adozona.hu
AVI 1997.4.55
AVI 1997.4.55
A tárgyi eszköz aktiválásának, illetve az értékcsökkenés elszámolására vonatkozó terv elkészítésének elmulasztása esetén kizárólag mulasztási bírság szabható ki. Ha az adóalany a használatbavétel tényleges megtörténtét bizonyítja, az értékcsökkenési leírás elszámolható, és csupán a könyvviteli-számviteli hiányosságok miatt a költségelszámolást figyelmen kívül hagyni, az elszámoló költséggel a társasági adó alapját növelni, és így adóhiányt megállapítani nem lehet [1991. évi XVIII. tv 37. §, 44. §, 1991. évi
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesi társaság az 1992. május 19-én kelt társasági szerződés aláírásával alakult meg, tevékenységét június 1-jén kezdte meg.
A társaság alakuláskori törzstőkéje 1 850 000 Ft volt, apportleltár szerinti árukészletből tevődött össze.
A társaság ügyvezetője (S. János) a kft. törzstőkéjét 7 030 000 Ft-tal megnövelte. Ebből 2 500 000 Ft kettő darab személygépkocsi apportkénti beszámítása volt.
A 2 db gépjármű: egy db CDU-895 frsz-ú Renault Fuego 1 200 000 Ft-ban és egy db Talbot Tagora CT...
AVI 1997.4.55 A tárgyi eszköz aktiválásának, illetve az értékcsökkenés elszámolására vonatkozó terv elkészítésének elmulasztása esetén kizárólag mulasztási bírság szabható ki.
Ha az adóalany a használatbavétel tényleges megtörténtét bizonyítja, az értékcsökkenési leírás elszámolható, és csupán a könyvviteli-számviteli hiányosságok miatt a költségelszámolást figyelmen kívül hagyni, az elszámoló költséggel a társasági adó alapját növelni, és így adóhiányt megállapítani nem lehet [1991. évi XVIII. tv 37. §, 44. §, 1991. évi LXXXVI. törvény 4. § (1) bek. a) pont, Art. 60. §, 74. § (13) bek.]
A felperesi társaság az 1992. május 19-én kelt társasági szerződés aláírásával alakult meg, tevékenységét június 1-jén kezdte meg.A társaság alakuláskori törzstőkéje 1 850 000 Ft volt, apportleltár szerinti árukészletből tevődött össze.
A társaság ügyvezetője (S. János) a kft. törzstőkéjét 7 030 000 Ft-tal megnövelte. Ebből 2 500 000 Ft kettő darab személygépkocsi apportkénti beszámítása volt.
A 2 db gépjármű: egy db CDU-895 frsz-ú Renault Fuego 1 200 000 Ft-ban és egy db Talbot Tagora CTV-985 rendszámú gépkocsi 1 300 000 Ft összegben került - az apportlista szerint - figyelembe véve tőkeemelésként.
A társaság 1993. évben az 51.1. főkönyvi számla szerint 500 000 Ft értékcsökkenési leírást számolt el költségei között.
A felperesi társaság nem bocsátotta a vizsgálat rendelkezésére a vállalkozás számlarendjét, amely a társasági törvény szerint elszámolható értékcsökkenés mértékét szabályozná, valamint a gépjárművek forgalmi engedélyének másolatát, tárgyieszköz-nyilvántartó lapját, amelyek igazolnák a társaság tulajdonába történő átadását valamint az üzembe helyezés időpontját.
Ezenkívül a felperesi vállalkozás 1993. február havi számlanyilvántartásában olyan számlát is bevezetett, amely nem fogadható el valósnak.
A számlakibocsátó Sz. Antal úgy nyilatkozott, hogy a felperesi kft-nek soha nem értékesített műszaki cikkeket. Ez a számla 1993. február 11-én kelt.
Ezenkívül a felperes olyan számlák alapján igényelt volna előzetesen felszámított általános forgalmi adót vissza, amelyeket nem tudott a revízió rendelkezésére bocsátani. Ezek a hiányolt számlák a G. G. Ltd. fantázianevű adózótól származtak a felperesi állítás szerint.
Nem volt megállapítható az előbb megjelölt fantázianevű adóalany kiléte, telephelye, címe, székhelye: ennek ellenére felperes adóbevallásában ezeknek a számláknak az áfa-tartalmát levonásba helyezte. A számlák pontos adatait a felperes általános forgalmiadó-nyilvántartása tartalmazza.
