adozona.hu
AVI 1998.6.66
AVI 1998.6.66
I. A megbízott vagy az alkalmazott mulasztása nem mentesíti az adóalanyt az adójogi következmények alól (1990. évi XCI. tv 9. §). II. Az eredmény megállapítása során kizárólag azok a könyvelési tételek vehetők figyelembe, amelyeknek alapját és így a tényleges gazdasági eredmény megtörténtét alakilag és tartalmilag is hiteles bizonylat képezi [1991. évi XVIII. tv 15. § (3) bek., 83-86. §]. III. Helye van a becslés alkalmazásának, ha az importált áruk értékesítése után vallott árbevétel nyilvánvalóan lényeges
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az APEH megyei igazgatósága nyugdíjszemélyiségű társaságok ellenőrzési osztálya 1993 márciusától 1995 márciusáig terjedő időszakra végelszámolási záróvizsgálatot végzett felperesnél.
A vizsgálatról részletes jegyzőkönyvet készített, amelyet a felperes részére átadott; a megállapításokra a felperes észrevételt nem tett.
1993. májusában a D. Vámhivatal l 968 627 Ft köztartozást állapított meg felperes terhére, amelyből l 230 800 Ft volt az általános forgalmi adó. Ezt a felperes megfizette.
1...
AVI 1998.6.66 I. A megbízott vagy az alkalmazott mulasztása nem mentesíti az adóalanyt az adójogi következmények alól (1990. évi XCI. tv 9. §).
II. Az eredmény megállapítása során kizárólag azok a könyvelési tételek vehetők figyelembe, amelyeknek alapját és így a tényleges gazdasági eredmény megtörténtét alakilag és tartalmilag is hiteles bizonylat képezi [1991. évi XVIII. tv 15. § (3) bek., 83-86. §].
III. Helye van a becslés alkalmazásának, ha az importált áruk értékesítése után vallott árbevétel nyilvánvalóan lényegesen alatta marad a piaci viszonyokban érvényesíthető árnak [1990. évi XCI. tv 60. § (3) bek. c) pont].
IV. Az adóellenőrzés és az utólagos adómegállapítás során az adózó könyveléséből és az egyes tételeket alátámasztó bizonylatokból kell kiindulni. Bizonyításnak ugyan ezekkel szemben is van helye, de ha azokat az adózó vitatja, a bizonyítás terhe is rá hárul [1991. évi XVIII. tv, 1990. évi XCI. tv 33. §, 51. és 79. §].
Az APEH megyei igazgatósága nyugdíjszemélyiségű társaságok ellenőrzési osztálya 1993 márciusától 1995 márciusáig terjedő időszakra végelszámolási záróvizsgálatot végzett felperesnél.A vizsgálatról részletes jegyzőkönyvet készített, amelyet a felperes részére átadott; a megállapításokra a felperes észrevételt nem tett.
1993. májusában a D. Vámhivatal l 968 627 Ft köztartozást állapított meg felperes terhére, amelyből l 230 800 Ft volt az általános forgalmi adó. Ezt a felperes megfizette.
1994-ben a D. Vámhivatal vámérték-helyesbítést végzett, amelynek eredményeként - augusztus 8-án - az előző kivetésre is kiterjedően, összesen 50 108 947 Ft köztartozás megfizetésére kötelezte felperest.
Ezt tévesen könyvelte felperes, nem vette figyelembe az előzőleg már lekönyvelt tételeket, valamint az 1993. évi kötelezettséget is 1994. évre könyvelte.
A felperesi kft. 1995. évben leírt 28 850 000 Ft behajthatatlan követelést, amelynek bizonylati alapja nem volt.
Az ellenőrzés idején, de azóta sem tárt fel, mutatott be a felperes olyan bizonylatokat, amelyek a leírás jogszerűségét alátámasztották volna.
