adozona.hu
AVI 1997.5.65
AVI 1997.5.65
Mulasztási bírságot kizárólag az adóalannyal szemben lehet kiszabni, akkor is, ha a bírság kiszabására okot adó magatartást az adóalany alkalmazottja tanúsítja [1990. évi XCI. törvény 58. § (2) bekezdés, 74. §ó]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az APEH megyei igazgatóság kiemelt adóalanyok ellenőrzési osztálya a H. S. Rt.-nél költségvetési kapcsolatok ellenőrzését kezdte meg 1995. december 7-én megbízólevelek alapján.
Az ellenőrök különböző okmányokat, bizonylatokat kértek az rt. alkalmazottjától, azonban nem megfelelő időben, többszöri kérésre kapták meg azokat vagy egyáltalán nem, ahogyan azt az elsőfokú határozat rögzíti.
Az ellenőrzés emiatt elhúzódott, és a gazdasági igazgató közölte, hogy az ellenőrzéshez szükséges bizonylat...
AVI 1997.5.65 Mulasztási bírságot kizárólag az adóalannyal szemben lehet kiszabni, akkor is, ha a bírság kiszabására okot adó magatartást az adóalany alkalmazottja tanúsítja [1990. évi XCI. törvény 58. § (2) bekezdés, 74. §ó]
Az APEH megyei igazgatóság kiemelt adóalanyok ellenőrzési osztálya a H. S. Rt.-nél költségvetési kapcsolatok ellenőrzését kezdte meg 1995. december 7-én megbízólevelek alapján.Az ellenőrök különböző okmányokat, bizonylatokat kértek az rt. alkalmazottjától, azonban nem megfelelő időben, többszöri kérésre kapták meg azokat vagy egyáltalán nem, ahogyan azt az elsőfokú határozat rögzíti.
Az ellenőrzés emiatt elhúzódott, és a gazdasági igazgató közölte, hogy az ellenőrzéshez szükséges bizonylatokat csak írásbeli kérelemre tudja a revízió rendelkezésére bocsátani; ez a vezérigazgató rendelkezése.
A konkrét bizonylatok a szállítási szerződések voltak egyik alkalommal, amelyeket nem kaptak meg a revizorok ellenőrzésre.
A fent megjelölt számú határozatban 70 000 Ft mulasztási bírságot szabott ki az elsőfokú adóhatóság Sz. Tamás felperes terhére.
Egyidejűleg kötelezte, hogy az adóhatósági ellenőrzéshez szükséges okmányokat, nyilvántartásokat, számviteli bizonylatokat - betekintés végett - korlátozás nélkül, haladéktalanul bocsássa az eljáró revizorok rendelkezésére.
A felperes fellebbezett e határozat ellen, azonban alperes határozatával helybenhagyta az elsőfokú határozatot.
A felperes ez ellen élt keresettel, amelyben kérte az alperesi határozat hatályon kívül helyezését, és alperest új eljárásra kötelezni.
A kereset téves jogértelmezésnek nyilvánította az alperesnek a módosított 1990. évi XCI. tv (a továbbiakban: Art.) 58. §-ának (2) bekezdésében írtak magyarázatát.
Törvénysértőnek tartotta az alperes határozatát, ennek indokolásául idézte az Art. 5. §-ának (1) bekezdésében, a 74. §-a (13) bekezdésének c) pontjában írtakat, a módosított 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 43. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írtakat.
Mindenekelőtt azt hangsúlyozta a felperes, hogy az adózó helyett annak vezetőjét nem lehet mulasztási bírsággal súlytani, ezen kívül az alperesi határozat általánosságban jelöli meg azon - egyébként is valótlan - tényeket, okokat, amelyek a mulasztási bírság kiszabását lehetővé tették.
Hiányolta az Áe. 43. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti indokolási kötelezettséget; a pontos tényállás megállapítását, az annak alapjául elfogadott bizonyítékok felsorolását, felperessel való közlését. A határozat indokolása nem konkrét, a tényállás nem pontos, és nem tényszerű, mindkét adóhatósági határozat az általánosságban mozog és ezzel elzárja azt a lehetőséget a felperesétől, hogy érdemben védekezhessen, arra nyilatkozzon.
Utalt arra, hogy az ellenőrzés továbbra is vontatottan halad és immár 6 hónapja tart, a vizsgálat által elvont iratok hiánya nehezíti a felperesi rt. működését.
Kifogásolta a felperes azt is, hogy a fellebbezésében felajánlott bizonyítékokkal nem foglalkozott alperes a határozat meghozatalakor. Az adóellenőrzés megkezdésekor a felperes nem tartózkodott az rt.-nél, így a megbízóleveleket sem adták át részére.
Megjegyezte még a felperes, hogy a mulasztási bírság kiszabását követően került sor a határozat kiadására, amelyre a felperes a birtokában lévő okiratokat átadta a vizsgálatnak. A nem létező, nála hiányzó iratokat nem tudta rendelkezésre bocsátani, mint például a részvényesek könyvét.
Kifogásolta még a felperes, hogy a határozatokból nem állapítható meg, hogy milyen szempontok alapján állapította meg az adóhatóság a bírság mértékét, holott ez nemcsak jogszabály, hanem saját belső irányelvük is kötelezővé teszi számukra.
A határozatokból nem derül ki, hogy konkrétan az ellenőrzés mely részét akadályozta felperes, az akadályozás tényét is vitatja.
Az alperes írásbeli ellenkérelmében a kereset elutasítását és a perrel felmerült költsége megtérítését kérte.
