkor azonban, mivel az alperes korrigálása folytán az 1994. évi társaságiadó-alap 955 800 Ft-ra módosult, az alperes akkor járt volna el helyesen, ha az 1995. évi társaságiadó-alapnál ezt a korrigált összeget veszi figyelembe és így az 1995. évi társaságiadó-alapot 1 717 800 Ft-ban határozza meg.
A fenti indokok alapján a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése értelmében megváltoztatva az alperes határozatait a Pp. 339. §-ának (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte az elsőfokú határozatra is kiterjedően és a közigazgatási szerveket új eljárásra kötelezte.
Az új eljárás során a megyei bíróság ítéletében részletezettek szerint kell a felperest terhelő személyi jövedelemadó-különbözet keletkezésének időpontját és ehhez kapcsolódóan a késedelmi pótlék esedékességének idejét megállapítani.
Tisztázni kell továbbá a tényállást a felperes által biztosított árengedmények körében is. Ennek során fel kell térképezni a felperes aktív közreműködésével valamennyi szerződéses partnert, továbbá a felperes által alkalmazott árengedmények, illetve árkedvezmények feltételeit is.
Amennyiben azonos, objektív feltételek mellett meghatározható vevői kör egyenlő elbírálásában részesült, az ezek részére biztosított árengedmény mértékét az általános forgalmiadó-alapnak a megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni. A vizsgálati jegyzőkönyvben, vagy az elsőfokú határozatban a megállapított tényállást és az abból levont jogi következtetést részletesen, áttekintő módon kell belefoglalni, amelyből egyértelműen nyomon követhető a határozati megállapítás megalapozottsága.
A már kifejtettek szerint korrigálni kell továbbá a felperes társaságiadó-alapját, a jogerős határozatban megváltoztatott 1994. évi adóalap figyelembevételével.
Csak a fenti eljárás lefolytatása után kerül az adóhatóság abba a helyzetbe, hogy megalapozott és törvényes határozatot hozzon.
(Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 3.Pf.20.962/1998. sz.)