A felperes az 1994. június, július, augusztus, szeptember és október hónapokra vonatkozóan áfa-bevallását nullásán adta be, holott júniusra 55 000 Ft, júliusra 91 000 Ft, augusztusra 242 000 Ft, szeptemberre 33 000 Ft, októberre 67 000 Ft befizetési kötelezettséget kellett volna bevallania és megfizetnie.
A felperes 1993 májusában 3298 db videólejátszót és 5534 db videomagnót importált 6,5 USD, illetve 8,5 USD/db vételáron.
A felperes a lejátszókat bruttó 650 Ft-ért, a videorekordereket 850 Ft-ért értékesítette darabonként.
A szakértő bevonásával a vámhatóság a lejátszó vámértékét 120 USD/db, a videórekordereket 150 USD/db értékben állapította meg, ezért írt elő a felperes terhére 31 319 000 Ft általános forgalmi adót, amelyet a felperes nem fizetett meg. Így azt az alperes előzetesen felszámított adóként nem tudta figyelembe venni. A becsült árbevétel árréstartalmát az ellenőrzés 31 496 000 Ft-ban határozta meg.
A felperes 1993. márciusában elektronikai cikkeket vásárolt az S. C. Kft-től 2 764 000 Ft+691 000 Ft áfa értékben.
A számla az adólevonási jog gyakorlására nem volt alkalmas tartalmi hibái miatt, ennek ellenére felperes az áfa összegét - mint előzetesen felszámított adót - az áprilisi bevallásában szerepeltette.
A számlaként deklarált bizonylatról hiányzott a vevő címe, a számla sorszáma, a fizetési határidő, ezenkívül a kibocsátó a számla áfa-tartalmát nem vallotta, illetve nem fizette meg. Így az adó összegének áthárítása sem történt meg.
Az 1994. december 31-i hatállyal lezárt időszakról készített mérlegében a felperesi pénztárban 6 427 000 Ft készpénz volt, amely 1995. március 27-ig kifizetésre került. Az összeg jövedelemkénti elszámolását, a személyi jövedelemadó bevallását és megfizetését azonban felperes elmulasztotta.
A fenti tényállás alapján az elsőfokú adóhatóság határozatában általános forgalmi adó, társasági adó és magánszemélyek jövedelemadója nemben - a vizsgált időszakra - összesen 42 810 000 Ft adókülönbözetet, 42 299 000 Ft adóhiányt állapított meg.
Kötelezte felperest, hogy társasági adóban 5 282 000 Ft, általános forgalmi adóban 34 035 000 Ft, míg magánszemélyek jövedelemadójában 2 735 000 Ft-ot fizessen meg.
Ezen adóhiány (bírságalap) után 21 149 000 Ft adóbírságot is megállapított, valamint 61 426 000 Ft késedelmi pótlékot.
A számviteli rend hiányosságai miatt pedig 150 000 Ft mulasztási bírságot rótt ki.
A felperes - részletes indokolás nélkül - fellebbezéssel élt e határozat ellen, azonban az alperes határozatával helybenhagyta a fentebb részletezett elsőfokú határozatot.
A felperes e határozat bírósági felülvizsgálatát kérte, mindösszesen azzal a megállapítással értett egyet, hogy a felperes 1995 márciusában az R. Kft. részére térítésmentesen 93 000 Ft értékben tárgyi eszközöket adott át, amelyeknek a 23 000 Ft áfa-vonzatát elmulasztotta bevallani és megfizetni.
A határozat többi részét vitatta, azonban erre vonatkozó bizonyítékokat, bizonyítási indítványt nem csatolt, nem terjesztett elő sem a keresethez, sem az alperesi ellenkérelem kézhezvétele után, sem pedig a megtartott tárgyaláson.
Ennek oka az volt, hogy a felperesi jogi képviselő nem tudott a felperesi kft. tulajdonosával egyeztetni, a szükséges bizonyítékokat időben beszerezni.
A felperes a határozat megváltoztatását kérte, azt nem dolgozta ki keresetében, hogy mely adónemben, milyen mértékben és milyen bizonyítékokra alapítja e kérését.
Az alperes írásbeli ellenkérelmében a kereset elutasítását és költsége megállapítását kérte.
