adozona.hu
AVI 1998.7.77
AVI 1998.7.77
A vámhatóság a vám és az illeték megfizetésétől csak abban az esetben tekinthet el, ha az árunyilatkozatban szereplő áruk baleset vagy erőhatalom következtében megsemmisültek, végérvényesen elvesztek vagy természetükből eredő okból vesztettek mennyiségükből [1995. évi C. tv 125. § (2) bek. f) pont, TIR Egyezmény 41. cikk].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
N. József nemzetközi árufuvarozó 1997. február 27. napján tehergépkocsival a TIR igazolvány fedezete mellett különféle vámárukat (háztartási eszközöket, készülékeket) szállított. A felperes a TIR-eljárást alkalmazó árufuvarozó után kötelezettséget vállalt arra, hogy az eljárással kapcsolatos szabálytalanság felmerülése esetén a felmerült vámterhet megfizeti.
Az árufuvarozó Z. térségében közúti balesetet szenvedett, a balesetet követően a szállított vámáru egy része ismeretlen ok miatt eltűnt...
AVI 1998.7.77 A vámhatóság a vám és az illeték megfizetésétől csak abban az esetben tekinthet el, ha az árunyilatkozatban szereplő áruk baleset vagy erőhatalom következtében megsemmisültek, végérvényesen elvesztek vagy természetükből eredő okból vesztettek mennyiségükből [1995. évi C. tv 125. § (2) bek. f) pont, TIR Egyezmény 41. cikk].
N. József nemzetközi árufuvarozó 1997. február 27. napján tehergépkocsival a TIR igazolvány fedezete mellett különféle vámárukat (háztartási eszközöket, készülékeket) szállított. A felperes a TIR-eljárást alkalmazó árufuvarozó után kötelezettséget vállalt arra, hogy az eljárással kapcsolatos szabálytalanság felmerülése esetén a felmerült vámterhet megfizeti.Az árufuvarozó Z. térségében közúti balesetet szenvedett, a balesetet követően a szállított vámáru egy része ismeretlen ok miatt eltűnt. A fuvarozó árubemutatási kötelezettségének nem tett eleget.
A Z. Vámhivatal 1997. március 13. napján kelt határozatával N. Józsefet és a kezességet vállaló felperest 5 napos teljesítési határidővel egyetemlegesen kötelezte 632 539 Ft vámteher megfizetésére.
A vámhatóság 1997. március 13. napján kelt levelében az elsőfokú határozat l példányának megküldésével értesítette a felperest arról, hogy az igazolványt nem mentesítették.
A felperes az értesítést 1997. március 20. napján átvette, N. József vonatkozásában a határozat 1997. április 2. napján jogerőssé vált. (N. József a határozat elleni fellebbezését elkésetten terjesztette elő, igazolási kérelme elutasításra került.)
A vámhivatal 1997. július 4-i keltezéssel ezt követően küldte meg határozatát a felperesnek közlés végett, melyet a felperes 1997. július 29. napján vett át.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot a felperes teljesítési határidejét három hónapban megállapítva megváltoztatta.
Határozatának indokolásában az 1995. évi C. törvény 125. §-a (2) bekezdésének f) pontjában foglaltakra hivatkozott, egyben utalt az elsőfokú vámhatóságnak a TIR Egyezményen alapuló, a felperes teljesítési határidején kívüli helytálló álláspontjára.
A felperes keresetében kérte az alperesi határozat bírósági felülvizsgálatát. Kereseti kérelme az alperesi határozat - az elsőfokú határozatra is kiterjedő - hatályon kívül helyezésére, az alperes új eljárásra kötelezésére irányult. Álláspontja szerint a TIR Egyezmény 41. cikke alapján a vámáruk baleset következtében vesztek el, ezért a vámok megfizetésétől el kellett volna tekinteni.
Kifejtette továbbá, hogy az eljárás a TIR Egyezmény rendelkezéseit sérti: a felperes vámfizetésre kötelezését értesítésnek kellett volna megelőznie (11. cikk 1., 2. pont), a fuvarozó és a kezes egy határozatban való kötelezése nem lehetséges (8. cikk 7. pont).
Az alperes ellenkérelme - határozatának indokolásában foglaltakra hivatkozással - a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.
Az áruknak TIR igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó vámegyezmény kihirdetéséről szóló 1978. évi 16. tvr (a továbbiakban: TIR Egyezmény) 8. cikk, 1. pont: a garanciavállaló egyesület kötelezettséget vállal, hogy megfizeti azokat ... a vámokat ..., amelyeket azon ország törvényei és vámelőírásai szerint, ahol a TIR-eljárással kapcsolatos szabálytalanság felmerült, ki kellett volna fizetni. Az egyesület a fent említett összegért az azok kifizetésére kötelezett személyekkel együttesen és egyetemlegesen felelős.
A vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Tv.) 125. §-ának (2) bekezdése alapján vámfizetésre kötelezett
f) az, aki a vámárut azzal a kötelezettséggel veszi át, hogy azt változatlan állapotban megőrzi, vagy a vámhivatalnak bemutatja, de ennek a kötelezettségének - az elháríthatatlan külső ok (baleset vagy erőhatalom következtében megsemmisült vagy végérvényesen elveszett, illetőleg természetéből eredő okból mennyiségéből vesztett vámáru) esetét kivéve - nem tesz eleget.
Az a körülmény, hogy a vámárut ellopták, vagy az ismeretlen körülmények között elveszett, e törvény alkalmazása szempontjából nem minősül elháríthatatlan külső oknak.
A Tv. 131. §-ának (1) bekezdése alapján a vámterhet ... a vámfizetésre kötelezettel a kiszabás napjától számított 3 munkanapon belül írásbeli határozattal kell közölni.
A TIR Egyezmény 8. cikkkének 7. pontja alapján, ha a jelen cikk (1) és (2) bekezdésében említett összegek esedékessé válnak, az illetékes hatóságoknak azok megfizetését - a lehetőségekhez mérten - a közvetlenül felelős személytől (vagy személyektől) kell követelniük, mielőtt a garanciavállaló egyesülethez fordulnának követelésükkel.
A TIR Egyezmény 11. cikkének 1. pontja alapján ... az illetékes hatóságok nem követelhetik a garanciavállaló egyesülettől a 8. cikk (1) és (2) bekezdésében említett összegek megfizetését, ha ...nem értesítették írásban az egyesületet a mentesítés megtagadásáról...
A TIR Egyezmény 11. cikkének 3. pontja alapján a követelt összegek kiegyenlítésére a garanciavállaló egyesület a hozzá intézett fizetési felszólítás keltétől számított 3 hónapos határidővel rendelkezik.
A TIR Egyezmény 41. cikke alapján, ha a vámhatóságoknak kielégítő módon bizonyítják, hogy a TIR-igazolvány árunyilatkozatában szereplő áruk baleset vagy erőhatalom következtében semmisültek meg, végérvényesen elvesztették, vagy természetükből eredő okokból mennyiségükből vesztettek, az egyébként járó vámok és illetékek megfizetésétől eltekintenek.
A felperes a TIR-igazolvány fedezete mellett N. József által fuvarozott vámáruk után az eljárással kapcsolatos szabálytalanság miatt felmerült vámok megfizetésére kezességet vállalt. A fuvarozó által az eltűnt vámáru bemutatásra nem került, ezért a fuvarozónak a Tv. 125. §-a (2) bekezdésének f) pontja szerinti vámfizetési kötelezettsége fennáll.
E körülmény a TIR Egyezmény 8. cikkének 1. pontja alapján maga után vonta a kezességet vállaló felperes egyetemleges felelősségét.
A bíróság álláspontja szerint - szemben a felperes által hivatkozottakkal - a TIR Egyezmény 41. cikke a felülvizsgált ügyben nem alkalmazható.
Az iratokból megállapíthatóan a hivatkozott vámáruk nem a baleset következtében vesztek el, az eltűnés és a baleset közötti okozati kapcsolat csupán közvetett. A baleset következtében előállt helyzetben az eltűnés közvetlen oka jelenleg ismeretlen.
A TIR Egyezmény 41. cikke alkalmazhatóságának hiányában tehát a felperes fizetési kötelezettsége fennáll.
A felperes alaptalanul hivatkozik az értesítés szabályainak megsértésére. A TIR Egyezmény 8. cikkének 7. pontjából és a 11. cikkének 1. és 3. pontjában foglaltakból megállapíthatóan az értesítés nem a vámterhet kiszabó és közlő határozat meghozatalának, hanem a határozattal kiszabott és közölt vámteher megfizetése iránti követelésnek a feltétele.
A 11. cikk (3) bekezdése a követelés kiegyenlítésére nyitva álló teljesítési határidővel kapcsolatban a vámhatóság fizetési felszólítására hivatkozik, melynek kibocsátása nyilvánvalóan végrehajtási eljárási cselekménynek minősül.
Az Egyezmény 8. cikkének 7. pontja a vámhatóság számára sortartást nem a vámterhet kiszabó határozat, hanem a már ilyen határozattal kiszabott vámteher megfizetése iránti követelés vonatkozásában írja elő.
