adozona.hu
AVI 1997.4.52
AVI 1997.4.52
Alakilag szabályszerű számla esetén az adóhatóságot terheli annak bizonyítása, hogy a számlával igazolt gazdasági esemény ténylegesen nem ment végbe, így az áfa-visszaigénylés jogszerűtlen [1990. évi XCI. tv 51. § (4) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A II. r. alperes jogerős határozatában megállapította, hogy a felperes a C. Bt.-től 1995. április 4-én és április 7-én, valamint az I. Bt.-től 1995. április 19-én vásárolt közép fűtőolaj vételárában foglalt, összesen 1 010 000 Ft általános forgalmi adót - az eladó társaságok adóalanyiságának hiányában - jogtalanul igényelte vissza, ezért a visszaigényelt áfa összegét adókülönbözetnek tekintette, és a felperessel szemben 505 111 Ft adóbírságot, továbbá 20 000 Ft mulasztási bírságot szabott ki....
AVI 1997.4.52 Alakilag szabályszerű számla esetén az adóhatóságot terheli annak bizonyítása, hogy a számlával igazolt gazdasági esemény ténylegesen nem ment végbe, így az áfa-visszaigénylés jogszerűtlen [1990. évi XCI. tv 51. § (4) bek.].
A II. r. alperes jogerős határozatában megállapította, hogy a felperes a C. Bt.-től 1995. április 4-én és április 7-én, valamint az I. Bt.-től 1995. április 19-én vásárolt közép fűtőolaj vételárában foglalt, összesen 1 010 000 Ft általános forgalmi adót - az eladó társaságok adóalanyiságának hiányában - jogtalanul igényelte vissza, ezért a visszaigényelt áfa összegét adókülönbözetnek tekintette, és a felperessel szemben 505 111 Ft adóbírságot, továbbá 20 000 Ft mulasztási bírságot szabott ki. A felperes keresete az említett jogerős adóhatósági határozat felülvizsgálatára irányult.Az elsőfokú bíróság ítéletével a jogerős adóhatósági határozatot - az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatállyal - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú szervet új eljárásra kötelezte. Az elsőfokú ítélet értelmében az alperesek egyetemlegesen kötelesek megfizetni a felperesnek 70 000 Ft perköltséget, a feljegyzett kereseti illetéket pedig az állam viseli.
Az ítélet indokolása szerint az eladó betéti társaságok a cégnyilvántartásban és az adóhatóság nyilvántartásában is szerepelnek, ezért adóalanyiságuk nem kérdőjelezhető meg pusztán azon okból, hogy az adóhatóság szerint a székhelyükön nem voltak megtalálhatók. Nem találta megalapozottnak az elsőfokú bíróság azt az alperesi álláspontot, hogy az általános forgalmi adónak az eladó részéről történő befizetése a felperes adólevonási joga gyakorlásának feltétele volna. A jogalkotó ugyanis a befizetési kötelezettséget és az adólevonási jogot egymástól elválasztotta. Rámutatott arra is, hogy a vevőnek az adásvételi szerződés tekintetében tanúsított gondos eljárása önmagában az adólevonási jog gyakorolhatóságát nem alapozza meg, amennyiben az eladó a számlát szabálytalanul állítja ki. Ilyen esetben ugyanis a vevő a szabálytalanul számlázó szerződéses partnerrel szemben léphet fel igénnyel. Az elsőfokú bíróság a konkrét ügyre vonatkozóan kifejtette, hogy az ügyletekről kiállított számlák a számviteli bizonylat feltételeinek alakilag és tartalmilag is megfelelnek, ezért a felperes az adólevonási jogát gyakorolhatja. Az elsőfokú ítélet azt új közigazgatási eljárásra azt az iránymutatást adta, hogy a jelenleg ismert adatok alapján az adólevonást jogszerűnek kell tekinteni.