Azt állította, hogy a határozat törvényes, az alperes a felperessel áll kapcsolatban, közigazgatási jogviszonyban.
A felperes és könyvelője közötti magatartás mulasztás és e perben figyelembe vehető, értékelendő körülmény. Egyébként is az ellenőrzés megkezdéséig a társaságnak lehetősége lett volna az általa észlelt könyvelési hibák kijavítására.
A felperes az ellenőrzés ideje alatt az 1995. évben behajthatatlan követelésként leírt 28 851 000 Ft-ról semmilyen bizonylatot nem adott a revízió rendelkezésére, azóta sem állapítható meg, milyen jellegű követelésekből áll ez az összeg, illetve hogy felperes ezen összeg behajtása érdekében milyen jogi cselekményeket végzett, milyen eredménnyel.
Utalt arra az alperes, hogy az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. tv (továbbiakban: áfa-törvény) 32. §-ának (1) bekezdése szerint az adóalanyt mikor illeti meg az adólevonási jog, és a 35. § (1) bekezdésének a) pontja szerint az adóösszeget hitelesen igazoló számla esetén van lehetőség igénybe venni.
A becslési eljárást pedig azzal indokolta az alperes, hogy a felperes részéről olyan adatok, körülmények, tények, igazolások nem kerültek becsatolásra, amelyekből az adó alapja megállapítható lett volna. Így a valós adóalap valószínűsítésére került sor a vámhatósági eljárás fentebb már rögzített intézkedései alapján.
A videólejátszók és -magnók értékesítése után a felperes nem a tényleges árbevételnek megfelelően fizette meg az áfát, ezzel az állami költségvetésnek kárt okozott.
Az elsőfokú bíróság állásfoglalása szerint felperes keresete alaptalan.
A számvitelről szóló 1991. évi XVIII. tv (továbbiakban: Sztv.) 47. §-ának (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az értékesítés közvetlen költségei között kell kimutatni az értékesített termékek, anyagok, áruk és teljesített szolgáltatások közvetlenül elszámolt költségeit, az eladott áruk beszerzési értékét, a továbbszámlázott alvállalkozói teljesítmények értékét, valamint a kereskedelmi tevékenység közvetlenül elszámolható költségeit.
E jogszabályhely alapján alperes helyesen intézkedett úgy, hogy az adózás előtti eredményét 1993. évre 18 000 026 Ft-tal csökkentette, míg 1994. évre vonatkozóan 18 774 000 Ft-tal növelte.
Az Sztv. 15. §-ának (3) bekezdése szerint a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóaknak, bizonyíthatóaknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük. Értékelésüknek meg kell felelniük az e törvényben előírt értékesítési elveknek és az azokhoz kapcsolódó érétkelési eljárásoknak (a valódiság elve).
A 83. § (1) bekezdése szerint pedig minden gazdasági műveletről, eseményről, amely az eszközök, illetve az eszközök forrásainak állományát, vagy összetételét megváltoztatja, bizonylatot kell kiállítani (készíteni).
A gazdasági műveletek (események) folyamatát tükröző összes bizonylat adatait a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni kell.
A felperes nem így járt el, ezért alperes az 1995. évi adózás előtti eredményét törvényesen növelte 28 851 000 Ft-tal, mivel a felperes ezt az összegű behajthatatlan követelést semmilyen bizonylattal tanúsítani nem tudta.
Ugyancsak törvényes volt az az alperesi intézkedés, amellyel felperes terhére 1994. évre - figyelemmel az áfa-törvény 48. §-ának (1) bekezdésére - összesen 488 000 Ft adókülönbözetet állapított meg a már fentebb felsorolt hónapokra vonatkozóan.
A felperes által beszerzett lejátszók és rekorderek vámértékét - és a fizetendő áfát - jogerős vámhatósági határozat rögzítette, amelyet a felperes nem fizetett meg. A vámhatóság szakértő közreműködését is igénybe vette, így az alperes az importáru értékesítéséből származó árbevétel és az azt terhelő általános forgalmi adó megállapítása érdekében alkalmazott becslése megfelelt az adózás rendjéről szóló, módosított 1990. évi XCI. tv (továbbiakban: Art.) 60. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írtaknak.
