adozona.hu
AVI 1997.1.7
AVI 1997.1.7
Az adóhatóság köteles vizsgálni, hogy az adóalany az adólevonási jogát jogszerűen gyakorolta-e [1990. évi XCI. tv 51. § (4) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél az elsőfokú adóhatóság 1993. január hónapjára vonatkozóan adóellenőrzést végzett általános forgalmi adó adónemben. Az ellenőrzés eredményeként 106 000 forint adóhiány és 53 000 forint adóbírság megfizetésére kötelezte a felperest.
A felperes fellebbezése folytán az alperes az 1994. február 3-án kelt határozatával helybenhagyta az elsőfokú közigazgatási szerv határozatát. Az adóhiány megállapítására azért került sor, mert a D. József által 1993. január 12-én kibocsátott 1 832 84...
AVI 1997.1.7 Az adóhatóság köteles vizsgálni, hogy az adóalany az adólevonási jogát jogszerűen gyakorolta-e [1990. évi XCI. tv 51. § (4) bek.].
A felperesnél az elsőfokú adóhatóság 1993. január hónapjára vonatkozóan adóellenőrzést végzett általános forgalmi adó adónemben. Az ellenőrzés eredményeként 106 000 forint adóhiány és 53 000 forint adóbírság megfizetésére kötelezte a felperest.A felperes fellebbezése folytán az alperes az 1994. február 3-án kelt határozatával helybenhagyta az elsőfokú közigazgatási szerv határozatát. Az adóhiány megállapítására azért került sor, mert a D. József által 1993. január 12-én kibocsátott 1 832 840 forint végösszegű kiadási számlát az adóhatóság fiktívnek minősítette. Kibocsátójának tartózkodási helye ismeretlen, telephelyén tényleges vállalkozó tevékenységet nem folytat, valós gazdasági esemény nélkül a felperes jogosulatlanul igényelte vissza az általános forgalmi adót.
A felperes keresetében kérte a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését.
A Buda Környéki Bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: áfa-törvény) 35. §-ának (1) bekezdése és a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 84. §-a alapján megállapította, hogy a felperest a perbeli számla alapján nem illette meg az adólevonás joga. Önmagában egy formailag szabályosan kiállított számla valós gazdasági esemény, illetőleg az értékesítést végző valós adóalanyisága nélkül az általános forgalmi adó levonásának jogát nem teremti meg.
A felperes fellebbezése folytán a Pest Megyei Bíróság ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Megállapította, hogy helyesen értékelte az elsőfokú bíróság a felperes szállítója gazdálkodói tevékenységének hiányával kapcsolatban előterjesztett alperesi bizonyítékokat.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását kereseti kérelmének megfelelően. Előadta, az eljárt bíróságok ítéletei a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésébe és 221. §-ának (1) bekezdésébe ütközően kellően nem megalapozottak, részben feltáratlan, a megállapított tényállás okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmaz. Álláspontja szerint a számla az Sztv. 85. §-ának (1) bekezdésében felsorolt alaki és tartalmi kellékeknek megfelel, annak fiktívvé minősítése jogszabályt sért. Azt, hogy a számla kibocsátója nem végez tényleges gazdasági tevékenységet, az alperesnek kellett volna bizonyítania. Ezzel szemben a felperes ténylegesen vásárolt a számla kibocsátójától.
A Legfelsőbb Bíróság a Pest Megyei Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a Buda Környéki Bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperes határozatát hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.
Az indokolás értelmében az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 51. §-ának (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani. Az adóhatóság a tényállás tisztázása során az adózó javára szolgáló tényeket is köteles feltárni.
Az áfa-törvény 32. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében az adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az adóösszeget, melyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany rá áthárított.
Az Sztv. 84. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hiteleseknek, megbízhatóknak és helytállóknak kell lenniük.
