adozona.hu
AVI 1998.9.86
AVI 1998.9.86
Az áthárított adó összegét igazoló hiteles dokumentum hiánya szakértői véleménnyel nem orvosolható (1992. évi LXXIV. tv. 43. §, 44. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az egyéni vállalkozó felperesnél az elsőfokú adóhatóság 1993. december hónapot illetően általános forgalmi adó adónemben ellenőrzést végzett, melynek során megállapította, hogy a felperes a vizsgált időszakra 3 700 000 Ft összegű visszaigénylést érvényesített, azonban az anyag beérkezésekor a bevallás hitelességét igazoló okmányokat csatolni nem tudta, mert az 1994. január 21-i bejelentési jegyzőkönyv tanúsága szerint iratait gépkocsijából ellopták. Az elsőfokú adóhatóság felszólította a felp...
AVI 1998.9.86 Az áthárított adó összegét igazoló hiteles dokumentum hiánya szakértői véleménnyel nem orvosolható (1992. évi LXXIV. tv. 43. §, 44. §).
Az egyéni vállalkozó felperesnél az elsőfokú adóhatóság 1993. december hónapot illetően általános forgalmi adó adónemben ellenőrzést végzett, melynek során megállapította, hogy a felperes a vizsgált időszakra 3 700 000 Ft összegű visszaigénylést érvényesített, azonban az anyag beérkezésekor a bevallás hitelességét igazoló okmányokat csatolni nem tudta, mert az 1994. január 21-i bejelentési jegyzőkönyv tanúsága szerint iratait gépkocsijából ellopták. Az elsőfokú adóhatóság felszólította a felperest az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: áfa-tv.) 46. §-ában meghatározott nyilvántartás pótlására, illetőleg maga is felhívta a felperes által bejelentett cégeket a számlák pótlására.Az ily módon rendelkezésre álló adatok alapján hozta meg az elsőfokú adóhatóság 1994. május 9-én határozatát, melyben a felperes terhére 3 613 000 Ft adókülönbözetet állapított meg áfa adónemben, egyidejűleg 10 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére kötelezte.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatot megváltoztatva a felperes terhére megállapított áfa-különbözet összegét 3 648 000 Ft-ban állapította meg, rámutatva, hogy az elsőfokú adóhatóság lehetőséget adott a felperes részére az ellenőrzés során a számlák pótlására, majd az ily módon beszerzett számlákat elfogadta, melynek eredményeként a felperes a bevallásban szereplő 3 700 000 Ft-os visszaigényléssel szemben csupán 52 000 Ft-ra jogosult, így az adókülönbözet 3 648 000 Ft.
Keresetében a felperes az alperesi határozat elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását kérte, előadva, hogy az adóhatóság a tényállás tisztázása során az adózó javára szolgáló tényeket is köteles feltárni. Hivatkozott az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 60. §-ának (4) bekezdésében írtakra, mely szerint a bevétel vagy a kiadások egy részének ismeretében az adóalap valószínűsíthető bizonylatok, adatok, nyilatkozatok beszerzésével, szemlével, próbagyártással, leltározással vagy más megfelelő módszerrel.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította, rámutatva, hogy a felperes az Art. 36. §-ának (3) bekezdése értelmében az adózással kapcsolatos iratokat köteles volt megőrizni. A bizonylatok elvesztését követően pedig a felperes és az adóhivatal által beszerzett számlák alapján történt meg a felperesi áfa-kötelezettség megállapítása, mivel az áfa-tv. 35. §-ának (1) bekezdése szerint az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. A felperes által kért becslési eljárás lefolytatására az elsőfokú bíróság sem látott lehetőséget.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokaira utalással helybenhagyta, a fellebbezésben foglaltakra figyelemmel. Kiemelte, hogy a visszaigénylendő általános forgalmi adó összege becsléssel, vagy az adóhatóság rendelkezésére álló egyéb bizonyítási eszközökkel nem állapítható meg, mert nem az adó alapját kell valószínűsíteni, hanem az adózó által visszaigényelt adó összegének jogszerűségét kell vizsgálni. Tanúbizonyítással, illetőleg szakértői bizonyítással a szigorú számadási kötelezettség alá tartozó számlák tartalma nem bizonyítható.
A jogerős másodfokú ítélet felülvizsgálata iránt a felperes nyújtott be kérelmet, annak hatályon kívül helyezése és a keresetnek helyt adó határozat hozatala iránt. Állította, hogy az eljárt bíróságok ítélete sérti az Art. 1. §-ának (6) bekezdésében, valamint 59. és 60. §-ában és az áfa-tv. 34. és 35. §-ában foglaltakat, mert figyelmen kívül hagyták a bíróságok, hogy adott esetben az adóhatóság köteles lett volna a felperessel szemben méltányosan eljárni, és becslési eljárás alkalmazásával megállapítani a felperes által jogszerűen visszaigényelhető áfa összegét. A felperes előadása szerint az áfa-tv. nem zárja ki azt, hogy bizonylatok hiányában az adózó adólevonási jogát gyakorolja, melynek ellenőrzésénél nem kizárt a becslés alkalmazása.
Az alperes ellenkérelmében a másodfokú ítélet hatályában való fenntartását kérte. Az áfa-tv. 35. §-ának (1) bekezdése szerint az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Mivel pedig adott esetben az áthárított adó összege megállapítható volt, becslés alkalmazására nem kerülhetett sor.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az ügy elbírálásakor alkalmazandó áfa-tv. 32. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a 34. §-ának (1) bekezdésében meghatározott adóalany is csak akkor gyakorolhatja az adólevonási jogot, ha a tárgyi feltételeket is teljesíti, azaz az áfa-tv. 35. §-ának (1) bekezdésében felsorolt hiteles bizonylatnak, számlának is birtokában van.
Adott esetben a felperesnek nem álltak rendelkezésre azok az áfa-tv. 35. §-ának (1) bekezdésében hivatkozott, valamint a 13. § 16., 17. és 18. pontjában részletesen meghatározott dokumentumok, melyek birtokában az adólevonási jog gyakorolható. A hiányzó bizonylatok pótlására az adóhatóság a felperest felszólította, ennek érdekében maga is tett intézkedéseket, majd az utóbb beszerzett okmányok figyelembevételével döntött a visszaigénylés jogszerűségéről.
Az Art. 60. §-ának (5) bekezdése és 61. §-a becslés alkalmazását csak az esetben teszi lehetővé, ha az adó alapja az iratok pótlásával nem állapítható meg. A perbeli esetben nem az áfa alapját kellett becsléssel megállapítani, hanem az áfa-törvény 42. §-a alapján irányadó külön eljárási szabályokat alkalmazva dönteni az adólevonásról. Az áthárított adó összegét igazoló hiteles dokumentum hiánya szakértői véleménnyel az áfa-tv. 43. és 44. §-ában foglalt szigorú számviteli előírások miatt nem orvosolható.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a perbeli esetben eljárt másodfokú adóhatóság a felperest terhelő adókülönbözet összegét helyesen határozta meg, nem sértett ezért jogszabályt a másodfokú bíróság sem, amikor ítéletével a keresetet elutasító elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése szerint a megyei bíróság jogerős ítéletét hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 27.294/1997. sz.)