A fentiekre figyelemmel nem jogszabálysértő tehát a fuvarozó és kezes (garanciavállaló egyesület) ugyanazon határozatban való vámfizetésre kötelezése, illetve a kezes vonatkozásában az értesítés nélküli vámteherkiszabás.
Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a perben felülvizsgált ügyben az értesítés az 1997. március 13. napján kelt és a felperes által 1997. március 20. napján átvett levéllel és az elsőfokú határozat egy példányának ilyen szándékkal való megküldésével egyébként is megtörtént.
A TIR Egyezmény 11. cikke az értesítés vonatkozásában csupán annak írásbeliségét szabályozza, egyéb speciális rendelkezés hiányában a perbeli értesítés tehát érvényesen megtörténtnek elfogadandó.
A bíróság megállapította, hogy az elsőfokú vámhatóság eljárása a Tv. 131. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat sértette, hiszen a felperessel a vonatkozásában kiszabott vámterhet a kiszabás napjától, azaz 1997. március 13. napjától számított 3 munkanapon belül írásbeli határozattal nem közölte.
Figyelemmel arra, hogy ezen eljárási jogszabálysértésnek az ügy érdemére kihatással nem volt, a bíróság csupán az eljárási hiba megállapítására szorítkozott.
A fentiek alapján a bíróság a keresettel támadott alperesi határozatot érdemben jogszerűnek ismerte el, ezért a kereseti kérelmet mint megalapozatlant elutasította.
Az elsőfokú ítéletet a felperes támadta fellebbezéssel, kérve az ítélet megváltoztatását, és elsődlegesen az alperesi határozatnak - az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályú - hatályon kívül helyezését, míg másodlagosan az alperes határozatának hatályon kívül helyezését, és az alperes új eljárásra kötelezését a TIR Egyezménynek megfelelő eljárásra adandó iránymutatás mellett.
A fellebbezés szerint téves a megállapított tényállás, ugyanis a fuvarozó nem háztartási eszközöket, készülékeket szállított, hanem törékeny árukat (kávés és étkészleteket, üvegdíszeket, parfümöket). Iratellenesnek vélte a felperes azt az elsőfokú bírósági megállapítást, hogy a szállított vámáru egy része ismeretlen ok miatt eltűnt. A helyes megállapítás a fellebbezés értelmében az lett volna, hogy "a baleset következtében ismeretlen ok miatt eltűntek bizonyos vámáruk, ugyanis a vámzárak és a raktár megsérültek". A felperes nézete szerint ez utóbbi megállapítás felel meg az elsőfokú vámhatóság által felvett jegyzőkönyvnek.
A vámáruban bekövetkezett hiány valós oka a baleset bekövetkezése, és a vámzárak, valamint a raktár sérülése volt. A baleset és a vámáruhiány között - lévén, hogy a fuvarozónak szerepe nem volt a vámzárak sérülésében - közvetlen ok-okozati összefüggés áll fenn a felperes álláspontja szerint. Tisztázni kellett volna ezért az elsőfokú bíróságnak azt is, hogy mely árufajták törtek össze, folytak el, és mindez milyen mennyiséget tett ki.
Tévesen értelmezte a felperes szerint az elsőfokú bíróság a TIR Egyezményt. A 41. cikk alapján az előzőekben kifejtett felperesi érvelés folytán - mivel egyes áruk a baleset következtében semmisültek meg vagy vesztek el véglegesen - a felperes felelőssége nem lett volna megállapítható.
A TIR Egyezmény 8. cikkének 7. pontja, illetve 11. cikke a felperes szerint akként értelmezendő, hogy a hatóságnak a garanciavállaló felperes fizetési kötelezettségéről határozatot kell hoznia. Ha egy éven belül nem küld értesítést a hatóság a TIR-igazolvány mentesítésének megtagadásáról (vagy fenntartással való mentesítéséről), az igény elévül. Az értesítés elmaradását nem lehet csekély súlyú eljárásjogi mulasztásnak minősíteni, az értesítés ugyanis a garatőr egyesület fizetésre kötelezésének előfeltétele.
Mindemellett a vámhatóságnak - fejtette ki a fellebbezés - előbb a közvetlenül felelős személytől kellett volna követelni a vámterhek megfizetését, és nem lehetett volna ennél fogva a fuvarozót és a felperest egy határozatban fizetésre kötelezni.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A másodfokú bíróság lényegileg egyetértett az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással, az elsőfokú ítélet érdemével és annak indokaival.