Az elsőfokú ítélet ellen a II. r. alperes fellebbezett, kérve annak megváltoztatását és a kereset elutasítását. Kifejtette, hogy az adóhatóság a két eladó társaságot több alkalommal eredménytelenül kereste a bejelentett székhelyükön. Az egyik bt.-nek - az I. Bt.-nek - pedig a számlát kiállító személy, A. Zsolt sem képviselője, sem tagja nem volt. Mindezekből következően a II. r. alperesi álláspont szerint a becsatolt számlák és A. Zsolt írásbeli nyilatkozata nem tanúsítják hitelt érdemlően, hogy az áfa-visszaigényléssel érintett ügyletek valósak voltak. Az adóhatóság megállapította azt is, hogy az eladók sem a vizsgált, sem az azt megelőző időszakban nem tettek eleget adóbevallási és adófizetési kötelezettségeiknek, így kétséges, hogy az áfa-törvény 4. §-ának (1) és 5. §-ának (1) bekezdéseiben megfogalmazott tényleges gazdálkodási tevékenységet folytató adóalanyokról van szó. A fellebbezési érvelés szerint a kiállított számlák nem felelnek meg a számviteli törvény 84. §-a (2) bekezdése előírásainak, amely szerint a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatóknak és helytállóknak kell lenniük, továbbá nem elégítik ki az áfa-törvény 35. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott kritériumokat. (Ennek értelmében az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható.) Rámutatott a fellebbezés, hogy az elsőfokú ítélet tévesen tulajdonította az alperesnek azt az álláspontot, hogy az eladó részéről áfa-befizetés a felperes adólevonási joga gyakorlásának feltétele lenne. Ellenben az alperesek álláspontja szerint az általános forgalmi adó egész rendszere arra épül, hogy az előállított termék és a szolgáltatás esetében mindenki a hozzáadott értéktöbblet után számítson fel adót, így a tényleges adófizetés nélkül levonási jog gyakorlása, illetve a visszaigénylés gyakorlatilag a költségvetésből való érdemtelen juttatást jelen. Az alperesek álláspontja szerint végső soron a kiállított számlák nem tanúsítják hitelesen az értékesítések megtörténtét, ezért a felperes az adólevonási jogot nem gyakorolhatja.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az indokolás szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helytállóan állapította meg, helyesen idézte az alkalmazandó jogszabályokat. A másodfokú bíróság - a megismételt adóhatóság eljárásra adott iránymutatás kivételével - osztja az elsőfokú ítéletben felsorakoztatott jogi indokokat is.
A perben nem volt vitás, hogy a két eladó gazdasági társasági a cégnyilvántartásban és az adóhatóság nyilvántartásában is szerepel, adószámmal is rendelkeznek.
Ugyancsak megállapítható, hogy a kifogásolt ügyletekről kiállított számlák megfelelnek az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 13. §-a (1) bekezdésének 16. pontjában foglalt szabályoknak, azaz az ott írt kellékeket tartalmazzák. Nincs olyan hitelt érdemlő adat, amely annak megállapítására adna alapot, hogy az eladó betéti társaságok nem létező szervezetek, ezért az áfa-törvény 4. §-ának (1) és 5. §-ának (1) bekezdése értelmében nem minősülhetnének adóalanynak. A rendelkezésre álló adatok alapján ezért az áfa-törvény 35. §-ának (1) bekezdésében szabályozott adólevonási jog gyakorolhatóságának hiánya nem állapítható meg. Emiatt az adókülönbözetet feltáró és a felperest adóbírsággal valamint mulasztási bírsággal sújtó jogerős adóhatósági határozat megalapozatlan, ezáltal jogszabálysértő. A másodfokú bíróság e tekintetben csupán az elsőfokú ítélet helyes indokaira utal [Pp. 254. § (3) bekezdés].
A másodfokú bíróság megítélése szerint ugyanakkor (a II. r. alperes fellebbezésének teljes, tényleges tartalma alapján) az elsőfokú bíróság által az új eljárásra adott iránymutatás - miszerint a jelenleg ismert adatok alapján az adólevonást jogszerűnek kell tekinteni - pontosításra, illetve kiegészítésre szorul. A másodfokú bíróság ugyanis egyetért az alperesekkel a tekintetben, hogy az áfa-visszaigénylés vizsgálata során merültek fel olyan körülmények, amelyek a visszaigénylés jogos voltát, a bizonylatok által tanúsított gazdasági események valós voltát az adóhatóság részéről kétségessé tehetik. (Az adóhatóság nem találta az eladó társaságokat a cégnyilvántartás szerinti székhelyükön, s e társaságok az értékesítéseket megelőző időszakban bevallást nem nyújtottak be, befizetést nem teljesítettek.) Az alakilag szabályszerű számlákkal szemben az Art. 51. §-ának (4) bekezdése értelmében az adóhatóságot terheli az a kötelezettség, hogy a tényállást tisztázza, és bizonyítsa azon álláspontját, hogy a bizonylatokkal tanúsított értékesítések a valóságban nem történtek meg, azaz fiktívek voltak. Az említett bizonyítástól tehát az adóhatóság a megismételt eljárásban nem zárható el. A másodfokú bíróság ezért a megismételt adóhatósági eljárásra azt az iránymutatást adja, hogy amennyiben a számlákkal szemben az adóhatóság nem tudja bizonyítani, hogy a bennük dokumentált értékesítések a valóságban nem történtek meg, akkor a felperes adólevonási jogának gyakorlását jogszerűnek kell tekinteni.
(Zala Megyei Bíróság 3.KPf'.20.776/1996. sz.)