A határozatban foglaltakat változatlanul fenntartotta, azt állította, hogy az ellenőrzés akadályozása miatti mulasztási bírság nemcsak az ellenőrzött adóalannyal, hanem minden olyan személlyel szemben kiszabható, aki valamely adóhatósági ellenőrzést - tulajdonképpen bármilyen módon - akadályoz.
Az elsőfokú bíróság állásfoglalása szerint felperes keresete alapos. Az indokolás szerint a mulasztás tényét az alperesi határozat tartalmazza, a továbbiakban - ha szükséges - bizonyítás kérdése, hogy a felperes vagy más személy követte el a mulasztást.
A módosított 1957. évi IV. tv (továbbiakban: Áe.) 72. § -ának (1) bekezdése szerint az ügyfél jogszabálysértésre hivatkozva az államigazgatási ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított 30 napon belül keresettel kérheti a bíróságtól.
A határozat megtámadásának jogalapja a jogszabálysértés, amely anyagi jogi vagy eljárásjogi szabály megsértését (megalapozatlanságot) egyaránt jelenthet.
Az Áe. 3. §-ának (6) bekezdése intézkedik arról, hogy adóügyekben mikor kell e törvény rendelkezéseit alkalmazni. Az Áe. 26. §-a a tényállás tisztázásáról, míg a 43. § (1) bekezdése arról rendelkezik, hogy a határozatnak az indokolásban mit kell tartalmaznia.
Az e perben felülvizsgált közigazgatási határozatban szereplő tényállás nem pontos, nem teljes körű.
A becsatolt közigazgatási iratok között szereplő revizori jelentések nem pótolják a határozat ide vonatkozó hiányosságát, mivel a felperes belső feljegyzésekről nem értesült.
Helybenhagyta az alperes azt az elsőfokú, 70 000 Ft mulasztási bírságot megállapító határozatot, amelynek indokolásában utalás történik a gazdasági igazgató nyilatkozatára, amelyet a revizoroknak tett. Ennek ellenére az alperes nem tisztázta a nyilatkozat tartalmát, a vezérigazgató rendelkezésének tartalmát, időpontját, egyáltalán annak meglétét.
A fellebbezés elbírálásakor alperes az Áe. 66. §-ának (3) bekezdése alapján intézkedhetett volna ezek beszerzéséről, azonban elmulasztotta azt.
Hiányzik továbbá a mérlegelési jogkörben meghozott mulasztási bírság összegénél figyelembe vett szempontok feltüntetése, holott a jogszabály arra tartalmaz rendelkezést, így a bíróság azt, annak törvényességét - megfelelő döntés esetén - felülvizsgálhatná.
Összességében az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperesi határozat megalapozatlan, a felsorolt eljárásjogi jogszabálysértések a döntés érdemére is kihatnak és a bírósági eljárásban nem orvosolhatóak; ugyanis a tényállás-megállapítási kötelezettség a közigazgatási szervet terheli, a bíróság csak felülvizsgálja annak törvényességét.
A kifejtettek alapján a bíróság a Pp. 339. §-ának (1) bekezdése és az Art. 86. §-a alapján a rendelkező rész szerint határozott.
Az alperes az új eljárás lefolytatása során köteles betartani az Áe.</a> fentebb felsorolt jogszabályhelyein és az Art. már megjelölt jogszabályhelyein írtakat.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes által előterjesztett fellebbezést a megyei bíróság nem találta alaposnak.
Az elsőfokú bíróság a per eldöntéséhez szükséges tényállást a szükséges körben feltárta, és érdemben helyesen állapította meg, hogy az alperes határozata törvénysértő.
Nem osztotta azonban a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokolását, és azt a következők szerint helyesbítette:
Az Art. 58. §-ának (2) bekezdése szabályozza azokat a kötelezettségeket, amelyek az adóellenőrzés során az adóalanyra és alkalmazottjára hárulnak. Az e szakaszban szabályozott kötelező előírásoknak a mulasztási bírságot szabályozó 74. § rendelkezéseivel történő egybevetéséből kétséget kizáróan megállapítható, hogy - amint arra a felperes elsődleges keresetében helyen rámutatott - mulasztási bírságot kizárólag az adóalannyal szemben lehet kiszabni, akkor is, ha a bírság kiszabására okot adó magatartást az adóalany alkalmazottja tanúsítja.
Erre utal az, hogy az Art. 74. §-ának rendelkezéseiben megfogalmazott valamennyi mulasztási bírsággal fenyegetett tényállás kifejezetten tartalmazza az adózó fogalmát, és a (14) bekezdésben is az adózóval szemben teszi lehetővé a mulasztási bírság mellőzését a késedelem megfelelő igazolása mellett.
Mindezekből egyértelműen következik, hogy a mulasztási bírság alanya kizárólag az adózó lehet.
Törvénysértően sújtotta tehát az adóhatóság a felperest mulasztási bírsággal, minthogy a felperes az adóellenőrzéssel érintett adóalanynak az alkalmazottja volt.
Rámutat továbbá a megyei bíróság arra, hogy szankció jellegű jogkövetkezményről lévén szó, a jogszabályi rendelkezéseket kiterjesztően nem lehet értelmezni. A jogbiztonság alkotmányos elvéből következően szankció csak a jogszabályban egyértelműen és világosan megnevezett alannyal szemben alkalmazható.
A felperes az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést nem terjesztett elő, ezért a megyei bíróság fellebbezés hiányában a Pp. 253. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel nem tudta mellőzni az elsőfokú ítéletnek az alperest új eljárásra kötelező rendelkezését.
Ugyanakkor azonban a kifejtettekből következően az alperesnek az elrendelt új eljárás során kizárólag eljárást megszüntető határozatot lehet hoznia.
A fenti indokok miatt a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét az indokolás módosításával a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 3. Pf. 21.952/1996. sz.)