adozona.hu
AVI 1997.1.15
AVI 1997.1.15
Az áru ellenértékének része az általános forgalmi adó összege is [1990. évi XCIII. tv. 102. § (1) bek. e) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek 1991. évi július hó 11. napján - perben nem álló társaikkal - adásvételi szerződést kötöttek a B. Festék és Műgyantagyárral a B. út 211. sz. és az F. út 56. sz. alatti ingatlanok, valamint a rajtuk lévő iroda, üzem és raktárépületek és berendezések tekintetében. A M. gyártól megvették mindezeket a szerződésben meghatározott vételáron azzal, hogy így az I. r. felperes 30%-os, míg a II. r. felperes 10%-os tulajdoni arányt szerzett.
A teljes vételár 150 000 Ft-ban került meghatároz...
AVI 1997.1.15 Az áru ellenértékének része az általános forgalmi adó összege is [1990. évi XCIII. tv. 102. § (1) bek. e) pont].
A felperesek 1991. évi július hó 11. napján - perben nem álló társaikkal - adásvételi szerződést kötöttek a B. Festék és Műgyantagyárral a B. út 211. sz. és az F. út 56. sz. alatti ingatlanok, valamint a rajtuk lévő iroda, üzem és raktárépületek és berendezések tekintetében. A M. gyártól megvették mindezeket a szerződésben meghatározott vételáron azzal, hogy így az I. r. felperes 30%-os, míg a II. r. felperes 10%-os tulajdoni arányt szerzett.A teljes vételár 150 000 Ft-ban került meghatározásra.
A felperesek - I. r. felperes előadása szerint - az ingatlant nem használták, azt nyomban (a B. Kft-be) apportálták, egyébként az apportálás érdekében ingatlanforgalmazásra jogosító vállalkozói igazolványt váltottak ki, ennek keretében csak a perbeli apportálást végezték - az ingatlanforgalmazásra vonatkozó jogosultságuk azonban a cégnyilvántartásba bejegyzésre nem került.
1992. augusztus 25. napján az adásvételi szerződés kiegészítésére került sor, amely a felperesek tulajdoni arányán nem változtatott. Eszerint a 150 000 Ft-os vételár áfát is tartalmazott, illetve elkülönítették az ingatlanok (telek és épületek) 102 907 977 Ft-os, és a berendezések 25 506 623 Ft-os értékét.
A Fővárosi Illetékhivatal az I. r. felperes tekintetében határozatával 2 250 300 Ft illetéket, majd az azt módosító határozatával - az illetéket mérsékelve - l 807 700 Ft illetéket szabott ki.
Az alperes az 1993. december 8. napján kelt határozatával az első fokú határozatot részben megváltoztatta, az illetéket 1 697 000 Ft-ra szállította le, figyelemmel a gépek és berendezések ingó voltára.
A Fővárosi Illetékhivatal határozatával 750 100 Ft illeték megfizetésére kötelezte a II. r. felperest az ügylet kapcsán, majd határozatával az illetéket 602 565 Ft-ra szállította le.
Az alperes az 1993. december 8. napján kelt határozatával az ingókra (gépekre) figyelemmel a II. r. felperest terhelő illeték összegét 565 695 Ft-ra szállította le.
A jogi képviselővel eljáró I. r. felperes keresetében a határozatok megváltoztatását, az illeték további "mérséklését" kérte arra hivatkozással, hogy az áfa nem képezi az illeték alapját, utóbb keresetét módosította, előadta, hogy az apportálás folytán újraértékesítés történt, az újraértékesítésre jogosító vállalkozói igazolvánnyal rendelkezett, amit éppen az apport érdekében váltott ki, elismerte, hogy ez a cégnyilvántartásba bejegyzésre nem került.
Hivatkozott arra is, hogy mint illetékmentes e tekintetben az illeték törlését is kéri.
A személyesen eljárt II. r. felperes egy tárgyaláson nem jelent meg, írásban benyújtott keresetében az illeték további mérséklését azért kérte, mert álláspontja szerint az áfa után illeték nem volt kiszabható.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, mert álláspontja szerint az áfa a vételár része, mint ilyen illeték kiszabható volt, az apportálás és vállalkozói igazolvány kapcsán hivatkozott arra, hogy az apport nem újraértékesítés, illetve arra, hogy a törlés a vonatkozó jogszabályok alapján külön eljárásban kérhető.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Az indoklás rámutat, hogy a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata során a bíróság akkor helyezheti hatályon kívül a közigazgatási szerv határozatát, ha anyagi jogszabálysértés, vagy súlyos, az ügy érdemére kiható, és a bírósági eljárásban sem orvosolható eljárási szabálysértés történt (Legf. Bír. PK. 124. sz. állásfoglalása).