A becslési eljárás menete és tételes megállapításai a vizsgálati jegyzőkönyv 10-11-12. oldalán megtalálható.
Megjegyzi a bíróság, hogy a felperes a vizsgálati jegyzőkönyvben foglaltakra észrevételt nem tett.
Ugyancsak törvényesen járt el az alperes az S. C. Kft-től történő értékesítés esetében, amikor felperes terhére áfa-adónemben - figyelemmel az áfa-törvény 13. §-ának (1) bekezdésében, 16</a>., illetve 17. pontjában, valamint 35. §-ának (1) bekezdésében írtakra - az 1993. április hónapra 691 000 Ft adókülönbözetet állapított meg.
A vizsgált időszakban a kft. által készített mérleg szerint a pénztárban 6 427 000 Ft készpénz volt, a felperes eljárásánál nem tartotta be a személyi jövedelemadóról szóló, többször módosított 1991. évi XC. tv 45. §-ának (l)-(2) bekezdésében foglaltakat, ezért törvényes az az alperesi intézkedés, hogy 1995 első negyedévére személyi jövedelemadóban 2 735 000 Ft adókülönbözetet állapított meg felperes terhére.
A revízió az ellenőrzött időszakra évenként kimutatta a kft. adózás előtti eredményváltozását, a jegyzőkönyv mellékleteiből ez levezethető, követhető.
Helyes volt az az alperesi megállapítás, hogy a felperes a számviteli rendet és bizonylati fegyelmet is megsértette, a feltárt magatartásával, eljárásával megsértette az Sztv 83. §-ának (1) bekezdésében, 86. §-ában, 87. §-ának (1) bekezdésében írtakat és az Art. 23. §-a (3) bekezdésének a) pontjában és 42. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat. Mindezeket figyelembe vette az alperes a mulasztási bírság kiszabásánál; különös méltánylást érdemlő körülményt ugyanis nem tárt fel, ilyenre a felperes sem hivatkozott.
Az alperesi határozat felülvizsgálata során a bíróság - figyelemmel a kereseti kérelemben előadottakra - azt állapította meg, hogy az nem jogszabálysértő. Ezért a felperes keresetét elutasította.
Nem adott helyt a bíróság azon felperesi kérésnek, hogy a tárgyalást halassza el a társaság könyvelőjével történő egyeztető megbeszélésig, esetleges bizonyítékok beszerzéséig.
A bíróság állásfoglalása szerint a folyamatban volt közigazgatási eljárás idején, de a kereset benyújtása óta eltelt időben is mindezt megtehette volna.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, azonban a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az indokolás szerint bár a felperes fellebbezése részletes indokolást nem tartalmaz, azonban minthogy abban a felperes utal a kereseti kérelemben foglaltak, illetőleg az általa a perben tett nyilatkozatok fenntartására, a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének indokolását a következőkkel tartja szükségesnek kiegészíteni.
Az önadózás rendszerében az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI törvény 9. és 18. §-ából következően az adó megállapításáért, bevallásáért és megfizetéséért az adóigazgatási jogviszonyban az adózó felel.
Ebből következően a felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy az alperes által feltárt mulasztásokat könyvelője követte el. A megbízott vagy az alkalmazott mulasztása ugyanis a felperest az adójogi jogkövetkezmények alól nem mentesíti, nincs azonban akadálya annak, hogy a megbízottjával, vagy alkalmazottjával szemben ebből eredően kárigényt érvényesítsen.