Mindezek alapján az elsőfokú adóhatóság határozatával a felperes terhére 1993. évre 3 527 000 Ft általános forgalmiadó-hiányt állapított meg, továbbá 1992-93-as évekre 2 493 000 Ft fogyasztásiadó-hiányt. Ezen kívül 2 311 000 Ft késedelmi pótlékot és kiegészítő határozatában 1993. évre a felperes javára 510 000 Ft társaságiadó-különbözetet.
A felperes e határozatok ellen fellebbezéssel élt, azonban az alperes határozatával helybenhagyta az előbb rögzített elsőfokú határozatokat.
A felperes keresettel élt ez ellen, kérte annak hatályon kívül helyezését és végrehajtásának felfüggesztését, valamint az alperes perköltségben marasztalását.
A keresetnek csak a 3 527 000 Ft áfa-különbözetre, továbbá az ahhoz kapcsolódó adóbírságra és késedelmi pótlékra vonatkozott, nem vitatta a fogyasztásiadó-különbözetet.
Kifogásolta a felperes, hogy az alperes a felperesi társaság ügyvezetője ellen folyamatban levő büntetőeljárás befejezéséig nem függesztette fel az eljárást.
Fenntartotta azt az álláspontját, hogy perbeli ügyben tényleges értékesítések történtek, a számlák valós tartalmúak, így az áfa-visszaigénylések megalapozottak voltak.
A megkeresett Fővárosi Bíróság megküldte a perben szereplő G. G. Ltd. és H. Kft-k cégkivonatát. Ezek bizonyítják, hogy megalapozatlan az az alperesi álláspont, hogy a két társaság "fantomcég".
A felperes szerint ellentmondó jognyilatkozat állt alperes rendelkezésére, a jognyilatkozatot tevők között érdekellentét állt fent a számlák kibocsátásával kapcsolatban, a rendelkezésre álló bizonyíték nem volt elégséges a tényállás tisztázásához alperesnek. Mindezek alapján nem lehetett volna felperest elmarasztalni.
Iratellenesnek tartotta a felperes azt az alperesi feltevést, mely szerint kérdéses, hogy a perben szereplő személygépkocsik üzemképesek voltak-e és valóban a társaság érdekeinek megfelelően használták-e azokat.
A bizonylatok az ellenőrzés rendelkezésére álltak, amelyekből az üzemképesség és a tényleges használat megállapítható volt; felperes a járművekre költött és üzemanyagot is elszámolt költségei között.
A felperes szerint az áfa-nemben is alkalmazható a becslés, és nem csak akkor, ha teljes egészében hiányoznak a bizonylatok, hanem akkor is, ha csak egy része áll rendelkezésre. Ennek alátámasztásaként hivatkozott a többször módosított 1990. évi XCI. tv (Art.) 60. §-ának (2) és (3) bekezdéseiben írtakra.
Az alperes írásbeli ellenkérelmében a kereset elutasítását és költsége megállapítását kérte.
Álláspontja szerint, ha valamely cégnyilvántartásban szereplő, tehát létező társaság általános forgalmiadó-köteles értékesítést végez, a számla kibocsátása hiányában is köteles az adót megfizetni.
Érvényes adóigazgatási azonosító szám hiányában, tehát adóhatósági nyilvántartásba vétel nélkül, szabályos - általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. tv (továbbiakban: áfa-törvény). 13. §-a (1) bekezdésének 16. vagy 17. pontjában nevesített adatokkal rendelkező - éppen az adószám hiányában - és a törvény 35. §-ának (1) bekezdése értelmében az adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltételének minősülő - számlát kibocsátani nem tud.
A felperes által adólevonási jog gyakorlására felhasznált bizonylatok egy esetleges cégbírósági bejegyzés ellenére sem válnak szabályos számlává, amely jogszerűvé tenné az adólevonási jog gyakorlását.
Az 500 000 Ft-os értékcsökkenési leírással kapcsolatban pedig kifejtette az alperes, hogy az amortizáció elszámolhatóságának nemcsak az a feltétele, hogy apportlistán a társaság tulajdonában levőként vélelmezze a vagyontárgyat az adóhatóság, hanem az is, hogy a kérdéses eszközök üzemképesek legyenek, azokat az üzembe helyezést követően a társaság érdekeinek megfelelően, a társaság tevékenységével összefüggésben használják.
Értékcsökkenési leírást csak ténylegesen a társaságnál üzembe helyezett, nyilvántartott tárgyi eszköz után lehet elszámolni.