A felperesek ilyen eljárási szabálysértésre ténylegesen nem hivatkoztak, ilyet a bíróság maga sem észlelt.
A felperesek az alapul vett értékeket nem vitatták, az alkalmazott illetékmértéket (5%) elfogadták, mint jogszerűt, elsősorban arra hivatkoztak, hogy az áfa után illetéket fizetniük nem kell. Elismerték, hogy a visszterhes vagyonátruházási illeték általános mértéke a megszerzett vágyon forgalmi értékének meghatározott százaléka (akkor 5%).
Az 1990. évi XCIII. tv. (Tv.) 102. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint a forgalmi érték az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén árként általában elérhető. E rendelkezés azonos a korábbi illetékjogszabály rendelkezéseivel.
Miként a Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, a forgalmi érték az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén - az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában - a vagyontárgyat terhelő adósságok figyelembevétele nélkül - árként általában elérhető. A forgalmi érték a forgalmazás révén kapcsolódik a dologhoz, és ily módon mint ártényező alakítja annak árát, ellenértékét. Az áru ellenértékének része a forgalmi adó (áfa) is (1993. évi 5. sz. BH-328-as jogeset).
Ezért a bíróság a felperesnek erre irányuló kereseti kérelmét mint alaptalant elutasította.
A Tv. 26. §-a (1) bekezdésének f) pontja szerint valóban mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól újraértékesítés céljából ingatlan tulajdonjogának a cégbejegyzés szerint ingatlan forgalmazására jogosult vállalkozó által történő megszerzése is. A Tv. azonban az újraértékesítés forgalmát nem határozza meg. Így más, hasonló jellegű jogszabályok rendelkezéseiből lehet levezetni azt, hogy az apportálás újraértékesítésének minősül vagy sem.
Az áfáról szóló 1989. évi XL. sz. tv. 9. §-ának a) pontja értelmében nem minősül értékesítésnek a terméknek vagy szolgáltatásnak gazdasági társaságba vagyoni hozzájárulásként történő bevitele (az apport). A perbeli esetben az 1991. évi adásvételre és az 1992. évi módosításra, illetve a ténylegesen nem igazolt nyombani apportra figyelemmel e rendelkezést alkalmazni kell, azaz a felpereseket ezen a címen illetékmentesség nem illeti meg.
Ezen túlmenően I. r. felperes elismerte, hogy bár ingatlanforgalmazásra jogosító vállalkozói igazolványa volt, amelyet kizárólag az apportálás végett váltott ki, de a cégnyilvántartásba nyilvánvalóan és elismerten bejegyezve nem volt. így a Tv. 26. §-ána (1) bekezdés f) pontjára alapított mentesség a felpereseket ez okból sem illeti meg.
Az ítélet ellen a felperesek fellebbeztek, azonban a másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét indokolásának módosításával hagyta helyben. Az indokolás szerint az elsőfokú bíróság az 1990. évi XCIII. törvény 102. § (1) bekezdése e) pontja alapján megállapította, hogy az általános vagyonszerzési illeték a megszerzett vagyon forgalmi értékének meghatározott része. A forgalmi érték részét képezi az általános forgalmi adó is. Ezért helyesen állapította meg a hatóság az illeték alapját.
Az elsőfokú bíróság részletesen indokolta azt is, hogy alaptalan a felpereseknek az Itv. 26. §-a (1) bekezdésének 6. pontjára alapított illetékmentességi kérelme is.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg ítéletében, hogy az 1990. évi XCIII. törvény 102. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint a forgalmi érték az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén árként általában elérhető.
A töretlen és állandó bírói gyakorlat már több esetben rámutatott arra, hogy az áru ellenértékének része - mely így módon mint ártényező az ár alakításában is közrejátszat az általános forgalmiadó-összeg is. Ezért a vagyonátruházási illeték alapjaként számított vagyon forgalmi értékében az általános forgalmi adó is benne foglaltatik.
Az illetékkiszabási hatóság tehát a felperesek által fizetendő vagyonátruházási illeték alapját helyesen számították ki, így helyes volt a fizetési kötelezettség megállapított mértéke.
Mellőzte a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásából az illetéktörvény 26. §-a (1) bekezdése f) pontjára alapított illetékmentességre vonatkozó megállapításokat. A felperesek által felülvizsgálni kért közigazgatási határozatoknak ugyanis nem volt tárgya e kérdés. A felperesek az illetékmentesség engedélyezése iránt külön kérelmet nyújtottak be a hatósághoz, melynek elbírálása még nem történt meg. A bíróság csak a felülvizsgálattal támadott határozatok jogszerűségét bírálhatja el, jelen határozatoknak e kérdés nem volt tárgya. Ezért az erre vonatkozó álláspont kifejtése indokolatlan.
(Főv.Bír.58.Kf. 33.506/1995. sz.)