Az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen hivatkozott a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény rendelkezéseire is. A könyvvezetési kötelezettség alapelveit tartalmazó 15. § (3) bekezdésében megfogalmazott valódiság elve alapján ugyanis kizárólag olyan tételek könyvelhetők le, amelyeknek alapját az ugyanezen törvény 83-86. §-aiban szabályozottaknak alakilag és tartalmilag is megfelelő bizonylat képezi. A felperes a peres eljárás során sem tudta igazolni, hogy az 1995. évben behajthatatlan követelésként leírt összeg tényleges gazdasági eseményen alapul, következésképpen az alperes a feleres 1995. évi eredményének és adófizetési kötelezettségének megállapítása során helyesen járt el, amikor ezt a könyvelési tételt figyelmen kívül hagyta.
Ugyancsak alaptalanul támadta a felperes a perben az alperes részéről a becslés mint bizonyítási módszer alkalmazását.
Az Art. 60. §-a (3) bekezdésének c) pontja értelmében ugyanis becslésnek van helye, ha az adóhatóság rendelkezésére álló adatok alapján alaposan feltételezhető, hogy az adózó iratai nem alkalmasak a valós adó alapjának megállapítására.
Az iratokhoz csatolt jogerős vámhatósági határozatból kétséget kizáróan megállapítható, hogy a felperes az 1993 májusában importált és ugyanezen hónapban, valamint júniusban továbbértékesített videólejátszók és videórekorderek értékesítéséből származó árbevételt nem a reális, a piaci viszonyoknak megfelelő áron könyvelte le. A lekönyvelt értékek a piaci viszonyokat ismerő átlagember számára is komolytalanul alacsonyak voltak abban az esetben is, ha a készülékre garancia nem volt.
Az alperes tehát a hivatkozott jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően állapította meg becslés alkalmazásával a valószínűsíthető adóalapot, és ehhez kapcsolódóan a felperes áfa-fizetési kötelezettségét.
Minden alapot nélkülözött a felperes hivatkozása arra, hogy 1993 áprilisában az S. C. Kft.-től vásárolt elektronikai cikkekre felszámított általános forgalmi adót nem igényelte volna vissza, ezért az alperes törvénysértően állapított meg a terhére általános forgalmiadó-különbözetet.
A peres iratokhoz csatolt közigazgatási iratok közt elfekvő mellékletből ugyanis kétséget kizáróan megállapítható, hogy a felperes tárgyidőszakra vonatkozó áfa-nyilvántartásában 1993. március 31-i dátummal előzetesen felszámított adóként tüntette fel az S. C. Kft. által az értékesítési számlában felszámított 691 000 Ft összegű általános forgalmi adót.
Nem sértett továbbá törvényt az adóhatóság, amikor a felperes terhére az 1995-ös adóévre vonatkozóan magánszemélyek jövedelemadója adónemben is adóhiányt állapított meg.
A Számviteli törvény már hivatkozott rendelkezéseiből, illetőleg az Art. 33., 51., 79. §-ának rendelkezéséből következően ugyanis az adóellenőrzés és ennek eredményeként az utólagos adómegállapítás során mindenekelőtt az adózó könyveléséből, illetőleg az egyes könyvelési tételeket alátámasztó bizonylatok tartalmából kell kiindulni.
A rendelkezésre álló adatok szerint nem vitás, hogy a felperes 1994. december 31-i mérlegének adatai szerint a vállalkozás tulajdonában 6 427 000 Ft készpénz volt, amely 1995. március 27-éig kifizetésre került.
E tényekből kiindulva az adóhatóság helyesen állapította meg, hogy a készpénzt a felperes magánszemély részére fizette ki, és ebből következően személyi jövedelemadóelőleg-levonási kötelezettség is terhelte volna, amelynek elmulasztott eleget tenni.
Kétségtelen, hogy a felperesnek módjában állt volna a könyvelési adatokkal alátámasztott megállapítást megcáfolni, azonban erre vonatkozóan bizonyítékot a felperes sem a közigazgatási eljárásban, sem a peres eljárásban nem mutatott fel.
A kifejtett indokok alapján a megyei bíróság nem talált törvényes alapot az elsőfokú ítélet megváltoztatására, ezért azt a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 3.Pf.20.344/1998. sz.)