adozona.hu
AVI 1997.12.163
AVI 1997.12.163
Az Itv. 70. §-ának (1) bekezdése kizárólag a közigazgatási hatóság számára ad lehetőséget arra, hogy a forgalmi értéket megállapítsa [1990. évi XCIII. tv 70. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság kijavított ítéletében - helytelen kifejezésével - a bíróság helyett a másodfokú közigazgatási hatóság "nevében" az elsőfokú közigazgatási határozatot megváltoztatta és a felperest 159 321 Ft összegű illeték megfizetésére kötelezte.
A felülvizsgálati kérelem szempontjából releváns tényállás szerint a felperes 1993. április 2-án adásvételi szerződést kötött a vagyonügynökséggel az N., H. u. 22. szám alatti 125 m2 üzlethelyiség, illetőleg 399 m2-i telek megvásárlására. Az ér...
AVI 1997.12.163 Az Itv. 70. §-ának (1) bekezdése kizárólag a közigazgatási hatóság számára ad lehetőséget arra, hogy a forgalmi értéket megállapítsa [1990. évi XCIII. tv 70. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság kijavított ítéletében - helytelen kifejezésével - a bíróság helyett a másodfokú közigazgatási hatóság "nevében" az elsőfokú közigazgatási határozatot megváltoztatta és a felperest 159 321 Ft összegű illeték megfizetésére kötelezte.A felülvizsgálati kérelem szempontjából releváns tényállás szerint a felperes 1993. április 2-án adásvételi szerződést kötött a vagyonügynökséggel az N., H. u. 22. szám alatti 125 m2 üzlethelyiség, illetőleg 399 m2-i telek megvásárlására. Az értékesítés nyilvános árverés útján történt, az árverési hirdetményben az ingatlan kikiáltási árát 1 900 000 Ft-ban határozták meg, végső soron a vételár a felperesnek az árverésen tett utolsó árajánlata - 7 050 000 Ft alapján került meghatározásra. Az elsőfokú közigazgatási hatóság levonva az épületben található ingóságok értékét, azaz 291 900 Ft-ot, majd az így maradó 6 758 000 Ft után vetette ki a visszterhes vagyonátruházási illetéket. Az elsőfokú közigazgatási határozat ellen benyújtott fellebbezést az alperes alaptalannak találta.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a vásárolt ingatlan tényleges forgalmi értéke a privatizációs értékesítést megelőző hirdetményben szereplő 1 900 000 Ft és nem az árverési vételár, ezért őt csak az 1 900 000 Ft-nak az ingóságok értékével csökkentett összege után számított illetékfizetési kötelezettség terheli. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaposnak találta. Ingatlanforgalmi szakértői bizonyítást rendelt el, az épület, utóbb az ingatlantól elkülönülő üzleti érték meghatározására, majd vizsgálta, hogy a kilenc árverési pályázó közül négy (a relatív többség) 6 000 000 Ft körüli összegben tette meg végső ajánlatát, így a "reális forgalmi érték valószínűleg ezen összeg körül mozoghat". Továbbvizsgálva az elsőfokú bíróság szerint "ártorzító tényezőket", ilyennek minősítette azt a körülményt, hogy a felperes kárpótlási jegyek fizetőeszközként való felhasználásával teljesítette a vételár-kifizetést oly módon, hogy a 7 050 000 Ft-os vételár megfizetéséhez 95 000 Ft készpénzt (bánatpénz) és 3 840 480 Ft-on (72 Ft-os árfolyamon) vásárolt kárpótlási jegyet használt fel. Készpénzként tehát összesen 3 935 480 Ft került felhasználásra. Az elsőfokú ítélet