adozona.hu
AVI 1997.3.41
AVI 1997.3.41
A visszaviteli határidő lejárta után a vámáru elszámolására nincs jogszerű lehetőség [39/1976. (XI. 10.) PM-KkM egy. rend. 53. § (1) és (2) bek.].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes részére a vámhivatal 1990. március 23-án 1 db BMW típusú gépkocsit kezelt behozatali előjegyzésben ideiglenes használat címén. A visszaviteli határidőt a vámhivatal 1990. április 23. napjában határozta meg.
Mivel a felperes a megadott határidőig kötelezettségének nem tett eleget, a vámáruval nem számolt el, a kiléptetés megtörténtét nem igazolta, ezért az elsőfokú vámhatóság 1993. október 22-én kelt határozatával vele szemben 300 000 Ft vámot, 2000 Ft vámkezelési díjat és 225 000 ...
Mivel a felperes a megadott határidőig kötelezettségének nem tett eleget, a vámáruval nem számolt el, a kiléptetés megtörténtét nem igazolta, ezért az elsőfokú vámhatóság 1993. október 22-én kelt határozatával vele szemben 300 000 Ft vámot, 2000 Ft vámkezelési díjat és 225 000 Ft általános forgalmi adót szabott ki a 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM rendelet alapján.
Az elsőfokú határozat elleni fellebbezésében a felperes előadta, hogy a belépést követő egy hónapon belül a gépkocsival visszatért Németországba, ahol azt időközben eladta.
Az alperes a másodfokú határozat meghozatala előtt - 30 napos határidőt adva - felhívta a felperest, hogy olyan hivatalos igazolást csatoljon, mely szerint a gépkocsi külföldön található. A felperes a részére adott határidőben igazolási kötelezettségének nem tett eleget, ezért az alperes az 1994. július 4-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Keresetében a felperes az alperesi határozat felülvizsgálat keretében való hatályon kívül helyezését kérte, ismételten előadva, hogy marasztalására jogszabálysértő módon került sor, mert a visszaviteli határidő leteltét megelőzően a gépkocsival az országot elhagyta. A peres eljárás során a felperes okiratot csatolt annak igazolására, hogy 1990. július 6-án a gépkocsival Stuttgartban közlekedési szabálysértés történt, továbbá, hogy 1991. január 7-én a gépkocsi új rendszámot kapott, illetve azt a felperes 1991. március 17-én eladta B. Gábor nevű németországi lakosnak.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes keresettel támadott határozatát hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte, mert úgy találta, hogy a speciális jellegű ügyben túl rövid bizonyítási határidőt adott a külföldön élő felperesnek és ezzel megfosztotta őt a tényállításait alátámasztó bizonyítékok becsatolásának lehetőségétől, minek következtében a tényállás-tisztázási kötelezettségének sem tett eleget.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta annak helytálló indokaira figyelemmel, rámutatva arra, hogy maga az alperes tulajdonított jelentőséget a felhívásában megjelölt okiratoknak, ugyanakkor nem biztosított a felperes részére elegendő határidőt azok becsatolására.
A másodfokú ítélet felülvizsgálata iránt az alperes nyújtott be kérelmet annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasító határozat hozatalát kérve. Hivatkozott a 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM rendelet 51. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a visszaviteli határidőig az előjegyzett vámáruval el kell számolni. Erre pedig úgy kerülhet sor, hogy a kérelmező a visszaviteli határidő lejártáig igazolja, hogy az előjegyzett vámárut az országból vissza- vagy kiszállították, belföldi forgalom számára vámkezelték, vagy előjegyzési raktárba beraktározták. Mivel pedig a felperes határidőben nem tett eleget elszámolási kötelezettségének, a vámhatóság - álláspontja szerint - jogszerűen eljárva kötelezte a köztartozások megfizetésére. Kérte figyelembe venni az alperes, hogy a határidő letelte miatt a perbeli vámáru elszámolására már jogi lehetőség nincs.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a városi bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
Az indokolás szerint a perbeli jogvita elbírálásánál irányadó, a vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet 53. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy az előjegyzett vámáruval a jogerősen megállapított visszaviteli határidőig az előjegyzésbe vételt kérő köteles elszámolni. Az elszámoláshoz - a (2) bekezdésben írtak szerint - be kell mutatni az előjegyzésre vonatkozó árunyilatkozatot és a kiviteli árunyilatkozatot, valamint a kiléptetés megtörténtét és a vámáru azonosságát igazoló "Árunyilatkozat 3" példányát.
Az előjegyzett vámárut a vámfizetésre kötelezett javára jóvá kell írni, ha a visszaviteli határidő lejártáig igazolja, hogy az előjegyzett vámárut változatlan állapotban külföldre kiszállította, vagy a belföldi forgalom számára vámkezeltette, illetve vámraktárba vagy előjegyzési raktárba beraktározta. [53. § (3) bek.]
Az 54. § (3) bekezdése szerint az el nem számolt, előjegyzett vámáru után esedékes vám, vámmal együtt fizetendő adó, kamat és vámkezelési díj beszedése iránt a visszafizeti határidő lejártát követő 5. napon kell intézkedni.
A felperes elszámolási kötelezettsége tehát a visszaviteli határidőig állt fenn, annak leteltét követően a vámhatóságnak öt napon belül intézkednie kellett az esedékes vám, vámkezelési díj, adó és kamat beszedése iránt.
A visszaviteli határidő leteltét követően a felperesnek a vámáru elszámolására már jogi lehetősége nincs, ezért a jogszabály téves értelmezése folytán jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy az ügy érdemére kiható eljárásjogi szabálysértésnek minősül a felperes részére biztosított nem kellő mértékű hiánypótlási határidő.
A felperes által a peres eljárás során csatolt okiratok tartalma a megismételt eljárásban sem lenne értékelhető, hiszen a felperes az okiratokat a visszaviteli határidő lejárta után nyújtotta be, az előjegyzett vámáruval a visszaviteli határidőig ugyanakkor nem számolt el.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv.II.27.393/1996. sz.)