adozona.hu
AVI 1996.12.155
AVI 1996.12.155
A vámhatóság által elkobzott vám- és csempészárut értékesítő gazdálkodó szervezet fogyasztási adót köteles fizetni [1989. évi LI. tv 2. § (1) bek. b) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes és a vámhivatal között 1991. november 6-án eseti megállapodás jött létre, melyben a felperes kötelezettséget vállalt arra, hogy a vámhivatal által a vám és egyéb jogszabályok rendelkezései alapján értékesítendő különféle alkoholtartalmú szeszes italokat értékesítésre átveszi. Tartalmazza a megállapodás azt is, hogy az átvett szeszes italokat az általános forgalmi adón kívül még a külön jogszabályban meghatározott mértékű fogyasztásiadó-fizetési kötelezettség is terheli.
A felperes...
AVI 1996.12.155 A vámhatóság által elkobzott vám- és csempészárut értékesítő gazdálkodó szervezet fogyasztási adót köteles fizetni [1989. évi LI. tv 2. § (1) bek. b) pont].
A felperes és a vámhivatal között 1991. november 6-án eseti megállapodás jött létre, melyben a felperes kötelezettséget vállalt arra, hogy a vámhivatal által a vám és egyéb jogszabályok rendelkezései alapján értékesítendő különféle alkoholtartalmú szeszes italokat értékesítésre átveszi. Tartalmazza a megállapodás azt is, hogy az átvett szeszes italokat az általános forgalmi adón kívül még a külön jogszabályban meghatározott mértékű fogyasztásiadó-fizetési kötelezettség is terheli.A felperes a vámhivatal által kibocsátott számlát kiegyenlítette, az árut átvette és értékesítette.
Az elsőfokú adóhatóság 1992. október 7-én kelt határozatával a felperes terhére 59 000 Ft általános forgalmi adót, valamint l 396 000 Ft fogyasztási adót állapított meg és őt az adóhiánynak minősülő l 455 000 Ft megfizetésére kötelezte, rámutatva, hogy a vámhatóság az áru értékesítésre való átadása vonatkozásában nem tekinthető belföldi adóalanynak, ezért a felperes az általános forgalmi adó tekintetében nem jogosult annak visszaigénylésére, ugyanakkor köteles a szeszes italok után fogyasztási adót fizetni.
Az alperes az elsőfokú határozatot a bírság törlése mellett helybenhagyta, mivel úgy találta, hogy a vámhatóság nem saját nevében végzett értékesítést, ezáltal az adott terméknek a felperes általi - nem adóalanytól történt - beszerzése fogyasztásiadó-köteles, melynek alanya a tényleges értékesítést végző felperes.
Az alperesi határozat felülvizsgálata iránt benyújtott keresetében a felperes annak megváltoztatását és a terhére megállapított adókülönbözet törlését kérte, mert álláspontja szerint a vámhivatallal adásvételi szerződést kötött, amelynek megfelelően a vámhivatal számlájában áfát is felszámított, erre figyelemmel pedig a fogyasztási adónak is alanya.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát hatályon kívül helyezte és őt új eljárás lefolytatására utasította.
Az elsőfokú ítélet indokolásában foglaltak szerint a vámhatóság adóalanynak minősül, mivel saját nevében végez értékesítést, ezért a perbeli adásvételnek tekintett jogügylet kapcsán áfa-alany és fogyasztási adó fizetésére köteles.
Az alperesi fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes és a vámhatóság között nem adásvételi szerződés jött létre, ugyanis a vámhivatal hatósági jogkörben járt el, amikor a belföldi forgalom számára vámkezelésre nem került vámárut értékesítés céljából az arra jogszabályban megjelölt gazdálkodó szervezetnek átadta. A felperessel szerződést kötő vámhivatalt a másodfokú bíróság nem tekintette olyan bevétel elérése érdekében saját nevében értékesítést végző jogi személynek, amely az 1989. évi XL. törvény 3. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint áfa-alanynak minősül, így pedig nem alanya - az 1989. évi LI. törvény 1. §-a értelmében - a fogyasztási adónak sem. A nem adóalanytól beszerzett áru azonban az 1989. évi LI. törvény 2. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében fogyasztásiadó-köteles, mely adót a tényleges értékesítést végző felperesnek kell megfizetnie.
A másodfokú ítélet felülvizsgálata iránt a felperes nyújtott be kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Véleménye szerint egyértelműen megállapítható, hogy a vámhivatal és a felperes között adásvételi szerződés jött létre, mert a vámhivatal hatósági jogkörében eljárva az elkobzott árukat a magyar állam nevében értékesítésre nem átadta, hanem a felperesnek eladta. Mivel a vámhivatal saját nevében értékesítést végzett, így áfa-alanynak minősül és fogyasztásiadó-fizetési kötelezettség is terheli.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az indokolás rámutat, hogy a fogyasztási adóról és a fogyasztási árkiegészítésről szóló 1989. évi LI. Törvény 2. §-a (l) bekezdésének b) pontjában foglaltak szerint adót az köteles fizetni, aki az általános forgalmi adónak alanya és a törvény mellékletében meghatározott terméket továbbértékesítésre nem adóalanytól szerez be.
Az általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. Törvény 3. §-a (1) bekezdésének b) pontja pedig kimondja, hogy az minősül adóalanynak, aki bevétel elérése érdekében, tartósan, rendszeresen saját nevében értékesítést végez.
A vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet az 1991-ben hatályos 45. §-ának (7) bekezdése szerint a raktározott árut értékesítésre állami vállalatnak vagy szövetkezetnek kellett átadni.
A jogszabályi előírás szerint tehát a vámhatóság saját nevében nem jogosult az elkobzott vám- és csempészáruk értékesítésére, így az általános forgalmi adónak nem alanya, a felperes tehát az árukat nem adóalanytól szerezte be, ugyanakkor az értékesítést saját nevében végezte, ezért adóalanyisága egyértelműen megállapítható, őt az adóhatóság jogszerűen kötelezte fogyasztási adó fizetésére.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság nem észlelt olyan jogszabálysértést, amely a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését indokolná.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv.III. 27.950/1995. sz.)