szerint "ha az átlagos árnak a 6 000 000 Ft-ot tekintjük akkor ennek megfizetéséhez a felperesnek 3 349 450 Ft-ra lett volna szüksége. Ebből a készpénzösszegből azonban le kell vonni az illetékalapba be nem számító ingóságok értékét 291 900 Ft-ot, azonban nem közvetlenül a 3 349 350 Ft-ból, hanem ki kell számítani, hogy a 6 000 000 Ft 291 900 Ft-tal csökkentett 5 708 100 Ft-os összegéből mennyi a készpénzre vetített összeg". Ez a bíróság számítása szerint 3 186 410 Ft, melynek 5%-a adja a felperes által fizetendő illeték összegét. Az elsőfokú bíróság ítéletének fenti - szó szerint idézett - okfejtésének eredményeként a felperest 159 321 Ft összegű illeték terheli.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen benyújtott alperesi fellebbezést a másodfokú bíróság megalapozottnak találta, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az illetékekről szóló 1990. évi CXIII. törvény (Itv.) 102. §-a (1) bekezdésének e) pontja helyes értelmezése szerint a forgalmi érték részét képezi az ingatlanhoz kötődő üzleti érték is, az Itv. 69. §-ának (1) bekezdésének rendelkezése alapján az illeték alapjául szolgáló forgalmi értéket az illetékfizetésre kötelezett fél köteles bejelenteni, szerződéskötő felek esetében a forgalmi érték alapvetően a jogügyletben meghatározott vételár. Az Itv. 70. §-ának (1) bekezdése lehetőséget ad - kizárólag a közigazgatási hatóságnak - arra, hogy amennyiben a forgalmi értéket a szerződésben nem tüntették fel, illetőleg nem jelentették be, vagy a bejelentett, illetőleg feltüntetett érték az illetékhivatal megítélése szerint a valós forgalmi értéktől eltér, a forgalmi értéket az illetékhivatal megállapítsa. Az Itv. 70. §-a (1) bekezdésének helyes értelmezése szerint ez a jog kizárólag az illetékhivatalt illeti meg, a fizetésre kötelezett fél az illeték kiszabása után nincs abban a helyzetben, hogy utólagosan vitassa az általa kialkudott és megjelölt forgalmi érték - a szerződésben feltüntetett vételár - valódiságát.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a Ptk. 117. §-a szerinti átruházással történő tulajdonszerzés sajátos formája az árverés - ezen belül is a privatizációs árverés -, ez azonban nem szolgálhat alapul arra, hogy az árverésen elért árverési vételártól eltérő "valós forgalmi érték" megállapítását igényelje az érintett fél, illetőleg annak meghatározását a közigazgatási eljárásban a tulajdonszerzési mód extra jellegére figyelemmel alacsonyabb értékben kérje.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a forgalmi érték meghatározása szempontjából közömbös az is, hogy a felperes milyen módon, illetőleg készpénz vagy egyéb értékpapírok felhasználásával fizette ki a vételárat, mert ez a körülmény az adásvételi szerződésben részt vevő felek szándékát befolyásolhatja csak, de utóbb erre hivatkozással a megállapított vételárat vitathatóvá nem teszi.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet helytelenül értelmezi - és ezért megsérti - az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 69. §-ának (1) bekezdését, a 70. §-ának (1) és (3) bekezdését, valamint a 102. §-a (1) bekezdésének a) pontját, továbbá a Polgári perrendtartás 206. §-ának (1) bekezdését.