Az adóhatóság erre vonatkozóan is végzett ellenőrzést és megállapította, hogy a kérdéses két gépkocsi lehetséges, mely szerint a társasági "vagyon" része, de sem az üzembe helyezés, sem a forgalomba helyezés ténye nem volt megállapítható, sem a vállalkozás könyveiből, sem a rendőrhatósághoz bejelentett adatokból. Az amortizáció elszámolásának nem törvényes lehetősége.
Az általános forgalmi adónak számla hiányában becsléssel történő megállapítására vonatkozóan az alperes úgy nyilatkozott, hogy nincs rá törvényes lehetőség.
Az áfa levonása, azaz a fizetendő adó csökkentése csak lehetőség az adóalany számára, ezért a valós adókötelezettség szabályos számla hiányában is megállapítható.
Az adóalany nem köteles a beszerzéseiről számlát kérni, ezért nem állítható, hogy néhány adólevonási jog gyakorlása nem alkalmas számla miatt az adóhatóság köteles lenne becslést alkalmazni.
Az általános forgalmi adóról szóló törvények az adólevonási jog tárgyi feltételeire vonatkozó része, mint anyagi jogi norma megelőzi az eljárásjogi normának a becslésre vonatkozó rendelkezéseit.
Ezért a becslés alkalmazására is csak másodlagosan kerülhet sor, amennyiben az anyagi jogi jogszabály konkrét, azzal ellentétes normát nem tartalmaz.
Az elsőfokú bíróság állásfoglalása szerint a felperes keresete alaptalan.
A perbeli időszakban az 1991. évi LXXXVI. tv (továbbiakban: Ta.) szabályozta az 1991. január 1. után aktivált befektetett eszközök normáit százalékban.
A 2. sz. melléklet "B" fejezet 1. pontja szól a járművekről: 20%-os értékcsökkenés elszámolását teszi lehetővé az adózó részére.
Ennek alkalmazásával számolt el a felperes 500 000 Ft-ot az 55.1. főkönyvi számla szerint a költségei között.
A vizsgálat folyamata alatt nem bocsátotta rendelkezésre a felperesi gazdasági társaság a cégbíróság által elfogadott és bejegyzett társaságiszerződés-módosítást, a vállalkozás számlarendjét, valamint az apportált gépjárművek forgalmi engedélyét, tárgyieszköz-nyilvántartó lapját.
Ezek igazolják a társaság tulajdonába történő átadást, valamint az üzembe helyezés időpontját.
A megtartott tárgyaláson a felperesi képviselő úgy nyilatkozott, hogy e nyilvántartásokkal a felperes nem rendelkezett, ezért mulasztási bírságot lehetne terhére megállapítani, nem pedig adókülönbözetet, adóhiányt.
Osztotta az elsőfokú bíróság azt az alperesi álláspontot, hogy a perben szereplő személygépkocsik tulajdonjogának megállapítása a 20/1990. (VIII. 6.) BM számú rendelet 9. §-ának (3) bekezdésben írtakon alapul.
Gépjárművek esetében ugyanis szükséges az igazgatásrendészeti jogszabályokban írtak betartása is.
A felhívott BM rendelet szabályozza a gépjárművek forgalmi engedélyével és rendszámtáblájával kapcsolatos eljárásokat, kötelezettségeket.
A közúti közlekedésben csak érvényes forgalmi engedéllyel rendelkező gépjárművek vehetnek részt, a felhívott jogszabályhely szerint a forgalmi engedélybe viszont a tulajdonjoggal kapcsolatos bejegyzést csak a rendőrhatóság tehet.
A felperesi társaság nevére szóló - tulajdonjogot igazoló - forgalmi engedélyeket azonban a felperes sem a közigazgatási eljárásban, sem a bírósági eljárás során nem bizonyított, nem igazolt. A perbeli időben hatályos 1991. évi XVI-II. tv (Számviteli törvény) 37. §-a rendelkezik az eszközök értékcsökkenéséről. Az itt írt rendelkezések szerint az évenként elszámolandó értékcsökkenést csak a nyilvántartásba vett tárgyi eszközök után az üzembe helyezéstől lehet alkalmazni és cégértéket - ilyenek az apportbeli gépjárművek - 5 év alatt lehet leírni. Nem számolható el értékcsökkenés az üzembe nem helyezett beruházásnál, a Ta.</a> törvény 1. sz. mellékletének 10. pontja értelmében a felsorolt okiratok hiánya miatt az apportként bevitt gépjárművek nem minősülnek üzembe helyezett tárgyi eszközöknek.
E jogszabályi hiányosságok rögzítésén túl az elsőfokú bíróság megvizsgálta azt, hogy a felperesi társaság tevékenységéhez használta-e a vizsgált időszakban gépjárműveket, vagy nem, ugyanis ez a megállapított adókülönbözet, adóhiány vonatkozásában nem releváns.