Az idézett törvényi rendelkezésekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperes nem tett eleget tényállás-tisztázási kötelezettségének, mert nem vizsgálta azt, hogy a felperes részére ténylegesen történt-e termékértékesítés. Tévedtek ezért az adóhatóságok és az eljáró bíróságok is, amikor a perbeli számlát tartalma alapján fiktív bizonylatnak minősítették, amelynek alapján a felperes nem volt jogosult az általános forgalmi adó visszaigénylésére.
Az alperes a számla alaki megfelelőségét maga sem vitatta, azonban megalapozatlanul jutott arra a következtetésre, hogy tartalma a valóságnak nem felel meg. Az a körülmény ugyanis, hogy az alperes és az elsőfokú adóhatóság megállapítása szerint a számlát kibocsátó D. József tartózkodási helye ismeretlen, telephelyén tényleges vállalkozási tevékenységet nem folytat, ott színesfémet nem tárolt, önmagában nem alkalmas annak megállapítására, hogy a perbeli számla tartalma nem felel meg a törvényes követelményeknek. A számla kibocsátója ugyanis létező személy, aki vállalkozói igazolvánnyal és adóigazgatási azonosító számmal is rendelkezik. Az adóhatóságok döntésüket olyan tényekre és körülményekre alapították, amelyek nem elégségesek annak bizonyítására, hogy termékértékesítés nem történt, a számla, tartalma alapján fiktív bizonylatnak minősül.
A Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az alperesnek a tényállás tisztázása keretében elsősorban azt kellett volna megvizsgálnia a felperes számviteli bizonylatai alapján, hogy a számlán szereplő színesfémtermékek értékesítése a felperes részére megtörtént-e, és ezek ellenértékét az általános forgalmi adó összegével együtt megfizette-e a felperes.
Ha a felperes a vásárolt színesfémet már továbbértékesítette, a nála lévő bizonylatokból ennek megtörténte is megállapítható.
Nem vizsgálták meg az adóhatóságok a számlát kibocsátó D. József bizonylatait, tanúkénti meghallgatására sem került sor a közigazgatási eljárásban. A Legfelsőbb Bíróság megjegyzi, hogy az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 24. §-ának (3) bekezdése értelmében, ha az idézett személy ismételt idézésre sem jelenik meg, és távolmaradását nem menti ki, rendőrség útján elővezettethető.
Amennyiben az adóhatóság a bizonyítási eljárás eredményeként azt állapítja meg, hogy a felperes részére a színesfém értékesítése megtörtént, az értékesített termékek ellenértékét és az előzetesen felszámított adót megfizette, az adólevonás jogát jogszerűen gyakorolja. A számla kibocsátójának adójogi felelőssége az adóhatósággal szemben önmagában az adóalany adólevonási jogát nem érinti akkor, ha az előzetesen felszámított adót ténylegesen megfizette.
A Legfelsőbb Bíróság nem tartaná kívánatosnak egy olyan gyakorlat kialakulását, amely elsősorban formai szempontok szerint ítélné meg az adólevonási jog gyakorlásának jogosságát. A számlák adóhatóság általi kötelező tartalmi vizsgálata a tényállás tisztázása során sok esetben nem mellőzhető, mert éppen e vizsgálat állapíthatja meg az adóalany javára szolgáló azon tényeket, amelyek alapján jogosult az adólevonásra. Amennyiben a számla formailag szabályos, azonban tartalmának hitelessége, megbízhatósága, helytállósága aggályos, az adóhatóság az Art. 51. §-ának (4) bekezdése alapján köteles bizonyítási eljárás keretében tisztázni azt, hogy az adóalany élhet-e adólevonással, vagy nem.
Az új eljárásban az alperesnek a Legfelsőbb Bíróság által adott iránymutatásnak megfelelően, és a még szükségesnek mutatkozó bizonyítási eszközök felhasználásával kell a tényállást tisztáznia, s megállapítania azt, hogy a perbeli számla tartalma alapján gyakorolható-e az adólevonás joga a felperes részéről.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv.III.27.231/1996. sz.)