Az alperes a felülvizsgálati tárgyaláson szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg, írásbeli ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az indokolás szerint a jogerős ítéletben a másodfokú bíróság a felek által nem vitatott tényállást helyesen állapította meg és érdemben is helytálló döntést hozott. Az Itv. 69. §-ának (1) bekezdése szerint az illeték alapjául szolgáló forgalmi értéket az illeték megfizetésére kötelezett fél köteles bejelenteni. A forgalmi értéket a szerződést kötő felek határozzák meg a jogügyletben, a perbeli esetben a felperes és a vagyonügynökség között létrejött adásvételi szerződésben. Téves a felperesnek az a felülvizsgálati kérelemben kifejtett álláspontja, hogy a perbeli esetben a felek a vételárat nem a forgalmi értéknek tekintették, ezért utólag ez a körülmény alapot ad a felperesnek arra, hogy a vételártól eltérő forgalmi érték megállapítását igényelje a közigazgatási eljárás során. A szerződő felek a vételárat szerződéskötési körülményeik figyelembevételével határozzák meg, melynek egyik tényezője a forgalmi érték. Ha a vételár lényegesen eltér a forgalmi értéktől, mód van arra, hogy a szerződő felek egymás közötti jogvitában - a feltűnő értékaránytalanság jogkövetkezményeit - a Ptk. 236. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint rendezzék. Nincs azonban lehetőség arra, hogy a szerződés tartalmát a másik szerződő fél perben állása nélkül az egyik szerződő fél közigazgatási eljárásban kifogásolja.
Az Itv. 70. §-ának (1) bekezdése kizárólag a közigazgatási hatóság számára ad lehetőséget arra, hogy ha a forgalmi értéket a felek nem tüntették fel, vagy nem jelentették be, illetve a feltüntetett vagy bejelentett érték az illetékhivatal megítélése szerint a valós forgalmi értéktől eltér, a forgalmi értéket megállapítsa. Téves a felperesnek a felülvizsgálati kérelemben kifejtett az az álláspontja, hogy a fenti jogszabály-értelmezés szerint az illetéket megállapító fizetési meghagyás ellen - a illetékalap tekintetében - nem lehetne jogorvoslattal élni. A fenti értelmezés a jogorvoslati lehetőséget nem vitatja, azonban tipikusan nem az adásvételi szerződésben feltüntetett értéket (vételárat) elfogadó illetékalap esetén szoktak jogorvoslati jogukkal élni az érintettek, hiszen ez esetben a hatóság elfogadta a szerződésben kifejtett akaratukat a vétel tárgyát képező érték tekintetében. Nem sértette meg a jogerős ítélet az Itv. 102. §-a (1) bekezdésének e) pontját sem, amely az illetéktörvény alkalmazásában használható forgalmi érték fogalmát határozza meg: a forgalmi érték az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén - az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában, a vagyontárgyakat terhelő adósságok figyelembevétele nélkül - árként általában elérhető. A Ptk. 117. §-a szerinti átruházással történő tulajdonszerzés sajátos formája az árverés - és ezen belül is a privatizációs árverés -, melynek során az árverési vételárat a licitálás során elért legmagasabb ár képezi. Ez az ár - az ésszerűen viselkedő árverezők esetében - nem térhet el lényegesen a forgalmi értéktől és mivel azt a vitatni jogosult közigazgatási hatóság is reálisnak találta, megalapozottan állapította meg az illeték alapját képező összeget. Helyesen állapította meg a jogerős ítélet azt is, hogy a kárpótlási jegy fizetőeszközként történő felhasználása nem minősíthető olyan ártorzító tényezőnek, amely az illeték összegének kiszámításánál figyelembe vehető lenne. A fizetési mód befolyásolhatja a felek megállapodása alapján kölcsönösen kialakított vételárat, utóbb azonban ezek a körülmények az illetéki alap kiszámításánál relevanciával nem bírnak, így annak csökkentése érdekében sem lehet rájuk a közigazgatási eljárás során hivatkozni.
Miután a jogerős ítélet a rendelkezésre álló bizonyítékokat összességükben helytállóan értékelte, a jogvita eldöntésének alapjául szolgáló jogszabályokat pontosan értelmüknek megfelelően alkalmazta, így a Pp. 206. §-ának (1) bekezdését sem sértette meg.
A fent kifejtettek szerint a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem alapjául szolgáló jogszabályokat nem sértette meg, ezért annak hatályon kívül helyezésére a Legfelsőbb Bíróság lehetőséget nem látott, ezért azt a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv.I.28.071/1996. sz.)