A felperesi kereset az 1993-as évre megállapított általános forgalmiadó-különbözetre, adóhiányra terjedt ki.
Vizsgálta a bíróság az alperesi határozatokat abból a szempontból, hogy az általános forgalmiadó-visszaigénylés törvényes volt-e, a peres iratokban feltüntetett G. G. Ltd. és a H. Kft. által kibocsátott számlák megfelelnek-e a hatályos jogszabályokban írtaknak, vagy pedig fiktívnek tekintendők.
A számlák fiktív jellegét önmagában igazolja az a tény, körülmény, hogy a kibocsátó, a termékértékesítő cég nem létezik.
Az áfa-visszaigénylés alapbizonylatait az adózó köteles megőrizni, hogy az adóhatóság a visszaigénylés jogosságát ellenőrizni tudja [1990. évi XCI. tv 36. § (2)-(3) bek.].
Az általános forgalmi adó visszatérítésének csak tartalmilag hiteles számla alapján van helye; nem ilyen az a számla, amelyet nem létező cég bocsátott ki.
A fentebb megjelölt kft-k számláin szereplő adószám nem adóhatósági azonosító szám, ilyet az adóhatóság nem adott ki, csak egy számsor, ezért a perben vitatott számlák nem hitelesek.
A számlakibocsátó azonosíthatatlansága esetén pedig az értékesítés során áthárított adó nem bizonyított, ezért annak levonására nincs mód.
A bíróság állásfoglalása szerint az alperes az 1991. évi LXXIV. tv 35. §-ának (1) bekezdése alapján jogszerűen állapította meg azt, hogy az adólevonási jog kizárólag az adóalany nevére szóló, az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. A számvitelről szóló 1991. évi XVIII. tv 84. §-ának (2) bekezdése értelmében a számviteli bizonylat hitelessége, a benne feltüntetett adatok alaki és tartalmi megbízhatóságát és helytállóságát írja elő.
Nem tekinthető hitelesnek az a számla, amelyen a számlakibocsátóként feltüntetett személy semmilyen létező adóalannyal nem azonosítható, továbbá az a számla sem, amelyben szereplő termékértékesítést a számlakibocsátó ténylegesen nem teljesített.
Összegezve a bíróság a felülvizsgálat során azt állapította meg, hogy az alperes nem sértett jogszabályt határozata meghozatalánál, így a felperes keresetét elutasította.
A keresetet elutasító elsőfokú ítélet ellen a felperes által előterjesztett fellebbezést a megyei bíróság részben és a következők szerint találta alaposnak:
A Ptk. 117. §-ának (2) bekezdése értelmében ingó dolog tulajdonjogának megszerzéséhez kizárólag az átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím, valamint a dolog átadása szükséges.
A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény 22. §-ának értelmében az apportálás a társaság tagjának tulajdonában álló dolog tulajdonjogának a társaságra történő átruházása.
A törzstőke emelés és az ehhez kapcsolódó apportálás jogcíme az erről szóló taggyűlési határozat.
A fentiekből következően tehát a felperes tagja által apportált két személygépkocsi a taggyűlési határozat alapján minden további feltétel nélkül a társaság tulajdonába került.
Nem gátolta a társaság tulajdonszerzését az a körülmény sem, hogy a gépjárművek forgalmi engedélyében a tulajdonosváltozás nem került bejegyzésre.
A 20/1990. (VIII. 6.) BM rendeletben foglalt előírások megsértése ugyanis kizárólag közlekedésrendészeti szabálysértésnek tekintendő, amely miatt a közlekedésrendészeti hatóság alkalmazhat a jogszabályban meghatározott jogkövetkezményeket. A tulajdonosváltozás forgalmi engedélybe való bejegyzése azonban nem feltétele a gépjárművek tulajdonjoga megszerzésének.
A perbeli iratok közt lévő 1992. december 29-i taggyűlési határozat alapján tehát kétségbe nem vonható, hogy a személygépkocsi tulajdonosa a felperes volt a vizsgált időszakban.
Azt helyesen állapította meg az adóhatóság, hogy a felperes elmulasztotta a személygépkocsikat a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (Szvt.) előírásainak megfelelően aktiválni, és nem készített az értékcsökkenés elszámolására sem tervet.
Tévedett azonban akkor, amikor a költségek elszámolását a nyilvántartások vezetésétől tette függővé.