Nem iratellenes az elsőfokú bíróság ítéletének azon ténymegállapítása, hogy a szállított vámáruk háztartási eszközök, készülékek voltak. Az elsőfokú vámhatósági határozat mellékletét képező árufelsorolásban kávéskészletek, étkészlet, műanyag edények, elektromos háztartási készülékek, valamint üvegdíszek és parfüm szerepelnek. A szállított vámáruk fajta szerint tehát valóban nagyobbrészt háztartási eszköznek és készüléknek minősülnek, emellett azonban helytálló az a fellebbezési állítás is, hogy mindezen túl parfümöt és üvegdíszt is szállított a balesettel érintett gépkocsi. (Lévén, hogy a szállított vámáruk részbeni elveszését a felek nem vonták kétségbe, a vámáruk fajtájának az ügy elbírálása során különösebb jelentősége nincs.)
Helytállóan értelmezte az elsőfokú bíróság - összhangban a Tv. 125. §-a (2) bekezdésének f) pontjában foglaltakkal - a TIR Egyezmény 41. cikkét. Eszerint ahhoz, hogy a vámhatóságok a vámok és illetékek megfizetésétől eltekintsen, azt kell bizonyítani, hogy az árunyilatkozatban szereplő áruk baleset vagy erőhatalom következtében semmisültek meg, vesztek el végérvényesen, vagy természetükből eredő okokból vesztettek mennyiségükből. A perbeli esetben a felperes mindezeket nem tudta bizonyítani. A balesetnek ugyanis közvetlen ok-okozati összefüggésben kell lennie az áru megsemmisülésével, elvesztésével stb. (Pl. a baleset folytán az áru a folyóba esik, az állat elszökik, folyadék elfolyik stb.) A felperes nem csupán azt nem tudta bizonyítani, hogy az egyes áruk közvetlenül a baleset következtében vesztek el végérvényesen, ellenben adat van arra is, hogy a balesetet követő lopás volt az áruk hiányának közvetlen oka. A perbeli esetben nincs tehát szó arról, hogy az egyes áruk elvesztése a baleset közvetlen következménye lett volna. (A felperesi felelősség szempontjából érdektelen, hogy a jármű vezetője az áruk eltűnését a balesetet követően megakadályozhatta volna, avagy nem.)
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a TIR Egyezmény 11. cikkének 1. pontjában említett előzetes értesítés előírásszerűen megtörtént. Az elsőfokú vámhivatal 1997. március 13-án kelt kísérőlevelével - a határozat megküldése mellett - értesítette a felperest a TIR-igazolvány fedezete mellett szállított perbeli vámáru egy részének belföldi forgalomba kerüléséről. A felperes 1997. március 28-án az elsőfokú vámhivatalnak címzett levelében maga is értesítésként jelölte meg a vámhivatal említett iratát. 1997. április 4-én a vámhatóság ismételten tájékoztatta a felperest - az 1997. március 28-án kelt levele kapcsán - arról, hogy az elsőfokú vámhatósági határozatot csupán értesítés céljából küldte meg a felperesnek. Lévén - miként az alperes utalt arra - az értesítés formáját, tartalmát külön előírás nem szabályozza, ezért alappal nem kifogásolható a vámhatósági értesítés módja.
A TIR Egyezménynek a fellebbezésben említett 8. cikkének 7. pontja, illetőleg 11. cikke értelmezése (a fizetési felszólítás mikéntje) tekintetében a másodfokú bíróság álláspontja az, hogy ha a felperes és a vámhatóság közötti jogviszonyt közigazgatási jogviszonynak tekintjük, abban az esetben fizetési felszólításon maga a fizetésre kötelező határozat az értendő. Helytálló az az elsőfokú bírósági álláspont is, hogy nincs kizárva a fuvarozó és a garanciavállaló egyesület egyazon határozatban való egyetemleges kötelezése, mivel a TIR Egyezmény 8. cikkének 7. pontja nem a vámterhek megfizetésére kötelezés tekintetében, hanem a követelt összeg megfizetésére ír elő meghatározott sortartást.
A felperes keresetében nem kifogásolta az elveszett, megsemmisült stb. áruk körét, mennyiségét, ezért a határozat e tekintetben való megalapozatlanságára fellebbezésében már nem hivatkozhat. A másodfokú bíróság ennélfogva az elveszett stb. árufajták körét, mennyiségét e perben nem vizsgálhatta, illetőleg ezen vizsgálat elmaradása okából nem tekinthette jogszabálysértőnek a vámhatósági határozatokat.
A fentiekben kifejtettek folytán a másodfokú bíróság - megjegyezve, hogy nem a bíróság feladata a TIR Egyezmény szerinti részletes, általános eljárási útmutatás a vámhatóság részére - a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
(Zala Megyei Bíróság 3.Kpf.20.131/1998. sz.)