adozona.hu
AVI 1998.3.29
AVI 1998.3.29
Az áfa-törvény 7. §-a nem taxatív, hanem példálózó jelleggel sorolja fel az ügyleteket a termékértékesítés fogalom-meghatározása körében (1992. évi LXXIV. tv 7. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesi gazdasági társaságnál 1994. december hónapra vonatkozóan általános forgalmiadó-ellenőrzést végzett, amelynek eredményeként a felperest 34 470 000 Ft adókülönbözet és 17 235 000 Ft adóbírság megfizetésére kötelezte. A felperes fellebbezést nyújtott be az elsőfokú adóhatósági határozat ellen, amelyet az alperes határozatával elutasított és az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetet nyújtott be a városi bírósághoz és kérte a közigazgatási hatá...
AVI 1998.3.29 Az áfa-törvény 7. §-a nem taxatív, hanem példálózó jelleggel sorolja fel az ügyleteket a termékértékesítés fogalom-meghatározása körében (1992. évi LXXIV. tv 7. §).
Az elsőfokú adóhatóság a felperesi gazdasági társaságnál 1994. december hónapra vonatkozóan általános forgalmiadó-ellenőrzést végzett, amelynek eredményeként a felperest 34 470 000 Ft adókülönbözet és 17 235 000 Ft adóbírság megfizetésére kötelezte. A felperes fellebbezést nyújtott be az elsőfokú adóhatósági határozat ellen, amelyet az alperes határozatával elutasított és az elsőfokú határozatot helybenhagyta.A felperes keresetet nyújtott be a városi bírósághoz és kérte a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését.
A Városi Bíróság a keresetet nem találta alaposnak és azt elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtett jogi álláspontja szerint az a megállapodás, amelyre a felperes adó-visszaigénylési jogosultságát alapozta, az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: áfa-törvény) 6. §-ának (2) bekezdése szerint nem minősül termékértékesítésnek, mivel korábbi jogviszony alapján fennálló ellenérték rendezését nem lehet összekeverni önálló adásvétellel vagy értékesítéssel.
A felperes fellebbezést nyújtott be az elsőfokú bíróság ítélete ellen. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperes 1995. június 16-án kelt jogerős határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást lényegében helyesen állapította meg, az abból levont jogi következtetése azonban téves volt.
A másodfokú bíróság jogi álláspontja szerint az áfa-törvény 6. §-ának (2) bekezdése példálózóan sorolt fel néhány esetet, amely termékértékesítésnek minősül. A 7. § további tevékenységeket sorol fel, amelyek ugyancsak termékértékesítésnek minősülnek. A 7. § rendelkezése szerint a más tulajdonába történő ellenérték nélküli átadás is termékértékesítésnek minősül, mivel a fent megjelölt jogszabályokban lévő felsorolás nem taxatív, csupán példálózó jellegű. A megyei bíróság kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy a P. A. olyan adásvételi szerződést kötött a P. Ü. Kft-vel, amely minden vonatkozásban megfelel a Ptk. 365. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak, valamint a Legfelsőbb Bíróság XXV. számú Polgári elvi döntésének is. Az adásvétel tehát olyan termékértékesítés, amely az áfa-törvény 6. §-ának (1) bekezdése alá esik. A megyei bíróság álláspontja szerint a 1994. december hó 1. napján megkötött megállapodás azt eredményezte, hogy a szerződő felek az egymással szemben fennálló azonos összegű tartozásaikat kölcsönösen beszámították.
A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a mindennapi életben a gazdasági tevékenység egymásra épülő szerződések láncolatából áll és nem változtatja meg a szerződés lényegét - amely meghatározott vagyontárgy tulajdonjogának megszerzésére irányul -, ha az ellenértéket vagy a vételárat valamely korábbi jogügylet útján teljesítik a szerződő felek. A szerződések láncolatából egy szerződést nem lehet önkényesen kiragadni és azt a gazdasági körülményektől függetlenül minősíteni.