Az Szvt. 37. §-ának rendelkezése értelmében az értékcsökkenés elszámolása a társasági tevékenység folytatása érdekében beszerzett tárgyi eszközök beszerzési árának több évre elosztott költségkénti elszámolását jelenti.
A társasági adóról szóló többször módosított 1991. évi LXXXVI. törvény 4. §-a (1) bekezdésének a) pontja, valamint az Szvt. 44. §-ának (1) bekezdése alapján pedig a társasági adó alapjánál figyelembe kell venni a naptári évben elszámolt és ténylegesen felmerült költséget, így az értékcsökkenési leírás különbözetének megfelelő összeget is.
Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 60. §-ának rendelkezéseiből következően - amint arra az ebben a körben kialakult és következetes ítélkezési gyakorlat már több esetben rámutatott - az adóellenőrzés során a ténylegesen felmerült költségeket az adóhatóság az adólap megállapításakor a számviteli nyilvántartások, illetőleg bizonylatok hiánya miatt még nem hagyhatja figyelmen kívül.
Ilyen esetekben az adóellenőrzés feladata a tényállás tisztázása körében annak a megállapítása, hogy az elszámolt költségek ténylegesen felmerültek-e. Erre vonatkozóan az adózó egyéb nyilvántartásai vagy más bizonyítási eszközök alapján kell következtetni.
Önmagában a számviteli törvényben előírt szabályok megsértése csak az Art. 74. §-ának (13) bekezdésében szabályozottak szerinti mulasztási bírság kiszabására vezethet, de nem eredményezheti a bizonyítottan felmerült költségek elszámolásból való kizárását.
Alaptalan a felperes fellebbezése az általános forgalmiadó-hiányt megállapító határozati rendelkezést támadó részében.
Ebben a körben a megyei bíróság mindenben osztotta az elsőfokú ítéletben kifejtett jogi indokolást.
Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 35. §-ának (1) bekezdése alapján az adólevonási jog csupán törvényi lehetőség, amellyel az adóalany kizárólag a törvényben meghatározott szigorú személyi és tárgyi feltételek megléte esetén élhet. A tárgyi feltételek körében az adólevonás joga csak az áfa-törvény 13. §-a (1) bekezdésének 17. pontjában meghatározott adatokat tartalmazó, és az Szvt. 84. §-ának (2) bekezdésében szabályozottaknak megfelelő, alakilag és tartalmilag is hiteles, valós adatokat tartalmazó bizonylat birtokában gyakorolható.
A periratok tanúsága szerint a felperes a G. G. Ltd-től vásárolt termékek beszerzéséről számlát a revízió rendelkezésére nem tudott bocsátani, míg a H. Kft. által kibocsátott számlákon feltüntetett adószám pedig az adóhatóság nyilvántartása szerint nem volt beazonosítható a feltüntetett számlakibocsátóval.
Számla hiányában, illetőleg nem valós adatokat tartalmazó számla birtokában pedig a felperes jogosulatlanul gyakorolta az adólevonás jogát.
Utalt a megyei bíróság ebben a körben arra, hogy az általános forgalmi adó alanyainak az áfa-törvényből folyó kötelezettsége a termék értékesítésénél a számla kibocsátása. Ebből következően a számlaadási kötelezettség a szerződés teljesítéséhez kapcsolódó mellékkötelezettség, aminek elmulasztása esetén alkalmazhatók a hibás teljesítés jogkövetkezményei, amint erre egyébként az Szvt. 88. §-ának (1) bekezdése is utal.
A felperes tehát az ebből eredő kárát a polgári jog szabályai szerint külön peres eljárásban a számlakibocsátóval szemben érvényesítheti.
A fenti indokok alapján a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta az alperes határozatát a Pp. 339. §-a (1) bekezdésének alkalmazásával az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatállyal a rendelkező rész szerinti részében hatályon kívül helyezte, és a közigazgatási szerveket új eljárásra kötelezte.
Az új eljárás során azt kell vizsgálni, hogy a társaság gazdasági tevékenységéhez kapcsolódóan ténylegesen megtörtént-e a gépjárművel használatbavétele. A számviteli hiányosságok miatt ebben a körben a felperesnek kell azt bizonyítania, hogy a nyilvántartások vezetésének elmaradása ellenére megilleti a költségek elszámolásának joga a ténylegesen megtörtént üzembe helyezés folytán. Bizonyíthatja ezt az esetleges útnyilvántartás, üzemanyag-fogyasztás, alkatrészvásárlás költségeinek elszámolása, vagy egyéb bizonyíték, így pl. tanú vallomása is.
(Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 3.P f.20.047/1997. sz.)