adozona.hu
AVI 1998.3.26
AVI 1998.3.26
A rendeltetésszerű joggyakorlás az adójogban is követelmény. Az adózó jogával visszaélve - illetéktelen előnyök szerzése végett - nem vehet igénybe adókedvezményt [1991. évi XC. tv 34. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az APEH megyei igazgatóságának adóeljárási osztálya az 1994. november 8-i keltezésű határozatában hozzájárult ahhoz, hogy a megyei bíróságon nyilvántartásba vett V. N. Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) a személyi jövedelemadóadóalap-csökkentő kedvezmény igénybevételéhez szükséges adólevonásra jogosító igazolást adjon ki.
Az Alapítvány 1994. november 25-én együttműködési megállapodást kötött a miskolci székhelyű G. E. Ö. Egyesülettel (továbbiakban: Egyesület), melyben foglaltak szerint ...
AVI 1998.3.26 A rendeltetésszerű joggyakorlás az adójogban is követelmény. Az adózó jogával visszaélve - illetéktelen előnyök szerzése végett - nem vehet igénybe adókedvezményt [1991. évi XC. tv 34. §].
Az APEH megyei igazgatóságának adóeljárási osztálya az 1994. november 8-i keltezésű határozatában hozzájárult ahhoz, hogy a megyei bíróságon nyilvántartásba vett V. N. Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) a személyi jövedelemadóadóalap-csökkentő kedvezmény igénybevételéhez szükséges adólevonásra jogosító igazolást adjon ki.Az Alapítvány 1994. november 25-én együttműködési megállapodást kötött a miskolci székhelyű G. E. Ö. Egyesülettel (továbbiakban: Egyesület), melyben foglaltak szerint az Alapítvány vállalta, hogy a rendelkezésére álló pénzeszközökből folyamatosan átad az Egyesület részére arra a célra, hogy az azt a hátrányos helyzetűek támogatására és betegségmegelőzéssel kapcsolatos kifizetésekre használhatja fel.
Az elsőfokú adóhatóság 1995. július 27-től augusztus 16ig ellenőrzést tartott a felperesnél, amelynek során megállapította, hogy a felperes mint tag 1994. december 5-én pénzbeli juttatás iránti kérelmet nyújtott be az Egyesülethez, melynek pénztárából ugyanezen a napon részére 216 000 Ft-ot kifizettek. A felperes ugyanezen a napon, 1995. december 5-én 270 000 Ft-ot fizetett be az Alapítvány - I. Bank Rt. budapesti fiókjánál vezetett - számlájára támogatás címén. A befizetést követően az Alapítvány az adóalap csökkentésére jogosító igazolást a felperes részére kiadta. Ezen igazolás birtokában a felperes az 1994. évi személyi jövedelemadó-bevallásában összjövedelmét 270 000 Ft-tal csökkentette.
Az elsőfokú adóhatóság az ellenőrzés eredményeként 1995. október 19-én meghozott határozatával a felperes terhére 118 800 Ft adókülönbözetet állapított meg és őt ezen összeg, valamint 59 400 Ft adóbírság és 32 444 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az 1996. január 5-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta, rámutatva, hogy az adókedvezmény igénybevétele a felperes részéről jogszabályellenes, mert a felperes vagyoni előnyhöz jutott az alapítványi befizetéssel, tekintettel arra, hogy egy személyben volt az adóalap-csökkentő kedvezmény realizálója és az Egyesület támogatottja és az adó-visszatérítés, valamint az Egyesülettől kapott támogatás összege jelentősen meghaladta az Alapítványhoz csatlakozás összegét. Az alperes szerint az Alapítvány nem volt jogosult a felperes részére az igazolás kiadására, mert észlelnie kellett volna, hogy a felperes csak vagyoni előny megszerzésének céljából adományozott összeget az Alapítványnak.
Keresetében a felperes az alperesi határozat felülvizsgálat keretében való megváltoztatását és adó-visszatérítési igénye jogosságának elismerését kérte, hivatkozva arra, hogy az adóhatóság az Alapítványt feljogosította az igazolás kiadására, melyre alapítottan jogszerűen csökkentette adóalapját. Vitatta a felperes, hogy a támogatást előre meghatározott vagyoni előny megszerzése céljából adta volna.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát hatályon kívül helyezte rámutatva, hogy a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény (a továbbiakban: Szja.) 34. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint az adóalap megállapításakor az összjövedelemből levonható a belföldi székhelyű alapítvány céljára átadott összeg, ha az adóhatóság előzetesen hozzájárult, hogy az alapítvány a befizetésről a levonásra jogosító igazolást adjon. Álláspontja szerint az adóhatóság az Szja. 34. §-ának (9) bekezdésében meghatározott feltételeket csak akkor vizsgálhatja, amikor dönt az előzetes hozzájárulás megadásáról, az egyes adományok vizsgálatakor azonban már nem. Az igazolás birtokában eszközölt adóalap-csökkenés jogszerűségének vizsgálatakor már csak az Szja. 34. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt feltételeket lehet tehát figyelembe venni, így a perbeli esetben az Alapítvány az alperes előzetes hozzájárulása alapján jogszerűen adta ki az igazolást a felperesnek, aki ennek alapján megalapozottan élhetett az adóalap-csökkentés jogával.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokaira utalással helybenhagyta.