Az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a jogerős ítélet ellen. Kérte a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. A felülvizsgálati kérelemben kifejtett álláspontja szerint a megyei bíróság tévesen értelmezte az áfa-törvény 6. §-ának (1) bekezdését. A perbeli ügyben a felek között nem adásvételi szerződés, hanem korábbi követelés fejében az adós által ingó és ingatlan vagyontárgyak tulajdonjogának átadása történt. A per tárgyát képező megállapodás alapján a felperes az őt megillető ellenértékhez nem pénzbeli formában jutott hozzá, hanem különböző vagyontárgyak átengedése útján. A megállapodás azonban nem önálló jogügylet volt, hanem tartozás rendezésének egy formája. A megállapodás alapján csak az a következtetés vonható le, hogy a P. Ü. Kft. nem új ellenérték fejében értékesített, hanem korábbi jogügyletei alapján őt adósként terhelő tartozásait rendezte. A megállapodás tárgya azért sem lehetett adásvétel, mivel a megállapodásban szereplő átadó fél a vagyontárgyak jelentős részével jogszerűen nem is rendelkezhetett.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kifejtett álláspontja szerint az áfa-törvény 6. §-ának (1) bekezdése szerint termékértékesítés valósult meg a P. Ü. Kft. és a felperes által kötött 1994. december l-jén létrejött megállapodással.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a városi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által kiegészített tényállásból megállapította, hogy a felperes, a P. A. M. és a P. Ü. Kft. által 1994. december l-jén kötött megállapodás alapján a felperes korábbi követelése fejében a P. Ü. Kft. és a P. A. M. a tartozását egyenlítette ki. E jogügylet alapján a P. Ü. Kft. 1994. december 9-én 34 470 000 Ft-ról áfa-visszaigénylésére alkalmas számlát nem bocsáthatott volna ki.
A Legfelsőbb Bíróság mindenben osztja az elsőfokú bíróság jogi álláspontját, amely szerint az 1994. december 1-jén kötött megállapodást az annak alapját képező jogviszony szerint kell megítélni. A másodfokú bíróság álláspontjával szemben éppen a megállapodás ekként való értékelése felel meg annak a követelménynek, hogy ne egyetlen szerződés formai elemeiből történjék a szerződés jellegének a minősítése, hanem azt a gazdasági életben létrejött szerződéses kapcsolatok láncolatában betöltött szerepe szerint értékelje az adófizetési kötelezettség megállapítása érdekében a szerződés alanya, illetőleg az adózó fizetési kötelezettségének teljesítését megállapító adóhatóság.
Az áfa-törvény 6. §-ának (1) bekezdése szerint a termékértékesítés a birtokba vehető dolog ellenérték fejében történő átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja. A birtokba vehető dolog átengedése az 1994. december l-jén kötött megállapodás alapján minősíthető, azonban az áfa-törvény 6. §-a (1) bekezdésének fogalom-meghatározásából a leglényegesebb eleme, az ellenérték a megállapodás alapját képező jogviszonyban nem szerepel. A megállapodás végrehajtási szakaszban lévő követelések kielégítését szolgálta. A megállapodásban szereplő átadó ellenértéket a dolog tulajdonjogának átadásáért nem kapott. A korábbi jogviszony alapján az átadó a dolog átengedésével korábbi tartozását egyenlítette ki. E tekintetben közömbös, hogy a - másodfokú bíróság által felhívott -7. § valóban nem taxatív, hanem példálózó jelleggel sorol fel ügyleteket a termékértékesítés fogalom-meghatározása körében. A példálózó felsorolás azonban nem rontja le a 6. § (1) bekezdésében meghatározott termékértékesítés fogalmát, amelynek döntő eleme a birtokba vehető dolog, és az ezzel szemben álló ellenérték, valamint a tulajdonosnak az a rendelkezése, amivel a dolgot átengedi.
A felperes adó-visszaigénylési igénye a P. Ü. Kft. által kiállított, 1994. december 9-i teljesítési számlán alapul. Az áfa-törvény 32. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonhatja azt az összeget, amelyet a részére teljesített termékértékesítés során egy másik adóalany rá áthárított. A számla kibocsátására tehát csak termékértékesítés esetén kerülhetett volna sor, miután azonban termékértékesítés nem történt, a P. Ü. Kft. által kiállított számla tartalmilag nem felel meg a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény 84. §-a (2) bekezdésének, amely szerint a számviteli bizonylat (számla) adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek megbízhatónak és helytállónak kell lenniük. A P. Ü. Kft. által kibocsátott számla tartalmilag nem felel meg a követelményeknek, tekintettel arra, hogy nem termékértékesítést követően került sor annak kibocsátására.
A Legfelsőbb Bíróság, miután álláspontja szerint a perbeli ügyben az adó-visszaigénylés alapját képező számla nem felelt meg azoknak a követelményeknek, amelyek alapján adó visszaigénylésére sor kerülhetett volna, nem vizsgálta részletesen a megállapodás tárgyát képező vagyontárgyak felett a P. Ü. Kft. illetőleg a P. A. M. rendelkezési jogát. Az egész jogügylet alkalmatlan volt számlakibocsátásra és annak alapján áfa-visszaigénylésre, így szükségtelen a vagyontárgyak egyenkénti értékelése és minősítése.
A fent kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése szerint a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az érdemben helyes elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
(Legf. Bír. Kfv.III.28.598/1996. sz.)