A jogerős másodfokú ítélet felülvizsgálata iránt az alperes nyújtott be kérelmet, annak az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő megváltoztatása és a keresetet elutasító határozat hozatala iránt. Álláspontja szerint a bíróság helyes jogszabályokra hivatkozva helytelen következtetésre jutott, mert jogi álláspontja kizárja az alperes utólagos ellenőrzési jogát. Kérte figyelembe venni, hogy az alperes az igazolás kiadását engedélyező határozatában feltételt szabott az alapítvány számára, mely annak törvényes, alapszabálynak is megfelelő működését szolgálta volna. Az alperes szerint a felperes által befizetett alapítványi támogatás után igénybe vett adókedvezmény akkor nem jelentkezett volna vagyoni előnyként, ha a felperes az Egyesület közbejötte nélkül támogatta volna az alapítványt. Adott esetben azonban a felperesnek nem volt választási lehetősége, akkor kapott csak egyesületi támogatást, ha annak az Alapítvány részére való átutalásáról rendelkezett.
A felperes ellenkérelmében a másodfokú ítélet hatályában való fenntartását és az alperes költségekben való marasztalását kérte, állítva, hogy jóhiszeműen, abban a tudatban járt el, hogy az adóalap csökkentése megfelel a hatályos jogszabály rendelkezéseinek. Kérte figyelembe venni, hogy az Alapítvány és az Egyesület között létrejött együttműködési megállapodásról és pénzátutalásokról tudomása nem volt.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a városi bíróság ítéletét ugyancsak hatályon kívül helyezte és az ügyben első fokon eljárt bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az Szja. 34. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint az adóalap megállapításakor az összjövedelemből levonható a belföldi székhelyű alapítvány céljára átadott összeg, ha az adóhatóság előzetesen hozzájárult, hogy az alapítvány a befizetésről a levonásra jogosító igazolást adjon.
Az Szja. 34. §-ának (9) bekezdése határozza meg azon feltételeket, amelyeknek teljesülése esetén az adóhatóság az (1) bekezdés a) pontjában említett hozzájárulást kiadhatja.
Ezen törvényi rendelkezések alapján megállapítható tehát, hogy az adólevonásban megnyilvánuló adókedvezmény feltétele, hogy az adóévben az adózó meghatározott célú belföldi székhelyű alapítvány céljára összeget fizessen be. A befizetés azonban akár közvetlenül, akár valamely szolgáltatással összefüggésben előre meghatározott vagyoni előny megszerzése vagy nyújtása érdekében nem történhet.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében előadta, hogy a felperesnek nem volt választási lehetősége, csak akkor kapott egyesületi támogatást, ha annak az Alapítvány részére való átutalásáról rendelkezett.
Az alperes ezen előadását a felperesnek az adóvizsgálat során 1995. augusztus 14-én jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozata részben alátámasztotta. A felperes meghallgatásakor előadta, hogy Sz. Csaba kollégájától értesült az Egyesült és az Alapítvány működéséről, melyről írásos ismertetőt is kapott. Az Egyesülettől kért pénz összegét nem ő töltötte ki, hanem azt az Egyesület határozta meg. A papír- és pénzügyeket az Egyesület Budapesten, a H. körúton lévő irodájában intézte.
A Legfelsőbb Bíróság korábbi határozatában már rámutatott, hogy a rendeltetésszerű joggyakorlás az adójogi viszonyokban is követelmény. Nem hagyható tehát figyelmen kívül, hogy a személyi jövedelemadó rendeltetése az, hogy a magánszemélyek jövedelmükkel arányosan járuljanak hozzá a közterhekhez. A törvény határozza meg azokat az eseteket, amikor a magánszemély adója csökkenthető, az adózó azonban jogával visszaélve - illetéktelen előnyök szerzése végett - nem vehet igénybe adókedvezményt. Amennyiben a felperes az Egyesülettől kapott juttatást alapítványi támogatás formájában eleve adócsökkentő tényezőként kívánta érvényesíteni, úgy az alperes jogszerűen eljárva vizsgálta az Alapítvány működési szabályzatát, valamint az alapítványi pénzeszközök felhasználását, különös figyelemmel az Szja. törvény 34. §-ának (9) bekezdésében foglalt feltételekre is. Ennek figyelembevételével vizsgálandó az, hogy a felperesnél az egyesületi juttatás vagyongyarapodást eredményezett-e, illetőleg az nyomban átutalásra került-e és milyen módon az Alapítvány részére, továbbá, hogy a juttatást eleve abból a célból vette-e fel, hogy azt az Alapítvány részére befizesse. Ez esetben a felperesnél saját vagyona terhére befizetés csak az egyesületi juttatást meghaladó összeg erejéig történt. Ezen körülményeket azonban az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja miatt nem értékelte és megfelelő részletességgel nem vizsgálta, ezért határozatának jogszerűsége nem bírálható el. Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor az elsőfokú bíróságnak a keresetnek helyt adó ítéletét annak helyes indokaira utalással helybenhagyta.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az ügyben eljárt elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban az elsőfokú bíróságnak a felperes részletes személyes meghallgatásával, a perbeli Egyesületre és Alapítványra vonatkozó összes fellelhető irat (tájékoztató, reklámfüzet stb.) beszerzésével, a felperes által említett Sz. Csaba tanúkénti kihallgatásával kell a tényállást megállapítani a vonatkozásban, hogy a felperes pontosan milyen körülmények között és milyen tartalommal értesült az Alapítvány és az Egyesület működéséről, hogyan került sor Budapesten részéről ugyanazon napon a támogatás megigénylésére, felvételére, majd az Alapítvány részére történő befizetésére. Ennek során mekkora volt az az összeg, amelyet a felperes ténylegesen, a saját vagyonából juttatott az Alapítványnak és mely után az adókedvezmény a Legfelsőbb Bíróság Kfv.II.27.635/1997. számú döntésében foglaltak szerint is az adózót megilleti (KGD 1997/12. szám 289. döntés).
(Legf. Bír. Kfv.II.27.794/1997. sz.)